hirdetés
aron.jpg

Fair Play-díjat kapott a férfi kardválogatott Szilágyi Áron nyilatkozatáért

Egyetlen találattal kaptak ki, a döntő után felmentették a pontozó zsűripárost, ő azonban mégsem rájuk fogta a vereséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 01.


hirdetés

Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő - a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség - után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i gáláján - írj az MTI.

A júliusi vb-n a férfi kardcsapatok fináléjában az ázsiaiak 45-44-re győztek - ezzel sorozatban harmadszor lettek világbajnokok -, de az összecsapáson több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a vb-re vonatkozóan a további munkavégzés alól a közreműködő zsűripárost.

A hazai szövetség honlapja felidézte, hogy a döntőt követő sajtótájékoztatón az újságírók bíráskodással kapcsolatos kérdést is feltettek, amire a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron így reagált: "Természetesen voltak kétes találatok, de nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget". Ezután csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád is megerősítette ugyanezt.

hirdetés

A FIE illetékesei már akkor jelezték, hogy sportszerűnek tartják a nyilatkozatot, és a csapat tagjai utóbb meghívót kaptak a közgyűlést követő gálavacsorára, ahol Aliser Uszmanovtól, a nemzetközi szövetség elnökétől vehették át a fair play díjat.

Ugyancsak díjazott lett a világranglista élén végző - Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid alkotta - junior világbajnok férfi párbajtőrcsapat. Ezt az elismerést Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke vett át.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zente-smai-levi.jpg

Már táncolni is tud Zente - újabb tüneményes videóval jelentkezett a kisfiú anyukája

A kis Zente állapota egyre jobb, erősödnek a karjai és a lábai is. A videón pedig az is hallható, ahogy először kimondja azt, hogy apa.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Még október végén kapta meg az adományokból összegyűjtött 700 milliós Zolgensma nevű gyógyszert az SMA-ban szenvedő Zente. A kisfiú azóta ugyan szigorú karanténban van, édesanyja azonban rendszeresen tájékoztatja közösségi oldalán az érdeklődőket, és nem túlzás azt állítani, hogy egy ország reménykedik Zente állapotának javulásában.

Azóta már többször jelentette a boldog édesanyja, hogy fia egyre jobban van, erősödnek a karjai és a lábai, most újabb kedves videót posztolt arról, amely okot ad a bizakodásra.

hirdetés

Az új videóban Zente egy hintaszerű székben ül, amely tartja őt,

ám láthatóan saját maga is megtartja pár másodpercre a testsúlyát, miközben lábaival ringatja magát, és szinte táncol.

Édesanyja azt is megosztotta, hogy nem ez volt az egyetlen örömteli pillanat, ahogy az a videó végén is látható: Zente most először mondta ki az "apa" szót.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
mentes-eszter.jpg

Újraélesztették a lányt a trolin, most találkozott a megmentőivel

Esztert a sofőr és egy utas hozta vissza az életbe. Folyamatosan lélegeztették, és mellkaskompressziót végeztek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

A trolivezető és egy utas élesztett újra egy 19 éves lányt egy budapesti buszon. Az egyetemista épp iskolába tartott, amikor összeesett. A sofőr és egy utas azonnal elkezdték az újraélesztést, és a mentők már úgy vitték kórházba a lányt, hogy újra vert a szíve. Ma már jobban van, megmentőivel az RTL híradójának kamerái előtt találkozott először.

Eszter:

hirdetés

A szívemben itt középen megvastagodott a... megvastagodott itt a fal, itt középen, és ez elzárta a vérkeringést. És most van bent egy kis kütyü, ami hogyha bármi történne, akkor újraéleszt.

Eszter élete a trolivezető és egy utas lélekjelenlétén múlt.

Nagy Dávid, az utas:

"Hallottam, hogy kiabálnak, hogy valaki összeesett. Akkor megállt a troli, ő is hátrajött és én is hátramentem. Akkor néztük meg, hogy reagál-e, velünk van-e még. Megszorítottam az ujját és akkor még reagált, aztán már nem."

