
Az I Love Gelato fagyizó tulajdonosa vette a kezébe ennek a napnak a szervezését és majdnem 70 cukrászda és fagyizó csatlakozott az akcióhoz. Elmondásuk szerint nem akarnak mást, csak 3 perc örömet csempészni az emberek életébe. Ennyi ugyanis átlagosan egy fagyi elfogyasztásának az ideje.
És, hogy miért éppen május 8-án van a Fagylalt Napja? A választ az I Love Gelato-tól kaptuk meg: "Május az év V.hónapja, ami egy fagylalttölcsérre emlékeztet és a 8-as pedig két egymásra rakott gombóc."
Ennek a napnak a fagylalt népszerűsítése a célja, cukrászok, fagylaltosok és forgalmazók szereplésére, támogatására számítunk. Az éttermi vendéglátás területén sikeres Torkos Csütörtök mintájára gyönyörű, díszített fagylaltokkal várnak benneteket a cukrászdák és fagyizók szerte az országban 50%-os árengedménnyel.



A résztvevő cukrászdák matricát ragasztottak a bejárathoz, hogy ezzel is felhívják a vendégek figyelmét a Fagylalt Napja akcióra. Amennyiben az akcióban résztvevő cégnek, személynek lehetősége van, ”A fagylaltosok a hátrányos helyzetű gyermekekért” mottónak megfelelően, választ egy közintézményt, kórházat, csoportot vagy közösséget és egy pár gombóccal megajándékozza azokat, akiknek nehezen elérhető ez a finom nyalánkság. Jutalmuk a világon a legfontosabb: sok-sok mosoly lesz.
Így például az újpesti Cserit szervezet az Édes Gyömbér Cukrászda jóvoltából jut a jeges desszerthez. A szentendrei Római Fagyizó a Szent András óvoda csöppségeit hívta meg fagyizni, míg a celldömölki Rózsavölgyi Cukrászda Gencsapátiban a gyermekotthonban élő apróságokhoz visz jó nagy adag fagylaltot.
A ceglédi gyógypedagógiai iskola tanulói sem maradnak édesség nélkül, őket a Zöldházak Cukrászda látja vendégül. Természetesen a főszervező, az I Love Gelato is gondol a rászorultakra: a közelükben lévő Tűzoltó utcai gyermekklinika betegeit látogatja meg, természetesen sok-sok gombóc fagyival.



A résztvevők teljes listájáért KATTINTSATOK IDE!
Ha tetszik az ötlet és sok fagyit megkóstolnál, válassz a listából és nyomj egy lájkot!

Bár a járványügyi korlátozások miatt idén nyáron szinte az összes nagy fesztivált le kellett mondani, még sincs minden veszve, ha nem szeretnéd, hogy ilyen élmények nélkül múljon el a nyár.
Egy év kihagyás után ugyanis újból megrendezik a Tű Fokán Fesztivált a Nógrád megyei Garábon, ahol igazán családias hangulatban, 300 főre limitált létszám mellett tölthetsz el öt napot augusztus 18-a és 22-e között.
„Hiszünk abban, hogy a zene, a tánc, a színház, a kultúra segít. Nagyon boldogok vagyunk, hogy minden megpróbáltatás ellenére sikerült újraszerveznünk a márciusban félbetört folyamatot és idén újra lesz fesztivál, immáron hetedszerre!”
– írják a honlapon a szervezők.
Szerintük ehhez minden adott: egyrészt maga Garáb, „egy hely, ahonnan a világ csak egy távoli pont és minden rendben van”. A kis faluban még buddhista szentély is található, pávákkal és japánfürdővel.
Napközben is számos lehetőséged van elfoglalni magad: részt vehetsz a színházi és zenei műhelyeken, illetve kirándulási lehetőség is bőven akad a környéken. Hollókő például alig pár kilométerre található.


