hirdetés
abcug-cim.jpg

Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak

A CEU Socrates Programja kifejezetten a felsőoktatásból szociális, anyagi okokból kimaradó felnőtteknek szervezett két hónapos, társadalomelméleti alapozó kurzust.
Neuberger Eszter írása az Abcúgon, fotók: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. július 16.


hirdetés

Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletörődtek, és iskolán kívül képzik fáradhatatlanul magukat, de vannak, akik, ha kell, negyvenhárom évesen, négy felvételi után, ötödszörre is megpróbálnak bejutni a vágyott egyetemre. Ilyen embereknek szólt a CEU Socrates Programja, ami kifejezetten a felsőoktatásból szociális, anyagi okokból kimaradó felnőtteknek szervezett két hónapos, társadalomelméleti alapozó kurzust. A program hat résztvevőjével beszélgettünk arról, miért kellett évekkel ezelőtt lemondaniuk a továbbtanulásról, és arról, milyen motivációkkal léptek be tavasszal az egyetem kapuján.

– Szerintetek van szükség magánvállalkozókra a vasúti közlekedésben?

– Szerintem igen, mert a verseny jó hatással lehet a szolgáltatás minőségére, és a jegyárakat is lejjebb nyomhatja – hangzott a válasz a tanári kérdésre.

– Jó, de a tőke oda települ, ahol nagyobb a fizetőképes kereslet. Akkor majd Nyugat-Magyarországon egymást érik az egymásra licitáló magántársaságok, Kelet-Magyarországon meg pusztul tovább a vasúthálózat? – tette fel a hallgatótársa érvelését megtorpedózó kérdést egy másik, a teremben ülő hallgató.

A Közép-Európai Egyetemen, a CEU-n jártunk, de nem a közgazdaság- vagy politikatudományi, netán a szociológiai tanszék egyik szemináriumán, és az idézett vitát sem mester- vagy phd-hallgatók folytatták.

A székeken ruhaipari munkások, kiskereskedelmi beszerzők, egykori call center- vagy mozivezetők, és – különböző okokból – munkanélküliek ültek,

amikor egy június végi szerda délutánon beléptünk a CEU Nádor utcai, impozáns új campusának egyik termébe.

Ők az egyetem egyik új kezdeményezésének, a Socrates Programnak a résztvevői, akik egytől egyig azért jöttek az egyetemre, hogy bepótoljanak valamit abból, ami az életükből kimaradt. A vágyott, de be nem fejezett, vagy meg sem kezdett felsőfokú tanulmányaikból.

A Socrates Programot amerikai mintára olyan embereknek találta ki a CEU, akiknek, bár szerettek volna, de valamilyen oknál fogva nem sikerült a felsőoktatásba bekerülniük. Végül egy magyar és ezzel párhuzamosan egy angol nyelven tanuló csoportban összesen 40 ember vehetett részt egy, “Szabadság és társadalom” téma köré szervezett társadalomelméleti alapozó kurzuson. Két hónapon keresztül, önkéntes munkában tanító CEU-s és ELTE-s oktatókkal. László Flóra, a kurzus koordinátora, a CEU társadalmi felelősségvállalási irodájának vezetője az Abcúgnak azt mondta, a következő tanévben folytatnák a programot, és két hónaposról két szemeszter hosszúságúra bővítenék a kurzust.

Ismerjék meg a kurzus hat résztvevőjét, akik a program záróünnepsége után meséltek az Abcúgnak arról, miért kellett évekkel ezelőtt lemondaniuk a továbbtanulásról, és arról, milyen motivációkkal léptek be nyolc héttel ezelőtt az egyetem kapuján!

A főiskolát nem fejezhette be, de olthatatlan a tudásszomja

Sándor Bernadett 35 éves, egy kiskereskedelmi cégnél dolgozik beszerzőként. A legmagasabb iskolai végzettsége középiskolai. Az érettségi után ugyan felvették egy közgazdasági főiskolára, de a képzést sosem végezhette el. Első tanéve után ugyanis nyugdíjba ment édesanyja, akinek a kevés jövedelme nem, hogy arra nem volt elég, hogy Bernadettet támogassa a tanulmányaiban, hanem még a lakásukat és a gyógyszerei költségét sem tudta fedezni.

Bernadettnek ezért abba kellett hagynia az iskolát, és munkába állnia. Ma is édesanyjával él. Kettejük jövedelméből

“nem azt mondom, hogy nyomorgunk, hanem épp meg tudunk élni.”

