hirdetés
szegedi-fecso.jpg

Fecsó az Instagramon tálalt ki: ezért csalta meg Vasvári Vivit

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

"Most lehet, hogy mindenki a végét látja, hogy FECSÓ megcsalta VIVIT! De ehhez a ponthoz be kell, hogy valljuk kellett a másik fél is. Minden hűtlenséghez vezető úthoz két fél kell. Ezt mondtam neki is, ok-okozat...Vivit tényleg egy szerethető jó anyának tartom. De egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik, hogy egy hisztis, parancsolgató tűzokádó sárkány lesz belőle. Mai napig nem tudom, hogy ezt mi váltja ki, de talán ezzel ő maga sincs tisztában"

- írja posztjában Fecsó, aki azt is hozzáteszi, hogy felkarolta és támogatta Vivit, ugyanakkor tőle ezt nem kapta meg.

Fecsó azt is leírta a posztban, hogy elismeri és gratulál Vivinek az elért sikereihez, de úgy gondolja, hogy sokáig az ő "hátán repült". Bejegyzésében a megcsalást is elismeri, de azt írja, nem ez vezetett a kapcsolatuk végéhez.

"Igen, megcsaltalak Vivi, nem vagyok rá büszke! Bocsánat érte ismételten. Nyilván ez nem ment fel, de csak egy "orrfújás" volt, null érzelemmel. Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, nyilván nekem is sok hibám van. Amúgy meg ezt meg is bocsátottad, nem ezért lett vége, barmit is állítasz. Sokáig szerettelek, tiszteltelek, akkor hűséges is voltam, de az a nagyon rossz parancsolgatós, alpári stílusod, ami sajnos sokszor előjött, kiábrándított. Ez vezetett a végéhez is..."

- fogalmazott Fecsó, aki azt is hozzáteszi, azt kívánja Vivinek, hogy legyen boldog az új kapcsolatában, hiszen ő is azt szeretné, hogy a közös gyermekük, Edward szerető családban éljen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sokan kérdezhetitek, hogy miért most teszem? ! Mert eddig Én tiszteletben tartottam Vivivel tett közös megegyezésünket, hogy a válásunk okait nem tárjuk a nagy nyilvánosság elé! Most is csak azért teszem, hogy ha már így kikerült, meghallgassátok a másik oldalt is. Bár nem értem, mit akart ezzel, a mostani helyzetben az embereket pont nem az álkínlódása fogja meghatni. Kivéve persze a gondosan kiválogatott kommentelőit.. A mostani kirohanása is jó példa arra, hogy egyszerűen nem bírja konfliktus nélkül. Élete a folytonos feszültség keltés. Ebben éltünk több éven keresztül. Most lehet, hogy mindenki a végét látja, hogy FECSÓ megcsalta VIVIT! De ehhez a ponthoz be kell, hogy valljuk kellett a másik fél is. Minden hűtlenséghez vezető úthoz két fél kell. Ezt mondtam neki is, ok-okozat.. Vivit tényleg egy szerethető jó anyának tartom. De egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik, hogy egy hisztis, parancsolgató tűzokádó sárkány lesz belőle. Mai napig nem tudom, hogy ezt mi váltja ki, de talán ezzel ő maga sincs tisztában. Vivit felkaroltam, Vivit mindenben támogattam, Vivit mindenben segítettem és tiszteltem, ahogy egy férjtől elvárható.  Ellenben tőle sokszor ezt a támogatást nem éreztem irányomba. Folyton csak problémája volt. Elismerem és gratulálok egyébként a sikereihez, de ne felejtsük el, hogy ez a sárkány hosszú ideig az én hátamon repült. Igen, megcsaltalak Vivi, nem vagyok rá büszke! Bocsánat érte ismételten. Nyílván ez nem ment fel, de csak egy "orrfújás" volt, null érzelemmel. Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, nyílván nekem is sok hibám van. Amúgy meg ezt meg is bocsátottad, nem ezért lett vége, barmit is állítasz. Sokáig szerettelek, tiszteltelek, akkor hűséges is voltam, de az a nagyon rossz parancsolgatós, alpári stílusod, ami sajnos sokszor előjött, kiábrándított. Ez vezetett a végéhez is.. Kívánom, hogy boldog legyél az új "szerencséssel", mert az édes-mosolygós kisfiúnk érdeke is, hogy kigyensúlyozott családban nőljön fel.

Fecsó - Szegedi Ferenc (@szegedifecsofficial) által megosztott bejegyzés,



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
papp-gergo.jpg

Válik Papp Gergő és felesége

Pimasz úr és párja sokévi házasság után döntöttek a külön utak mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Hivatalosan is bejelentette Papp Gergő alias Pimasz úr, hogy sokévnyi házasság után válik feleségétől, akivel évekig együtt készítette Pimasz úr ott alszik című nagy sikerű műsorát - írja a Blikk.

A műsorvezető az RTL Klub reggeli élő műsorában vallotta be, hogy már egy ideje külön élnek, mindkettőjüknek új párja is van.

Egymással egyébként továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, már csak közös gyerekük miatt is. A szakítás óta már megismerkedtek egymás új párjaival is, sőt olyan is volt, amikor fiukkal együtt ötösben közös hétvégét is együtt töltöttek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
papp-gergo-valas.jpg

Papp Gergő feleségével együtt mesélt arról, miért döntöttek a válás mellett

A pár rengeteget dolgozott együtt. A közös munka egy darabig előrevitte őket, ám egy idő után pár dolog kihalt a kapcsolatukból. De azt is hozzáteszik, hogy nem csak ez vezetett a váláshoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy meglepő fordulattal ért véget csütörtökön az RTL Klub Reggeli című műsora. Papp Gergő élő adásban mondta el a nézőknek és műsorvezetőtársának, hogy a házassága zátonyra futott és már mindketten új párra leltek.