Amíg a mentők kiértek, a lányt folyamatosan lélegeztették, és mellkaskompressziót végeztek. Megkönnyebültek, amikor újra levegőt vett.

Vaskó Sándor, a sofőr csak akkor nyugodott meg, amikor a lány kezelőorvosa felhívta.

"Félre kellett állnom... és ugye elmondta, hogy az Eszter jobban van, magához tért... percekig nem tudtam elindulni... mert olyan sokkhatás ért."


KÖVESS MINKET:






hirdetés
zente-gyogyul.jpg

Erősödnek a karjai és a lábai, és egyre aktívabb Zente, már kipakol mindent a játékkosárból

Az RTL Híradó stábja meglátogatta Zentét és családját a 700 millió forintos kezelés után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

Exkluzív interjút adott az RTL Híradónak az SMA beteg kisfiú anyukája. Zente a kezelés óta szigorú karanténban van, csak az ellenőrző vizsgálatokra járnak a Bethesda Gyermekkórházba. A kisfiú töretlenül jókedvű, és külön élvezi, ha szerepelhet a kamera előtt.

Korábban nagyon aranyos épek készültek a kisfiúról:

hirdetés

Előtte pedig az anyuka nyilatkozott az aktuális állapotáról:

Meg is mutatom nektek mai csodánkat! A járgányt tegnap este kapta, tehát fél nap alatt lett képes erre a "mutatványra".

Ilyet eddig nem tudott, és bár ez még mindig nem olyan igazi motorozás, és tudom, hogy egy fele ennyi idős gyermek simán lepipálja, de valahol el kell kezdeni. Lesz ez még jobb is! Egyébként, látszik ahogy a kis kezével keresi a kereket, hiszen a kerekesszékhez és a kézi hajtáshoz van még szokva" - olvasható a megosztott videó mellett.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
karacsony-gergely-talalkozott-a-hos-trolivezetovel.jpg

Karácsony Gergely személyesen ajándékozta meg a hős trolisofőrt, aki újraélesztett egy 19 éves lányt

„Büszkék vagyunk rá, milyen nagyszerű emberek dolgoznak a fővárosi közlekedésben” – mondta a főpolgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 12.


hirdetés

Mi is beszámoltunk egy bravúros életmentésről. Vaskó Sándor budapesti trolivezető gyorsan és szakszerűen reagált le egy esetet munka közben.

A 77-es trolin teljesített szolgálatot, november 13-án szerdán, amikor

az utasok jelezték neki, hogy egy lány rosszul lett és összeesett.

hirdetés

A trolivezető észrevette, hogy a lány nem lélegzik, és elkezdte a mellkaskompressziót közben felhívott és kihangosított mentőorvos segítségével. A már kiérkező mentősök ezután átvették az újraélesztést.

Azt is megírtuk, hogy a 19 éves lány találkozott is a megmentőjével.

Most a főpolgármester is gratulált a hős trolivezetőnek. Facebook-oldalán ezt írta:

"Ma végre találkozhattam a Pongrácz úti troli pihenőtelepen Vaskó Sándorral, a - nem túlzás - hőssel, aki megmentett egy életet a 77-es trolin.

Az ajándék azt fejezi ki, hogy büszkék vagyunk rá, milyen nagyszerű emberek dolgoznak a fővárosi közlekedésben.

Biztos vagyok benne – nem kisebbítve Sándor érdemeit – sokan hasonlóan cselekedtek volna a sofőrök közül. Mi mindig ki fogunk állni a dolgozóink mellett, legyen szó bármilyen konfliktusról. Köszönjük Vaskó Sándornak a hősies kiállást! Öröm volt a találkozás."

Karácsony Gergely

Ma Brüsszelben Budapest zöldítésének irányairól és lehetőségeiről be... szélgettem fontos európai partnerekkel, így például az Európai Bizottság, az EP Zöldek frakciója, az EP Környezetvédelmi Bizottsága, valamint az Európai Zöld Párt képviselőivel. Budapest fenntartható, zöld fővárossá történő átalakítása létfontosságú - mind a városlakók életminősége, mind a klímakrízis elleni globális küzdelem szempontjából.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!