hirdetés
evhelye5.jpg

Ezek a legjobb kutyabarát helyek

A közönség - azaz a ti - szavazatotok alapján megvannak az Év Kutyabarát Helyei. Nézzétek csak kik kapták a legtöbb szavazatot!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2014. szeptember 20.


hirdetés

Egyedülálló módon, az országban először, egyben hagyományteremtő céllal indította a Kutyabarát.hu az év egyik legnagyobb és legérdekesebb kutyabarát kezdeményezését, az Év Kutyabarát Helye 2014 pályázatot.

„Az Év Kutyabarát helye” pályázat azokat a vállalkozásokat szólította meg elsősorban, akik felfigyeltek arra, hogy hazánkban is már egyre több kutyatartó szeretné kutyájával együtt a vendéglátóhelyek szolgáltatásait igénybe venni, és szívesen is fogadják őket. A pályázó helyek mind közvetítik a felelős kutyatartást, tesznek azért, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon az az üzenet, ami a kutyabarát filozófiát közvetíti.

evhelye4

"
A pályázaton részt vett kutyabarát helyek mind nyertesek

– mondta Sziládi-Kovács Hajnalka,a kutyabarát.hu egyik alapítója. Mégpedig abban, hogy elnyerik a felelős kutyatartók bizalmát, és nemcsak azzal, hogy beengedik négylábú kedvenceiket is, hanem mert hozzáállásukkal közvetítik a kutyabarát szellemiséget, népszerűsítik a felelős kutyatartást.

hirdetés

A pályázaton 8 kategóriában 63 nevezés érkezett, az összes leadott szavazatok száma pedig közel 8000 volt, ami azért is jelentős, mert egy nap egy szavazó egy IP címről csak egyszer voksolhatott egy helyre.

A legtöbb szavazatot kapott, valamint a különdíjban részesült pályázók a jövőben minden reklámfelületükön hirdethetik a díjat, az Év Kutyabarát Helye logót azokon feltüntethetik, büszkén kommunikálhatják.

A pályázat időtartama alatt azonban egy új kategóriát is jelölt a kutyabarát.hu, mely szintén a nemében egyedülálló díj, melyet minden évben a kutyabarát.hu csapata ajánl fel annak, aki munkájával, szorgalmával kiemelkedő teljesítményt nyújt a felelős kutyatartás érdekében. A díjat, amely az Év Kutyabarát Embere elismerés, idén igazán méltó helyre került, Sándor Zoltán Attila, a Kőbányai Széchenyi István Általános Iskola igazgatója vehette át, példaértékű munkájának köszönhetően.

evhelye2

A díjátadó szeptember 18-án, az ország egyetlen kutyabarát bankhálózatának központjában, a MagNet Bank Közösségi házában volt, ahol Czippán Anett, az est műsorvezetője és háziasszonya hirdette ki a nyerteseket.

A kategóriák és a díjazottak:

Étterem kategória - Budapest

mazeltov

Legtöbb szavazatot kapott hely: MAZEL TOV ÉTTEREM

We Love Budapest különdíj: KONYHA ÉTTEREMKutyabarát.hu különdíj: POZSONYI KISVENDÉGLŐ

Étterem kategória - Vidék

uromihutte

Legtöbb szavazatot kapott hely: ÜRÖMI HÜTTE ÉTTEREM (Üröm)

Kutyabarát.hu különdíj: JOBB MINT OTTHON KISVENDÉGLŐ (Szeged)

Kávézó kategória - Budapest

California_Coffee_Company - 2014 - Kutyabarat - kutyak

Legtöbb szavazatot kapott hely: CALIFORNIA COFFEE TERÉZ KÖRÚT

We Love Budapest különdíj: CAFE NOMURI

Kávézó kategória - Vidék

varkert

Legtöbb szavazatot kapott hely: VÁRKERT KÁVÉZÓ (Mosonmagyaróvár)

Kutyabarát.hu különdíj: PASCUCCI KÁVÉZÓ (Győr)