Bernadett a főiskola otthagyása után nem állt le a tanulással. A fiatal nő, ha csak teheti, könyvtárba és a fővárosban gyakran előforduló tudományos, közéleti témájú előadásokra jár. Az önképzésbe fekteti szabadidejében szinte minden energiáját. Ezért jelentkezett a Socrates Program kurzusára is, na és azért, mert éhezik a “konstruktív vitára”.

“A családi életem egy kétfrontos háborúvá alakult, miután az országban dúló politikai viszály magával rántotta, és szükségem van a megerősítésre, hogy nem velem van a baj, aki igyekszem több nézőpontot is magamba szívni, hanem mások kocka-szemellenzős látásmódjával.”

Önbizalom és sikerélmény hiánya tántorította el a továbbtanulástól

Bernadettel ellentétben az 50 éves Tóth Ágnes soha nem járt egyetemre, ennek azonban nem anyagi-szociális okai voltak. Ágnes arról beszélt az Abcúgnak, hogy az állandó önbizalomhiány és sikertelenségélmény fogta vissza az iskolában. Szerinte azért, mert bár voltak tanulási nehézségei – a többieknél mindig lassabban tanult meg dolgokat -, akkoriban ezzel senki nem foglalkozott. Ágnes erre most 15 éves, egyedül nevelt fiát nézve jött rá, akinek az iskolában hasonló problémái vannak.

“Kétszer is próbálkoztam egyetemi felvételivel, de egyszer sem kezdtem el. Már az érettségi is félelmetes volt”

– magyarázta. Pedig a munka világában sikeresnek érzi magát, húsz éve toborzóként dolgozik, azaz az adott pozícióra alkalmas munkaerőt kutat fel nagyvállalatoknak, és közben folyamatosan képzi magát a szakterületén.

Ágnes úgy érzi, azt kapta meg a CEU kurzusán, ami végig hiányzott neki az oktatásból.

Itt támogattak, megdicsértek, akárhányszor megszólaltam órán. Ezt elmondtam a professzoroknak is. Hogy én még soha nem találkoztam ilyen környezettel, ahol ennyire partnerként kezel egy tanár, és ennyire támogat.

Dönteniük kellett, ő vagy a felesége jusson el a diplomáig

Kiss István Zoltán 62 éves, rokkantnyugdíjas, egyik családtagja ajánlotta neki, hogy jelentkezzen a Socrates Programba, mert azt gondolta, az pont Istvánnak való.

Olyan értelemben mindenképpen, hogy István sem szerezhetett diplomát, bármennyire is szeretett volna. Amikor, még a szocializmusban, először próbálkozott a felvételivel, a jogi karról csak néhány ponttal maradt le. István erre most már nem gondol kudarcként, úgy véli, pártállami időkben nem feltétlenül csak a tudás számított az olyan fontos szakokra való bejutáshoz, mint a jog.

A férfi az egyetem helyett kitanulta a mozis szakmát, és a kétezres évekre odáig jutott, hogy különböző mozikat vezetett a fővárosban. Amikor a plázákkal együtt megjelentek a nagy multiplex mozik, és a kis filmszínházaknak egy időre leáldozott, István keresni kezdte az utakat, hogyan maradhatna kulturális területen. Művelődésszervező szakon kezdett egyetemre járni, úgy volt vele, itt tudja a legjobban kamatoztatni a mozis területen megszerzett tudását, és talán valami más, de hasonló területen elhelyezkedni a diplomájával.

Ekkorra már két gyerekük volt a feleségével, aki vegyészetet hallgatott az egyetemen, és a pár számára rövid idő után nyilvánvalóvá vált, a családi kassza nem engedi meg, hogy mindketten tanuljanak.

“El kellett döntenünk, hogy ki az, aki eljuthat a diplomáig, és hát a feleségem és az én szakomat összehasonlítva nem volt kérdés, hogy ki lesz ez”

– magyarázta István, aki miután kiszállt az egyetemi képzésből, “volt minden”. “Dolgoztam call centerben, banknál, meg ezernyi helyen.”

Mostanra azonban egészségi állapota miatt már nem tud munkát vállalni. Amíg – pár év múlva – el nem éri a nyugdíjkorhatárt, egészségügyi és szociális járadékokból él, és a fiai segítik. Ez a szerencsétlen helyzet azonban hoz magával valami jót is: minden eddiginél több ideje van olvasni és képezni magát.

“A következő időszakban nem fogok unatkozni, mert a kurzus alatt egy csomó olyan vektor indult el, amit szeretnék tovább követni. Tovább tájékozódni azon a vonalon, amin elindítottak a kurzuson óráról órára feladott olvasmányok. Én azt hittem, hogy tájékozott és művelt valaki vagyok. Azt hittem, például, hogy a helyén kezelem, hogy mi a liberalizmus. Egy csudát. Újra akarom rendszerezni a tudásomat.” – válaszolta a kérdésre, mit adott neki az elmúlt két hónap.

