hirdetés
tiktok-mti-epa.jpg

Fel akarja vásárolni a Microsoft a TikTokot, de Magyarországon kínai kézben maradhat az alkalmazás

Az amerikai óriáscég már Donald Trumppal is tárgyalt arról, hogy megvennék a világszerte népszerű kínai videómegosztó alkalmazást.
Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon - szmo.hu
2020. augusztus 03.


hirdetés

Megerősítette a Microsoft, hogy tárgyal a TikTok felvásárlásáról a kínai tulajdonossal - írja a New York Times.

Ezt azután közölték, hogy Donald Trump péntek este kijelentette, betiltják a kínai videómegosztó alkalmazást az Egyesült Államokban. Akkor azt mondta, hogy nem lenne ínyére egy olyan üzleti megoldás sem, hogy a platform a kínai anyacégről leválasztva egy amerikai vállalat tulajdonába kerülne.

Vasárnap azonban a Microsoft hivatalosan is megerősítette a korábbi sajtóinformációkat, miszerint tárgyalnak a TikTok felvásárlásról a kínai ByteDance-szel.

A jogokat az Egyesült Államokra, Kanadára, Ausztráliára és Új-Zélandra vonatkozóan szerezné meg az amerikai óriásvállalat, és azt remélik, szeptember 15-ig megszülethet a megállapodás a két fél között. A Reuters szerint ezt a határidőt Donald Trump jelölte ki.

hirdetés

A Microsoft képviselői, köztük Satya Nadella vezérigazgató vasárnap tárgyaltak az amerikai elnökkel az ügyről. A cég jelezte a közleményében, hogy teljes mértékben megértik az amerikai elnök aggályait a kínai alkalmazással kapcsolatban, ezért teljes felülvizsgálat alá vonnák azt, valamint garantálnák, hogy az amerikai felhasználók minden adata átkerüljön amerikai szerverekre, az országon kívüli szerverekről pedig töröljék.

Mivel a Microsoft csak az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon szeretné birtokolni a tulajdon- és üzemeltetési jogot, ez azt jelenti, hogy

a világ más részein, így Magyarországon is továbbra is a kínai ByteDance kezében maradhat a TikTok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orvos-1.jpg

Új eljárásrend: a háziorvos teszt nélkül is fertőzöttnek nyilváníthatja a beteget

Rögzítették, mely esetekben lehet PCR-tesztet kérni, és hogyan kell elkülöníteni az igazolt és gyanús eseteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Új eljárásrendet adott ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ a koronavírussal kapcsolatban, Müller Cecília és Kásler Miklós aláírásával.

Ebben alapvetően megváltozik a covid-fertőzöttség kezelése. Ezentúl PCR-teszt nélkül is - a páciens tünetei alapján - a háziorvos is megállapíthatja a koronavírus-fertőzést.

Ha az alábbi kritériumok közül legalább az egyik mutatkozik:

- köhögés

- láz

hirdetés

- nehézlégzés

- szaglás- és ízérzékelés vesztés

Ezen kívül:

- a tünetek megjelenése előtt 14 nappal szoros kapcsolatban volt covid-fertőzöttel

- szociális vagy egészségügyi intézmény lakója vagy dolgozója, ahol covid-fertőzés zajlik

Megkülönböztetik a gyanús, a valószínűsített és a megerősített esetet.

Az így azonosított betegek más nyilvántartásba kerülnek, mint a teszteltek, de jelenteni kell őket is a központnak. Különbség, hogy a teszteltek esetén továbbra is közölni kell a gyógyult állapotot, a kórházi ápolt hazaengedésének idejét, vagy ha elhunyt a beteg, ugyanakkor a háziorvos által fertőzöttnek minősített páciensről nem kell jelentést küldeni.

A valószínűleg fertőzöttnek nyilvánított beteg karanténját a háziorvos rendeli el, hatósági eljárás csak a tesztelteknél szükséges.

PCR-tesztet kötelezően csak akkor lehet kérni, ha

- a páciens covid-tüneteket mutat

- ha koronavírus-fertőzött területen járt

- szoros kapcsolatban volt igazolt fertőzöttel

- ha bármilyen okból kockázati csoportba tartozik.

