hirdetés
fahidi-eva-cimkep-tukr.jpg

Fahidi Éva: A Fehérlófiát sokkal szívesebben mesélem, mint a holokausztom történetét

Húszévesen jött haza Auschwitz-Birkenauból, hamarosan betölti a 94-et, és még mindig színpadon táncol. Beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció.
Dömötör Nikolett - szmo.hu
2019. szeptember 17.


hirdetés

Szeptember 12-én került mozikba A létezés eufóriája című film, ami egy sok szempontból különleges és magával ragadó táncelőadás munkafolyamatába, mozzanataiba avat be.

Az egyik főszereplője a 94 éves Fahidi Éva, aki húszévesen tért haza Auschwitz-Birkenauból. Ő duettezik a fiatal, nemzetközileg is elismert táncosnővel, Cuhorka Emesével. A film – ami Locarnóban és Szarajevóban is nyert díjat – alapjául szolgáló előadást, a Sóvirágot Szabó Réka rendezte, 2015 óta van repertoáron, több mint 80 alkalommal játszották Budapesten, vidéken és külföldön is.

Évával ennek kapcsán beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról, testhez való viszonyról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció. A rá jellemző közvetlenségével kért meg, hogy tegeződjünk.

- Mesélj egy kicsit az indulásról! A film alapján úgy tűnik, mindössze egy rövid, Rékával való üzenetváltás után, mérlegelés nélkül ugrottál fejest a Sóvirágba. Tényleg ennyire spontán módon történt minden?

- Alapvetően részemről valóban ennyire spontán volt, Réka részéről persze nem. Mielőtt kezdeményezte volna, már kicsit készült erre. Mi Rékával rokonok vagyunk, sógor-komaságban, mert a férjeink unokatestvérek. De nem tartozunk egy korosztályba, ő sokkal fiatalabb, az érdeklődési körünk is más.

- Szerinted ez az életkorral függ össze?

- Nem, hanem Réka mérhetetlen tehetségével. Olyan a tehetsége, mint egy kimeríthetetlen kút. Mindig van valami fantasztikus ötlete. Egyébként matematikus, egyetemen tanít. Az élete a Tünet Együttes, de hát úgy illik, hogy legyen egy olyan foglalkozása is, amiből meg tud élni. Abból a nagy családból, aminek mindketten a tagjai vagyunk, rajtam kívül más nem is nagyon mutatott érdeklődést az iránt, amit ő csinált. Mint kiderült, már korábban is gondolkodott azon, hogyan kerülhetnénk egymáshoz közelebb.

Amikor már majdnem betöltöttem a kilencvenet, felhívott és megkérdezte: mit szólnék ahhoz, ha elkezdenék színpadon táncolni? Mondtam neki, nagyszerű, ennél jobb dolog nem is történhetne velem.

A kilencvenedik születésnapom így egészen rendkívüli módon lett megünnepelve.

Amikor elkezdtük csinálni a Sóvirágot, egész nyáron gyakorlatoztunk, tornáztunk, tanultunk a Jurányiban. Egyszerre október 13-a lett, akkor kellett egy premier. Ami rendhagyó módon rögtön két előadást jelentett a hatalmas szakmai érdeklődés miatt. Én már a folyamat kezdetén is rettenetesen boldog voltam. Nemcsak azért, mert a kívánságomnak megfelelően lett megünnepelve a születésnapom, hanem mert nagyon sikeres volt mindaz, amit csináltunk. A művészet, hacsak nem giccs, nagyon meggyőző tud lenni. Ezt kapom vissza a közönségtől. Megértik, amit mondani akarok nekik, és ez nagyszerű érzés. Ettől a két díjtól, amit Locarnóban és Szarajevóban nyertünk, el vagyok bűvölve.

- Büszke vagy rájuk?

- Az is, mindenekelőtt rettentően boldog. Addig mindig arról beszéltünk, hogy majd hajlongunk a vörös szőnyegen, de azt nem gondoltuk, hogy el fog érni bennünket. Valami csodálatos dolog.

- Biztosan sokszor kérdezték és kérdezik is tőled, de nem lehet elmenni mellette szó nélkül: hogyan csinálod? Nem fáraszt, terhel fizikailag?