Negyvenes éveire jutott el oda: “Na, akkor most én jövök!”

Kissné Szivcsovics Nikolett mindig is jó tanuló volt, az általános iskolában minden vágya volt, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumában, a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban tanulhasson egyszer.

A természettudományok érdekelték, felnőttként kutató szeretett volna lenni, de nyelvekből is jó volt, ezért a biológia-kémia-angol specializációra jelentkezett.

“Annyi történt, hogy nem engedtek angolból felvételizni, hanem csak oroszból, ott meg elrontottam az egyik gyenge ragozást, és emiatt egy ponttal lemaradtam”

– emlékezett vissza Nikolett, majd hozzátette: iszonyú nagy kudarcnak élte ezt meg. Ezért is lehetett, hogy valami olyanba kezdett, ami “homlokegyenest az ellenkezője volt” annak, amit igazán szeretett.

"Dacból elmentem egy közgazdasági szakközépiskolába, és hat éven keresztül ezt a közgazdaság-marketing vonalat vittem. Természetesen utána egy percig nem dolgoztam benne, mert nem érdekelt. Elvégeztem még egy vállalkozásszervező okj-t, de közben megismerkedtem a férjemmel, és jött a gyerekvállalás. Nekem nagyon sok problémám volt ezzel, hét évet küzdöttünk azzal, hogy gyerekünk legyen, közben rengeteg betegségen átestem, úgyhogy ezért abban az időszakban, a húszas éveimben teljesen kimaradt, hogy a továbbtanuláson gondolkodjak" – mesélte Nikolett, aki mostanra három gyerekes édesanya.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
abcug-roma-munkaerohiany.jpg

„Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!”

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Számos cégnél viszont még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. július 09.



Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. A számok szerint ebben van igazság, egyre többen jutnak álláshoz, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A sikerhez jó felnőttképzés kellene, de az állami munkaügyi központok elvétve sikeresek, a civilek pedig kapacitás híján keveseknek tudnak segíteni. Közben sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Megnéztük, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.

Varga Enikő halkszavú, szorgalmas és alázatos ember. Egyedül neveli 13 és 15 éves gyerekeit, miközben minőségellenőrként dolgozik egy mátészalkai multi gyártósorán, ahová a nagyecsedi romatelepről buszozik be hétfőtől szombatig, három műszakban. Enikő annyira csendes, hogy a főnöke egyszer rá is szólt, legyen kicsit merészebb, és nyugodtan kiabáljon, ha hibázik a gépkezelő. A kollégái persze pont azért szeretik, mert nem emeli fel a hangját. Mióta másik szalaghoz került, a régiek folyton kérdezgetik, mikor megy már vissza hozzájuk.

Havonta 240 ezer forintot keres, plusz 12 ezret kap SZÉP-kártyára, ami sokkal több az előző fizetésénél. Korábban egy konzervgyárban dolgozott 130 ezerért, ráadásul az csak szezonális munka, kevés embert vesznek fel tartósan. Sokak számára mégis ez az egyetlen út, ha fix bevételt akarnak, itt ugyanis nem várnak általános iskolai végzettséget. Márpedig 2016-ban 26 ezren voltak Szabolcs megyében, akik elmúltak 15 évesek, és nem végezték el a nyolc osztályt.

Enikő nem tartozik közéjük, mégis izgult, felveszik-e vajon Mátészalkára dolgozni. Azt mondja, ha Balázs Ferencné Vicu nem segít neki a felkészülésben, esélye sem lett volna.

Varga Enikő - Fotó: Végh László

"Az életcélom, hogy segítsek nekik"

Bár az évek óta tartó munkaerőhiány jókora bosszúságot okoz annak, aki építkezésre adja a fejét, bizonyos cégek akár egészen távoli országokból kénytelenek vendégmunkásokat behozni, ráadásul még a túlóratörvényt is bevezették, az éremnek két oldala van.

Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak. A munkáltatók ugyanis kénytelenek olyan embereket is felvenni, akiket korábban interjúra se hívtak volna be. A számok ezt részben igazolják is, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy “alap dolgokra” tanítsa őket.

A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai, vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.

“Valóban megnyílt egy kapu, a cégek egy része talán nem zárkózik el úgy, mint korábban. Találkozunk pozitív példákkal, mégsem mernék általánosítani”

– mondta az Abcúgnak Gaal Ilona, a Kiútprogram munkatársa.

