hirdetés
szepseg-cimkep.jpg

Ezek a gyönyörű lányok lettek idén a Miss Balaton legszebbjei

A királynő a 19 éves Balogh Eleni lett, két udvarhölgye pedig Kulin Brigitta és Lakatos Annabella.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 18.


hirdetés

A 19 éves budapesti Balogh Eleni nyerte el idén a Miss Balaton címet a zsűri döntése alapján, egyúttal ő lett a közönségszavazás győztese is, sőt a Sugarbird egyéves modellszerződését is ő kapta. Az első udvarhölgy Kulin Brigitta lett, aki egyben a közönségszavazás harmadik helyezettje lett, míg a második udvarhölgynek Lakatos Annabellát választották. A közönségszavazás második helyét Németh Mónika szerezte meg.

A balatonfüredi Szabadidő és Konferencia Központban rendezték meg idén is a Miss Balaton döntőjét. A TOP 12-be bekerülő lányok a finálét megelőzően egy háromnapos fotótáborban vettek részt, majd egyhetes felkészítő tábor várt rájuk, hogy a legjobb formájukat hozzák a nagy napon. Az öttagú zsűri végül Balogh Elenit választotta meg királynőnek.

A fiatal szépségkirálynő modellként dolgozik, már több világmárka reklámfilmjében szerepelt, de az is kiderült, hogy nem ő az első a családban, aki a divat szakmában találta meg a számításait. „Bár még sosem szerepeltünk egy kifutón anyával, nagy álmom válna valóra, ha ez megvalósulna” – mesélte a verseny közben Eleni, aki az eredményhirdetés után könnyeivel küzdve beszélt arról, még el sem hiszi, ami vele történt, és hogy mind a három díjat megnyerte.

A döntős lányok először laza szettben, majd bikiniben, utána koktélruhában, végül estélyi ruhában vonultak fel a zsűri és a közönség előtt. Majd az eredményhirdetés előtt egy igazán rendhagyó pillanat következett, a versenyzők felkészítésében résztvevő csapat is felállt a színpadra, így Horváth Éva, Lipcsei Betta, Iszak Eszti, Epres Panni, Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Cinti, Bertók Fruzsi, Magony Szilvi, Foczkó Dalma és Kis Barbi is bemutatkoztak a közönségnek.

Balogh Eleni egy egyéves menedzsment szerződéssel, egy értékes Baraka Diamond nyakékkel, egy Zala Springs Golf Resort hétvégével, egy egyéves Sugarbird szerződéssel, egy Fashion Street utalvánnyal, valamint egy utazási utalvánnyal lett gazdagabb a három díjnak köszönhetően. Az első udvarhölgy címet, valamint a közönségszavazás második helyezését elérő Kulin Brigitta egy egyhetes páros tunéziai utazással lett gazdagabb a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából, valamint egy Fashion Street utalványt is hazavihet.

hirdetés

A második udvarhölgy, Lakatos Annabella szintén egy tunéziai utat nyert, míg a közönségszavazás második helyezettje, Németh Mónika, egy vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vasvari-vivien2.jpg

Vasvári Vivien csipkés tangabugyiban sétálgatott az esőben az utcán

Még a felsőjét is felhúzta egy kicsit, így még jobban látszik formás feneke.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 19.


hirdetés

Vasvári Vivien nemrég tért haza ázsiai nyaralásából, ahová új párjával utazott el. Az egykori luxusfeleség folyamatosan posztolt képeket és videókat arról, hol jár éppen és mit csinál. A tipikus turista- és influenszerfotókon kívül azért egy-két dögös képet is közzétett Instagram-oldalán, követői legnagyobb örömére.

Itt például csak a kezével takarta el a melleit:

Valentin-napon pedig egy olyan képet osztott meg, amin egy rózsaszirmokkal teli kádban fekszik meztelenül.

? Minden kedves követőmnek kívánok nagyon BOLDOG Valentin Napot! ♥️ #morninglove #happy #holiday ?

24.3k Likes, 98 Comments - ?Wiwkoo? (@vasvarivivien) on Instagram: "? Minden kedves követőmnek kívánok nagyon BOLDOG Valentin Napot! ♥️ #morninglove #happy #holiday ?"

hirdetés

Most ismét egy szexi képpel jelentkezett: ezen alul semmi mást nem visel, csak egy csipkés bugyit, abban ment ki az utcára.

Lapozz a képért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
labancz-lilla.jpg

Labancz Lilla szexi, csipkés harisnyában mutatta meg formás fenekét

Elég dögös szerelésben jár edzeni...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 18.


hirdetés

Újabb szexi szerelésben fotózták le Labancz Lillát. Az Álom.net című film egykori sztárja már jó ideje Amerikában él, de a közösségi médiának hála így sem maradunk le arról, mivel tölti a napjait. Amellett, hogy egyszer barna, egyszer szőke hajjal pózol a képein, rengeteg szexi, főleg bikinis fotókat oszt meg magáról, amiken szereti megmutatni formás idomait.

