hirdetés
tanarok.jpg

Fekete esernyőkkel tüntettek a pedagógusok Budapesten a gyerekek jövőjéért

Több ezren demonstráltak a Kossuth téren, ahol a tanárok alacsony bére, a túlórák, a munkaterhek miatt is tiltakoztak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, a gyerekek jövőjéért tüntettek a tanárok november 30-án Budapesten. Az eseményt a Pedagógusok Szakszervezete több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával szervezte.

A Mérce élő videója a tüntetésről:

A tüntetésről azért döntöttek, mert a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott november 22-i határidőig, vagyis a magyar közoktatás napjáig nem vezettek eredményre.

Az esemény részekét szombaton kora délután átadták a Pedagógusok Szakszervezetének követeléseit tartalmazó petíciót az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Innovációs és Technológiai Minisztérium részére Budapesten. A dokumentumot az Emmi részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, az ITM képviseletében pedig Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkár vette át. Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke az átadás előtt közölte: a követeléseiket a szombat délután, a Kossuth térre szervezett tüntetésen is ismertetik - írta az MTI.

A tanárok az alacsony bérek, a túlórák, a pedagógusok és diákok munkaterhei, illetve az iskolaérettségi vizsgálatokat és a szakoktatók státuszát érintő változások miatt tiltakoznak,

hirdetés

és egy követeléslistát adtak át a kormánynak.

A tüntetésen PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa és a PDSZ elnöke, Szűcs Tamás közösen mondott beszédet. Felszólalt a SZEF és a MASZSZ elnöke, egy diák és egy szülő is.

A felszólalók között volt Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki közölte, hogy szolidárisak a tanárokkal. Nem túlterhelt, hanem megbecsült pedagógusokat akarnak látni és azt, hogy ne csak a kiváltságosok juthassanak be egyetemekre, főiskolákra. Azt is megígérte, hogy sztrájk esetén is a tanárok mellett lesznek.

Csóti Csaba, a PSZ-t is tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint tisztességes munkáért tisztességes bér jár, a közszférában is, a pedagógusnak is. Úgy vélte, hogy érdemes összefogni, mert együtt többek vagyunk.

Molnár Áron, vagyis noÁr a Tanulni akarunk című rapszámát adta elő a diákokkal együtt.

A 16 éves Szolga Bálint blogger és diákaktivista, a Független Diákparlament tagja a "poroszos" szemlélet hátrányairól és az alternatív oktatás szükségességéről beszélt - írta az Eduline.

Tóth Margit, a Szülői Hang Közösség képviselője felolvassa követeléseiket:

- tekintsenek a szülőkre partnerként,

- legyen társadalmi párbeszéd és szakértői egyeztetés a változások előtt,

- vonják vissza kötelező hatéves beiskolázást, állítsák vissza az eddigi rugalmasságot,

- csökkentsék a gyerekek túlterheltségét,

- a magolás helyett a készségfejlesztés legyen a fókuszban,

- ismerjék el a tanárhiányt és hozzanak érdemes lépéseket a megoldására,

- legyen beleszólása az érintetteknek a vezetői kinevezésekbe,

- állítsák vissza a magántanulói státuszt.

Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke a felszólalásában elmondta, hogy a gyerekeink jövője miatt vagyunk itt. "Hittük, hogy a kormány megérti, tárgyalóasztal mellett is megoldást keresni, de nem így történt. Nem adjuk fel mindaddig, amíg nem teljesítik a követeléseinket. Nem csak a pedagógusok bére miatt jöttünk, van itt baj ezen kívül is. Ne hagyjuk, hogy egy hatóság dönthessen az iskolaérettségről. A diákok többet dolgoznak, mint egy felnőtt, csökkentsék az óraszámukat" - mondta. "Sok a felesleges tudás, egyentankönyvekből egyengyerekek tanulnak, ebből csak biztos kudarc következhet" - tette hozzá.

A PSZ elnöke a végén azt kérte, hogy a helyzethez illő fekete esernyők alatt mutassák meg a kormánynak, nem randalírozni jöttek, hanem mert fontos nekik az oktatás. Azt is elmondta, hogy 2016-ban a tüntetést sztrájk követte, és ettől most sem riadnak vissza.

A végén arra kérte az iskolákat, hogy jól látható helyen tegyenek ki egy fekete esernyőt, és ne csukják össze addig, amíg a követeléseiket nem teljesítették.

Az Emmi a tüntetésre reagálva közleményt adott ki, ebben egyebek mellett azt írták, hogy a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

A kommünikében a minisztérium azt is írta, hogy a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborítónak tartják, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat - adta hírül az MTI.

A közlemény szerint a pedagógusok voltak az elsők, akik számára életpályaprogram és átfogó béremelési program indult. Emlékeztettek: a pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett, amelynek hatására jövőre már legalább 390 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A béremelés jövőre is folytatódik: mintegy 17 ezer kolléga bére a minősítésnek köszönhetően emelkedik, a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére pedig júliustól átlagosan 30 százalékkal nő, és már tárgyalja a kormány az iskolaigazgatók béremelésének előterjesztését is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kobebryant.jpg

Helikopter-balesetben meghalt az NBA-legenda, Kobe Bryant

A tragédiában öten vesztették életüket.
MTI - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Helikopter balesetben életét vesztette vasárnap Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai kosárlabdázó - jelentette az amerikai TMZ hírportál.