A Kiútprogramban egy éve foglalkoznak azzal, hogy a Nagyecsed környéki álláskeresőket próbálják eljuttatni a környékbeli, betanított munkásokat kereső üzemekbe. A Polgár Alapítvány által létrehozott civil szervezet tíz éve van jelen Szabolcsban és Borsodban: saját vállalkozáshoz és ezáltal önálló jövedelemhez segíti a mélyszegénységben élő, főleg roma ügyfeleit. A támogatás egyik eszköze a mikrohitel, másik pedig a mentorálás, szaktanácsadás, hogy az uborkatermesztés valóban sikeres legyen és pénzt hozzon az ügyfeleknek. (Erről itt írtunk bővebben).

A Kiútprogram helyi munkatársa, a már említett Vicu egyesével készíti fel interjúra és tesztírásra azokat, akik a gyereknevelés és munka mellett hajlandóak logikai-számtani feladatok felett görnyedni.

“Nehezek ezek a tesztek, de ha kell, két napig ülünk bent. Aki itt hibátlanul kitölti, annak a gyárban is menni fog”

- mondta Vicu, aki néhány éve maga is uborkatermelőként került a projekt közelébe. Azelőtt saját mátészalkai ruhaboltját vezette, de unokája születése után abbahagyta, mert úgy érezte, lánya mellett a helye. Fábiánházán nőtt fel, édesanyja révén mégis kötődött Nagyecsedhez. “Mindig ők voltak a szívem csücskei. Az életcélom, hogy segítsek nekik”.

Hiába mennek a munkaügyi központba

Az elmúlt egy évben közel százan regisztráltak Vicunál, közülük több mint harminc embert ajánlottak ki munkahelyekre, és körülbelül egyharmaduk került be a megcélzott gyárba. A jelentkezők hatvan százaléka nyolc általánossal rendelkezik, és fele elvégzett valamilyen állami képzést a munkaügyi központnál, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Pedig van köztük targoncás, térkövező, pincér, parkgondozó, dajka, textigépszerelő és falusi vendéglátós végzettségű is. (Arról, hogy miért nem hatékonyak a milliárdokért folyó állami képzések, ebben a cikkben olvashat bővebben).

A kiutasok ennek ellenére próbáltak együttműködni a munkaügyi központtal, ahol nyitottak is voltak, de hiába.

“Amikor a munkaügyi központ kiközvetíti az álláskeresőt egy céghez, írnak egy közvetítőlapot. Ha nem fogadja el az állást, vagy el sem megy az állásinterjúra, három hónapra mindenféle juttatástól elesik. A közvetítőlapot a munkaügyi központ írja meg és küldi ki a céghez, ezért az álláskeresők nagyon kiszolgáltatottak. Ha bemennek a központba, és ott a munkaügyis rábeszéli egy állásra, nagyon nehezen mond nemet, akkor is, ha az állás számára nem megfelelő, mert mondjuk nem bírja a nyers hús szagát, vagy családi okokból nem tudja vállalni a 3 műszakot. Márpedig a munkaügyisnek az indikátor számít, nem az adott ember”

– mondta Gaal Ilona.

“A munkaügyi központtal először úgy állapodtunk meg, hogy odaviszünk négy embert, akiknek keresnek megfelelő munkát. Bíztunk abban, hogy ha valaki visszautasít egy munkát, mert például nem érne haza időben a gyerekhez, akkor ezt elfogadják, és nem töltik ki a közvetítőlapot. Amikor a részletekről akartunk egyeztetni, azt kérték, ne is menjünk be, egyszerűen csak küldjük át az emberek adatait, majd az alapján keresnek nekik munkát. Ezt nem tehetjük meg, egyrészt mert nem hatalmaztak fel minket, hogy továbbadjuk az adataikat, másrészt félnek, és mi is félünk, hogy a minimális ellátástól is elesnek”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
csicska-.jpg

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

A csicskatartók nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.
Fődi Kitti riportja, Abcúg, Kép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. július 15.



Százötven embert tartanak modern kori rabszolgaságban, csicskaként Szarvason. Az egész város tud róla, mindenki név szerint ismeri a csicskákat, van, aki szökni segít nekik, de a boltból például kitiltották őket, amiért ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz. A csicskák inkább tűrik, hogy éheztessék vagy verjék őket, mert semmiképp nem akarnak visszakerülni a hajléktalanellátásba. A szarvasi családok az egész Alföldre kiterjedő hálózatot építettek ki, vidéki nagyvárosok hajléktalanszállóiról vadásszák össze az embereket. A rendőrség tehetetlen, Szarvason még soha senkit nem ítéltek el csicskáztatásért. Helyszíni riport.

