hirdetés
joker-cimkep.jpg

Ez az a Joker, amire szükségünk van, de nem érdemeljük meg

A szuperhős-hadseregeket felvonultató megalomán CGI-orgiák után úgy kell a mozinézőknek a Joker, mint egy falat kenyér.
Polák Zsóka - szmo.hu
2019. október 04.


hirdetés

Kár elvitatni, hogy a nagy stúdiók számára jelenleg a szuperhősbizniszben van a pénz, a DC és Marvel-gépezet pedig az igények jó kiszolgálójaként évről évre nyomja ki magából az újabb és újabb darabokat a legkülönfélébb felállásban: hol előzményfilmet kapunk, hol összeeresztik az összes szuperembert egy még nagyobb, még drágább balhéra.

A nézők pedig közben lassan immunissá válnak az ingercunamira, már senkit nem zökkent ki, hogy ismét fél New Yorkot letarolta az éppen ügyeletes CGI-rosszfiú, és bár mindez amolyan igazi, agyat popcornba fojtós kikapcsolódás, gépiesen várjuk ki a feliratok utáni jelenetet, hogy lássuk, mi lesz a következő epizódban. Évi kötelező szuperhősadag pipa, jöhet is a következő.

Ebbe a csúcsra járatott, és lassan túl jól ismert világba toppant most be bohóccipőjével Joker és az ő előzményfilmje, amely pont azért hat frissítően, mert szinte semmi szuperhősfilmes nincsen benne. Persze, benne van a szokásos motívum, hogy a rendszer rontja meg az embert, ám mindezt nem 5-6 szájbarágós dialóguson és halott szeretteken át látjuk, hanem Arthur Fleck vizuális kórlapján keresztül. A mentális zavarokkal küzdő férfi a társadalom alsóbb bugyraiban tengődik, ám az minden erejével próbálja kivetni magából őt. A sérült férfi ugyan jár heti tanácsadásra, inkább azzal oldják meg kezelését, hogy kap egy kártyát, amit roham esetén magyarázatként odanyújthat az őt őrültnek gondoló embereknek: beteg vagyok, ezért vannak nevetőgörcseim. Mindezt egy olyan világban gondolják megoldásnak,

ahol az elmebetegektől elvárják, hogy normálisan viselkedjenek, és ez a kettősség kezdi felőrülni Arthur amúgy sem túl stabil idegrendszerét.

Sokatmondó, hogy a közhangulat is olyan mélységekben van, hogy egy gyilkos bohócban látják meg a változás fényét, Arthur akaratlanul is szimbólum lesz.

Az őrület olyan, mint a gravitáció, csak egy kis lökés kell hozzá – hangzott el Heath Ledger Jokerének híres utolsó mondata A sötét lovagban. Todd Phillips filmjében ezeket a kis lökéseket ismerjük meg igen széles skálán: lökés az is, hogy fiatalok összeverik a sikátorban, de ugyanilyen ereje van egy lesajnáló pillantásnak is a buszon – mindegyik lassan, de biztosan lökdösi Arthurt az őrület legmélyebb bugyrai felé.

Jokert még sosem láthattuk ennyire lecsupaszítva: ahogy a gyakran félmeztelenül táncoló férfi minden bordája kilátszik, addig a kínjait sem takarja el semmi,

pedig próbálja vastag bohócsmink alá rejteni. Míg Jack Nicholson 1989-es alakítása ugyan izgalmas és szórakoztató volt, az ő Jokere egy piperkőc elmebeteg volt mindenféle mély karakterrajz nélkül. Phillips nem is ehhez nyúlt vissza, hanem A sötét lovaghoz, és Heath Ledger hátborzongatóan jó bohócához hasonló Joker-ábrázolást választott, aki a már a teljes pompájába fejlődött őrület volt, a Jokerrel pedig aprólékosan be is mutatja a bukás stációit.

A sötét lovagban Nolan a Batman: A gyilkos tréfából merített, amely nagyjából annyira kirívó volt a megjelenésekor 1988-ban a képregények közül mély karakterrajzával, ahogy a Joker 2019-ben a Marvel által uralt színes-szagos szuperhősvilágban.

Phillips szintén ebből merített, ezért is állhat közel egymáshoz a két Joker, bár egészen felesleges összehasonlítani a Batmannel szemben álló, immáron az őrület maximumán pörgő szadistát és az elutasító társadalommal szélmalomharcot vívó sérült férfit.