- Fizikailag még most is nehéz, sőt, egyre nehezebb. De csinálni kell, akkor is, ha nyafogok, mert nem minden nap van kedvem hozzá. Az a titka, hogy nagyon korán el kell kezdeni, és soha nem szabad abbahagyni. Az ember valamennyit mindig vissza tud hozni abból, amit egyszer már tudott.

- Miért érezted úgy, hogy közel a kilencvenhez, sőt azon is túl, mindenképpen belevágsz egy ilyen izgalmas, de sok szempontból megerőltető „kalandba”?

- Azért, mert van egy rögeszmém. Az, hogy nekem azért kellett Auschwitz-Birkenauból hazajönnöm, mert el kell mondanom az egész világnak, milyen volt. Egy idő után úgy éreztem, ez élethivatás – ekkor írtam az első könyvemet, A dolgok lelkét. Azóta is azt hiszem, hogy valójában ezért maradtam életben. Ha az ember valamit hivatásszerűen csinál, az betölti az életét, mindent annak érdekében akar tenni. Az kevés, ha azt mondom: soha többet. Az a legkevesebb az egészben. De minden eszközömmel, ami rendelkezésemre áll, ezt a célt szolgálom, tudatosan.

Ilyen eszköznek érzem a táncot is. Nagyon szeretek mesélni, van is hozzá képességem.

A Fehérlófiát például sokkal szívesebben mesélem, mint mondjuk a holokausztom történetét.

De úgy érzem, már a 15-16 éves gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megtudják, mi volt itt hetven évvel ezelőtt. Sőt, az egész magyar társadalomnak szüksége lenne rá. Annyi mindent nem beszéltünk ki… A málenkij robotot, a Kádár-korszakot, a Horthy-korszakot és természetesen a Holokausztot sem. Én ezeket mind végigéltem. A gyerekek mindig azt kérdezik tőlem, hogy ők miért nem így tanulták az iskolában.

- Fogékonyabbak rá a fiatalok, mint összességében a magyar társadalom?

- Hogyne, mert ők kíváncsiak. És nekik az az igényük, hogy ne vezessék őket az orruknál fogva. Tessék nekünk elmondani, ahogy volt, ezt szokták kérni tőlem. Az iskolában pedig azért nem hallják, mert mások a napi politikai érdekek. Érdekes módon azonban az igazság iránt mindenkiben van érdeklődés.

- Ez a fajta hivatásszerűség, amit te magadénak vallasz, ami betölti az életed, nem jár ugyanakkor áldozatokkal? Nem érzed olykor tehernek?

- Semmiképpen nem így érzem. Hanem úgy – most már pláne –, hogy iszonyatos trauma végigélni ezt az egészet, mindennel együtt. A megaláztatással, azokkal a fizikai megterhelésekkel, amiket az életben maradásod érdekében vállalnod kellett. És a szellemi borzalmakkal: amikor az ember elveszti a közvetlen családját, apját-anyját-testvérét, és rajuk kívül még összesen 49 rokonát. Annyira megterhelő, hogy nem lehet trauma nélkül megúszni. A többség először nem is tud róla beszélni.

Én 59 évig egy betűt le nem írtam ezzel kapcsolatban, nem beszéltem róla.

Utólag visszatekintve ma már teljesen megdöbbentő, hogy tudtam egyáltalán így élni.

- Nem is gondoltál rá?

- Én most úgy élem meg, hogy nem, de biztosan nem így van. Most viszont, mint az őrült, eszelősen csak erről tudok beszélni. Valójában erről is akarok. Én ezt terápia gyanánt fogom fel. De ehhez valami olyasmit kell az embernek a lelkében létrehozni, ami lényeges és alapvető változás.

- Mi volt ez a változás, ami 59 év után következett el?

- Hogy elutaztam Auschwitz-Birkenauba. Még azt is meg tudtam szervezni, hogy július elsején érjek oda, ugyanazon a napon, mint 59 évvel azelőtt. Sok minden más lett: például megnőttek a fák. Gyönyörű zöld fű volt mindenütt, ahol annak idején egyszerűen azért nem nőtt semmi, mert tízezer, húszezer, sokszázezer ember taposta ki folyamatosan. Aztán eljött az az idő is – és még mindig tart –, hogy egy-két év után rendszeresen muszáj visszatérnem.

- Miért?

- Nem tudom. És azt sem, hogy mit remélek.

- Mi történik, amikor ott vagy?