Csak Szarvason hozzávetőlegesen 150 embert tarthatnak családok modernkori rabszolgasorban, csicskaként. A csicskák ingyen dolgoznak családoknak, akik elszedik az egyéb jövedelmüket, például munkanélküli segélyüket vagy nyugdíjukat, sokszor fűtetlen fészerekben, víz nélküli szobákban adnak nekik szállást, szinte éheztetik őket. Szarvason a munkacélú kihasználás nem a mélyben bújik meg vagy szóbeszéd formájában él, a városban mindenki kapásból tudja, hogy kik a csicskák, meg is nevezik őket. és azt is, hogy melyik családhoz tartoznak. A városban nincs hajléktalan, mert aki valaha az volt, mára biztosan csicska lett belőle. A csicskatartók olyan kiterjedt hálózattal bírnak, ami több száz kilométerre lévő nagyvárosok hajléktalanszállókig nyúlik, ahol a futtatóik szedik össze a mindenüket elvesztett, főként idős hajléktalan férfiakat.

Hiába van benne a Büntető Törvénykönyvben 2013 óta, hogy a munkacélú kihasználás bűncselekménynek, emberkereskedelemnek számít, mégsem tudják könnyűszerrel kimenteni ezeket az embereket a sorsukból, akik inkább élnek ezeknél a kizsákmányoló családoknál, minthogy visszamenjenek az utcára vagy a hajléktalanszállóra.

,,- Pénzt azt nem szoktam kapni, csak szállást kapok, kaját kapok, de pénzt én nem kapok soha.

– Nyugdíja sincs?

– De az van, rokkant nyugdíjam. De én azt nem költöm semmire, mert azt meg se kapom tőlük.

– És ez Önt nem zavarja?

– Dehogynem zavar, nincs nálam egy forint sem, még egy üdítőt se tudok magamnak venni. Ők veszik fel a nyugdíjamat, nem tudom miért. Talán, mert én nem tudnék rá vigyázni.

– De napi háromszor kap enni?

– Hát nem nagyon. Most mit mondjak Önnek? Most kaptam reggelit délben, aztán majd csak este kilenckor kapok vacsorát.

– Mi volt a reggeli?

– Olyan kis vajas kenyér.”

A férfival Szarvas központjában, a belvárosban futunk össze, a ruhái koszosak, kockás inge kigombolva, épp a lovakat készül megetetni egy, a város szélén lévő tanyán. A 42 éves férfi 15 éve csicska ugyanannál a családnál, még a házra is rámutat, hogy hol. Tizenöt évvel ezelőtt a békéscsabai buszállomáson szedték össze, hajléktalan volt. Most a családdal él egy házban, van egy saját szobája, minden nap a tanyán dolgozik, ahol a lovak gondozása a feladata. A férfi azt meséli, hogy néha meg is verik, ha szóvá mer tenni valamit, mégis amikor megkérdezzük tőle, hogy ki ő a családban, hogyan nevezi magát, akkor azt feleli, hogy családtag.

Az viszont mégsem tetszik neki, hogy elveszik a pénzét, ezért egy ideje már gondolkodik azon, hogy otthagyja a családot, de valamiért bizonytalan benne, aminek az okát nekünk se tudta megmondani.

A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat többször is megpróbálta kimenteni a férfit, de mindig visszacsábították. Az ő története nagyon jól mutatja, hogy mennyire bonyolult helyzetben vannak a csicskák, akik a saját életsorsuk, a hajléktalanellátás, illetve a szociális ellátórendszer áldozatai.

Szarvason nincs hajléktalan, csak csicska

Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársaival és a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével beszélgetünk a szarvasi csicskatartásról és a jelenség okairól. A Szeretetszolgálat eredetileg az evangélikus egyház fenntartásában idősgondozással, szenvedélybeteg ellátással, támogatott lakhatással, házi segítségnyújtással és fogyatékos személyek nappali ellátásval foglalkozik. A tevékenységükön keresztül kerültek kapcsolatba csicskákkal is, ezért már évek óta a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével igyekeznek ezen a téren is tenni valamit.

Tóth Tamásné, a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője már 20 éve foglalkozik a munkacélú kihasználással, ahogy ő fogalmaz Szarvason nincs olyan csicska, akivel ne találkozott volna vagy nem fog találkozni.

Összesen 150 emberről tudnak név és lakcím szerint csak Szarvason, akiket valamilyen formában kihasználnak magyar és roma családok egyaránt.