Éjszaka pedig buli: izgalmas zenék, akusztikus chillek várnak a csillagos ég alatt, tábortűzzel és olyan különleges programokkal, mint az önismereti diszkó, meditációk, és egy izgalmas kísérlet a színházi előadás és az élő szerepjáték határán, Szent István Éji álom címmel.
Bár a külföldi előadók nagy részét a járványhelyzet miatt vissza kellett mondani, így is impozáns lett a névsor. Az öt nap során fellép például a Korai Electric Ambient, a Kampec Dolores, a Müller Péter Sziámi AndFriends, a Dorota és a Meszecsinka Duó.
Lesz táncszínházi előadás is, Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa, Tenki Dalma és Tóth Károly pedig az Egykutya című színdarabot játsszák el.
A részletes programot IDE KATTINTVA érheted el, jegyet pedig ITT tudsz vásárolni.


A falu infrastruktúrája egyébként nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben, épült egy fogadó is, így már nem a sátrazás az egyetlen alternatívája annak, aki kényelmesebb körülmények között szeretné tölteni az éjszakát.
Garáb a legegyszerűbben a Stadion buszpályaudvarról érhető el, Pásztóig kell menni a salgótarjáni gyorsjárattal, a menetidő mindössze 70 perc. Innen pedig óránként induló (és a csatlakozást beváró) különjárat visz a fesztivál helyszínére 500 forintos jegyárért cserébe.

Kapolcs legújabb fesztiválja, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál egyelőre még újdonságnak számít a hazai fesztiválpalettán. A magát vidám kavalkádként aposztrofáló rendezvény tavaly jött létre hiánypótló céllal: a szervezők a Magyarországon talán kevésbé jól ismert utcaszínházi műfajokat, s a hozzájuk kötődő street art közeget szeretnék népszerűsíteni a közönség számára.
Az augusztus 28-án nyitó Bondoró idén 6 különböző programhelyszínen mutatja meg nekünk az utcaszínház izgalmas világát. A Bondoró Porondon négy napon keresztül gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal találkozhatnak a látogatók, de lesz tűz show és bohóc show, valamint marionett előadások is.
Érkezik a Bab Társulat, akik elhozzák a Bondoró Fenevadjait, világjáró marionettjeivel fellép Sarkadi Bence, helyet kapott a programban a Langaléta Garabonciások és Boka Gábor Színháza is. De porondra lép majd Papito és a Kajárpéci Vízirevü, a Tűzmadarak cirkusz csoport, valamint a Mágustones és a Kreatív Kráter Kör is. Itt tart majd zenés mesemondó délutánt zenekarának tagjaival Szabó Balázs is.
A Bondoró érdekessége, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja, minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. A fesztivál hétvégéje az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét. A közönség között játszó masír bandák, az utcákon fel-feltűnő óriásbábok, valamint a pantomímesek játéka szinte kézzel fogható. Feltűnnek majd a közönségben a Bondoró Fesztivál saját figurái is, akik életre kelve járnak-kelnek a kapolcsi utcákon.

A fesztivál fő attrakcióit adó utcaszínházi produkciók mellett kisebb zenei koncertek is helyet kaptak a kínálatban. A Malomszigeten emelt Bondoró Színpad kis pódiumán fellép többek között Magyarország első balkán rezes bandája, a Guča Partyzans Brass Band, akusztikus műsorral érkezik a modern ír kocsmazene féktelen világát képviselő Firkin, de rendhagyó koncerttel fellép a Cimbaliband és a népszerű etnohiphop formáció, a Zuboly is.
Szintén itt látható majd Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert különleges estje is, amely több mint egy koncert és személyesebb, mint egy klasszikus színházi est. Az előadások sorát Müller Péter Sziámi és barátainak meglepetés formációja zárja.
A zenei palettát tovább színesítik a Bordűr (Bor- és Művészeti Páholy) és a Torkolat-Sörkert kisebb helyszínein játszó zenekarok. Találkozhatunk a fesztiválon a Canarro együttessel, a Zrínyi Pop formációval, a Noshnach duóval, Kardos-Horváth Jánossal, valamint a Rézeleje Fanfárosok zenekarral. Fellép még Vázsonyi János, a Brass On The Road, Miquèu Montanaro és Móser Ádám, valamint az InFusion Trio és Fodor Shodor Balázs az élő wurlitzer is. Az esték hangulatát Hanzee x Ebass különleges produkciója alapozza meg a Torkolat-Sörkertben.