- Valamit keresek. Amikor hatodjára mentem oda önszántamból, azt hiszem, megtaláltam a barakkot, amiben voltam. De folyton keresek, tulajdonképpen a magyarázatot az egészre – nyilván sose fogom megtalálni. A hogyanra tudom a válaszokat, hiszen végigéltem, végigtapasztaltam. Tudom, úgy kezdődik el, hogy az utcán elkezdik kiabálni: büdös zsidók. Ha mindenünnen ezt hallják az emberek és ez folyik a csapból is, átszivárog a saját tudatukba, és aztán az ő meggyőződésük is ez lesz. Vigyázzunk a jelszavakkal.

- Figyelsz, figyeltél régebben is ezekre a jelekre?

- E tekintetben nekem borzasztóan éles hallásom van. Nem lehet úgy élni, hogy abszolút nem veszed tudomásul, mi történik körülötted.

- A '30-as, '40-es években is így volt? Észre vetted, mi történik körülötted?

- Akkor az volt az óriási különbség, hogy egy olyan családban éltem, ami igyekezett engem mindentől megkímélni. Beraktak engem abba a bizonyos elefántcsonttoronyba, és nem kellett tudomást vennem arról, ami zajlott. Hitler őszinte ember volt, a Mein Kampfban megírta, mit akar, de az annyira irreális volt, hogy elhinni sem lehetett. És mégis, meg lehetett csinálni.

- A filmben rengeteg erős, megragadó mondat hangzik el, ami sokáig ott motoszkálhat a nézők fejében, mégis egyet emelnék ki a sok közül. Amikor arról beszélsz, hogy lélekben még mindig 16 éves vagy, és még mindig van anyukád.

- Drágám, az ember mindig úgy érzi. Akkor is, amikor megcserélődnek a szerepek, és az anyukád már egy vén mámi, és neked kell gyámolítani. Tőlem még ezt is elvették. Az ember mégiscsak az anyja körül érezte magát életében legjobban, legbiztonságosabban, és mindig szüksége lenne az anyjára, akármilyen öreg. Olyan öreg nem tud lenni, hogy ne lenne rá szüksége.

- Mit őriztél meg az édesanyádról önmagadban?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
greta-thunberg-1000x587.png

Greta Thunberget alázni olyan, mint a süllyedő Titanicon lepofozni a jajveszékelő pincérlányt

'Sajnálom a leendő férjét' – csak egy példa a 16 éves klímaaktivistára ömlő, támadó véleményekből. Bevallom, engem ez a vehemens utálat ijeszt meg a legjobban. Mert tapasztalataim szerint az emberek kevés dolgot gyűlölnek annyira, mint az igazságot. 
Hargitay Judit írása - szmo.hu
2019. szeptember 25.



A fent említett, "férjes" vélemény talán azért maradt meg bennem annyira, mert itt a Greta-utálat mellé besikeredett egy jó nagy adag, bájos hímsovinizmus is. Mert ugye hogyan is tehetne boldoggá valaha egy férfit egy nő, aki okos, kimondja a véleményét, és ráadásul enyhe autizmusban is szenved (az Asperger-szindróma az autizmus egyik fajtája, ezt maga Greta mondta el egy beszédében)? Ennek nemhogy férj, de élet se jár.

Különben is csak egy marionettbábu, egy sikeréhes operaénekesnő és egy profi színész (színész, érted, azoknak egy szavuk se igaz, a családjuké se, még a macskájuk is szövegkönyvből nyávog) gondosan felépített média-terméke, sötét politikai erők (a mára szitokszóvá vált zöldek, a libsik, az olajcégek, meg a sithek) által milliókkal szponzorált, kihasznált, agyon-imázsolt klímahisztigép, akinek szerepelgetés helyett a suliban, de leginkább az elmegyógyintézetben a helye.

Nagyon sok kommentet, cikket, blogbejegyzést olvastam el az elmúlt hetekben-hónapokban, magyarul és angolul is, bőven ezer fölötti nagyságrendben. Ismerősöket is körbekérdeztem a Greta-jelenségről, tehát akár reprezentatívnak is nevezhető a minta, amelyből a fenti vélemény-vezérfonalak számomra kirajzolódtak.