A csicskáztatás emberkereskedelemnek számít, de a jellege szinte családonként tér el és a legnagyobb végletek között mozog. Néhol a csicskákkal elhitetik, hogy a családhoz tartoznak, a családi házon belül kapnak egy szobát, de ingyen dolgoztatják őket, ha pedig van valamilyen jövedelmük, azt elveszik. Azonban van olyan is, aki fűtés nélküli magtárban alszik, nem kap rendesen enni, előfordul, hogy még testileg is bántalmazzák. Mivel a legtöbb család mezőgazdasággal foglalkozik a környéken, ezért ezeket az embereket legtöbbször a tanyák, állatok gondozásával, mezőgazdasági munkákkal, a háztartás vezetésével, házbontással bízzák meg. A csicskákat nem az udvaron láncra verve kell elképzelni, szabadon mozoghatnak a városban, de a család mindig szemmel tartja őket, ellenőrzik, hogy mikor, hol vannak. Ha pedig megpróbálnának elmenni, akkor a föld alól is előkerítik őket, utána pedig büntetésként meg is verik a őket, hogy többet ne próbálkozzanak meg a szökéssel. Egy családnak – általában attól függően, hogy mekkora a tanyájuk, mennyi állatuk van – több, akár 5-6 csicskája is lehet.

A legtöbb csicska 50 év feletti férfi, akiket különböző ajánlatokkal csábítanak a családok magukhoz. Sokszor lakáshirdetésekre vagy munkára jelentkeznek, de most a leggyakoribb, hogy párkapcsolati hirdetésekre érkeznek az áldozatok. A kihasználók a leggyengébb pontokat keresik, azt kínálják ezeknek az embereknek, ami a legjobban hiányzik az életükből. Először még korrekt feltételeket ígérnek nekik, szállást, ételt, sőt még egy kis fizetést is, de ez a beetetési időszak legfeljebb pár hónapig tart, és elkezdődik a tényleges kihasználás.

A csicska szó a börtönszlengből jön, és a jelentése nem pontosan fedi le a modern rabszolgaság jelenségét. Ugyanis csicska az, akit akarata ellenére dolgoztatnak, tehát jelenleg a magyar jogszabályban nincs is rendes kifejezés azokra az emberekre, akik a modern rabszolgaság áldozatai. Mivel a köznyelv csicskaként emlegeti ezeket az embereket, ezért a cikkben mi is ezt használjuk.

A Szeretetszolgálat szerint Szarvason olyan embereket is találunk csicskasorban, mint az egyik nagy dél-alföldi város piac tulajdonosának fiát vagy egy ismert, bedőlt pénzügyi cég volt igazgatóhelyettesét.

"Mindegyik eset nagyon különböző, de egy közös van bennünk, hogy mindegyiknek volt korábban családja és foglalkozása, de mindent elvesztettek. Ezek az emberek azonban nem a csicskatartók áldozatai, hanem annak a rendszernek és az életútnak az áldozatai, amibe annak idején belekerültek. Mindenki hibás a csicskák helyzeténél” – mondja Tóth Tamásné.

A csicskatartók azonban nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.

A hajléktalanokat más városok utcáiról, buszállomásairól szedik össze, és munkával, szállással, meleg étel ígéretével csábítják magukhoz.

Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség esperese és a Szeretetszolgálat vezetője szerint Szarvason jelenleg egy hajléktalant sem lehet találni, mert mindenki valamelyik családnál csicska. Azonban nem csak az utcáról kerülnek csicska sorba a hajléktalanok.

"A családok olyan kapcsolati hálóval rendelkeznek, hogy amit a hajléktalanellátással foglalkozó call centerek kiépítették, kutya füle ehhez képest. Felhajtókat küldenek nagy városok hajléktalan szállóira, de képesek a saját emberüket is beküldeni a hajléktalanellátásba, aki aztán kihoz 2-3 embert” – mondja Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat szenvedélybeteg ellátásának vezetője, aki maga is aktívan részt vesz a csicskák kimentésében.

Nyílt titok a csicskáztatás a városban

A tizenhat ezer fős Szarvas kifejezetten egy gazdag békés megyei városnak számít, kedvelt turisztikai célpont az Alföldön élők körében. A város nagyon tiszta, tele van parkokkal, sétányokkal, a belvárosában pedig többszáz éves polgári lakásokat találhatunk, némelyik műemléknek minősül. Lázár Zsolt esperes a kocsijába ültet minket, és városnézésre invitál, de nem a szokásos turista látványosságokat készül megmutatni, hanem azokat a házakat, ahol biztosan tudja, hogy csicskák vannak. Az esperes szinte minden utcán rámutat egy-egy nagy családi házra, név szerint is megmondja ki ott a csicska, és azt is, hogy hány éve.

