hirdetés
Opel-Insignia-Grand-Sport-305533-1000x641.jpg

Ez minden idők legvagányabb Opel Insigniája

Kevés olyan vagány megjelenésű felső-középkategóriás autó van a piacon, mint az Opel Insignia, a négyajtóst Grand Sport változat egy teljesen új megjelenést kapott az elődhöz képest.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. január 31.


hirdetés

Tíz évvel ezelőtt az Opel Vectra utódaként mutatták be az Insigniát, mely 2009-ben elnyerte az Év Autója díjat, nem véletlenül, igencsak kedvelt volt a vásárlók körében. A 2017-es példány dizájnja Mark Adams csapatának munkáját dicséri, az Insignia külső és belső formatervét pedig a Monza Concept tanulmány ihlette. Az elődmodellhez képest minimálisan, 55 milliméterrel nőtt a kocsi hossza, 92 milliméterrel megnyúlt a tengelytáv, jelentősen rövidültek a túlnyúlások, és 11 milliméternyit nőtt a nyomtáv. Közben 29 milliméterrel alacsonyabb lett a csapott formájú jármű. A méretnövekedés ellenére 175 kilóval csökkent az össztömeg. A széles hűtőmaszktól és résnyi fényszóróktól a különleges formájú farrészig feltűnő a design, atletikus és elegáns az Insignia Grand Sport – sziluettje négyajtós kupét idéz, ennek köszönhetően pedig példásan jó légellenállási alaktényezője mindössze 0,26, mely így a kategória egyik legáramvonalasabb modelljének számít.

A méretnövekedés egyébként az utastérben is érzékelhető, alapvetően a hátsó utasok profitáltakat ebből: a hosszabb tengelytáv és az új arányok jóvoltából csípőmagasságban 32 milliméterrel több a hely, a váll- és térdhely 25-tel nőtt, a fejmagasság nyolccal. A csomagtartó 490 literes lett, az üléseket ledöntve  1450 liter a maximális befogadóképessége. A vezető a korábbinál mélyebben ül, az ülések sportosak, és stabil oldaltartást biztosítanak - ami annak is köszönhető, hogy szinte minden dimenzióban állíthatóak a csúcsfelszereltségben elérhető ülések.

Opel-Insignia-Grand-Sport-305539 Opel-Insignia-Grand-Sport-305537 Opel-Insignia-Grand-Sport-305551

De nem csak adottságaiban, hanem a kialakításban is sokat változott a belső: új a műszerfal, amit rendelhetünk analóg vagy félig digitális órával, ez utóbbi grafikája egyébként szép, csak kicsit fura, hogy miért nem lett az egész felület elektronikus. A kormány alul csapott, kellemes fogású, a kapcsolók elhelyezése egyértelmű, semmi sincs túlbonyolítva. A középkonzol az új Opel dizájnfilozófiáját idézi, középen a nagyméretű navi dominál, erről irányíthatjuk a legfőbb szórakoztató funkciókat.

A szórakoztatásról és csatlakoztathatóságról az IntelliLink legújabb, Apple CarPlay- és Android Auto kompatibilis generációja gondoskodik. Miközben tökéletesen integrálja az okostelefont az autóba, drót nélkül fel is tölti. Az automatikus baleseti vészhívástól az ellopott jármű visszaszerzésének segítéséig sokféle lehetőséget kínál a 24 órában működő Opel OnStar online- és szolgáltatási-asszisztens. Az új Insigniával egyszerre indul az Opel új szolgáltatása is: az Opel OnStar tanácsadóját lehet megkérni, hogy keressen például szállodát, és foglaljon szobát. Mindeközben a 4G LTE WLAN-Hotspot kapcsolja össze az utazók mobil végkészülékeit az internettel.