Romkocsma / Pub kategória

raqpart

Legtöbb szavazatot kapott hely: RAQPART (Budapest)

Panzió / Vendégház kategória

tavirozsa

Legtöbb szavazatot kapott hely: TAVIRÓZSA KEMPING (Délegyháza)

Kutyabarát.hu különdíj: SZENT ORBÁN PANZIÓ (Zalakaros)

Szálloda kategória

abrazia

Legtöbb szavazatot kapott hely: ABBÁZIA COUNTRY CLUB HOTEL*** (Nemesnép)

Kutyabarát.hu különdíj: GRANTE HOTEL*** (Esztergom)

Travelo.hu különdíj: VILLA NATURA HOTEL*** (Garabonc)

Munkahely kategória

kobanyai

Legtöbb szavazatot kapott hely: KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Kutyabarát.hu különdíj: ÓBUDAI MÚZEUM

MagNet Bank különdíj: KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Az Év Kutyabarát Embere 2014

Sándor Zoltán Attila, iskolaigazgató

Szívből gratulálunk a nyertes helyeknek és sok-sok kutyás vendéget kíváunáunk nekik!

Ha te is bírod a kutyás helyeket, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orsi_bori_01-1000x667.jpg

"Találkozni az örökbefogadásra váró gyermekkel olyan, mint amikor az ember szerelmes lesz"

Bori 20 hónapos volt, mikor kiderült, Orsi és férje lehetnek a szülei. Azóta Bori már 5 éves is elmúlt, és hamarosan testvére érkezhet - szintén örökbefogadással. "Gyerekkel az élet" sorozatunk 4. része.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Orsiék pár hete költöztek Budapestről Nagykovácsiba, hogy nagyobb otthonuk lehessen. Azért is lett szükség a nagyobb alapterületű lakásra, mert a háromtagú család talán nem is olyan sokára négytagúvá bővülhet: épp a következő gyermek örökbefogadásra készülnek.

„Esetünkben nagyon szerencsés volt a családalapítás. Amikor a férjemmel összeházasodtunk, nagyon hamar kiderült, hogy természetes úton nem lehet gyermekünk. Könnyedén elfogadtuk azt a lehetőséget, hogy akkor örökbe fogadunk” – meséli Orsi.

2016 februárjában jártak először a TEGYESZ-nél, ahol elindíthatták magát az örökbefogadási folyamatot azzal, hogy tettek erről egy nyilatkozatot. Egy évvel később már hárman voltak.

„Az egész folyamat nagyon támogató volt, nagyon jó emberekkel találkoztunk, akik nagyon sok mindenben segítettek”

– mondja Orsi.

hirdetés

Vannak, akik négy-öt évet is várnak egy újszülöttre

Hogy hogyan lehet, hogy ilyen gyorsan ment minden? Az örökbefogadásnál a várakozási időt nagyban befolyásolja az, hogy az örökbefogadó milyen kiköltéseket tesz. Minél elfogadóbb az ember a kort, származást, betegségeket illetően, annál rövidebb lehet a várakozási idő. „Egy kék szemű, újszülött kisfiúra (vagy kislányra) akár négy-öt évet is várni kell – azért is, mert kevés az ilyen gyerek az örökbeadandók között, és azért is, mert ugyanakkor sokaknak lenne vágya, hogy pont ilyen gyermekük legyen. Rájuk várnak a legtovább az örökbefogadók" - meséli Orsi.

De az sem mindegy, hogy az örökbefogadás melyik formája mellett döntünk. „Lehet választani a nyílt vagy a titkos örökbefogadás között” – magyarázza Gelencsér Józsefné, védőnő, aki egyben a Gólyahír Egyesület munkatársaként rendszeresen foglalkozik örökbefogadással. – „A nyílt örökbefogadásnál az egyesületek közvetítenek az örökbeadó anya és a leendő szülők között, sok esetben már a gyerek születése előtt megismerhetik egymást. Míg a titkos örökbefogadásnál az örökbefogadókat csak azután kezdik keresni, hogy a gyermek szülőanyja lemondott a gyermekéről. Az állami rendszerben így lehet örökbe fogadni gyerekeket, és az ilyen folyamatokban ritkán van esély újszülött örökbefogadására.”

