hirdetés
eye-1173863_960_720-1.jpg

Ezért jobb elbúcsúzni a kontaktlencsétől – egy szemorvos tanácsai

Főleg nyáron jár veszélyekkel a viselése. De akkor mit tehet, akinek rossz a látása? Összeszedtük a lézeres szemműtét melletti érveket.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. május 28.


hirdetés

Mielőtt kontaktlencsével indulnál neki a nyárnak, nem árt végig gondolnod, mire érdemes figyelned és milyen kockázatokkal jár a viselése. Dr. Palotás Csillát, az OPTIMUM Látásjavító Lézerközpont Intézetvezető főorvosát kérdeztük a kontaktlencse viselésének veszélyeiről és arról, hogy mit szükséges tudnunk a lézeres szemműtétről.

„Akinek a látásélessége nem megfelelő és optikai segédeszközre szorul, de nem akar szemüveget hordani, annak a kontaktlencse egy választható lehetőség, bizonyos hivatások vagy sportágak esetében azonban nem túl kényelmes, vagy éppen nem megengedett a viselésük”. Dr. Palotás Csilla elmondta nekünk, ha a lencse mellett döntünk, óvatosnak kell lennünk. Minden körülmény között fontos a lencse tisztasági szabályainak betartása és a helyes kezelése. A nyári időszakban pedig fontos tudni, hogy tengervízben vagy medencében való fürdésnél nem ajánlott semmilyen kontaktlencse viselése, illetve a fesztiválszezonban és a nyaralásnál is óvatosabbnak kell lennünk.

Dr Palotás Csilla viszont elmondta, ha a lencse mellett döntünk, óvatosnak kell lennünk! A szakember szerint minden körülmények között fontos a lencse tisztasági szabályainak betartása és a helyes kezelése. A nyári időszakban pedig fontos tudni, hogy tengervízben vagy medencében való fürdésnél nem ajánlott semmilyen kontaktlencse viselése, illetve a fesztiválszezonban és a nyaralásnál is óvatosabbnak kell lennünk.

De mégis, milyen veszélyei lehetnek a lencse használatának?

„A lencsehasználat leggyakoribb következménye különböző szövődmények és gyulladások kialakulása. Ez nem csak a kötőhártyát, hanem a szaruhártyát is érintheti. Egy bakteriális, vírusos, vagy leginkább gombás fertőzésnek komolyabb következményei is lehetnek. Előfordulhat, hogy a páciens nem tud többé kontaktlencsét viselni, hegesedés vagy maradandó látásromlás alakulhat ki. Ezért már a legelső tünetnél azonnal ki kell venni a kontaktlencsét és ha a panaszok 1-2 napon belül nem múlnak el, mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni. A kontaktlencse túlhordása, vagy nem megfelelő illesztése az oxigénhiány miatt, széli ereződést is okozhat a szaruhártyán. A szemhéj belső oldalán, a kötőhártyán is előfordulhatnak eltérések, melyek kényelmetlenné teszik a lencsék viselését.” Kontaktlencse használata mellett jobban kiszáradhat a szemünk, ez is diszkomfort érzést okozhat és a panaszok miatt akár végleg meg kell válnunk a kontaktlencsétől.”

Ha ennyi problémát okoz a kontaktlencse, a látásjavító műtét lehet az igazi megoldás!

Kiszámolva, hogy életünk során mennyit költenénk kontaktlencsére, ápolófolyadékra és tartalék szemüvegre, a műtét ára busásan megtérülne, ráadásul a fent említett kellemetlenségekkel sem kell számolni, hiszen szemüveg és lencse nélkül nyerhetnénk vissza az éleslátás szabadságát.

Előző cikkünkben kiszámoltuk, hogy a kontaktlencse-viselés éves szinten kb. 60.000 Ft kiadást jelent, ami az évek múlásával egy sokkal magasabb költséggel jár. A szemműtét egy egyszeri, szemenként 150.000 Ft és 285.000 Ft közötti összeget jelent. Ez elsőnek kicsit soknak tűnhet, viszont például az OPTIMUM Látásjavító Lézerközpontban lehetőség van részletfizetésre is, így hosszútávon mindenképpen megtérül a befektetés és jobban tervezhetők a havi kiadások.