Ezentúl el kell különíteni az egészségügyi ellátásban az igazolt és a "gyanús" fekvőbetegeket. Szintén külön kell kezelni a fertőzött, tünetes betegeket a gyanús, és az igazoltan fertőzött, de tünetmentes betegektől (ez utóbbiakat viszont nem szükséges elkülöníteni).

A várótermekben a betegek között legalább egy méter távolságot kell biztosítani, és nem lehetnek kint újságok vagy gyerekjátékok sem.

A kontakt-kutatás is módosul. Az igazolt fertőzötteknél szükséges, de PCR-teszt csak olyan tünetmentes kontaktoknál kérhető, akik az egészségügyben vagy az ápolási, gondozási intézményekben dolgoznak vagy élnek és ott kerültek szoros kapcsolatba az igazolt fertőzött beteggel.

Forrás: 444.hu

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
orban-1.jpg

Orbán: akár 200 ezer fertőzött is lehet majd egy időben Magyarországon

A kormányfő szerint az ország felkészült a második hullám kezelésére, és a gazdaságban is fejlődni tudunk.
MTI, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött meg hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszakának első napja.

A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország eredményesen tudta érvényesíteni az Országgyűlés elvárásait az Európai Unió következő költségvetéséről szóló tárgyalásokon. Orbán Viktor - színesnek és mozgékonynak nevezve a nyári európai politikai szezont - először az uniós költségvetési tárgyalásokat értékelte, és azt mondta,

nettó 31 milliárd euró áramlik be a következő hét-tíz évben az országba, ez az összeg jelentős mértékben csökkenti az ország tőkedeficitjét.

Azt is megemlítette, hogy tavaly a Magyarországon működő vállalatok 9,6 milliárd euró profitot termeltek, míg a magyar cégek 1,6 milliárd profitot értek el. Úgy vélte, hogy 2028-ra közel kerülünk ahhoz a helyzethez, hogy Magyarország az EU-s költségvetést illetően nettó befizető legyen. Ehhez a kormányfő szerint el kell jutni odáig, hogy a magyar cégek évente 9,6 milliárd eurós profitot termeljenek külföldön.

Ehhez pedig szerinte két út lehetséges: kivásároljuk a Magyarországon dolgozó külföldi cégeket, és növeljük a magyar befektetéseket külföldön.

hirdetés

Hozzátette: a német uniós elnökség nem tett ígéretet a Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárások lezárására, a kancellár azt mondta, törekedni fognak arra. Orbán emlékeztetett, hogy a Magyarország elleni 7. cikkelyes eljáráshoz a kérdéseket már megválaszolták. Szerinte "semmi akadálya nincs annak, hogy az eljárás lezáruljon. A német kormány egyik szereplője visszaigazolta a kérést, de semmilyen ígéretet sem tett és semmilyen garanciát sem adott".

Orbán Viktor a pénzügyi források politikai feltételekhez kötésével összefüggésben azt mondta, Magyarország világossá tette, hogy elkötelezett a jogállamiság mellett.

Amit az európai baloldal rule of law-nak hív, az valójában rule of blackmail, nem jogállami, hanem zsarolási klauzula - mondta.

A járványhelyzetről is beszélt. Most

ősszel "felkészültebbek vagyunk" a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal

- mondta Orbán. Felszólalásában kiemelte: ennek oka, hogy rendelkeznek a tavaszi védekezés tapasztalataival és nyáron sikeresen szervezték meg a nemzeti konzultációt, amelyben az emberek egyértelműen megüzenték, hogy Magyarországnak működnie kell.

Az emberek azt várják, hogy az életeket és a munkahelyeket is védjék meg, hogy a mindennapi életet ne béníthassa le a vírus - fogalmazott.

Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarországon az első beteget márciusban regisztrálták, és mivel vakcina máig sincs, nem volt más választás, mint a járvány terjedését lelassítani, hogy időt nyerjenek. Az ország egy hét alatt egy új működési modellre állt át, a védekezést a legtöbb európai országnál hamarabb kezdte meg - mondta. Szerinte az első hetek sokkolók voltak, de az ország jól állta a sarat, az első csatát megnyerték, az egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket.

Orbán Viktor megerősítette, hogy szerinte a vírust külföldről hurcolták be hozzánk, ezért a "határzárat" továbbra is fenntartják.

A miniszterelnök elmondta, hogy látja, mennyire nő a terhelés az egészségügyben.

