hirdetés
szegedi-fecso.jpg

Fecsó az Instagramon tálalt ki: ezért csalta meg Vasvári Vivit

Vasvári Vivien hét hónappal a szétválásuk után néhány nappal ezelőtt több Instagram-posztban is leírta, milyen volt a kapcsolata Fecsóval és, hogy mi vezetett végül a szakításhoz. Fecsó most erre válaszolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

Vasvári Vivien és Szegedi Ferenc, azaz Fecsó négy évig volt együtt. Közben összeházasodtak és egy közös gyermekük is született. Ősszel viszont Vivi bejelentette, hogy válnak. Azóta már ismét rátalált a boldogság és a szerelem, de 7 hónap elteltével úgy érezte, hogy beszélnie kell a Fecsóval való kapcsolatáról és arról, mi vezetett a válásig.

Vasvári Vivi több Instagram-posztban írta le, hogy Fecsó az együtt töltött évek alatt sokszor megcsalta őt, rengeteget csajozott. Bulizni járt még akkor is, amikor ő már a terhessége utolsó heteiben járt. Leírta azt is, amikor videót is mutattak neki arról, hogy Fecsó hűtlen hozzá, azt mondta, itt a vége. Majd egy hónap múlva megpróbálták újra együtt, de Vasvári Vivien másfél hónapig bírta, aztán pontot tett a kapcsolatukra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

Összeházasodtunk!??Aztán elvesztettem egy babát, nem véletlenül ment el!?Találtunk egy jó telket, ahova építkezünk majd. Szerelem telek!? Megörültem, milyen jó lesz ott, elképzeltünk mindent.♥️Akkor én eladtam az autómat, venni szerettem volna másikat, de nem volt meg a pénz a telekre, így oda adtam az összes pénzemet, ami akkor volt.?2 hétre rá..kaptam egy üzenetet, hogy nem bírják nézni már, hogy folyamatosan hűtlen a férjem, hiszen itt a 2 gyönyörű gyermek,feleség!?Megint nem hittem el! Egészen addig, míg nem volt bizonyíték! ? ELKÜLDTÉK a videót róla. ? TELJES ÖSSZEOMLÁS!?Megmondtam költözzön... ő annyit nem mondott, hogy SAJNÁLOM!?Rájöttem engem ő nem érdemel meg semennyire sem!?Egy olyan nőt, aki egy jó családanya, aki a végsőkig kűzdött a családjáért és érte, aki felépítette magát, független voltam, mindent magamnak vettem, mostam-főztem-takarítottam, a kémia köztünk nagyon jó volt, szereltem, kertészkedtem és mindent megcsináltam amit csak lehetett! MINDENT! ??‍♀️ Ő is sokat tett le az asztalra, mert szép lakást bérelt, volt babysitter miközben én és ő is dolgoztunk, elmentünk nyaralni évente kétszer, volt mit ennünk, de nem minden a PÉNZ! ? Azt hozzá teszem, ezt saját magamnak is tudtam biztosítani már miután a médiában elkezdtem dolgozni. ?? De azt gondolom, ha egy férfi ezt megteheti az így cselekszik, mert szereti a családját és megtesz mindent, mert ez az ő saját boldogsága is.??‍♀️1 hónapig külön voltunk.Mások nem tudták, hogy mi külön vagyunk...ez alatt is folyamatos csajozás-bulizás.??Én kórházba kerültem! TELJES DEPRESSZIÓ! Nem értettem, hogy MIÉRT VELEM? MIÉRT??Hetekig nem ettem, lefogytam 42kg-ra! (Ez tavaly nyár) ?? Ennek ellenére adtunk egy utolsó esélyt, Edwardka miatt. ?? Tudtam, hogy nem lesz már SEMMI a régi! Egyszerűen nekem NEM MENT! KIÁBRÁNDULTAM! ? 1,5 hónap után azt mondtam NEM BÍROM! ELÉG VOLT! Nem vagyok boldog és SOHA többé mellette nem is leszek már az!?Elárult! Megalázott számtalanszor! ? ELMENT! Aznap már más nővel volt este! ??Itt tudtam, hogy SOHA TÖBBÉ NINCS VISSZAÚT!? SOHA! ? Remélem a családja elvesztése árán megtanulta azt,hogy SOHA többet nem követ el ilyen hibát.? (21:00-kor befejezem az írásomat!)