„A lézeres látásjavító műtét is csak egy opcionális lehetőség a látásélesség javítására. Akár szubjektív okok, akár objektív akadályok miatt választjuk, a részletes és alapos kivizsgálás során egyénre szabottan mérlegeljük a lehetőségeket. Nem szabad elfelednünk, hogy egy műtéti beavatkozásról van szó, amelynek szintén lehetnek szövődményei, kockázatai, ezért fontos az alapos kivizsgálás” - tájékoztatott a szemorvos.

„A rövidlátóknál a szaruhártya vastagságától függően -8-10 vagy akár több dioptria, a távollátóknál pedig kb. +4-5 dioptria görbületi egyenetlenség (fénytörési hiba) korrigálható, valamint a cilinderes görbületi egyenetlenség is akár 4-5 cylinder dioptriáig kezelhető.” – tette hozzá.

Maga a műtét nem több szemenként 1-2 percnél.

Hogyan működik egy ilyen műtét, minek köszönhető a látásjavulás?

„A lézeres látásjavító műtéteknél az úgynevezett excimer lézer elpárologtatja a molekulák közti kötéseket, ezáltal a szaruhártya görbületébe belecsiszolja a szükséges dioptriát. Ez olyan, mintha egy szaruhártya szobrászatot csinálnánk, tehát a szaruhártya görbületét változtatjuk meg, így kijavítva a fénytörést”.

Egy szemműtét nagyjából egy napos elfoglaltságot jelent, valamint ahogy minden más műtét esetében, itt is meg kell majd jelenned a kontroll vizsgálatokon. A klinikán csupán két-három órát fogsz eltölteni, amikor műtét előtt ismét ellenőrzik, hogy minden rendben van a szemeddel. Ezután átbeszélitek a fontos tudnivalókat és felkészítenek a műtétre, majd kezdődhet a beavatkozás. A lézeres szemműtétet követően egy rövid pihenésre lesz lehetőséged az erre kialakított helyiségben, majd a szemorvosod hasznos tanácsokkal fog ellátni mielőtt hazamennél.

Az egész procedúra fájdalommentes és villámgyors.

„Szerintem egy fogászati kezelés rosszabb. A gyógyulás ideje műtéti típustól függ. A lebenyes műtétek után nagyon gyors a gyógyulás, két-három óra alatt elmúlnak a panaszok és már a műtét napján lényegesen jobb a látás, másnap pedig a páciens már munkaképes. A felszíni kezelések után három nap kellemetlenségre lehet számítani, ez könnyezést, fényérzékenységet, idegentest érzést jelenthet, utána picit lassabban áll be a látásélesség.”

Lézeres szemműtéteket ráadásul az év minden időszakában végeznek, úgyhogy, ha gondtalanul szeretnéd tervezni a vakációzást és a további életedet, akkor bármikor jó alkalom lehet belevágni. A szemműtétről további részleteket IDE KATTINTVA olvashatsz!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
zokni.jpg

Csinált egy Instagram-fiókot a nő, ahol dokumentálja férje szemetelését

Több mint 450 ezren követik a japán feleség oldalát, aki viccesen mutatja be, mi mindent kell összeszednie a férje után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Egy japán nőnek több mint 450 ezer követője van az Instagramon, mert kitalálta, hogy a férje szemetelését, rendetlenségét, trehányságát vicces megjegyzések kíséretében dokumentálja.

A profil neve @gomi_sutero azt jelenti japánul, hogy "vidd innen a szemeted!"

A BuzzFeed News megkereste a Fukuokában élő nőt, aki elmondta, hogy több, mint öt éve élnek házasságban, és van egy gyerekük is.

Az asszony azt mondta, hogy eredetileg a saját Insta-oldalára rakta ki a fotókat, de a sikerre való tekintettel készített egy másik, nyilvános oldalt is, ahol már mindenki nyomon követheti a férje trehányságát.

Ezt először egy halott embernek hittem...