NÉZD MEG AZ ORSIVAL KÉSZÜLT KISFILMET!

Orsiék az állami rendszer mellett döntöttek és nem ragaszkodtak hozzá, hogy újszülött legyen a választott gyermek. Felkerültek a lakóhelyük szerinti megyei listára, és kérhették, hogy az országos listán is szerpeljenek. „Ennek az a hátránya, hogy adott esetben nagyon messze kell utazni ahhoz, hogy barátkozzunk a gyermekkel.”

„Egy újszülöttnél, vagy egy alig pár hetes gyermeknél a barátkozás lehet, hogy csak néhány napig tart. De egy idősebb gyereknél már általában 4-6 hétig is eltarthat ez a folyamat, ami azt jelenti, hogy szinte oda kell költözni, ahol a gyerek épp él” – összegzi Orsi a tapasztalatokat.

Jobb, ha nem kezeljük tabuként a gyerek előtt az örökbefogadást

Az örökbefogadási folyamat részeként Orsiék elvégeztek egy tanfolyamot is, amit nagyon hasznosnak tartottak, és sok olyan tanácsot kaptak, amit a mai napig tudnak hasznosítani. Ezek egyike volt, hogy csak arról kell beszélni, amiről a gyerek kérdez, nem kell elébe menni a dolgoknak. „Bori is megkérdezte már tőlem, hogy az én hasamból született-e – én pedig mondtam erre, hogy nem. Azt is javasolták, hogy ahogy a gyerek beszélni tud, az első mondatok között tanulja meg azt is elmondani, hogy őt anya és apa örökbe fogadta.”

Jakobovics Kitti pszichológus is úgy véli, hogy nagyon meghatározó a gyermek számára, hogy az első néhány évben milyen narratívában nő fel. „Ha valami titok vagy tabu lengi körül a családot, amivel a gyerek évek múltán szembesül, akkor visszatekintve úgy fogja érezni, hogy az mind hamis volt, nem igazán az övé.”

„De ha kezdettől fogva tudja a gyerek, hogy ő örökbefogadott, és elmondjuk neki, hogy miért döntöttünk így, és mi következik mindezek után, akkor ez válik neki természetessé, ezt tudja beépíteni az identitásába.”

Orsi azt mondja, hogy maga a tény, hogy Borit örökbe fogadták, a gyerek magánügye, és a legjobb, ha majd ő döntheti el, hogy kinek beszél erről. Ezért is ügyelnek rá, hogy felismerhető módon ne jelenjen meg róla fotó közösségi média felületen. De olyan is előfordul, hogy Bori maga kezd mesélésbe. „Volt nemrég egy kedves sztorink, amikor a férjemnek újságolta egy másik apuka az óvodában, hogy nahát, sorstársak vagyunk, mert ők is örökbe fogadtak. A férjem csodálkozva nézett rá, hogy honnan tudja ezt, mire az apuka azt mondta, hogy Boritól. Kiderült, hogy nem pont ezekkel a szavakkal mesélt Bori az örökbefogadásáról, de egy másik örökbefogadó szülő pontosan tudta, hogy mit is jelent, ha egy kislány azt mondja, hogy ő nem az anyukája hasából született. Ilyen módon lehet, hogy Bori másoknak is elmondta már ezt, csak épp a többiek nem tudták, hogy ezt hogyan kell érteni” – meséli Orsi.