Opel-Insignia-304064 Opel-Insignia-305218

Az új Opel Insignia Grand Sport motorpalettájának csúcsváltozata járt nálunk: a 2.0 literes, 260 lóerős erőforrás legnagyobb nyomatéka 400 newtonméter, így igencsak sportosan tudja mozgatni a nagytestű gépet. A nagy motorhoz egyébként nyolcfokozatú automata dukál, s összkerékhajtás is rendelkezésre áll. A kínálatban még két benzines (140 Le, 165 Le), és négy dízelmotor (110 Le, 136 Le, 170 Le, 210 Le) található.

Vezetőtámogató rendszerekben is sokat lépett előre a típus: vetített kijelzés mutatja például a vezető látóterében a sebességet, a jelzőtáblákat, a sebességlimitet, az adaptív sebességszabályozó és -határoló adatait, valamint a navigációs jelzéseket, 360 fokos kamera könnyíti meg a parkolást és a lassú manőverezést: a jármű négy oldalának kamerái madártávlatból adnak teljes képet. Rendelhetünk továbbá adaptív sebességszabályozót, ami az automatikus vészfékezést is tudja, de van sávtartó és tolató asszisztens is a kínálatban.

Az Insignia Grand Sport öt felszereltségi szinten vásárolható meg, a belépő szint 7,6 millióról indul, a nagy benzinesért alaphangon 10,8 millióért vihetjük haza.

Egy videó az autóról:

Adatok

Hengerűrtartalom:  1998 cm3

Teljesítmény: 191 kW (260 LE)/5300

Nyomaték: 400 Nm/2500-4000

Széndioxid kibocsátás: 197 g/km

Gyorsulás 0-100 km/h: 7,3 s

Végsebesség: 250 km/h

Tesztfogyasztás:  9,2 l/100 km

A modell alapára: 7.660.000 Ft


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
134703_2018_Honda_CR-V_VTEC_TURBO_Petrol-1000x667.jpg

A világ legnépszerűbb szabadidő-autóját vezettük

Immáron hétszemélyes kivitelben is megvásárolható az új Honda CR-V, tehát erre a modellre is igénybe vehető a nagycsaládi támogatás. A dízel motorok viszont eltűntek a palettáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 26.



A Honda CR-V szépen, csendben teszi a dolgát. Nem harsog, nem hivalkodik, hanem az elmúlt évek során csendben fellépett a szabadidő-autók eladását összesítő, képzeletbeli dobogó tetejére. Az 1995-ben bemutatott kocsi ugyanis a világ legnagyobb darabszámban értékesített SUV-ja.

Az ötödik generációjába lépett a modell, és ezúttal is igyekeztek a mérnökök tovább vinni az autó korábbi karakterét, egyúttal törekedtek arra is, hogy megőrizzék egyedi stílusát. Az elődjénél szélesebb és magasabb az új CR-V, amely frissebb, fiatalosabb megjelenést kapott: a nagy keréktárcsák és abroncsok, a dupla kipufogóvég, a rövid túlnyúlások atletikussá teszik az összhatást. Az összképet a nagyobb, feltűnőbb kerékjáratok és az élesebb – motorháztetőn és sarkokon kialakított – vonalak, valamint a Honda új arculatához igazodó orr-rész és a fényszók teszik teljessé. Az új CR-V vásárlói nyolc fényezés közül választhatnak, amely modellváltozattól függően, 17”-19”-os könnyűfémfelni-garnitúrával érkezik; a leggazdagabban felszerelt kivitelnél pedig az üveg panorámatető az alapfelszereltség része.

A CR-V a korábbi generációhoz képest több szempontból is nagyobb: 35 mm-rel gyarapodott a szabad hasmagasság, 30 mm-rel nőtt a tengelytáv, de szélesebb is lett a modell, így pedig nagyobb helykínálattal is rendelkezik: 5 mm-rel nagyobb az első fejtér, és hátul, csípőmagasságban az eddiginél 16 mm-rel szélesebb hely várja az utasokat. Újdonságként immáron – az összkerekes, benzines, Lifestyle változatban – hétszemélyes kivitelben is kapható, amely a magyar vásárlóknak kedvező választás lehet a három, vagy annál több gyerekes családokra vonatkozó autóvásárlási támogatással. A méretes utastér kellő helyet biztosít öt fős családoknak, külön pozitívum, hogy a második üléssor 150 milliméteres sínen állítható, a harmadik sorban található üléseket használva viszont jelentős helyről kell a csomagtartóban lemondanunk.