Közölte, hogy a professzorok, matematikusok számítása szerint a legrosszabb esetben 200 ezer ember egyidejű megfertőződésére lehet Magyarországon számítani. Ekkor viszont 16 ezer kórházi ágyra lesz szükség, és 800 embert kell lélegeztetőgépre tenni.

“Ízlés kérdése, ki hisz valaki a matematikusoknak és a professzoroknak”, ő azonban a biztonság kedvéért a számokat a dupláján veszi - jelentette ki. Éppen ezért a tavaszi vezénylési terv érvényben van még.

Orbán szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült a második hullámra.

A kormány gazdasági intézkedéseinek eredményeképpen eddig sikerült megvédeni a magyar emberek munkahelyeit és otthonait, valamint sikerült a vállalatokat is megerősíteni, vagyis újra tudjuk indítani gazdaságot - mondta Orbán.

Felidézte: a járvány elején világossá tették, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus tönkretesz. Ezért volt, van és lesz is a fontos ügyek között kiemelt figyelem a magyar emberek munkahelyének védelmére, ebből nem engedünk. Közölte: most ott tartunk, hogy augusztusban többen dolgoztak, mint januárban, és közel egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.

A kormányfő szerint nemcsak a munkahelyeket, hanem az otthonokat is biztonságba kell helyezni. Ezért döntöttek arról is, hogy fél évvel, július 1-ig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak esetében - tette hozzá.

Kitért arra is: a kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések, amelyek nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szólnak, ezért indítottak a magyarországi vállalatok számára a munkahelyeket megvédő beruházásösztönző programot 170 milliárd forintból.

"Nehéz ősz elébe nézünk, de egyszer már sikerült, együtt újra sikerülni fog" - zárta beszédét a kormányfő.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szuperkupa.jpg

A Szuperkupa mérkőzés miatt lezárások lesznek keddtől Budapesten

Emellett több kerületben számos helyen tilos lesz megállni keddtől péntekig.
MTI - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Forgalomkorlátozásokra kell számítani keddtől péntekig Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében az Európai Szuperkupa csütörtöki labdarúgó-mérkőzés miatt

- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A tájékoztatás szerint kedd délután 5 órától szakaszosan és időszakosan lezárják az V. kerületi Apáczai Csere János utcát a Deák Ferenc utca és a Régi posta utca között.

Szerda délelőtt 11 órától ugyancsak szakaszosan és időszakosan lezárják a VII. kerületi Dob utcát az Erzsébet körút és a Hársfa utca között, a Hársfa utcát a Wesselényi utca és a Király utca között, valamint a Király utcát az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.

Lezárják továbbá csütörtökön délután 5 órától éjfélig a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Istvánmezei út, a Szabó József utca, a Cserei utca, az Egressy út, a Gizella utca, a Cházár András utca egy-egy szakaszát, a Verseny utcát, az Ifjúság útját, az Ilka utcát és a Jobbágy utcát.

hirdetés

Emellett az V., a VII., a VIII. és a XIV. kerületben számos helyen tilos lesz megállni keddtől péntekig.

Részletek a Police.hu oldalon.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pcr.jpg

Van, ahol továbbra is 36.500 forintot kérnek egy PCR tesztért

Az egyik szolgáltató szerint a teszt árán felül egyéb költségeket is felszámolnak. Több cég már nem is vállalja a tesztelést, mert nem éri meg nekik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Van olyan cég, amely továbbra is 36.500 forintot kér egy PCR tesztért. Erről az RTL Híradó egyik felháborodott nézője beszélt. Négy céget is felhívott, közülük három közölte, hogy már nem foglalkoznak a teszteléssel, mert nem éri már meg nekik.

Pedig a vizsgálat mától hatósági áras és 19.500 forintnál semmilyen jogcímen nem kerülhetne többe az Országos Tisztifőorvos szerint.

Az egyik cég a Híradónak azt mondta, hogy a teszt hatósági árán kívül van még kiszállási díj, kényelmi díj, ami változó összeg, egy lista szerint akár 10 ezer forint is lehet.

Az RTL-nek nyilatkozó háziorvos szerint sok magánszolgáltatónak a hatósági árért nem éri meg a munkát elvégezni. Ezzel viszont az állami, ingyenes mintavétel ideje növekedni fog.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!