Az RTL Klub műsorvezetője feleségével együtt mesélt a Fókusznak arról, miért döntöttek a válás mellett.

"A felismerés onnan jött, hogy eltöltöttünk egy közös hétvégét együtt, mindenki az új párjával a Balatonnál és másnapra világos lett, hogy itt sokkal komolyabb együttlétekről van szó, talán mindkét esetben, amit egész egyszerűen muszáj kommunikálni, elmesélni, mert sokkal többről van szó, mint könnyed kitekintésről, vagy egy nyitott kapcsolatról"

- kezdte Papp Gergő.

hirdetés

A pár a téma érzékenysége miatt döntött úgy, hogy nem adnak teret különböző pletykáknak, találgatásoknak. Éppen ezért az élő adás tűnt a legjobb megoldásnak.

"Mi lettünk volna a legboldogabbak, ha erről nem kell beszélnünk"

- mondja Papp Gergő.

A műsorvezető párja, Judit iskolában tanít, így azt mondja, kellemetlen lett volna, ha meglátják az új párjával és találgatnak, hogy akkor most kivel van, vagy kivel nincs.

Gergő és Judit korábban együtt is dolgoztak, hiszen közösen készítették a Pimasz úr átcuccol című műsort. Korábban azt mondták, hogy a közös munka nem árt a kapcsolatuknak, most viszont máshogy vélekednek erről.

"17 éve vagyunk egy pár, 15 éve vagyunk férj és feleség, 13 éves a fiúnk. Viszont legalább egy 5-6 évet nagyon intenzíven dolgoztunk kettesben. Mi full együtt csináltuk az első perctől kezdve a saját műsorunkat, kizárólag kettesben, a nap 24 órájában. (...) Azért azzal tisztában voltunk, hogy a házasságunk vagy a párkapcsolatunk rovására fog menni, csak annyira sodort magával ez a dolog, hogy próbáltunk ez ellen küzdeni. Nagyon szerettük egymást, nagyon jól tudtunk együtt működni, vagy nagyon jól is tudunk az élet legtöbb területén, de bizony egy pár dolog kihalt ebben a nagyon intenzív közös munkakapcsolatban..."

- mondja Papp Gergő, aki szerint megszűntek férjként és feleségként létezni, mert annyira a munkára koncentráltak.

A pár ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem csak ez vezetett a váláshoz.

Papp Gergő a Fókusznak arról is beszélt, hogy 17 év elteltével felismerték, hogy valami hiányzik, valami, amit még mástól megkaphatnak. Mint sokan, úgy ők is próbálták megmenteni a házasságukat, de nem szakember segítségét nem kérték.

Gergő és Judit már mindketten új párkapcsolatban élnek és kedveseiket egymásnak is bemutatták, és örülnek a másik boldogságának.

A Fókusz riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vajna-timea2.jpg

32 millió forint profitot termelt Vajna Tímea japán luxusétterme

A néhai producer és filmes kormánybiztos, Andy Vajna vállalkozása özvegye keze alatt is jól pörög.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Több mint 1,3 milliárd forint forgalmat ért el tavaly a néhai Andy Vajna luxusétterme, azaz özvegye, Vajna Tímea ügyvezetése mellett 170 millió forinttal jobban pörgött a Nobu, mint egy évvel korábban - írja a 24.hu.

Az éttermet működtető Buno Vendéglátóipari Kft. 2019-ben 32 milliós nyereséget termelt, ami tízmillióval kisebb az előző évinél.

A megtermelt nyereséget mind ki is vette az alapító osztalékként, vagyis a pénz a néhai producer egykori fő magyarországi vagyonkezelőjében, az AV Investments Kft.-ben landolt. A profitkivételről szóló határozat dátuma március 5., ami azért lényeges, mert ekkor még az AV Investments volt az étterem egyedüli tulajdonosa, tehát az osztalék teljes egészében a vagyonkezelő cégé lett - írja a lap.

Csak később szállt be az üzletbe 49 százalék erejéig az Alaszka 2000 Kft., ami Ráthonyi Zoltán debreceni milliárdos érdekeltsége. Vajna Tímea új párja pedig ifjabb Ráthonyi Zoltán.

A 24.hu szerint az étterem bérleti díja 76 millió forint, licenszdíja pedig 96 millió forint. A Buno 62 főt foglalkoztat, ennyi volt tavaly az átlagos statisztikai létszám.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
palvin-barbara-dylan-sprouse-magyar-konyha-parkapcsolat.jpg

Palvin Barbara párja elkezdett magyarul tanulni

Dylan Sprouse szereti a magyar konyhát és a hazai fesztiválokat is. A modell el tudná vele képzelni a családalapítást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

A 26 éves Palvin Barbara, a külföldön is népszerű és sikeres magyar modell már két éve van együtt Dylan Sprouse színésszel. New Yorkban élnek együtt egy ideje.

Korábban egy interjúban azt mondta a modell:

"Azért szeretem, amilyen, ő pedig szintén azért szeret engem, amilyen vagyok és ez ettől jó. Ezért hiszem el, hogy igazán támogat engem."

Palvin Barbara most a BEST magazinnak mondott pár szót kettejükről.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!