Hát...pazar. Azt már elfogadtam, hogy százezrek csüggnek imádattal egy pedofíliával többszörösen megvádolt popsztáron (Michael Jacksonra gondolok), akit ugyan valóban nem ítéltek el, és ezért megilleti az ártatlanság vélelme, de a rajongói habzó szájjal, teljesen, totálisan kizárják a halvány lehetőségét is, hogy esetleg a vádakból bármi igaz lehet, mert "csak". Mert ő egy "aranyszívű ember", és "nem olyan". Fogalmuk sincs róla, milyen, életükben nem találkoztak vele, de ők tudják. 

Ugyanezt látom Greta-ügyben, csak fordítva. Erről a lányról lassan már mindenki "tudja", hogy ő a pokol angyala, vagy az antikrisztus, tessék választani. És elképesztő mennyiségű ember gyűlöli őt ezért, holott vele sem találkoztak életükben, fogalmuk sincs róla, milyen, de hát akkor is. Ne pofázzon itt a klímavédelemről az ENSZ-ben, sipirc vissza az iskolapadba. Mert csak. 

Úgy látom, a dolog pszichológiája szempontjából Jackson vakimádói és Greta vakgyűlölői között kizárólag egy különbség van: az, hogy amit Jackson adott az embereknek, azt kellemes volt hallgatni (kétségtelenül nagyon jó a zenéje), amit meg Greta ad, azt kellemetlen. 

Gretát ugyanis ebben a pillanatban, úgy tűnik, nem az aggasztja a legjobban, hogy lesz-e férje, és mennyire fognak kijönni egymással. Őt leginkább az aggasztja, hogy lesz-e belélegezhető levegő, megiható víz, amin esetleg a férjével (ha akar egyáltalán) osztozhatnak, és nem fognak-e szó szerint szénné égni vagy egy cunamiba belefulladni a nászútjukon. Több milliárd korukbelivel egyetemben. 

A gyűlölködőkkel ellentétben – akik között, úgy látom, gyakorlatilag mindenki több diplomás, évtizedes kutatói munkássággal rendelkező klimatológus meg zoológus lett hirtelen, a magabiztosságuk alapján legalábbis gyanús, hogy egy-egy kommentszekcióban százból százan minimum Nobel-díjasok –, szóval velük ellentétben én nem vagyok természettudós. Bölcsész vagyok. Meg átlagember.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
gep-telefon.jpg

Vért kért kislánya műtétjéhez az édesanya, de válaszul férfiak kezdték el zaklatni

Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
DMPG írása - szmo.hu
2019. szeptember 21.



E sorok szerzője sokszor mondogatja - hol a nem létező bajusza alatt motyogva, hol tényleg fennhangon - "engem aztán ma már semmi sem lep meg".

Aztán történik valami és leesik az álla.

Van nekem egy barátnőm, egy kamaszlány édesanyja - ebből kb. be tudod lőni az életkorát. Férjezett, sok-sok éve. A kislánya (szerencsére nem krónikus betegség) egy súlyos, de nem életmentő műtét előtt áll, amely igazán kemény 12-13 órás beavatkozás lesz, és még idén érkezik az időpontja. Mivel a magyar egészségügyben néha random előfordul vérhiány, a szülőket megkérték az orvosok, amennyiben tudnak, kérjenek ismerőseiktől irányított véradást a kislány műtétjére.

Az édesanya írt is egy nyilvános Facebook-bejegyzést arról, hogy ez és ez a probléma van, ilyen és ilyen műtét várható ekkor és ekkor, és leírta azt a két vércsoport-típust, amelyet befogad a kislány szervezete.

Sokan segítettek: voltak, akik csak megosztották a felkérést, voltak, akik odaírták, bár ők aktív véradók, de nem ez a vércsoportjuk és voltak, akik hozzászólásaikkal a drukkolásukat fejezték ki.

A megosztások persze olyanok, mint a pókháló: elindul és behálózza a világot és az ég tudja, hogy az adott ember ismerőseinek az ismerősei és azok ismerősei között hol landol. Ez a bejegyzés pedig landolt. A szélrózsa irányában mindenfelé.

Például annál az Ibrahim nevű fickónál, aki német nyelven írt rá az édesanyára a Facebookon, és rögvest a tárgyra tért: első körben jó lenne egy kávézás Bécsben. Az olyan romantikus, ha már az anyuka itt kínálkozik (vagy valami fura nyelven akar valamit).