Egy darabig még az esperes kíséretében, de később már magunktól járjuk a várost, bemegyünk üzletekbe, közlekedési csomópontokhoz, megállítunk járókelőket és egy megdöbbentő kép kezd kirajzolódni előttünk. A városban mindenki tudja, hogy kik a csicskák, és csak mosolyognak, amikor magyarázni kezdjük, hogy mit is jelent ez a fogalom, hisz ez az ő szemükben egyáltalán nem szorul magyarázatra. A megszólított emberek félnek a csicskatartó családoktól, ezért a kifejezett kérésükre nem írjuk le pontosan, hogy milyen foglalkozási körben dolgoznak.

Először egy közlekedési csomópontra látogatunk el, ahol egy olyan nővel beszélgetünk, aki rendszeresen látja, amikor csicskák érkeznek vagy épp szöknek a városból, de egy kis beszélgetés után már azt is meg tudja mondani, hogy a Szarvasra érkezők közül kiből lesz csicska. Legutóbb egy terhes nőnek segített a szökésben, aki kicsit zavartan jelent meg, azt állította, hogy egy roma családtól szökött meg, de nem volt pénze jegyre, hogy elutazzon. A közlekedési csomóponton dolgozó nő felhívta a rendőrséget, hogy tudnak-e segíteni, de azt mondták, hogy nem, ezért végül a Szeretetszolgálatot hívta, akik elintézték, hogy az Ótemplomi Evangélikus Egyház kifizesse a nő jegyét.

Egy másik alkalommal viszont egy idős asszony érkezett a városba Budapestről, azt mondta, hogy házat szeretne venni, és lenne itt egy család, akiknek van egy eladó.

Addigra már több millió forintot fizetett a családnak lakásért. Az ott dolgozó nő azonnal felvilágosította, hiszen pontosan tudta, hogy melyik csicskatartó családról van szó és miért hívták az idős asszonyt. Rávette, hogy forduljon vissza inkább, mert a pénzét már nem fogja visszakapni, és azt is elmondta, hogy valószínűleg milyen sors várna rá itt.

Amikor megkérdezzük a nőt, hogy ezek a történetek meglepőek, újak voltak-e számára, hogy itt embereket csicska sorban tartanak, nevetve néz ránk: Itt Szarvason? Ugyan már!

A nő onnan ismeri fel a csicskákat, hogy általában valamilyen kis táskával vagy anélkül érkeznek, nagyon alulöltözöttek, koszosak, leggyakrabban idős férfiak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-8.jpg

Belevágtunk a műanyagmentes júliusba – íme az első pár nap tapasztalatai

„Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekem. Ja nem, az emberiségnek is.” Szerzőnk elmeséli, hogy oldja meg a bevásárlást, a hajmosást, és mi hiányzik neki még a sikeres kihíváshoz.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2019. július 04.



Jó apropó ez a Plastic Free July ahhoz, hogy ha eddig halogattuk a minél műanyagmentesebb létforma kialakítását, többekkel együtt talán motiváltabbak leszünk. Én is próbálkozom már egy ideje, most pedig megnéztem, mit tudok még tenni azért, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek otthon. Tanulság: pár nap alatt még csodát nem lehet tenni, sem gyökeresen átalakítani az életünket, de elkezdeni mindenképp el lehet, nagyobb eredménnyel, és sokkal kevesebb időráfordítással, mint ahogy az elsőre gondoltam volna. És a tudatos várárlás miatt sokkal kevesebbet költöttem. Erre jutottam:

Mit tettem eddig?

Imádok turkálóba járni, egyedi darabokat halászni, sőt, az itthoni pólóim is a piacos turkálóból vannak, tehát ilyen szempontból újrahasznosítok. A gyerek ruháit is továbbadom vagy eladom, illetve neki is használt ruhát vásárolok vagy kapok ajándékba, mert irtó gyorsan nő, másfelől pedig horror áron vesztegetik a gyerekruhákat. A nem használt tárgyaimat szeretem elajándékozni, vagy potom pénzért továbbadni.

Eddig is szelektáltam a szemetet, bár ez már régen kevés. Gyakran használtam fel tárolásra kiürült üvegeket-konzervdobozokat. Gyakran mosok mosószódával és cseppentek illóolajat az öblítővízbe,

de a mosószer legkímélőbb alternatíváját még keresem. Anyukámmal varrattam farmerből egy bevásárlótáskát, ezzel járok a piacra és csomó saját zacsival-textiltáskával. A legtöbb zöldséget-gyümölcsöt itt vásárolom, helyi termelőktől, akárcsak a rizst, magokat, aszalt gyümölcsöt.