Nem árt anyagilag is előre felkészülni

Az örökbefogadásnál az egyik legnagyobb próbatétel az, hogy előre meg kell teremteni a biztos hátteret hozzá, anyagilag is. Mert nemcsak a gyerekkel járó kiadások jelentkeznek, hanem a szülők bevételei is kieshetnek, akár fél évre – ugyanis az az általános tanács, hogy legjobb, ha mindkét szülő otthon marad az első fél évben. A gyermekvállalás esetén járó állami támogatások ugyanúgy igénybe vehetők örökbefogadásnál is, de például a több hetesre nyúló barátkozási időszakot, amikor akár vidékre kell költözni és mindkét szülőnek jelen lenni, jobb előre bebiztosítani anyagilag is.

Erre a helyzetre is megoldást nyújthat a Babaváró kölcsön, amit akár örökbefogadásra készülő párok is igényelhetnek. Orsi is kinézte magának ezt a lehetőséget, úgy érezte, ezt a konstrukciót neki találták ki, hiszen biztos volt benne, hogy öt éven belül lesz örökbefogadott gyermekük, talán nem is egy.

Mit tanácsol a szakértő?

„A Babaváró kölcsön igénylésekor örökbefogadás esetén arra kell figyelni, hogy a támogatás 2019. július 1. után született gyermekre igényelhető, és hogy az örökbefogadást engedélyező határozat, a kölcsönkérelem benyújtását követően váljon véglegessé. A támogatások érvényesítéséhez szükség lesz még az örökbe fogadott gyermek lakcímkártyájára és adóigazolványára is” – összegzi dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője. „Egyébiránt ugyanazok a feltételek vonatkoznak az örökbefogadó párokra, mint a saját gyermeket vállalókra. A feltételekről és lehetőségekről érdemes előzetesen online tájékozódni vagy időpontot foglalni állami támogatásokban jártas kollégáinkhoz az OTP Bank fiókjaiba, ahol az elmúlt egy évben már több mint 36 ezer szerződést kötöttek a házaspárok” – tette hozzá.

Honnan tudtam, hogy ő az én lányom?

„Számomra az örökbefogadás és a Borival való első találkozás olyan volt, mint egy szerelem. Nem tudtam előre, hogy mire számíthatok. Bármennyire is elképzeltem, és igyekeztem felkészülni rá, nem tudtam, hogy honnan fogom majd tudni azt, amikor majd találkozom egy alig kétéves kisgyerekkel, hogy ő az én lányom.”

„De ez pont olyan volt, mint amikor az ember szerelmes lesz: megérkezel, találkozol, a gyerek pontosan tudja, hogy mi történik, megérzi, te pedig egyszerűen biztos vagy benne, hogy ez az, amit szeretnél” – foglalja össze Orsi, hogyan alakult ki a kapocs közte és Bori között.

„Minden embernek van gyenge pontja, és én mindent meg fogok tenni azért, hogy az én gyerekemnél ne az örökbefogadása legyen ez a bizonyos gyenge pont.”

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

*Jogi figyelmeztetés:

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.

A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. Az adatok tájékoztató jellegűek, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szerződéskötés és az első törlesztőrészlet esedékessége között 31 nap telik el, a kölcsön folyósítása 2020. július 1-én történik meg, illetve az 5 éves kamatperiódust követően a referencia kamat nem változik. A THM meghatározásakor a 2020. július 1-én érvényes kondíciókkal számoltunk. Az ügyfél által a központi költségvetés javára, a fennálló kölcsön összege után havonta, a törlesztőrészletekkel együtt fizetendő kezességvállalási díjat a THM magába foglalja.

THM (kamattámogatással): 0,4%

THM (kamattámogatás nélkül): 5,9%

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
woman-2197947_1920-1000x667.jpg

Ez az egy anyag kell a pihentető és nyugalmas alváshoz az alvásszakértő szerint

Olivia Arezzolo szerint a jó alvás kulcsa az omega-3 zsírsavban keresendő. Mutatjuk, miért van ennyire fontos szerepe.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Amilyen pihentető és nyugtató hatással van az emberre az alvás, annyira meg tudja keseríteni az illető életét az, ha rossz alvó. A koronavírus-járvány okozta stressz és mentálhigénés problémák ráadásul fokozott hatással vannak alvásciklusunkra is, ám egy alvásszakértő szerint egyetlen anyag bevitelével orvosolhatjuk a problémát.

