hirdetés
zsules-utan-fel-oraval-vizsgazott.png

Fél órával a szülése után a gyermekágyon érettségizett le a fiatal nő

A 21 éves etióp asszony azt mondja: semmiképp nem akarta csúsztatni a vizsgát, sőt, így még a vajúdás is könnyebb volt.
BBC - szmo.hu
2019. június 12.


hirdetés

A 21 éves Almaz Derese már régóta készült a középiskolai záróvizsgákra. A BBC-nek azt nyilatkozta: a terhessége ideje alatt végig tanult.

Azt hitte, még meg tudja csinálni az írásbeliket, ám a Ramadán miatt (muzulmán vallási ünnep, amely egy hónapig tart, ez idő alatt a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek) az iskola elcsúsztatta a vizsgákat.

A fiatalasszony három nagyon fontos, írásbeli vizsgája így épp arra a napra lett kitűzve, amikor elkezdett vajúdni.

A férje segített neki abban, hogy meggyőzzék az iskolát: küldjenek ki egy vizsgabiztost a kórházba, aki magával viszi a teszteket, és az újdonsült édesanya megírhatja őket.

Mindenkit lenyűgözött az asszony ereje: miután megszülte makkegészséges kisfiát, mindössze fél óra múlva nekiállt a vizsgáknak. A kórházi ágyon. Angolból, matematikából és amhara nyelvből (ez Etiópia hivatalos nyelve) írta meg a teszteket, amelyek érzése szerint nagyon jól sikerültek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
hableany-3.jpg

Visszautasította az elismerő oklevelet a hajóskapitány, aki a Hableány két utasát mentette meg

A mindössze 24 éves Raub Emőke azt mondta, ő „csak tette a kötelességét.”
Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2019. június 17.



"Csak tette a kötelességét - mondja. Két ember köszönheti neki az életét, két család és egy távoli idegen nép hálás neki egy életen keresztül. Ő viszont nem lát ebben semmi különöset, nem tart ebben semmit elismerésre méltónak. Emőke ilyen. Újpesti, na!" - osztotta meg blogjának legutóbbi bejegyzését Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere.

A városvezetők egyik elmondta: szerettek volna a város nevében egy oklevelet átadni a Hullám nevű hajó kapitányának, Raub Emőkének – aki maga is újpesti -, hogy életeket mentettek a május 29-ei, dunai hajókatasztrófa idején.

Ám amikor felhívták a mindössze 24 éves kapitányt az elképzeléssel és egyeztetni szerettek volna vele időpontot, helyszínt, „nagyon szerényen, de határozottan elhárította az oklevél átvételét”.

„Nem erőltettem, nem is fogom, de akkor is szeretném, ha tudná: mi, újpestiek büszkék vagyunk rá. Én személy szerint pedig hálás is vagyok, amiért büszke lehetek arra, hogy Újpest ilyen embereket ad a világnak” - fogalmazott a polgármester.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sirva-fakadt-oromeben-titokban-ujitottak-fel-3.jpg

Titokban újították fel a 80 éves néni házát, míg ő életében először a Balatonnál volt

Az unokáit egyedül nevelő asszony sírva fakadt a boldogságtól, amikor meglátta, mi lett rozoga kis házából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 20.



Az RTL Híradó már korábban bemutatott egy 80 éves vilmányi asszonyt,

aki nagy szegénységben neveli egyedül a két unokáját.

A nő márciusban kért segítséget egy Facebookon közzétett videóban.

Azóta kapott bútorokat, ruhákat, de A Kívánság nevű Facebook-oldal szerevezői hatalmas meglepetéssel szolgáltak az idős asszonynak és unokáinak.

Elvitték az unokáival a Balatonra. A 80 éves nő most járt először a Balatonon.

És amíg a család pihent, addig a segítők teljes titokban felújították a házukat, új ablakokat, ereszt szereltek be. Volt, aki a munkáját ajánlotta fel, volt, aki anyagi segítséget adott az akcióhoz.

"Ó, ez nem igaz!" - kiáltott fel az idős asszony, amikor meglátta a házat, és örömében sírva fakadt.

"Nem tudtam hová lenni" - mesélte később az idős nő, amikor meglátta a felújított házat. "nem tudtam, hogyan köszönjem meg ezt a jóságot"

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
neszmelyi-emil.jpg

Életet mentett az összes kontinens legmagasabb csúcsára feljutó magyar ügyvéd

Neszmélyi Emil az RTL Híradónak nyilatkozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



Mint arról beszámoltunk, Neszmélyi Emilnek már csak Észak-Amerika hiányzott a 7 Summits elnevezésű sorozat teljesítéséhez, de pár napja feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is, ezzel elmondhatja magáról, hogy mind a hét földrész legmagasabb hegycsúcsát megmászta.

Neszmélyi már három éve hírnevet szerzett magának, amikor első magyarként mászta meg az Mount Everest csúcsát a rettegett északi oldalról. Mindezt úgy, hogy asztmában szenved.

Telefonon nyilatkozott az RTL Híradónak az elmúlt időszak csúcstámadásairól és sikereiről, valamint arról is, hogy többször előfordult: életet kellett mentenie.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tisza-tavi-pet-kupa-1000x562.jpg

Közel 3000 kiló szemetet szedtek össze a civilek három nap alatt a Tisza-tavon

A tóból rengeteg hulladék került elő, a műanyag palackok mellett székek, asztallábak, sőt még hűtők is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Nagyjából 100 civil dolgozott azért három napig, hogy tisztább legyen a Tisza. Szombaton rajtolt el ugyanis az I. Tisza-tavi PET-kupa, amely során hét hajóval és többtucatnyi kenuval szelték a tavat, hogy összegyűjtsék a vízben úszkáló szemetet - írja az Index.

A PET Kupa a Tiszafüredtől Kisköréig tartó túra 25 folyamkilométeres szakaszán zajlott. A résztvevőket sem az iszonyatos hőség, sem a rengeteg szúnyog és bögöly nem riasztotta el a munkától.

Az első napon összesen több mint 200 zsák szemetet sikerült összeszedni, a harmadik nap végére pedig közel 3000 kiló hulladék került a zsákokba. A műanyag palackok mellett székek, asztallábak, műanyag asztalok, hűtők, ablakkeretek és gumiabroncsok is előkerültek a Tiszából.

Pet Kupa - Napindító ászanák petkalóz módra. Hangolódunk a...

Napindító ászanák petkalóz módra. Hangolódunk a mai gyűjtésre! ?☺️⛵️

Az akció célja nemcsak a tó megtisztítása volt, de a figyelemfelkeltés is, ugyanis a túra során készült fotókkal és videókkal szeretnék megmutatni az embereknek, milyen hatalmas mennyiségű szemét kerül a hazai vizekbe, amely az élővilágot is tönkreteszi.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x