hirdetés
feketejeno-cim.jpg

Fekete Jenő: Rádöbbentett ez a betegség, hogy van még tennivalóm itt a Földön

Láng Dávid; címkép: Imre Barta photography - szmo.hu
2019. augusztus 17.


hirdetés

– Már nagyon régen, talán 10-15 éve is tervezgettem, hogy jó lenne összerakni egy saját dalokat tartalmazó anyagot, de egész eddig váratott magára a megvalósulás. Évek óta mondogatták nekem, hogy kellene pályáznom támogatásra, végül tavaly beadtam, és el is nyertem. Ez volt a konkrét katalizátor, hogy elkezdjük a munkát.

Tavaly ősszel indultak a próbák, aztán ugyebár mindent keresztülhúzott a betegségem januárban. Pár dalt még fel tudtunk venni előtte, de a végére már begyulladt kézzel gitároztam.

Következett egy bő 4 hónapos kényszerszünet, ami alatt előbb kórházban, majd otthon feküdtem és kezelésekre jártam, munkáról szó sem lehetett. A májusi segélykoncerten álltam először színpadon, utána tudtuk fokozatosan újrakezdeni a stúdiózást. Sajnos így pont belementünk a nyárba, ami logisztikailag igencsak megnehezítette a lemezkészítést, hiszen mindenki elutazik, vagy a fesztiválokat járja. Ez jelentős csúszást okozott, de ha minden jól megy, a lemezbemutató napjára meg tud jelenni.

Jószerencsét Kazincbarcika! #music #bluesmusic #blues #bluesmusician #duo #koncert #concert #harp #bluesharp #guitar #bluesguitar #Bluesselfie: @harmonicamisi

86 Likes, 2 Comments - Fekete Jenő (@feketejenoofficial) on Instagram: "Jószerencsét Kazincbarcika! #music #bluesmusic #blues #bluesmusician #duo #koncert #concert #harp..."

'Valami' (!) készül by @nagyadamguitar #sárarany #sáraranyblues #album #soloalbum #musictogether #gitárcsere #bluesguitar #drums #bass #próba #music #musictogether #vallamás @Mezőfi István Fifi @Valla Attila @Dure

95 Likes, 2 Comments - Fekete Jenő (@feketejenoofficial) on Instagram: "'Valami' (!) készül by @nagyadamguitar #sárarany #sáraranyblues #album #soloalbum #musictogether..."

– Magyarul szinte soha nem énekeltél eddig. Mi hozta meg a kedved hozzá, hogy ezen az albumon viszont kizárólag magyar nyelvű dalok legyenek?

– Adta magát, mert bár valóban évtizedek óta angol dalokkal koncertezem, azért mégiscsak magyar vagyok, itt élek, szóval egy szólólemez pont megfelelőnek tűnt a váltásra. Persze nagy kihívás is volt, hiszen semmilyen rutinnal nem rendelkeztem a magyar nyelvű szövegírás terén. Ezért Valla Attila segítségét kértem, ő öntötte formába a fejemben meglévő ötleteket.

Nem volt könnyű, hiszen ahhoz, hogy hiteles legyen a végeredmény, kicsit bele kellett bújnia a bőrömbe. Hónapokon át rendszeresen összejöttünk nálam, megmutattam neki az instrumentális alapokat, és hogy melyikhez milyen témát, sztorit képzelek el.

Volt azért egy-két olyan versszak is, amit én indítottam el, de nélküle biztos nem tudtam volna ezeket se befejezni.

– Kik működtek még közre a lemezen?

– Mester Tamás hozott egy dalt, amit Charlie-val és Voga Vikivel közösen éneklünk, egy másik pedig Nagy Ádám szerzeménye, a többit én írtam. Nagyrészt Mezőfi István (Fifi) dobol, akivel már a ’80-as években is zenéltünk együtt a Palermo Boogie Gangben, de néhány dalban Gyenge Lajos (Európa Kiadó, Ripoff Raskolnikov Band) és az egykori Sex Action-dobos Ganxsta Zolee is közreműködik. A basszusgitáros Tomor Barna, a billentyűsök pedig Nagy Szabolcs, Szebényi Dani, Pulius Tomi és Bacsa Gyula. Gitárosként rajtam és Nagy Ádámon kívül Pulius Tibor (Supernem) is hallható.

Kis tegnap esti - stúdióban a fúvósszekció! Szaxofon: Csejtey Ákos #sárarany #soloalbum #album #studio #blues #magyarblues #brass #brasssection #pozan #sax #saxophone #szaxofon #trumpet #trombita Lemezbemutató: 2019.08.30. A38

60 Likes, 0 Comments - Fekete Jenő (@feketejenoofficial) on Instagram: "Kis tegnap esti - stúdióban a fúvósszekció! Szaxofon: Csejtey Ákos #sárarany #soloalbum #album..."