Joaquin Phoenix ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legizgalmasabb színésze, aki jól tette, hogy visszatért a filmezéshez: zaklatott arcát, kilógó csontjait, és a bohócsminket összemosó könnyeit igazi kínlódás nézni, mégsem tudjuk róla levenni a szemünket.

Az, hogy Todd Phillipst ültették a rendezői székbe adhatott némi okot az aggodalomra, hisz ha végigtekintünk eddigi filmográfiáján – Cool túra, Másnaposok-trilógia, Terhes társaság -, akaratlanul is beúszott egy olyan Joker képe, aki a mészárlásait két fingós poén közé rejti.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Yoshitomo_nara-graffiti-niagara_bar-2009-1000x661.jpg

Részegen firkálta össze egy bár falát, és miután 7,5 milliárdért adta el egy képét, a graffitik is nagyon sokat érnek

A japán képzőművész 10 éve egy görbe estén egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás. Később a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért. De ez már nem számít.
fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. október 14.



A Tokióban élő japán képzőművész, Jositomo Nara előző héten, a Sotheby's hongkongi aukcióján majdnem 25 millió dollárért adta el egy festményét, ez forintban kifejezve nagyjából 7,5 milliárdnak felel meg. Ezután nem csoda, hogy az összes többi műve is felértékelődött valamelyest.

A Sotheby's egyik képviselője szerint, a New York-i Niagara bárban általa "összefirkált" rajzok is több százezer dollárra rúgnak. (Ami, ha csak százezer dollárt is veszünk alapul, legalább 30 milliót ér forintban).

A képeket Nara egy részeg ünneplés hevében rajzolta a bár falaira, amit egy kiállítás megszervezése után tartottak. A művész menedzsere, Tim Blum, aki vele volt az ominózus estén, azt nyilatkozta, hogy egy pár pohár után Nara egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás.

"Mindenki benne volt a jelenlévők közül, hogy Nara összerajzolja a falat, bár akkor még nem sejtettük milyen szerepük lesz 10 év múltán."

Blum szerint az este tetőpontja egyébként is az volt, amikor a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért.

Lapozz a képéért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
Demonamain.jpg

„Amint kijössz a teremből, fogalmad sincs, mi volt ez” – kritika a Demóna 2. részéről

A 2014-es Demóna folytatása kötelezőnek tűnt a Disney számára, most pedig elmondjuk, hogy sikerült megoldani, egyáltalán: szükség volt-e a második részre.
B.M. képek: Youtube - szmo.hu
2019. október 17.



A válasz nem egyértelmű – igen is, meg nem is. Az első rész is meglepő volt számomra, hogy ekkora siker lett, értem a vonzalmat az anti-hősök iránt, és a fordulatban is volt valami megkapó. Nem utolsósorban

Angelina Jolie tökéletes választás volt címszereplőnek.

Mind vizuálisan, mind színészileg tökéletesen hozta a meg nem értett gonosz szerepét, aki bosszút áll megcsonkításáért. Erre pedig érkezett a második rész, mely lecseréli az első rész férfi főgonoszát nőire (Michelle Pfeiffer) és megint megtörténik minden, amit már láttunk.

Persze a folytatás nem csak egy gyors újrája az előző résznek, próbálták bővíteni Demóna világát, csak sajnos továbbra is a legérdekesebb mind közül Angelina karaktere.

A világépítés nem működik, és Ms. Jolie címszereplőként hiányzik a film nagy részében.

Helyette, olyan "érdekes" lényeket követhetünk végig, hogy majdnem bebólintottam, a történet szempontjából teljesen irrelevánsak... és ha ezek a részek a vágóasztalon végezték volna, sokkal feszesebb végterméket néznénk a vásznon. Akkor is rossz lenne nézni, de legalább hamarabb vége lenne.

Sajnos az egész film egy zagyva összevisszaság, amely zsigeri szinten szórakoztató. Akik a Marvel-filmeket úgy tekintik, hogy kikapcsolják az agyukat és gyönyörködnek a szép tájakban, varázslatos mesevilágot, azoknak tetszeni fog a Demóna 2, mert nagyon színes. Nagyjából egy, A Hangya és a Darázs szintű Marvel-filmnek mondanám,

de amint kijössz a teremből, fogalmad sincs, mi volt ez.

Akiknek ez elég, azok jól fognak szórakozni, így nem tekinthető teljes kudarcnak a mozi, de a klasszikus mese rajongói nem hiszem, hogy élvezni fogják.

