hirdetés
dull-szabolcs-index-tavozas.jpg

Felcsöngetett Dull Szabolcs lakására a PestiTV stábja

„Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon ” – nyilatkozta az Index volt főszerkesztője.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Dull Szabolcsot július 22-én rúgta ki Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke arra hivatkozva, hogy a főszerkesztő üzleti titkokat szivárogtatott ki. Két nappal később az Index szinte teljes szerkesztősége beadta felmondását.

Augusztus 4-én pedig már forgó kamerával állított be a PestiTV az Index volt főszerkesztőjéhez. Dull Szabolcs a hvg360 Terasz interjújában elmondta,

az otthonában csöngetésre nyitott ajtót, mire azzal szembesült, hogy az új jobboldali tévécsatorna emberei jöttek hozzá.

A PestiTV Vaszily Miklós résztulajdonában van, ahogy az Index reklámfelületeit értékesítő Indamédia is.

hirdetés

Dull elmondása szerint az ajtaja előtt álló csapat azzal érvelt, hogy miután nem tudták telefonon elérni, felkeresték őt az otthonában. A volt főszerkesztő nem hagyta, hogy kérdéseket tegyenek fel neki, megkérte őket, hogy ezt fejezzék be, majd becsukta az ajtót.

„Nem értem, miért az én ajtómnál toporognak, mikor nem tőlem lehet a legfőbb titkot, az Index összeomlásának okát kiszedni. Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon”

- mondta az Index volt főszerkesztője.

Dull Szabolcs hozzátette, egy szó sem igaz abból, hogy ő Dobrev Klárát hívogatta volna, ahogyan azt a kormányközeli médiában állítják róla. Csupán egyszer beszéltek az elmúlt időszakban, de elmondása szerint annak nem volt köze az Index összeomlásához.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
covid2-1.jpg

A Magyar Orvosi Kamara képeken mutatta meg, milyen az egyik covid-centrum orvosi pihenője

„Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és 'pihenve' is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat” - írták a fotókhoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Kopott szék, rozsdafoltos zuhanyzó... Mindez egy koronavírus-betegeket gyógyító magyar egészségügyi intézmény orvosi pihenőjében.

A fotókat a Magyar Orvosi Kamara a közösségi oldalán osztotta meg. Csak ennyit írtak hozzá:

Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is.

A többi képet a Facebookon nézheted meg.

A MOK később egy frissítést tett közzé:

hirdetés

"Kedves Olvasóink!

Egyrészt köszönjük a felháborodásotokban rejlő együttérzést - igen, mi is meghökkenve szembesülünk ezekkel az állapotokkal.

Másrészt, kérlek nézzétek el nekünk, de nem adjuk ki sem a forrást, sem a képek készültének helyszínét. Több okból:

1) Az egészségügyben is erősen fúj a szél, a teljesítőképességük határán lévő kollégák gyakran félnek a feletteseik vagy épp az egészségpolitikai szereplők megrovásától. Nem szívesen vállalnák ezt be a kép beküldői sem, akik mindeközben becsülettel végzik munkájukat a COVID ellátásban is. Nekünk nem az a dolgunk, hogy egy-egy ellátóhelyet pellengérre állítsunk, hanem az, hogy a kollégáknak teret és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bemutathassák az ágazatot érintő problémákat. Feladatunk védeni azt, aki védelmet és anonimitást kér a tagjaink közül.

2) Abban bízunk, hogy a kórház fenntartójához is eljut a kép, és fel is ismeri majd a saját intézményének rejtettebb zugait. Mindeközben nem szeretnénk posztunkkal azt sugallni, hogy adott intézményben nem jó színvonalú az ellátás, és ily módon elvenni a páciensek bizalmát az intézmény iránt. Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és "pihenve" is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat.

Kérünk mindenkit, fogadja tehát el, hogy nem tudjuk, nem fogjuk a forrást kiadni. A sajtóban rég ismeretes a "forrás védelme" fogalom, nálunk pedig, mivel egy minden orvost képviselő szervezet vagyunk, alapvető.

Megértéseteket köszönjük!"

Szeptember elején az orvosi kamara elnöke, Kincses Gyula arról beszélt, hogy a második hullám biztosan nagyobb lesz, mint az első. Ezért korábban az egészségügy alapos felkészítését is kérte az Orvosi Kamara abban a levélben, amit Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek küldtek el.

A héten pedig a Népszava írta meg, hogy kapacitásgondok vannak, a lap értesülései szerint ugyanis a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. Ezért Orbán Viktor ellátogatott az egyik intézménybe.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
orban.jpg

Eldőlt: meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek

Orbán Viktor jelentette be a legújabb gazdaságvédelmi intézkedéseket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy szombaton tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzzsel, több javaslatot is előkészítettek és döntések is születtek.

