37 évig ült börtönben ártatlanul az amerikai Got Talent énekese – még Elton Johnt is sírásra bírta
Egy börtönből szabadult férfi a most induló America's Got Talent egyik kedvence, aki nemcsak a zsűrit és a közönséget, de még Elton Johnt is lenyűgözte.
A tehetségkutatókban sokszor láthattunk már példákat megható emberi történetekre - Archie Williamsé is ilyen.
Az 59 éves férfi úgy ment el szerencsét próbálni az amerikai műsorba, hogy egy éve szabadult a börtönből, ahol majdnem 37 évet ült ártatlanul.
Williams még a színpadra lépése előtt, kamerák előtt mondta el a történetét. Huszonkét éves korában került börtönbe, miután azzal vádolták, hogy megerőszakolt és megkéselt egy fehér nőt 1982-ben a Louisiana állambeli Baton Rouge-ban. A férfi azt mondta, hogy a történtek idején otthon aludt, az ujjlenyomatát sem találták meg a helyszínen, ennek ellenére őt tartóztatták le.
"Tudtam, hogy ártatlan vagyok, nem követtem el bűnt. De szegény fekete gyerekként nem vehettem fel a harcot a louisianai hatóságokkal. (...) Azt akarták, hogy valaki megfizessen ezért"
- mondta Williams.
Miután elítélték, egy olyan börtönben kellett töltenie a következő majdnem 37 évet, amely az egyik legbrutálisabb a környéken. Williams szerint rémálom volt az ott töltött idő, de erősnek kellett lennie. Énekléssel tartotta magában a lelket, és miközben nézte az America's Got Talentet a tévében, arról álmodozott, hogy egyszer ő is megmutathatja a tehetségét a műsorban.
Végül 2019-ben egy ujjlenyomat-ellenőrzésnek köszönhetően bebizonyosodott, hogy ártatlan. A valódi tettes egy olyan férfi volt, aki akkoriban több szexuális bűncselekményt is elkövetett a környéken. Williams így majdnem 37 év után, 58 évesen szabadulhatott.
Egy évvel később pedig valóra válthatta nagy álmát: jelentkezett az America's Got Talentbe. A színpadra lépése után Simon Cowell arra kérte, hogy meséljen egy kicsit magáról, Williams pedig egy kis szünet után rögtön elmondta, hogy 37 évet ült börtönben valaki más tette miatt. Ekkor a közönség és a zsűri is nagyon megdöbbent, aztán
teljesen meghatódtak, amikor a férfi láthatóan nagy átéléssel énekelte el Elton John Don’t Let the Sun Go Down on Me című dalát. A produkció végén mindenki állva tapsolta meg Williamst.