Lapozz a további képekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
yogas-design-rPzEQ7tTRr8-unsplash.jpg

A Tinder a szerencsejátékhoz hasonló függőséget okoz, és érzelmi fásultsághoz vezethet

Hét éve robbant be az on-line randivonalak közé a Tinder, jelenleg 5,2 millió előfizetője van szerte a világon. De a szakértők egyre gyakrabban figyelmeztetnek a veszélyeire.
G. N. L., Címlapkép: Unsplash - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Amikor 2012-ben a Tinder elindult, nem mindenki lelkesedett érte. Voltak, akik azt mondták, az alkalmazás a romantika halálát jelenti.

Ma mégis az a helyzet, hogy már többen ismerkednek a neten, mint barátokon keresztül, és az amerikai párok 39%-a első randiját egy alkalmazásnak köszönheti – írja a Guardian.

Mi lehet a Tinder titka?

Egy 2018-ban készült dokumentumfilmben Jonathan Badeen, a Tinder társalapítója elismerte, hogy algoritmusát viselkedés-pszichológiai tanulmányai ihlették.

A jobbra-balra húzás okozta függőség lélektana hasonló a szerencsejátékokéhoz.

Hogy a mechanizmust megértsük, érdemes megismerni egy szociálpszichológiai kísérletet, amiben a résztvevőknek egy sor rossz válasz közül kellett kiválasztaniuk az egyetlen helyeset. A győzelem kiszámíthatatlansága erősítette bennük a kereső viselkedést. Ugyanezt használja ki a Tinder is, ezért vannak, akik vég nélkül swipe-olnak.

Elméletben az alkalmazás szabályozza ezt a függőséget, mert napi százban korlátozza a jobbra-balra húzások számát. Ezt azonban könnyű megkerülni, mert azok, akik a Tinder Gold csomagra fizetnek elő, továbbra is korlátlanul válogathatnak.

Pedig a swipe-alapú rendszereknek komoly érzelmi kockázatai vannak. Júliusban jelent meg egy tanulmány a Journal of Social and Personal Relationships-ben, ami szerint

a Tinderhez hasonló alkalmazások a kényszeressé vált felhasználókat még magányosabbá teszik, mint amilyenek korábban voltak.

Ez különösen azokra érvényes, akiknek amúgy is alacsony az önbecsülésük. Minél kisebb valakinek az önbizalma, annál kényszeresebben keres kapcsolatokat, és a végén annál rosszabbul érzi magát. Itt ráadásul azonnali a visszacsatolás, a felhasználók rögtön tudják, hogy érdeklődésre tarthatnak-e számot, vagy pedig elutasítják őket.

A Tinderrel kapcsolatos másik leggyakoribb kritika, hogy a társkeresést egyfajta digitális játékká silányítja.

Helen Fisher biológiai antropológus, a Match.com tudományos főtanácsadója szerint az igazi probléma az, hogy valójában nem tudjuk, hogy mit csinálunk, mert senki sem tanított meg bennünket arra, hogy miként használjuk ezt az új technológiát.

„Ezek az oldalak csak annyit tehetnek, hogy ha egy bizonyos típust keresünk, összehoznak vele. Ha valaki másnak mutatja magát, hazudik, vagy egyszerűen nem pattan ki az a bizonyos szikra, az nem technikai, hanem emberi probléma” – mondja Fisher, aki azt tanácsolja, hogy ha már kilenc emberrel felvettük a kapcsolatot, lépjünk ki az alkalmazásból.

Ennél több ember ugyanis már kognitív túlterheltséget és érzelmi fásultságot okoz.

És ha a kilenc ember egyike sem válik be?

„Akkor irány egy park, egy kávézó, kérjük meg a barátainkat, hogy mutassanak be valakit, vagy egyszerűen szólítsunk le valakit egy buliban.” - tanácsolja a szakértő.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
pixabay-glutenmentes-kenyer.jpg

Kutya nehéz műanyag- és csomagolásmentesen élniük a gluténérzékenyeknek

Tudod, mivel jár a gluténmentes élet és a szigorú diéta? Szerzőnknek egy gluténérzékeny ismerőse mesélte el, miért bonyolultabb számukra a mindennapi étkezés és a vásárlás, és miért lehetetlen szinte teljesen elkerülni a műanyag csomagolásokat.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Mi is belevágtunk a műanyagmentes júliusba, a tapasztalatokról az egyik kollégánk írt. A "plastic free july" akció lényege az volt, hogy egy hónapra száműzzük a műanyagból készült, illetve egyszer használatos, eldobható termékeket.