Eszerint

újabb hat hónappal meghosszabbítja a kormány a hitelmoratórium lehetőségét a háztartások számára, néhány társadalmi csoport esetében:

- a gyermeket nevelő családoknál

- a nyugdíjasoknál

hirdetés

- a munkanélkülieknél

- a közfoglalkoztatottaknál.

A vállalkozásoknál is lesz lehetőség rá, nekik be kell jelenteniük, ha kérik a hosszabbítást, és ha a bevételük több mint 25 százalékkal csökkent, akkor megkapják ők is.

A háztartásoknak nem kell semmit tenniük, a moratórium automatikusan meghosszabbodik - mondta. Nekik akkor kell jelezni a banknál, ha fizetni szeretnének.

Ezen kívül a járvány kezdete előtt felvett háztartási és vállalkozási hiteleknél 6 hónapos felmondási tilalmat rendelnek el.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-lelegeztetogep-koranyi-mti-foto-1.jpg

Minden intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember ért a lélegeztetőgépekhez a szakorvos szerint

A Korányi főorvosa arról is beszélt, hogy az intenzív kapacitások valóban kezdenek megtelni, de van utasítás arra is, hogy ha a két kijelölt intézmény intenzív kapacitása megtelik, melyek azok a következő fővárosi kórházak, amelyek „hadra foghatók”.
MTI, Címkép: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Magyarországon nincs olyan intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember, aki ne értene a lélegeztetőgépek kezeléséhez - nyilatkozta Madurka Ildikó aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos szombaton a közmédiának.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársa hozzátette: az egyes lélegeztetőgépek típusával való megismerkedés igényelhet pár nap betanulást, de az elv mindenhol ugyanaz.

Az intenzív terápiás szakorvosok egyetemi és a szakvizsgához szükséges tanulmányaik alapján ismerkednek meg a lélegeztetés elveivel, a lélegeztetőgépek használatával. Rajtuk kívül az osztályon dolgozó szakápolók is ismerik a gépeket, de azok beállítása, hogy a lehető legkisebb károsodás mellett a lehető legjobban oxigenizálják a betegeket, az intenzív terápiás szakorvos feladata - közölte.

Madurka Ildikó az is elmondta, hogy nem romlott el lélegeztetőgépük, de annyi tartalék van, hogy az sem jelentene gondot. Ezért nem látja szükségesnek, hogy egy műszaki szervizes szakember napi 24 órában jelen legyen a lélegeztetőgépek mellett. Ráadásul, ha egy lélegeztetőgép meghibásodik, a műszertechnikus csak az egyszerűbb feladatokat tudja helyben ellátni, a berendezések szervizelése a gyártó és a forgalmazó feladata - jegyezte meg.

Madurka Ildikó tájékoztatása szerint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben jelenleg ugyanúgy működik mellkassebészet, a tüdőbeteg-ellátás, a rehabilitáció, a krónikus lélegeztetett betegek ellátása, "mint békeidőben".

hirdetés

Emellett

csaknem száz ágyat állítottak be a koronavírus-pozitív betegek ellátására, az intenzív osztályon pedig főállásban vagy szerződéssel mintegy 15 orvosuk van. A koronavírus-pozitív intenzív részlegen tizennégy ágy áll rendelkezésre, amelyeken most tizenkét beteget lélegeztetnek, míg a 83 középsúlyos ellátásra szolgáló ágyon pénteken 36 betegük volt

- mondta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

csak az intenzív kapacitások kezdenek megtelni, de van egy betegellátási utasítás arra is, hogy ha a két kijelölt intézmény - a Dél-Pesti Centrumkórház és a Korányi - intenzív kapacitása megtelik, melyek azok a következő fővárosi kórházak, amelyek "hadra foghatók".

A lélegeztetőgépekhez szükséges szakemberek száma azután került előtérbe, hogy a Népszava egy, a lap birtokába került levélre hivatkozva nemrég azt írta: a Korányi és a Szent László kórházban már annyi súlyos beteg fekszik, hogy a "lélegeztető kapacitása betelt". A lap szerint ráadásul a Korányi kórházban munkaerőhiány is van.

Orbán Viktor ezután felkereste a Korányi kórházat, ahol az ügyeletes orvos azt mondta neki, a gépek számával nincs gond, de a működtetésükhöz elég technikus is kell.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
labor-1.jpg

Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van

A régiónkban mindenhol jóval több vizsgálatot végeznek, ráadásul a tesztek száma nem azonos a vizsgált emberek számával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

A kornavírusjárvány kezelésének egyik eszközeként a WHO és más szakemberek is a minél nagyobb számú tesztelést javasolják. Ugyanakkor lakosságarányosan Magyarországon tesztelnek a második legkevesebbet az uniós országok közül - írja az Euronews.