A honlap szerint

Bryant magángépén utazott a Kalifornia állambeli Calabasasban, amikor eddig ismeretlen okokból megtörtént a tragédia.

A Los Angeles-i sheriff a Twitteren megerősítette a balesetet, hozzátéve, hogy öt ember halt meg, az utasok közül a tragédiát senki nem élte túl. Az áldozatok nevét azonban nem hozta nyilvánosságra.

Bryant tavaly augusztusban töltötte be a 41. életévét, karrierje során 1996 és 2016 között a Los Angeles Lakerst erősítette. A csapattal ötször (2000, 2001, 2002, 2009, 2010) lett bajnok az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), kétszer (2009, 2010) a döntő legjobb játékosának is megválasztották, 2008-ban ő lett a bajnokság legjobbja, míg 18 alkalommal vett részt az All Star-gálán.

hirdetés

Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban bizonyult a legjobbnak az olimpiai játékokon.

Videó: Kobe Bryant helikopterbalesetének helyszínéről

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borton-1.jpg

Meghalt egy magyar férfi a bangkoki repülőtér fogdájában

Holtan találtak rá a cellájában a 60 éves férfire. Cukorbetegsége miatt halhatott meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Meghalt egy magyar férfi egy thaiföldi fogdában, az esetről a Blikk számolt be. A 60 éves férfit azért tartóztatta le a bevándorlásért felelős hatóság, mert lejárt vízummal tartózkodott az országban.

A rendőrök előző nap még jó állapotban látták a cellájában, azt mondták, hogy

semmi előjele nem volt annak, hogy baja lenne. Ám másnap, mikor kihallgatásra vitték volna, holtan találtak rá.

A törvényszéki rendőrség és a Bang Phili Kórház orvosai is megvizsgálták és azt állapították meg, hogy megtalálásakor már nyolc órája halott lehetett. Sem támadásnak, sem öngyilkosságnak nem volt nyoma

- írta a lap.

hirdetés

A hírre reagálva Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára a közösségi oldalán azt írta, hogy:

"A bangkoki nemzetközi repülőtér fogdájában történt tragikus halálesetnek - jelenlegi információink szerint - nincs köze a koronavírushoz. A feltételezhető ok a cukorbetegség.

Kollégáink kapcsolatban vannak a rendőrséggel, mindent megteszünk, hogy pontosan kiderüljön, mi történt."

Fotó: illusztráció

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
vuhan.png

Alig mer kimozdulni a lakásából az egyik Vuhanban élő magyar, csak maszkban lép utcára, a liftet sem használja

Alaposan bevásárolt, akár egy hónapra is elegendő élelmiszere van otthon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Egy Vuhanban élő magyar szinte ki sem mozdul a lakásából – így próbál védekezni a vírus ellen. Az RTL Híradónak azt mondta, próbálja megőrizni a hidegvérét, pedig óriási a pánik.

Üresek az utcák, a helyiek pár napja kifosztották a boltokat és elözönlötték a kórházakat. Még olyanok is orvoshoz fordulnak, akikről kiderül, hogy csak egyszerű megfázásuk van.

Több magyar is van a lezárt városban, egyikük mesélt most arról, hogyan éli a mindennapjait.

Elmondása szerint, mikor bejelentették, hogy lezárják a várost, azonnal elment bevásárolni, így most egy hónapra elegendő élelmiszerrel rendelkezik.

hirdetés

A lakásból sem mer nagyon kimozdulni, ha mégis szükséges, akkor csak szellős helyre megy, még a liftet sem meri használni. Maszkban megy ki az utcára, egyszer használatos kesztyűt vesz fel, a kint viselt ruháját hazaérve azonnal leveszi, kimossa.

A magyar Országos Tisztifőorvos szerint nehéz megkülönböztetni a koronavírust az egyszerűbb influenza vírus tüneteitől, hiszen hasonlóan magas lázzal és köhögéssel kezdődik, de már idehaza is ki tudják mutatni, ha valaki a Kínából elterjedt új vírussal fertődödött volna meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
dezsi-1.jpg

Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje lett Győr új polgármestere

Az ellenzéki jelölt Pollreisz Balázs gratulált neki, és felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt a városért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Az előzetes eredmények alapján Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelölte nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint.

A városban azért volt szükség időközi polgármester-választás kiírására, mert az október 13-án megválasztott Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. A posztért hatan indultak: egy-egy jelölt az Összefogás Győrért Egyesület, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP, a Fidesz-KDNP, valamint a Mi Hazánk Mozgalom színeiben, ketten pedig függetlenként. A választói névjegyzékben 101.655-en szerepelnek.

A választást a Fidesz-jelöltje Dézsi Csaba András nyerte,

a nem hivatalos eddigi eredmények szerint 55-39 százalékos aránnyal az összellenzéki ellenfelével, Pollreisz Balázzsal szemben.

VIDEÓ: Dézsi Csaba győri fideszes polgármesterjelölt sajtótájékoztatója a Mércén

hirdetés

Az eredmény ismeretében az ellenzéki jelölt Pollreisz gratulált az új polgármesternek, és felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt a városért.

A Fidesz közleményében azt írta:

"Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben".

Úgy fogalmaztak: "Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták. Gratulálunk Győr új polgármesterének, és jó munkát kívánunk neki."

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!