„Nálam az élelmiszereknél megfeneklett a műanyagmentes július, már ott elbuktam” – mondta az egyik gluténérzékeny ismerősöm. „Rájöttem, hogy nem tudok teljesen műanyagmentesen, sem csomagolásmentesen vásárolni.”

Amikor arról érdeklődtem, miért nem, elmondta, hogy neki minden olyan alapanyagot, mint amilyen a liszt, a sütőpor, a száraztészta, a kókuszreszelék, az élesztő, a kukoricadara vagy a rizs, csomagolva kell megvennie, hogy biztosan tiszta, mentes termék legyen. Ezek egy része (például egyes kenyér vagy süti készítésére alkalmas gluténmentes lisztkeverékek) ráadásul műanyagzacskóba van töltve, így kerül a boltokba. Ezért azt sem tudja megtenni, hogy legalább a műanyag csomagolást minden alkalommal elkerülje.

A gluténérzékenyek nem ehetnek bárhol bármit.

A cöliákia (gluténérzékenység, lisztérzékenység) genetikailag meghatározott autoimmun betegség, amelyet elsősorban a vékonybél-nyálkahártya károsodása, és ebből adódó felszívódási zavar jellemez. A betegséget bármely életkorban diagnosztizálhatják. A nyálkahártya-elváltozás az alfa-gliadin (glutén) hatására alakul ki, amely a búzában, az árpában és a rozsban található.

Miért ekkora probléma egy-egy vásárlás? Azért, mert

a gluténérzékenyek szervezetét gyakorlatilag megbetegíti és tönkreteszi, ha gluténtartalmú ételt esznek.

Tehát nem fordulhat elő, hogy csak egy falat búzaliszttel készült kenyeret bekapnak, vagy csak egy kis rozsliszttel sütött muffint fogyasztanak, mert ha nem is azonnal, de a szervezetük reagál erre, például puffadással, hasmenéssel, rossz közérzettel.

A coeliakia nem gyógyítható, de a szigorú, élethosszig tartó gluténmentes étrenddel a nyálkahártya-károsodás és a tünetek is megszűnnek. Gluténmentes étrendben tilos enni búzát, árpát, rozst, ezek hibridjeit, illetve az ezeket akár nyomokban is tartalmazó ételeket, élelmiszereket. A cöliákiások csak a speciális, számukra előállított gluténmentes termékeket fogyaszthatják (a mentességet piktogrammal, szöveggel jelölik) másrészt csak olyan élelmiszert, amely sem a gyártás, sem a tárolás, sem a csomagolás, sem a forgalmazás során nem szennyeződött gluténtartamú élelmiszerrel. Vagyis: sehol nem került bele (például a csomagolóüzem levegőjéből) egy fél gramm árpaliszt sem.

„Nekem otthon is nagy szigort kell ám tartani” - magyarázta az ismerősöm. - „Máshol, külön polcon, külön szekrényben, külön edényben kell tartanom mindent. A fűszereket, a liszteket, meg a diót, amit megbízható helyről kapok. Saját edényben főzök, saját deszkám és sodrófám van a tésztához, saját fakanalam, amit csak én használok és csak gluténmentes kaják készítéséhez.”

Sok alapanyagot online szereznek be a gluténérzékenyek. Például azért, mert így olcsóbban vehetik meg vagy azért, mert a településükön nincsen megfelelő diétás szaküzlet. Nyilvánvaló, hogy a webshopokból lehetetlen csomagolásmentesen kiszállítani a rendelést.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
parlagfu_ck.jpg

Valóban hatásos-e az allergiára a parlagfű fogyasztása, akár gyógyszerként?