#sárarany #soloalbum #studiowerk #imrebartaphotography #kunsztmuzik

null

– Mi várható az augusztus 30-i koncerten?

– Mindenki nem tud ott lenni, de Voga Viki és Mester Tamás jönnek, ahogy a Pulius testvérek és Nagy Ádám is. A fő billentyűs Nagy Szabolcs lesz, a ritmusszekciót pedig Tomor Barna és Fifi alkotják majd. Eljátsszuk a teljes lemezanyagot, előtte és utána pedig néhány klasszikus bluest is beiktatunk a programba.

– Hogyan tovább? Csak ezzel a formációval fogod játszani a lemez anyagát, vagy beépíted őket a szóló/duó/trió repertoárba is?

– Nincs kizárva, ezek a dalok nagyrészt olyanok, hogy akár egy szál gitárral, vagy szájharmonikával kísérve is meg tudnak szólalni. Azért a fő cél az, hogy az A38-on bemutatkozó csapattal koncertezzünk minél többet az ősz folyamán. Erre is beadtunk egy pályázatot az NKA-hoz, bízunk a pozitív elbírálásban.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Yoshitomo_nara-graffiti-niagara_bar-2009-1000x661.jpg

Részegen firkálta össze egy bár falát, és miután 7,5 milliárdért adta el egy képét, a graffitik is nagyon sokat érnek

A japán képzőművész 10 éve egy görbe estén egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás. Később a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért. De ez már nem számít.
fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. október 14.



A Tokióban élő japán képzőművész, Jositomo Nara előző héten, a Sotheby's hongkongi aukcióján majdnem 25 millió dollárért adta el egy festményét, ez forintban kifejezve nagyjából 7,5 milliárdnak felel meg. Ezután nem csoda, hogy az összes többi műve is felértékelődött valamelyest.

A Sotheby's egyik képviselője szerint, a New York-i Niagara bárban általa "összefirkált" rajzok is több százezer dollárra rúgnak. (Ami, ha csak százezer dollárt is veszünk alapul, legalább 30 milliót ér forintban).

A képeket Nara egy részeg ünneplés hevében rajzolta a bár falaira, amit egy kiállítás megszervezése után tartottak. A művész menedzsere, Tim Blum, aki vele volt az ominózus estén, azt nyilatkozta, hogy egy pár pohár után Nara egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás.

"Mindenki benne volt a jelenlévők közül, hogy Nara összerajzolja a falat, bár akkor még nem sejtettük milyen szerepük lesz 10 év múltán."

Blum szerint az este tetőpontja egyébként is az volt, amikor a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért.

Lapozz a képéért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
xfakt.png

Földhöz csapta mikrofonját, és üvöltözött a mentorokkal az X-Faktor egyik versenyzője

Dallos Bogi véleménye elszabadította a poklot a műsorban, végül Gáspár Laci tett rendet a stúdióban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 19.



Az X-Faktor mentorai sok mindent láthattak már a műsor berkein belül. Mindannyian csak reménykedni mertek, hogy a tavalyi mirjamos eset nem ismétlődik meg. A műsor tavalyi évadában Radics Gigihez vágta hozzá az egyik versenyző a mikrofont, miután értékelte a nő produkcióját.

Ezúttal Dallos Boginak szólt a mikrofonhajítás, azt követően, hogy kijelentette: az előadás ízléstelen volt. A korábban mulatós zene terén tevékenykedő Szajkó Tímea a tegnap esti adásban Loca Pantera művésznéven mutatkozott be. Dallos Bogi értékelését követen egyik pillanatról a másikra szakadt el nála a húr. Üvöltözni kezdett, és a földhöz csapta a mikrofont, majd a zsűri asztalához lépett, ahol kikérte magának az értékelés jogosságát, és a tehetségkutató női mentorát fennhangon sértegette.

„Mondjátok meg, melyik énekes hozott ide színvonalat?”

– hangzott el az egyik mondata, amit heves gesztikulálás követett. Gáspár Lacinak kellett leállítania a magából kikelő versenyzőt, miután magától nem volt hajlandó befejezni a rögtönzött jelenetet. Laci megemelte a hangját, és kiküldte a stúdióból. Ezt követően Loca Pantera kiviharzott a színfalak mögé.