A sydney-i Olivia Arezzolo a The Sunnak árulta el a csodafegyvert:

a jó alvás kulcsa az omega-3 zsírsavban keresendő.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tk3s_swns_potatoes_diet_01-1000x679.jpg

Két hétig csak krumplit evett, majd két évig diétázott, 100 kilót fogyott az amerikai egyetemista

A fiú 193 kilót nyomott, amikor 2017-ben leérettségizett. Akkor jött rá, hogy változtatnia kell életmódján, amikor a campusbejáráson nem bírta tartani az iramot a többiekkel.
Fotó: SWNS/Northfoto - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Egy elsőre meghökkentően hangzó diétával sikerült drasztikus fogyást elérnie egy amerikai egyetemistának - írja a Daily Mail.

A most 21 éves Dylan Wall 193 kilót nyomott, amikor 2017-ben leérettségizett. A Tennessee-ben élő srác az Austin Peay állami egyetemre nyert felvételt, és akkor jött rá, hogy változtatnia kell életmódján, amikor a campusbejáráson nem bírta tartani az iramot a többiekkel.

Az életmódváltás első két hetében semmi mást nem evett, csak natúr burgonyát, ezután kezdett kemény tej- és húsmentes diétába. A fiú elmondása szerint a kéthetes krumplievés döntő fontosságú volt számára, ugyanis egészen addig az ízek rabja volt.

Az, hogy két hétig sem sót, sem fűszert nem rakott az ételre segített neki abban, hogy ezt a függőségét leküzdje.

Ahogy ő nevezi: felfrissítette az ízlelőbimbóit.

hirdetés

A diétázást meglehetősen gépiesen művelte, nem törekedett arra, hogy élvezze az ételeket, csupán üzemanyagként tekintett rá. Azt akarta, hogy ne élvezetes hobbiként tekintsen az evésre.

Korábban ugyanis főleg a gyorsételek jelentették számára az élvezetet. Elmondása szerint az iskolába menet mindennap beugrott a McDonaldsba, az ebédnél pedig dupla adagot kért, hogy jóllakjon. Most már csak két tojásfehérjéből készült rántottát reggelizik két szelet teljes kiőrlésű toastkenyérrel, ebédre pulykaszendvicset, vacsorára csirkemellet rizzsel és zöldségekkel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
home-1438305_1920-1000x563.jpg

Íme a lista: ezek a leginstapozitívabb tárgyak a lakásban

Te hányat posztoltál már ezekből?
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Aki csak párszor is töltött már el időt az Instagram-posztok végiggörgetésével, biztosan tud mondani néhány olyan, szinte futószalagon legyártott tárgyat és kompozíciót, amit szinte minden valamirevaló Instaművész profilján megjelenik. A My Job Quote körülnézett a képmegosztó háza táján, melyek azok az otthoni tárgyak, amiket előszeretettel posztolnak a felhasználók - írta meg a Daily Mail.

A kutatáshoz a képekhez használt hashtageket vették alapul, ezek száma alapján állt össze a lista.

Az első helyezett egy nem túl kreatív, de Instaszempontból jól fotózható, műveltséget és szépérzéket sugalló kompozíció: a saját otthoni galéria lefotózása viszi a prímet. Ez a hírességek körében is nagyon népszerű, bár nyilván az ő esetükben pár nullával többet érnek a műalkotások, amelyeket előszeretettel meg is mutatnak.

A második már ennél meglepőbb, és némi kézügyességet igénylő posztolnivaló: nagy kedvvel osztják meg a felhasználók hímzőtehetségük eredményét, legalábbis a hashtagek erről árulkodnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hello summer! @_.baobap._ #embroidery #stitch #hoopart #embroideryart #embroiderylove

Leylâ (@leylaembroshop) által megosztott bejegyzés,

Lapozz további tárgyakért és a listáért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!