Csak Horvátországban alacsonyabb az ezer főre jutó tesztek aránya, de ott egy adatközlési eltérés miatt kisebbek a számok (ott a tesztelt emberek számát adják meg, azaz szinte biztos, hogy több mintavételt végeznek lakosságarányosan, mint a magyarok). Azaz

Magyarország az utolsó a listán,

bár van pár ország, ahonnan nincs hivatalos adat a tesztelésről - áll az Euronews cikkében.

Magasabb viszont 5 százaléknál a pozitív tesztek aránya, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azt jelenti, hogy már nincs ellenőrzés alatt tartva a járvány - írják.

hirdetés

A legtöbb tesztet az Európai Unióban nyár eleje óta Luxemburgban végzik el, itt 650 mintavétel jut ezer lakosra. Nálunk 55 ez az arány. Az adatok megadása is eltérő, Luxemburgban azt közlik, hány embert teszteltek, Dániában az elvégzett teszteket számolják - Magyarországon is ezt az adatot közlik, tehát nem tudni, hány embert érint valójában a tesztelés. A régióban például Romániában ezer főre 108 teszt jut, ez majdnem a kétszerese a magyar arányszámnak.

Fontos mutató a pozitív tesztek aránya, a WHO májusban közölt kritériuma alapján ha egy országban a pozitív tesztek aránya 5 százalék, vagy az alatt van, azt jelzi, hogy a járványt ellenőrzés alatt tartják. Most Európában két országnál van 10 felett, Spanyolországban és Ukrajnában. A régiónkban 5 százalék felett van Csehország (7%), Románia (6%) és Magyarország, míg Nyugat-Európában Franciaország (5,4%). Ausztriában és Horvátországban kicsivel a határ alatt (4,9%).

Ugyanakkor - tesztelés hiányában - nagyon valószínű, hogy számos koronavírusos esetet nem regisztrálnak. Ahol nő az arány azt jelenti, hogy a fertőzés gyorsabban terjed, mint amit a regisztrált új esetek számának emelkedése mutat.

Magyarország esetében a hivatalosan közölt adatokból kiolvasottnál gyorsabban terjed most a járvány.

A G7 arról ír, hogy azért van több teszt, mert több az új regisztrált fertőzött. A külföldről hazatérők - karanténba kerülők - szintén növelik a számot, mert az ő két tesztelésük is hozzáadódik.

Eközben Nyugat-Európában megint megugrott a tesztelések száma. Egy hónap alatt az Egyesült Királyságban, Németországban, majd Franciaországban több mint egymillió tesztet csináltak egy hét alatt. Ez azt jelenti, hogy a francia adatok alapján Magyarországon heti százötvenezer tesztnek felelne meg az ottani mennyiség. Ausztriában az elmúlt négy hétben 80 ezer körül volt már a heti mintavételek száma. Belgiumban a múlt héten átlépte a kétszázezret a heti tesztek száma. A kilencmilliós Svédországban az elmúlt két hétben több mint százezer tesztet végeztek, múlt héten már a százötvenezerhez közelített a szám - írja a lap.

A G7 írása szerint a jelenlegi összes mintavétel nagyjából negyedét szervezhetik központilag, a mentőszolgálaton keresztül. A többit kórházakban, egyetemeken vagy magánszolgáltatóknál végzik. A magánszolgáltatóknál megugrott az elmúlt hetekben a mintavételek száma, mikor idehaza pirosra minősítették a világ összes országát és csak karantén vagy két teszt esetén szabadult, aki külföldről érkezett haza. "Magyarul nagyon úgy tűnik, hogy az állam sikerrel szervezte ki a tesztelés költségeit, és hárította azokat a lakosságra" - írják. Hozzáteszik, hogy a fizetős tesztelésre csak tünetmenteseket fogadnak, így azokat találhatják meg, akik elvileg be sem kerülnek a "hivatalos" tesztelésbe.

Ugyanakkor van egy ellentmondás is, mert

azok a betegek, akik tüneteket produkálnak, és szeretnék tudni, hogy koronavírus-fertőzöttek-e, jelenleg az esetek nagy részében egyszerűen nem tudják leteszteltetni magukat.

A háziorvosok is legtöbbször azt kérik a betegekről, ha nem súlyosak a tüneteik, maradjanak otthon, és időnként jelezzék, milyen az állapotuk.

A statisztikát az is árnyalja, hogy egy embertől több mintát is levesznek és ezek mindannyiszor bekerülnek a rendszerbe, így a tesztelési szám nem ennyi megvizsgált embert jelent.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!