„Ijesztő volt, hirtelen odajött hozzánk. Megrémültem, mert rám haragudott, velem kezdett el kiabálni”

– mondta el Bogi a Blikknek.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Demonamain.jpg

„Amint kijössz a teremből, fogalmad sincs, mi volt ez” – kritika a Demóna 2. részéről

A 2014-es Demóna folytatása kötelezőnek tűnt a Disney számára, most pedig elmondjuk, hogy sikerült megoldani, egyáltalán: szükség volt-e a második részre.
B.M. képek: Youtube - szmo.hu
2019. október 17.



A válasz nem egyértelmű – igen is, meg nem is. Az első rész is meglepő volt számomra, hogy ekkora siker lett, értem a vonzalmat az anti-hősök iránt, és a fordulatban is volt valami megkapó. Nem utolsósorban

Angelina Jolie tökéletes választás volt címszereplőnek.

Mind vizuálisan, mind színészileg tökéletesen hozta a meg nem értett gonosz szerepét, aki bosszút áll megcsonkításáért. Erre pedig érkezett a második rész, mely lecseréli az első rész férfi főgonoszát nőire (Michelle Pfeiffer) és megint megtörténik minden, amit már láttunk.

Persze a folytatás nem csak egy gyors újrája az előző résznek, próbálták bővíteni Demóna világát, csak sajnos továbbra is a legérdekesebb mind közül Angelina karaktere.

A világépítés nem működik, és Ms. Jolie címszereplőként hiányzik a film nagy részében.

Helyette, olyan "érdekes" lényeket követhetünk végig, hogy majdnem bebólintottam, a történet szempontjából teljesen irrelevánsak... és ha ezek a részek a vágóasztalon végezték volna, sokkal feszesebb végterméket néznénk a vásznon. Akkor is rossz lenne nézni, de legalább hamarabb vége lenne.

Sajnos az egész film egy zagyva összevisszaság, amely zsigeri szinten szórakoztató. Akik a Marvel-filmeket úgy tekintik, hogy kikapcsolják az agyukat és gyönyörködnek a szép tájakban, varázslatos mesevilágot, azoknak tetszeni fog a Demóna 2, mert nagyon színes. Nagyjából egy, A Hangya és a Darázs szintű Marvel-filmnek mondanám,

de amint kijössz a teremből, fogalmad sincs, mi volt ez.

Akiknek ez elég, azok jól fognak szórakozni, így nem tekinthető teljes kudarcnak a mozi, de a klasszikus mese rajongói nem hiszem, hogy élvezni fogják.

Demóna alig van vásznon, amikor ott van, akkor uralja a filmet, mindig szórakoztató látni az interakcióit az átlagemberekkel, látszik, hogy élvezhette a forgatást. Viszont Angie-n kívül mindenki takaréklángon ég. Michelle Pfeiffer majdnem elalszik a szerepében, épp egy táblát nem tesz ki a nyakába, hogy gonosz vagyok.

Elle Fanning castingját a mai napig nem értem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
SZG_5369.jpg

Dallos Bogi: „Nem vagyok színésznő, nem tudnék hitelesen előadni olyan döntéseket, amikben nem hiszek”

Az X-Faktor új női mentora többek között elárulta, kitől tartott a mentortársak közül, melyik csapatokat szerette volna kapni, és mennyire szólnak bele a producerek, hogy kit kell tovább juttatni.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. október 18.



- Korábban követted az X-Faktort? Voltak esetleg kedvenceid?

- Az indulása óta követem. Kiskorom óta rajongója vagyok a műsornak. Az első évadból nagyon szerettem Király L. Norbit, a későbbi évadokból például Oláh Gergőt. De szerintem nincs is Magyarországon olyan ember, aki ne látott volna legalább egy X-Faktor részt.

- Felkértek, vagy castingon kellett részt venned, hogy Te lehess Gigi utódja?

- Természetesen több körös castingon kellett részt venni. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy keresnek egy mentort.

Az a fontos, hogy az a négy ember, aki ott ül a pultban, az mennyire találja meg a közös hangot, mennyire működnek jól együtt.

Éppen ezért olyan castingokon vettem részt, ahol a be kellett ülni a fiúk közé, és régebbi évadokból elővett videókra kellett reagálni. Az alapján választottak ki.

- A fiúknak volt beleszólása, hogy kit szeretnének maguk mellett látni?

- Úgy tudom, kikérték a véleményüket, de a döntést az RTL Klub hozta meg.

- Radics Gigivel beszéltél? Kértél tőle tanácsot?

- Persze. Nagyon szeretem Gigit. Van egy kis interjúsorozatom, aminek az a címe, hogy Hétkor nálam. Ott a vendégem is volt. Írtam neki üzenetet, hogy remélem, méltó utódja lehetek, és Gigi azonnal válaszolt, nagyon örült a bekerülésemnek.