Például ezen is:

Ok but who plays fair anymore ? #iwantsummerback ☀️

1,259 Likes, 13 Comments - Lilla Labancz (@lillalabancz) on Instagram: "Ok but who plays fair anymore ? #iwantsummerback ☀️"

Ebben a cikkünkben már összeszedtük a legdögösebb bikinis fotóit:

hirdetés

Most nem fürdőruhás képpel jelentkezett az egykori színésznő, de az igencsak sokat mutató csipkés szerelésében sem kevésbé dögös.

Lapozz a képért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kaiagerber.jpg

Cindy Crawford 18 éves lánya félmeztelen szelfivel tarol az Instagramon

Kaia Gerber fotójáért odáig vannak a követői, köztük egy rakat híresség is.
Címkép: Instagram - szmo.hu
2020. február 19.


hirdetés

Cindy Crawford 18 éves lánya a tükör előtt készített magáról egy fotót, amin csupán egy szabadidő nadrágot visel, a felső testét pedig semmi sem takarja. A fotón egyébként látszanak a 18 éves lány tetkói is, ugyanis van neki egy pár. Kaia Gerber szelfije pedig tarolt az Instán, ugyanis nemcsak a követői vannak oda a félmeztelen képért, de még egy rakat híresség is.

Kommentelt a kép alá Paris Hilton, Gigi Hadid és Diplo is. Bár utóbbit igencsak betámadták a kommmentelők a bókja miatt, mert szerintük undorító, hogy egy kiskorú lánynak ír ilyeneket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

elf

Kaia (@kaiagerber) által megosztott bejegyzés,


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kiraly-linda-szelfi.jpg

Király Linda új képen mutatta meg, milyen kirobbanó formában van

Az énekesnő már 33 kilót fogyott, most pedig valami új dologra készül, amiről képeket is posztolt Instagram-oldalára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 11.


hirdetés

Király Linda régóta küzdött egészségügyi problémákkal. Tavaly tavasszal végre jó hírrel szolgálhatott, rájöttek arra, mi okozta a betegségét, így van remény arra, hogy teljesen rendben jöjjön. Erről ő maga számolt be egy éve, áprilisban.

"Valamelyik vérvételnél láttam, hogy nagyon magas a cortisol szintem. Eszembe jutott, hogy mintha valahol olvastam volna olyat, hogy ez összeköthető az agyalapi mirigyes problémákkal, és ezután mentem el arra az MRI-re, ami végül megmutatta a betegségem kiváltó okát" - árulta el az énekesnő akkor.

Azóta rengeteget változott,

ezt ő maga is megmutatta egy képen. Kitartó munkájának köszönhetően 33 kilót fogyott már.

hirdetés

Goodbye 2019 Hello 2020! ..It's so crazy to see how far I've come this year. This year has been hard.. a rollercoaster ride. It's been a year of changes, endings, rebuilding, hard work, starting over, pain and letting go... but I am so incredibly grateful for every moment of it! Thank you to everyone who has helped me and stood by me through all of it. I am so blessed to have you in my life! I love you! Happy new year!! Sziasztok!hát Végetért egy év ismét és bar nagyon nehéz volt ez az év tele küzdelmekkel, kemeny munkaval elengedessel, újrakezdésekkel és néha fájdalommal...eszméletlen hálás vagyok minden pillanatért! Nagyon boldog új évet kívánok nektek sok sok boldogságot és sok szeretetett puszi #hello2020 #weightlossjourney #weightlosstransformation #weightloss #fitness #hardwork #blessed #curvy #curvygirl #happynewyear #loveyouall #thankyou #instadaily #beforeandafter #vsg #selflove #selfcare #hormoneimbalance #underactivethyroid #pituitarytumor

6,931 Likes, 136 Comments - ▪️They call me LáLá▪️ (@lindakiraly) on Instagram: "Goodbye 2019 Hello 2020! ..It's so crazy to see how far I've come this year. This year has been..."

Követőinek azt is megmutatta, hogy mi mindent megtesz azért, hogy még fittebb legyen

Idén még többet fókuszálok az edzéseimre. Hála @regina.hogyatrainer -nek .☺️Akarjátok látni az edzéseimet ?☺️?kommentben írjátok meg , melyik az a testrész/ gyakorlatok ami a legjobban érdekel titeket . ❤️ #edzes #workout #training #weightloss #weightlossjourney #weightlosstransformation #instadaily #instafitness #fitness #oxygennaphegy

1,681 Likes, 46 Comments - ▪️They call me LáLá▪️ (@lindakiraly) on Instagram: "Idén még többet fókuszálok az edzéseimre. Hála @regina.hogyatrainer -nek .☺️Akarjátok látni az..."

Linda pedig valóban kirobbanó formában van, sokat dolgozik, fellép és éppen egy új produkcióra is készül Erről néhány sejtelmes képet is megosztott, amin azt is láthatjuk, milyen sokat változott az alakja.

Lapozz a képekért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!