?Wiwkoo? (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,

Fecsó most a saját Instagram-oldalán reagált Vivi posztjára. Bejegyzését azzal kezdi, hogy azért nem beszélt eddig erről, mert tiszteletben tartotta a Vivivel közös megegyezésüket, miszerint nem tárják ki a nyilvánosság elé, hogy miért lett vége a kapcsolatuknak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
papp-gergo-valas.jpg

Papp Gergő feleségével együtt mesélt arról, miért döntöttek a válás mellett

A pár rengeteget dolgozott együtt. A közös munka egy darabig előrevitte őket, ám egy idő után pár dolog kihalt a kapcsolatukból. De azt is hozzáteszik, hogy nem csak ez vezetett a váláshoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy meglepő fordulattal ért véget csütörtökön az RTL Klub Reggeli című műsora. Papp Gergő élő adásban mondta el a nézőknek és műsorvezetőtársának, hogy a házassága zátonyra futott és már mindketten új párra leltek.

Az RTL Klub műsorvezetője feleségével együtt mesélt a Fókusznak arról, miért döntöttek a válás mellett.

"A felismerés onnan jött, hogy eltöltöttünk egy közös hétvégét együtt, mindenki az új párjával a Balatonnál és másnapra világos lett, hogy itt sokkal komolyabb együttlétekről van szó, talán mindkét esetben, amit egész egyszerűen muszáj kommunikálni, elmesélni, mert sokkal többről van szó, mint könnyed kitekintésről, vagy egy nyitott kapcsolatról"

- kezdte Papp Gergő.

hirdetés

A pár a téma érzékenysége miatt döntött úgy, hogy nem adnak teret különböző pletykáknak, találgatásoknak. Éppen ezért az élő adás tűnt a legjobb megoldásnak.

"Mi lettünk volna a legboldogabbak, ha erről nem kell beszélnünk"

- mondja Papp Gergő.

A műsorvezető párja, Judit iskolában tanít, így azt mondja, kellemetlen lett volna, ha meglátják az új párjával és találgatnak, hogy akkor most kivel van, vagy kivel nincs.

Gergő és Judit korábban együtt is dolgoztak, hiszen közösen készítették a Pimasz úr átcuccol című műsort. Korábban azt mondták, hogy a közös munka nem árt a kapcsolatuknak, most viszont máshogy vélekednek erről.

"17 éve vagyunk egy pár, 15 éve vagyunk férj és feleség, 13 éves a fiúnk. Viszont legalább egy 5-6 évet nagyon intenzíven dolgoztunk kettesben. Mi full együtt csináltuk az első perctől kezdve a saját műsorunkat, kizárólag kettesben, a nap 24 órájában. (...) Azért azzal tisztában voltunk, hogy a házasságunk vagy a párkapcsolatunk rovására fog menni, csak annyira sodort magával ez a dolog, hogy próbáltunk ez ellen küzdeni. Nagyon szerettük egymást, nagyon jól tudtunk együtt működni, vagy nagyon jól is tudunk az élet legtöbb területén, de bizony egy pár dolog kihalt ebben a nagyon intenzív közös munkakapcsolatban..."

- mondja Papp Gergő, aki szerint megszűntek férjként és feleségként létezni, mert annyira a munkára koncentráltak.

A pár ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem csak ez vezetett a váláshoz.

Papp Gergő a Fókusznak arról is beszélt, hogy 17 év elteltével felismerték, hogy valami hiányzik, valami, amit még mástól megkaphatnak. Mint sokan, úgy ők is próbálták megmenteni a házasságukat, de nem szakember segítségét nem kérték.