- Ahogy egy jó futballista nem feltétlenül lesz jó edző, úgy egy tehetséges énekes sem feltétlenül jó mentor. Mit gondolsz, milyen tulajdonságok szükségesek ehhez a munkához?

- Empátia, türelem, szorgalom... Azt gondolom, a mentorság nem csak a szakmaiságból áll. Egyfajta lelki törődésből is. Ma is rám írt egy versenyzőm, hogy szeretne egy kicsit együtt lenni, beszélgetni, kérte, hogy nézzünk rá a dalokra.

Fontos, hogy ne sajnáljuk az időt és az energiát a mentoráltaktól.

Másrészt szerintem az is fontos, hogy egy mentor szenvedélyes legyen. Higgyen a hozzá tartozó versenyzőkben.

- Az X-Faktor típusú műsorokat állandóan konteók övezik. Az egyik ilyen, hogy a mentoroknak valójában minimális a döntése, felülről mondják meg, kit kell tovább juttatni. Van ilyesfajta nyomás?

- Olyan érdekes... Nyilván én is sok emberrel találkozom, akik szoktak kérdezni az X-Faktorról, és mindig ez az első kérdés. Büszkén tudom mondani, hogy semennyire nem szólnak bele.

Az elején volt egy megbeszélésünk, ahol a műsor készítőivel átbeszéltük, hogy is néz ki ez az egész mentorság, de pont azért tartanak castingot, hogy olyan személyt találjanak, akin nem kell változtatni, hanem a saját személyiségével hozzáad a műsorhoz.

Nincs az RTL-nek egy távkapcsolója, amit megnyomnak, hogy „Bogi, most sírjál.”

Másrészt nem vagyok színésznő, nem tudnék hitelesen előadni olyan döntéseket, amikben nem hiszek.

- Hány százalék a szakmaiság és hány százalék a show?

- Szerintem az X-Faktorban pont a pluszt keressük. Van olyan műsor formátum, ahol csak az énektudás a fontos. Itt viszont az énektudás alapkövetelmény, és amellett legyen még valami, ami különlegessé teszi őt. A megjelenésében, a személyiségében, a tánctudásában. A műsor folyamán azért ez változik. A válogatókon még sokszor előfordul, amikor nagyon show van, viccelődünk, nevetgélünk dolgokon, de a tábor, a mentorház, az élő adások szerintem egyre szakmaibbá válnak, hisz ott már az a szempont, hogy a mentoráltak minél messzebb eljuthassanak.

De ma már más a nézők ingerküszöbe, mint amikor elindultak a tehetségkutató műsorok.

Ma már nem biztos, hogy lekötné a nézőket, ha csak elmondanánk a szakmai véleményünket, és szavaznánk. Kell a szórakoztatás.

- Azért vannak első és második ránézésre is nehezen érthető döntések. Elég az utolsó adást nézni, a „Rendezvény” kategóriát. Kicsit úgy éltem meg, hogy a zsűri egy poénért kockára tette a hitelességét. Például azok után, hogy tovább juttattátok a remixelt Érik a szőlőt és Homokórát elég furcsán vette ki magát, amikor Puskás Peti komolyan fontolgatta, hogy igent mondjon-e Alettának.

- A válogatókon a lehetőségeket keressük. Néha a humorban találjuk meg a lehetőséget. Értem, hogy ez miért lehet támadási felület, de a továbbiakban úgy végezzük a munkánkat, hogy a tizenkettő közé tényleg a legjobbak kerüljenek. Úgy voltam ezzel, hogy talán nem probléma, ha tovább jut a következő körbe a produkció, aztán a táborban majd kiesik. Ez mégis csak egy szórakoztató műsor, és mi ott ülünk napi tíz órákat.

De olyan nem történhet meg, hogy valakit tehetségesnek tartunk, és nem juttatjuk tovább.

Inkább az olyan produkcióknál gondolkozunk el, amiket közepesnek tartunk. Természetesen még az a közepes is sokkal jobb egy „rendezvény” produkciónál. Ott nyilván komolyan beszélünk, nem viccelődünk.

- Ugyanakkor ez talán azokkal szemben is inkorrekt, akiket továbbjuttattok rendezvény kategóriában, hiszen elhiszik magukról, hogy van ott keresni valójuk, és fölöslegesen ölnek energiát valamibe, ami nem is valódi.

- Nem akarok elárulni semmit egyelőre ezzel kapcsolatban, de a Tábor adásokban ki fog derülni, hogy hova fejlődik a rendezvény kategória. Arra ügyeltünk, hogy a végére mindenkinek tiszta legyen a dolog, mindenkivel tisztáztuk a szakmai oldalát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!