A Bondoró szervezői változatos programokkal várják a legkisebbeket is. A MeseKert névre keresztelt bábos programhelyszínen fellép majd Danny Bain, érkezik a MárkusZínház, a Szamárfül Projekt, valamint az Évkerék Társulat és Fabók Mancsi is. Lesz továbbá világító bábokat felvonultató Ledpuppets előadás, fellép Vándormuzsikus és a Dobronka Cirkusz is.
A MeseKertben kapott helyet a Pici Piac Székesfehérvár saját baba-mama sarka Játszószőnyeg foglalkozásokkal, valamint a legmenőbb baba-mama-gyerek dizájner vásárral. Esténként utcamozi vetítéseket láthatunk itt élő zenével. A gyerekelőadások sorát bővíti a Kultúrpart Társulat és a Veronaki zenekar gyerekkoncertje is.
Az állandó programok között is találunk gyerekfoglalkozásokat. Lesz Molyolda, Csúzlizda és bábkészítő workshopok is Boráros Miladával, emellett lesz Fotószínház és Mikropódium is, picinyke bábokkal. A családi programok sorát kiállítások és geotúrák bővítik a fesztiválon. A fesztiválozók a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében megismerhetik a rendezvény névadó hegyét, és a vasárnapi napon kirándulást tehetnek a Bondoróra.
A fesztiválozók a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében megismerhetik a rendezvény névadó hegyét, és a vasárnapi napon kirándulást tehetnek a Bondoróra.
A háromnapos rendezvény záró felvonulását egy különleges tűz show adja majd, aminek keretén belül a Bondoró saját főnix madarát láthatja itt először és utoljára a közönség, mielőtt tűzre vetik azt, hogy a következő fesztiválon feltámadhasson hamvaiból.
Kedvezményes bérletek és családi jegyek elővételben korlátozott számban kaphatók, a részletekért KATT IDE!