Gergő és Judit már mindketten új párkapcsolatban élnek és kedveseiket egymásnak is bemutatták, és örülnek a másik boldogságának.

A Fókusz riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
vajna-timea2.jpg

32 millió forint profitot termelt Vajna Tímea japán luxusétterme

A néhai producer és filmes kormánybiztos, Andy Vajna vállalkozása özvegye keze alatt is jól pörög.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Több mint 1,3 milliárd forint forgalmat ért el tavaly a néhai Andy Vajna luxusétterme, azaz özvegye, Vajna Tímea ügyvezetése mellett 170 millió forinttal jobban pörgött a Nobu, mint egy évvel korábban - írja a 24.hu.

Az éttermet működtető Buno Vendéglátóipari Kft. 2019-ben 32 milliós nyereséget termelt, ami tízmillióval kisebb az előző évinél.

A megtermelt nyereséget mind ki is vette az alapító osztalékként, vagyis a pénz a néhai producer egykori fő magyarországi vagyonkezelőjében, az AV Investments Kft.-ben landolt. A profitkivételről szóló határozat dátuma március 5., ami azért lényeges, mert ekkor még az AV Investments volt az étterem egyedüli tulajdonosa, tehát az osztalék teljes egészében a vagyonkezelő cégé lett - írja a lap.

Csak később szállt be az üzletbe 49 százalék erejéig az Alaszka 2000 Kft., ami Ráthonyi Zoltán debreceni milliárdos érdekeltsége. Vajna Tímea új párja pedig ifjabb Ráthonyi Zoltán.

A 24.hu szerint az étterem bérleti díja 76 millió forint, licenszdíja pedig 96 millió forint. A Buno 62 főt foglalkoztat, ennyi volt tavaly az átlagos statisztikai létszám.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
palvin-barbara-dylan-sprouse-magyar-konyha-parkapcsolat.jpg

Palvin Barbara párja elkezdett magyarul tanulni

Dylan Sprouse szereti a magyar konyhát és a hazai fesztiválokat is. A modell el tudná vele képzelni a családalapítást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

A 26 éves Palvin Barbara, a külföldön is népszerű és sikeres magyar modell már két éve van együtt Dylan Sprouse színésszel. New Yorkban élnek együtt egy ideje.

Korábban egy interjúban azt mondta a modell:

"Azért szeretem, amilyen, ő pedig szintén azért szeret engem, amilyen vagyok és ez ettől jó. Ezért hiszem el, hogy igazán támogat engem."

Palvin Barbara most a BEST magazinnak mondott pár szót kettejükről.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szabo-zsofi-sportol-fut.jpg

Szabó Zsófi elárulta, hogy a futástól nyerte vissza bomba alakját

Példát akar mutatni a kisfiának.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

"A férjével együtt vágott bele a diétába, közösen gyűjtik a kilométereket" - írja a Blikk arra célozva, hogy Szabó Zsófi és a férje sokat tesz az egészségéért.

Mint azt a műsorvezető a lapnak elmondta, a fiuknak, Mendelnek szeretnének példát mutatni.

"Nagyon motivált vagyok! Mendel születése előtt is futottam, akkor is teljes elszántsággal csináltam, de sajnos abbamaradt.

Az ember mindig kifogásokat keres, a sok munkára fogja, a gyereknevelésre, én sem voltam ezzel másként, de most elhatároztam, hogy visszatérek a régi önmagamhoz, akinek a sport fontos szerepet játszik az életében"

- mondta Szabó Zsófi.

hirdetés

Zsófit az édesanyja is támogatja, azt mondta neki, hogy akkor is menjen el futni, ha esetleg a könnyebbik utat választaná és inkább pihenne. "Amíg ugyanis Zsófi sportol, ő szívesen veszi át tőle a feladatokat, és vigyáz az unokájára."


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!