A magyarok közel 20%-a szenved ezekben a napokban a parlagfű allergiától. A Ködpiszkáló blog gyógyszerésze elmagyarázza, hogy mi a különbség a parlagfű pollenjéből készült gyógyszer és a házi praktikák között.
Dr. Csupor Dezső cikke a Ködpiszkáló blogon - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A Ködpiszkáló blog gyógyszerész szerzői írásaikban eloszlatják a gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhiteket, rémhíreket. A szakemberek "megpiszkálják a ködöt". A szerzők célja az elfogulatlan és szakszerű tájékoztatás, mert a helytelenül alkalmazott, rossz minőségű termékek használata többet árthat, mint a kezelés elmaradása.

"Jó lenne – ködszurkálóként – fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.”

Latinovits Zoltán.

A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Az egyik legismertebb növény Magyarországon. A növények között igazi celebnek számít: sokan átkozzák, egyesek áldják, de mindenki ismeri.

Egyes felmérések szerint a legnépszerűbb gyógynövények közé tartozik, betegségek gyógyítására és megelőzésére egyaránt alkalmazzák. Nem kis teljesítmény ez, különösen úgy, hogy hazánkban alig több mint 100 éve honosodott meg.

Amerikából származik, és az özönnövények közé tartozik, mivel Európába kerülése után gyors terjedésbe kezdett. Elsősorban a bolygatott területeket kedveli (építési telkek, művelés alól frissen kivont területek). Terjedésének oka nem teljesen ismert, de sikerének titka többek között az, hogy hiányoznak természetes kártevői, kórokozói. A visszaszorításával kapcsolatos erőfeszítések jobbára sikertelenek, az irtást propagáló kampányok ellenére egyre nagyobb területeket hódít meg. Balszerencsénkre Magyarország klímája nagyon kedvező a növénynek, a globális felmelegedés pedig tovább javítja az életfeltételeit.

Az a sokszor átkozott pollen

A parlagfű a 20. század végén sokak életét megkeserítő pollenjéről volt ismert.

A pollent felépítő fehérjék a légutakra kerülve immunválaszt váltanak ki, amely túlérzékenységi (allergiás) reakciót eredményez. Ilyenkor az úgynevezett hízósejtekből egy hisztamin nevű vegyület szabadul fel, ennek hatására alakulnak ki a százezrek által jól ismert tünetek (orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés).

A fő allergén fehérje az Amb A 1 – rossz hír, hogy a légkör széndioxid-tartalmának növekedésével az pollen Amb A 1-tartalma, és így allergizáló hatása is nő. Az allergia tüneti terápiáját jelentik az antihisztaminokat tartalmazó gyógyszerek, amelyek elnyomják a panaszokat.

Gyógyszer az ellergia ellen, aminek alapanyaga a parlagfű pollenje

A parlagfűallergiának vannak valódi gyógyszerei is, amelyek képesek megszüntetni az immunrendszer kórosan eltúlzott reakcióját. Érdekes módon

ezek a vényköteles immunterápiás gyógyszerek a parlagfű pollenjéből készülnek.

A kezelés lényege, hogy a pollen speciális kivonatát pontosan adagolt emelkedő dózisban adják be a betegnek, ami „áthangolja” az immunrendszert. Ha a beteg nem tartja be a szigorúan előírt adagolási rendet, a kezelés hatástalanná válik. További hátrány, hogy nem mindenkinél válik be a kezelés és az eredmény eléréséig akár 2-3 szezonon át is alkalmazni kell a terápiát. Ez idő alatt a betegnek el kell szenvednie a szokásos kellemetlen tüneteket. „Cserébe” ezt kövezően akár 10-20 éven át is teljesen tünetmentes lehet.

Bár hazánkban világszinten legmagasabb a parlagfűpollenre érzékenyek száma, az immunterápia nem vált igazán elterjedté. Ennek okai közé tartozik a szigorú kezelési rend, a sokak elvárásától elmaradó hatásosság (nem azonnal és nem mindenkinél hatásos), valamint a kezelés költségei is. Az immunterápiát ugyanis alapesetben az egészségbiztosítási pénztár nem támogatja, s havi sok ezer forintos költségéhez viszonyítva a tüneteket enyhítő antihisztaminok ára elhanyagolható.

VIDEÓ: hallgassátok meg mindazt, amit Dr. Csupor Dezső a cikkben leír

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x