Meg ott volt a fickó, aki el sem olvasta a kiírást, de írt és arról révedezett, ha olyan szép az anyuka hangja, amilyen gyönyörű a profilképén, akkor ő nagyon szívesen lenne vele.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-svajc-magyar-prostitualtak-1000x563.jpg

470-et adott, és csak egy kicsit fojtogatott

Olyan magyar prostituáltak beszéltek életükről és munkájukról, akik a mélyszegénységből kerültek Svájcban a szexiparba. Többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: Flickr CC, Blemished Paradise - szmo.hu
2019. október 02.



Bár Zürich belvárosából kitiltották a prostituáltakat, és új zónákat hoztak létre, mégis tovább virágzik az illegális prostitúció a kerületben. Ezeken a helyeken a nők továbbra is teljesen ki vannak szolgáltatva a klienseiknek és a bordélytulajdonosoknak, miközben folyamatosan büntetik őket a város rendőrei. A kézzelfogható változás csak annyi, hogy a futtatók láthatóan nincsenek jelen a környéken. Egy tanulmány arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol legális a prostitúció.

Svájc legnagyobb városának hangulatát az utóbbi években nemcsak a Zürichi-tó és a belőle kilépő Limmat folyó, hanem a Kelet-Európából érkező, tömegesen prostituálódó nők képe is meghatározza. Zürich évek óta tele van magyar prostituáltakkal, akiknek az életéről az utóbbi években számos riport született. Dés Fanni 2015-ben és 2016-ban néhány hónapot töltött szociális munkásként a svájci városban, a munka során szerzett tapasztalatait pedig egy tanulmányban foglalta össze. Ebben többek között arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol egyébként legális a prostitúció.

A fő cél, hogy legyen egy házam berendezve

Dés tíz mélyinterjút készített magyar prostituáltakkal, akik a mélyszegénységből kerültek a szexiparba, többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak. Beszélt olyan mélyszegénységben élő nővel, aki magyarországi lakhatását akarta megalapozni a prostitúcióval. Az nő 29 éves volt az interjú idején, egy magyarországi kisvárosból érkezett, ő tartja el a férjét is, aki otthon él:

"Én bevallom őszintén, hogy én házat szerettem volna, ami soha nem sikerülne otthon. Hát az otthoni fizetésre hitelt nem ad a bank, és így végül is ez volt a fő cél, hogy legyen egy ház berendezve, és akkor utána hazamenni, normálisan élni, dolgozni, és akkor ha van egy házad, jól meg tudsz élni az otthoni fizetésből. Két éve dolgozom itt, előtte soha nem csináltam ilyet."

Ketten Budapestről, hatan kisebb magyar városokból, ketten pedig kelet-magyarországi aprófalvakból származtak. A nők tizenkilenc és harminc év közöttiek, többségük a korai húszas éveiben jár. Ketten rendelkeznek érettségivel (nekik van a legmagasabb iskolai végzettségük), az interjúalanyok fele vallja magát cigány származásúnak. A magyarok mellett egyre több nő érkezik Zürichbe Romániából és Bulgáriából is, vagyis egyre keletebbről és egyre szegényebb országokból.

Szexbeállók riasztógombbal

Svájcban 1942 óta lehet legálisan szexet árulni, a tiltás helyett igyekeznek minél biztonságosabb körülményeket teremteni az érintett nőknek. A tanulmány szerint azonban ez a modell nem számol azzal, hogy a Kelet-Európából érkező nők milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Az önkormányzat által kijelölt türelmi zónában, a belvárosi Shilquai utcában 2013-ig lehetett legálisan szexhez jutni, illegálisan pedig a közelében található Langstrassén. Ezek az utcák az emberkereskedelem melegágyává váltak, számos kelet-európai nőt megtévesztéssel rángattak bele a prostitúcióba az őket sokszor közelről ismerő futtatók. (Korábban egy olyan nővel is beszélgettünk, akit a barátnője bedrogozott, és Svájcban ébredt fel.)