A Tarzan ™ Parkban mindenféle gyerek megtalálhatja a neki tetsző játékot. Ebben a cikkben bemutattuk, mennyi mindennel kecsegtet a hatalmas játszópark, itt pedig összegyűjtöttünk öt izgalmas játékszigetet is. Az újpesti játszópark kínálta lehetőségekkel azonban nehéz betelni, ezért most megismerhetsz újabb öt érdekes játékszigetet, és azt is összegyűjtöttük, hogy melyik miként segíti a gyermekek fejlődését. A Tarzan ™ Park eszközei jótékony hatással vannak a hiperaktív, autista, BTMN és SNI gyermekekre is.
Pattanjdomb
A Pattanjdomb gumi felületei alkalmasak arra, hogy a gyerekek hatalmasakat ugorjanak a levegőben, úgy, hogy talpuk alatt biztonságos és puha a „talaj”. A gumidomb alulról állandó levegőfújást kap, élvezetessé téve az ugrálást, ami itt mehet páros lábon vagy akár egy lábon is. A fel-le ritmikus ugrálás segítségével a helyes levegővétel, az egyensúly, a térérzék és a téri orientáció fejleszthető. Ráadásul az ugrálás közben kialakuló ritmus a sorba rendező, szeriális képességet is fejleszti, ami később jól jön majd a számolás, írás és olvasás tanulásánál, míg a ritmikus levegővétel a szép, tiszta beszéd kivitelezésében segít.
Rejtekerőd
A Rejtekerőd kiváló kalandok színhelye lehet, hiszen a játék során a lurkók kalandos módon, hengereken, alagúton keresztül közelíthetik meg az erődöt, elbújhatnak az erődfalban, két erőd között pedig fahídon közlekedhetnek, lefele pedig akár csúszdán át is vezethet az út. Az erődök közti közlekedés, a spirál alakú fémlépcsőn való feljutás a téri tájékozódást, térérzéket, tértávolság és mélység érzését erősíti, de jó hatással van a jobb és a bal oldal koordinációjára, az alapmozgások gyakorlására is. Csakúgy, az erődbe való hengereken, alagúton való bejutás a szem-kéz-lábkoordináció, az egyensúly, a téri irányok és térérzék fejlesztését segítik észrevétlenül.
Tornyoktava
Még felnőtt szemmel is lenyűgöző a vízzel körbezárt torony, ahová lánccal felszerelt fahídon keresztül vezet az út. Az ilyen tornyokból lehet csak izgalmas kiszabadítani a rabul ejtett királylányt, vagy éppen legyőzni a sárkányt… A toronyba ráadásul nem is könnyű feljutni: falétrán, falmászással vagy kötélhágcsóból készített létrán lehet felkapaszkodni. Ezek az eszközök mind a járást, a váltott lábú járást, a szem-láb-kéz koordinációját, a tér-távolság és mélység érzékelését fejlesztik, míg a fahídon való átjutás akár a félelmek leküzdésében, szorongásoldásban is nagy segítség lehet.
Zsiványtenger
A hét tenger rettenthetetlen kalózainak épült a Zsiványtenger. Ez a kalózos játéksziget a nagy mozgás és az egyensúlyozás fejlődésének előmozdítására alkalmas. A hatalmas hajót különféle helyekről és különböző anyagból készült eszközök segítségével lehet meghódítani, ha pedig ezt az akadályt sikerrel vettük, irány az árboc, vagy meg lehet csodálni a kilátást a hajó elejéről is. Itt a horog helyén körbeforgó, láncra felszerelt, fekvő alakú gumikerék található, az ezen való pörgés és forgás az idegrendszer érését fokozza, ami különösen a hiperaktív gyerekeknél lehet nagyon hasznos. Emellett az, hogy különféle módokon lehet feljutni a hajóra, hozzájárul a balanszrendszer fejlesztéséhez is, míg a hajón a kötélhágcsó kerítés nemcsak biztonságossá teszi az azon való mozgást, de a kapaszkodás az izom-tónus realizálódását is szolgálja.
Homokbánya
Melyik gyerek ne szeretne a homokban dagonyázni? A Homokbánya igazi „aranybánya” nekik, ahol a vízzel és a homokkal játszhatnak, fejlesztve a gondolkodásukat, kreativitásukat és finommozgásukat. Itt nem szokásos „sarazás” van, hiszen zsilipekkel irányíthatják a víz útját, megfigyelhetik, miként halad át rajta, csillébe pakolhatják a homokot és együtt dolgozhatnak annak kibányászásán. A csap kinyitásával megfigyelhetik, miként változik a víz folyása, kezükkel segíthetik is azt, megismerkedve a fizikai halmazállapotokkal és a fizika törvényeivel is. A közös bányászás, a csoportos tevékenység jót tesz a kapcsolatok kialakításának, míg a homok kibányászása és feldolgozása elősegíti a kreatív gondolkozást, a kísérletezést különféle megoldási lehetőségekkel. A víz útjának megfigyelése a szemmozgást, a folyamatos vonalvezetést segíti, valamint a szem-kéz koordinációját is fejleszti.
Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy meglátogasd a játékparkot, a nyitvatartásról és a jegyárakról ide kattintva tájékozódhatsz. A játékpark térképét, pedig ide kattintva találod!
TARZANTM védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva

A tavalyi óriási sikernek köszönhetően idén szeptember 1-6. között 6 napon keresztül várják a sörkedvelőket a belváros szívében, a Szabadság téren. A belépés továbbra is ingyenes, kóstoláshoz azonban fesztiválpohár megvásárlása szükséges.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviseltetik magukat a sörpiac meghatározó szereplői: a legnagyobb sörgyárak, a legkiemelkedőbb importőrök és a hazai kisüzemi sörfőzdék. A rendezvényen több mint 250 sörkülönlegességgel, köztük rengeteg újdonsággal várják a látogatókat. A minőségi sörkínálat mellett kiemelkedő gasztro-felhozatalra is számíthatunk az év legnagyobb sörös eseményén.
A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a jelenleg érvényben lévő koronavírus-fertőzés elleni védekező intézkedésekre. Ennek érdekében fertőtlenítő pontokat és pohármosó pontokat helyeznek el a helyszínen. „Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniára és a fertőtlenítésre annak érdekében, hogy a rendezvény résztvevői biztonságban érezhessék magukat” – nyilatkozták a szervezők. A szabadtéri helyszínnek köszönhetően lehetőség nyílik továbbá arra, hogy szeparáltan, az előírt távolságokat betartva fogyaszthassuk el sörünket.