Az utastér minőségét és az ergonómiát nem érheti panasz, persze, ha belemegyünk a részletekbe, minimális kivetnivalót találhatunk: ilyenek például a fa mintázatú vagy a bőrre emlékeztető műanyagbetétek, vagy a 1980-as évekre hajazó, 7 hüvelykes digitális kilométeróra, amelyet a Honda Vezetői Információs Felületnek hív. A középkonzolt immáron egyetlen nagyméretű érintőképernyő uralja, amely Apple CarPlay és Android Auto alapú okostelefon-kapcsolatra is alkalmas. Az érintőképernyős felület alap grafikája nem javult sokat, ráadásul a menürendszere sem fejlődött. A gombok és kapcsolók elrendezése azonban logikusabb lett, nem mellesleg leegyszerűsített kezelőpanelt kapott a légkondicionáló is, amelyet az érintőképernyő alá raktak a tervezők.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
hyundai-i30-fastback-n-sep2018-21-1000x667.jpg

Versenyautó az utcán – a Hyundai legsportosabb utcai modelljét vezettük

Nemcsak vagány kinézetű a Hyundai i30 Fastback N, hanem meglepően jó a vezethetősége is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 19.



Feltűnően nő a bátorsága a Hyundai mérnökeinek, az elmúlt évek sikereinek köszönhetően most olyan vizekre eveztek, amelyen korábban nem igazán jártak. Legalábbis a hétköznapokban nem. A Hyundai már évek óta része a motorsportnak, de igazán sportos utcai változatokkal nem próbálkoztak, egészen addig, amíg be nem vezették az „N” jelölésű modelljeiket.

Az N elnevezésre több indokot is felsoroltak a Hyundai marketingesei: N, azaz Namjang, itt található a Hyundai kutatás-fejlesztési központja; N, mint Nürnburgring, ahol az N modelleket tesztelték; N, mint egy sikán, amely a versenypályák izgalmas kanyarjait jelentik. Az N a Hyundai RS-e, M-je vagy AMG-je, amely az első tapasztalatok alapján könnyedén hasonlóan népszerű jelzővé válik majd.

Az N típusjelzésű modellek sorát a Veloster N nyitotta, ezt követte az i30 N, majd az i30 Fastback N, ez utóbbihoz volt szerencsénk egy héten át. Az i30 alapesetben egy vagány alsó-középkategóriás autó, azonban az i30 Fastback kissé joviálisra sikerült, de az alapmodell konzervatív megjelenése az N csomagnak köszönhetően teljesen átíródik. Egy más világot nyit meg ez a variáns, amely minden egyes pontján sportosságot sugároz. Nyomokban persze felfedezhetőek az alapvonások, de az N kiegészítők látványosan szabják újra a modellt.

Elől az egyedi kialakítású, N logóval ellátott hűtőrács, a nagy légbeömlők és a vörös díszcsíkkal ellátott első lökhárítók agresszív megjelenést mutatnak, a kifinomult és sportos orr-részt kiemelik a full LED fényszórók fekete keretei. Oldalról látványos a megnövelt sárvédőív, amely alá könnyedén beférnek a 18-as vagy 19-es felnik, de szintén sokat dob a formán a kupésan húzott tetőív, amely a szintén sportos csomagtartóba fut bele. A nagyvonalú ívekkel megformázott, fényes fekete vonallal hangsúlyozott hátsó légterelő elegánsan illeszkedik a csomagtérajtóba, de hátul igazán az elegáns vonalvezetésű piros fényvisszaverő csíkkal ellátott - nagy teljesítményről árulkodó - lökhárító és a dupla kipufogóvég ragadja meg a tekintetet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!