Demóna alig van vásznon, amikor ott van, akkor uralja a filmet, mindig szórakoztató látni az interakcióit az átlagemberekkel, látszik, hogy élvezhette a forgatást. Viszont Angie-n kívül mindenki takaréklángon ég. Michelle Pfeiffer majdnem elalszik a szerepében, épp egy táblát nem tesz ki a nyakába, hogy gonosz vagyok.

Elle Fanning castingját a mai napig nem értem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
SZG_5369.jpg

Dallos Bogi: „Nem vagyok színésznő, nem tudnék hitelesen előadni olyan döntéseket, amikben nem hiszek”

Az X-Faktor új női mentora többek között elárulta, kitől tartott a mentortársak közül, melyik csapatokat szerette volna kapni, és mennyire szólnak bele a producerek, hogy kit kell tovább juttatni.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. október 18.



- Korábban követted az X-Faktort? Voltak esetleg kedvenceid?

- Az indulása óta követem. Kiskorom óta rajongója vagyok a műsornak. Az első évadból nagyon szerettem Király L. Norbit, a későbbi évadokból például Oláh Gergőt. De szerintem nincs is Magyarországon olyan ember, aki ne látott volna legalább egy X-Faktor részt.

- Felkértek, vagy castingon kellett részt venned, hogy Te lehess Gigi utódja?

- Természetesen több körös castingon kellett részt venni. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy keresnek egy mentort.

Az a fontos, hogy az a négy ember, aki ott ül a pultban, az mennyire találja meg a közös hangot, mennyire működnek jól együtt.

Éppen ezért olyan castingokon vettem részt, ahol a be kellett ülni a fiúk közé, és régebbi évadokból elővett videókra kellett reagálni. Az alapján választottak ki.

- A fiúknak volt beleszólása, hogy kit szeretnének maguk mellett látni?

- Úgy tudom, kikérték a véleményüket, de a döntést az RTL Klub hozta meg.

- Radics Gigivel beszéltél? Kértél tőle tanácsot?

- Persze. Nagyon szeretem Gigit. Van egy kis interjúsorozatom, aminek az a címe, hogy Hétkor nálam. Ott a vendégem is volt. Írtam neki üzenetet, hogy remélem, méltó utódja lehetek, és Gigi azonnal válaszolt, nagyon örült a bekerülésemnek.

- Ahogy egy jó futballista nem feltétlenül lesz jó edző, úgy egy tehetséges énekes sem feltétlenül jó mentor. Mit gondolsz, milyen tulajdonságok szükségesek ehhez a munkához?

- Empátia, türelem, szorgalom... Azt gondolom, a mentorság nem csak a szakmaiságból áll. Egyfajta lelki törődésből is. Ma is rám írt egy versenyzőm, hogy szeretne egy kicsit együtt lenni, beszélgetni, kérte, hogy nézzünk rá a dalokra.

Fontos, hogy ne sajnáljuk az időt és az energiát a mentoráltaktól.

Másrészt szerintem az is fontos, hogy egy mentor szenvedélyes legyen. Higgyen a hozzá tartozó versenyzőkben.

- Az X-Faktor típusú műsorokat állandóan konteók övezik. Az egyik ilyen, hogy a mentoroknak valójában minimális a döntése, felülről mondják meg, kit kell tovább juttatni. Van ilyesfajta nyomás?

- Olyan érdekes... Nyilván én is sok emberrel találkozom, akik szoktak kérdezni az X-Faktorról, és mindig ez az első kérdés. Büszkén tudom mondani, hogy semennyire nem szólnak bele.

Az elején volt egy megbeszélésünk, ahol a műsor készítőivel átbeszéltük, hogy is néz ki ez az egész mentorság, de pont azért tartanak castingot, hogy olyan személyt találjanak, akin nem kell változtatni, hanem a saját személyiségével hozzáad a műsorhoz.

Nincs az RTL-nek egy távkapcsolója, amit megnyomnak, hogy „Bogi, most sírjál.”

Másrészt nem vagyok színésznő, nem tudnék hitelesen előadni olyan döntéseket, amikben nem hiszek.

- Hány százalék a szakmaiság és hány százalék a show?

- Szerintem az X-Faktorban pont a pluszt keressük. Van olyan műsor formátum, ahol csak az énektudás a fontos. Itt viszont az énektudás alapkövetelmény, és amellett legyen még valami, ami különlegessé teszi őt. A megjelenésében, a személyiségében, a tánctudásában. A műsor folyamán azért ez változik. A válogatókon még sokszor előfordul, amikor nagyon show van, viccelődünk, nevetgélünk dolgokon, de a tábor, a mentorház, az élő adások szerintem egyre szakmaibbá válnak, hisz ott már az a szempont, hogy a mentoráltak minél messzebb eljuthassanak.