Elhagyott esernyő Zürich vigalmi negyedében, a Langstrassén. - Forrás: Tobi Gaulke, Flickr CC

2013-ban a város megpróbált javítani a prostitúcióban élő nők helyzetén, a Sihlquai utcában betiltották a prostitúciót. A szervezett bűnözés láthatóvá tétele érdekében pedig létrehozták a város szélén a Strichplatzot, két másik zónával együtt. Az új zónák célja, hogy javítsanak a prostituáltak helyzetén, ne legyenek kitéve a rendőri razziáknak, jobban meg tudják védeni őket a klienseiktől és a stricijüktől, illetve, hogy kiszorítsák a város központjából a prostitúciót. Az úgynevezett szexbeállók a Strichplatzon leginkább garázsokra emlékeztetnek, csak nincs rajtuk ajtó: a használók autóval érkeznek, minden beállóban van egy riasztógomb is, amit a lányok vészhelyzetben használhatnak. A prostituáltaknak szociális munkások nyújtanak segítséget, a nők pedig napijeggyel fizetik be az adót az automatákban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ajto-kulcs.jpg

2 és fél hónap, rengeteg utánajárás és hajtépés után kaptuk meg a CSOK-ot

„A bank látszólag magasról tett az egészre, mi pedig lassan kifutottunk az időből.” Szubjektív beszámoló.
OE, címkép: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2019. szeptember 22.



A történetünk ott kezdődött, hogy a CSOK-ra várva már lecsúsztunk egy lakásról. Éppen ezért a következő kiszemelt ingatlanra azonnal lecsaptunk. Még az új CSOK-törvény hatályba lépése (július 1.) előtt megkötöttük a szerződést. Gyakorlatilag úgy, hogy fogalmunk sem volt, megkapjuk-e a CSOK-ot.

A lakásvásárlási szerződésben a végső fizetési határidőt - tehát a CSOK elutalását - szeptember 30-ra dátumoztuk. Azt gondoltuk, július 1-től három hónap bőven elég lesz arra, hogy elintézzük az ezzel kapcsolatos igénylést. Megint naivak voltunk, ugyanis majdnem kifutottunk az időből.

Mint a megváltást, úgy vártuk a július 1-ét, hogy végre rárepülhessünk a CSOK-ra. Aznap már nyitásra ott voltam az OEP-nél, hogy igényeljem a szükséges igazolást. Az igénylés egyébként meglepően gyors volt. Az OEP alkalmazottak a várakozók közt rohangálva osztogatták az ehhez szükséges formanyomtatványt. A legszebb írásommal töltöttem ki, már amennyire tőlem telt, a levegőben a saját táskámon.

Az OEP igazolást nyolc nap múlva kellett volna megkapnunk postán. Természetesen nem jött meg.

Pár nappal később ismét bementem az OEP-hez, és szépen kivártam az 5 órás soromat. A babaváróval négy ügyintéző foglalkozott, a CSOK-kal külön egy sem. Így azok után kerülhettünk sorra, akik nyaralása miatt EU egészségbiztositási kártya miatt várakoztak. Az ügyintéző először nem értette, mit akarok, mert “olyan nincs, hogy nem kaptam meg egy hét alatt.” Végül csak adott egy igazolást. Erre még visszatérek.

Murphy, hogy aznap postán is megérkezett az igazolás. Mint kiderült, a nyolcadik munkanapon valóban elküldte az OEP, a posta viszont 5 munkanapra rá tudta kézbesíteni.

Mehettünk a bankba megigényelni a CSOK-ot! Illetve mehettünk volna, ha a hozzánk közeli bankfiókokban a hitelügyintézők, akik ezzel foglalkoznak, nincsenek épp nyári szabadságon. Semmi gond egy hozzánk távolabb eső fiókba július 19-re kaptunk időpontot.

Az ügyintézőnket előre kifaggattuk, milyen papírokat kell magunkkal vinnünk, így egy többször ellenőrzött paksamétával aznap reggel nyolckor már ott ültünk a bankban.

Gikszer már akkor adódott, ugyanis ott derült ki számunkra, hogy ha fel akarjuk venni a CSOK-ot, akkor a férjemnek, a gyereknek és nekem azonos lakcímmel kell rendelkeznünk, ami nálunk nem volt adott. A bankban aláírtuk amiket lehetett, aztán rohantam át az Újbudai kerületi önkormányzatra lakcímet átíratni.

Nyitásra, 10-re értem oda, de a sor már az utcáig kígyózott előttem a sorszámhúzó automatánál. Mire sorra kerültem, az automatánál segédkező hölgy közölte, most legalább háromnegyed óráig nem adhat ki lakcím átírással kapcsolatos sorszámot, mert túl vannak terhelve.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x