De ma már más a nézők ingerküszöbe, mint amikor elindultak a tehetségkutató műsorok.

Ma már nem biztos, hogy lekötné a nézőket, ha csak elmondanánk a szakmai véleményünket, és szavaznánk. Kell a szórakoztatás.

- Azért vannak első és második ránézésre is nehezen érthető döntések. Elég az utolsó adást nézni, a „Rendezvény” kategóriát. Kicsit úgy éltem meg, hogy a zsűri egy poénért kockára tette a hitelességét. Például azok után, hogy tovább juttattátok a remixelt Érik a szőlőt és Homokórát elég furcsán vette ki magát, amikor Puskás Peti komolyan fontolgatta, hogy igent mondjon-e Alettának.

- A válogatókon a lehetőségeket keressük. Néha a humorban találjuk meg a lehetőséget. Értem, hogy ez miért lehet támadási felület, de a továbbiakban úgy végezzük a munkánkat, hogy a tizenkettő közé tényleg a legjobbak kerüljenek. Úgy voltam ezzel, hogy talán nem probléma, ha tovább jut a következő körbe a produkció, aztán a táborban majd kiesik. Ez mégis csak egy szórakoztató műsor, és mi ott ülünk napi tíz órákat.

De olyan nem történhet meg, hogy valakit tehetségesnek tartunk, és nem juttatjuk tovább.

Inkább az olyan produkcióknál gondolkozunk el, amiket közepesnek tartunk. Természetesen még az a közepes is sokkal jobb egy „rendezvény” produkciónál. Ott nyilván komolyan beszélünk, nem viccelődünk.

- Ugyanakkor ez talán azokkal szemben is inkorrekt, akiket továbbjuttattok rendezvény kategóriában, hiszen elhiszik magukról, hogy van ott keresni valójuk, és fölöslegesen ölnek energiát valamibe, ami nem is valódi.

- Nem akarok elárulni semmit egyelőre ezzel kapcsolatban, de a Tábor adásokban ki fog derülni, hogy hova fejlődik a rendezvény kategória. Arra ügyeltünk, hogy a végére mindenkinek tiszta legyen a dolog, mindenkivel tisztáztuk a szakmai oldalát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
puf2019.jpg

Dalról dalra: a Pál Utcai Fiúk új lemezéről meséltek a zenekar tagjai

Leskovics „Lecsó” Gábor frontember és Molnár Balázs gitáros elemezte nekünk a 11 év kihagyás után megjelent albumot.
Fotók: Béky Zoltán - szmo.hu
2019. október 15.



Bár a Pál Utcai Fiúk hazai távlatban lassan az egyik legrégebb óta aktív zenekarnak számít (1983-as megalakulásuk óta kisebb kihagyásokkal folyamatosan koncerteznek), új lemezt 2008-ban adtak ki utoljára.

Egy hete azonban megérkezett a Legelő album várva várt folytatása Igazán ez minden címmel, amire nem kevesebb, mint 14 dal került fel. A hangzásvilágról és a mondanivalóról Lecsó a Stenknek a következőket mondta:

„A dalírásnál a zenekarban egy alapszabály van, már a kezdetektől fogva: ne a hangzás határozza meg a dalt, vagyis egy szál gitárral, vagy zongorával eljátszató legyen. Balázzsal mindketten így dolgozunk.”

Most pedig kérésünkre mindegyik számról külön-külön is elmesélték, mi ihlette, hogyan készült és mit tartanak a legfőbb üzenetének.

Íme a teljes lemez, alatta pedig az ismertetők:

1. Csoda

Balázs: Lecsó dala, az intrót a legkisebb fiam írta 12 éves korában. Pont ide illett a hangulata. Pécsett született meg az első változata, majd Zolival hármasban a mostani forma. A stúdióban kapott egy kis bendzsót, némi pszichedéliát, és Anikó vokáljával vált teljessé az áhítat.

Lecsó: Az én fejemben ennek a dalnak a hangzása valahol Neil Young és Nick Cave között helyezkedik el. A szövegében is 20 éves és mai sorok keverednek össze. A lényeg benne a hit. A hit a szerelemben.

2. Van az úgy

B: Sokat kísérleteztünk vele. Volt már Black Sabbathos bevezetője, Muse-os refrénje, játszottuk 3/4-ben és 6/8-ban is. Mindent ledobott magáról. Így maradt az az egyszerű sanzonforma, ami titokban mindig is szeretett volna lenni. Veretes Lecsó dal.

L: Egy ideje megvolt a szöveg és a zene is, de valahogy nem találtuk a formát. Sokat kísérleteztünk vele, alapvetően egy lassú dal volt, aztán egyszer valamikor, egy koncert utáni hajnalon, elkezdtem játszani a dalt otthon, de nagyon tempósan és hirtelen működni kezdett. Hoppá! Ilyen egyszerű ez.

3. Kérnéd

B: Ezt is Lovi stúdiójában kezdtük felöltöztetni. Ott született a basszus és a gitártéma is. Egy kis szöveg hiányzott –belekontárkodtam. Jó kis PUF sláger lett.

L: Igen, ez a dal lenn Pécsett nyerte el végleges formáját, kis darabokból. A puzzle darabok egyszerre csak összeálltak. Az alapötlet az enyém volt, de nem lett volna belőle dal, ha a Balázs nem ragasztgatja össze és a végén nem egészíti ki a hiányzó darabokat.

Egyébként a Balázs mutatta nekem évekkel ezelőtt a Mickey3D nevű francia zenekart. Azóta is nagyon bírom őket, kicsit olyasmi dalt szerettem volna. Eredetileg kicsit latinos volt a zenéje, ezért sokáig Brazil volt a munkacíme, de én kifúrtam, mert semmi latin nincs már benne. Kár volt. A Brazil jobb cím, mint a Kérnéd.

4. Leguggol

B: Én követtem el. Backstageből néztem egy zenekart, a gitáros leguggolt és tekert egy kicsit a torzító potméterén. Innen a szöveg, ami egyébként végül Lecsóról szól Anikó tolmácsolásában. Balatonszepezden teljesedett ki.

L: Ezt a dalt Balázs ebben a formában, csak nemrég mutatta meg nekünk. Először a bevezető riff tetszett meg, azután szép sorban a többi rész. Jól esik játszani. A szintiszólón sokan vitatkoztunk, nekem kicsit Omegás volt először, de azután megszerettem. (És rajtunk kívül ki ismeri még az Omega 6-ot? He-he...)

5. Esőben

B: Ez a kedvenc Lecsó zeném. Évekkel ezelőtt írtam rá a szöveget, szerintem ez lett a legjobb szövegem. Veszteségek ihlették. Ám történt ami történt, egyszer csak Kiscsillag-dallá változott más szöveggel. Végül mégis megcsináltuk a PUF-fal is. Aki kitalálja, melyik Kiscsillag-szám zenéje egyezik meg az Esőben zenéjével, az nyer egy...

L: Jó pár éve megírtam ezt a dalt, de a szövegeket, amiket csináltam rá, nem igazán szerettem. Végül mindkét zenekaromban írt rá más szöveget és mind a kettő teljesen mássá tette a dalt, mint az én fejemben volt. És életre kelt a dal! Persze a hangszerelés is teljesen különböző lett. Az eredeti refrén ebben a verzióban található. Gyönyörű a szövege.

6. Balatonszepezd

B: Apám halála utáni ősszel született, miután először telt el nyár úgy, hogy már senki nem volt jelen aki meghatározta gyermekkorom Balatonszepezdjét. A természeti utalások mind valósak, ahogy a cseresznye is mindíg érik a képzeletemben, ha oda gondolok.

L: Jó régen megvan már a dal. Ezt játszottuk legtöbbet az új dalok közül. Egy klasszikus Balázs dal.

7. Leteszlek

B: Sanzon a francia korszakomból, még folytatja a Legelő album fű alatt politizáló szövegvilágát. Anikó énekével sokkal üdébb lett, mint eddig.

L: Nagyon kedves zene és szöveg. Én énekeltem sokáig, de a lemez felvételénél kikönyörögtem, legyen inkább Anikóé. Pedig szerettem énekelni, de úgy éreztem, hogy nehézkessé teszem a dalt. Végül kompromisszum született, és duett lett belőle.

8. Vaktyúk

B: Életem szólója. Egyszer vettem fel mindkét sávot, aztán visszahallgatva húú! Pedig nem vagyok az az Angus fajta. Csak imádom.

L: Először a szöveg volt meg. Bár egy sima csajozós rockdalnak tűnik, de nekem mindig inkább a szabadságvágyról szólt. Pont ugyanaz a lényege, mint a Bálnak. A „világ a szolgám, az én szívem szabad!” pontosan azt az érzést jelenti, mint „a gyeplőt a lovak közé dobom”. Most nem érdekel semmi! Gyerünk!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!