1. Zacskó – minek?

Két napja voltunk bevásárolni, és már egy ideje bevett gyakorlat, hogy az amúgy is héjjal rendelkező zöldségekhez-gyümölcsökhöz nem veszünk nejlonzacskót, mert ugye minek. A hagymára mondjuk nehéz rányomni az árcímkét, de most a répára nyomtam és ez a pénztáros hölgynek nagyon tetszett, aki azonnal elkezdte magyarázni, hogy az áruházlánc egyes boltjaiban már kapni lehet hálós, újrafelhasználható zöldséghálót. Egyébként a már meglévő műanyag zacsikat is fel lehet újra használni, én vasárnap a piacon meggyet vettem - azt nem szívesen szórtam volna bele a textiltáskába magában - , a zacskóját meg kiöblítettem és kicsipeszeltem száradni. Lehet benne újra venni bármit.

2. Címkézett gyümölcsök

A banánt, citromot ugyanígy vettem meg. A "legzöldebb" gondolkodás szerint mondjuk a nem itthonról származó déligyümölcsök, a nem idénygyümölcsök ideszállítása is károsítja a környezetet - ezen a téren még van mit fejlődni.

De ha a vásárlás végén összeadod, mennyi zacskót spóroltál meg, azonnal sikerélményed lehet, ezzel a gondolkodással máshogy fogod látni a korábban természetesnek tűnő csomagolási anomáliákat.

A rémálmom a nikecell-tálcára fóliázott banán. Miért?!

3. Fagyi házilag

Az organikusságra törekvő életmód a konyhában kezdődik, például a rendszeres főzéssel, hiszen így elhagyhatjuk a rendelt ételekkel járó műanyag-dobozok felhalmozását. A fagyi nyáron alapdesszert, de dok pálcikás és dobozos fagylalt műanyag csomagolásban van, ezért ezt is lehet otthoni változattal helyettesíteni, ráadásul tök egyszerű. Ez egy meggyes-banános verzió volt, de az előző napi sima banános jobban ízlett a tesztalanyoknak. Az összes fagyigép nélküli gyümölcsfagyi elkészítésének alapja a fagyasztott gyümölcs. A banán jó kőkeményre fagy, egy kis tejszínnel/növényi változattal össze kell botmixerezni/turmixolni és azonnal fogyasztható a fagyi. Ja és a banán helyettesíti a cukrot is, annyira édes. Utólag azt bánom, hogy vaníliarudat nem kapartam bele. A fotón a fagyi stílusosan egy műanyag tálkában van, ez a gyerekbarát verzió.

4. Zero waste a fürdőszobában

Már régóta utáltam a rengeteg tusfürdős-samponos-folyékony szappanos flakont, amik ijesztő gyorsasággal ürültek ki időről időre a fürdőszobánkban. Újrahasznosítani ugyan próbáltam néha őket, de egyrészt a kézügyességem hagy némi kívánnivalót maga után, másrészt meg annyi rekeszt nem is tudnék gyártani, amennyi műanyag fogyott - ezért - tádámm! - eljött újra a szappan ideje. Mindenkinek van sajátja, és ezeket legalább minimális papírcsomagolásban vásároltam. Emlékszem, gyerekkoromban mennyire szerettem nézegetni-szagolgatni a különféle színű szappanokat. Most is van mindenféle, de a legjobb szerintem a legegyszerűbb babaszappan, abban tényleg nincs mérgező anyag.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
muanyag-szemet.jpg

Zero Waste: Miről a legnehezebb lemondani? A csokiról? A csipszről? Szerintem a jövőnkről

Biztos, hogy muszáj megvenned? Biztos, hogy nem lennél meg nélküle? Pedig jobban tennéd, ha megfontolnád. Vélemény.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Pexels - szmo.hu
2019. július 11.



A Háztartásom hulladék nélkül Facebook-csoportjában nemrég tette fel a kérdést az egyik felhasználó, melyre aztán ömlöttek a válaszok: "kinek mi lehet az, amiről nem szeretne lemondani, még akkor sem, ha lehetne élni nélküle és esetleg nem ZW?:)" (ZW, azaz zero waste, magyarul hulladékmentes). Hirtelen egész sokan kommenteltek a poszt alá, és tanulságos válaszok születtek.

Érdemes nekünk is elgondolkodni azon, melyek azok az ételek, illetve egyéb, a mindennapokban használt dolgok - legyen ez akár kozmetikai termék, tisztítószer, nassolnivaló -, amit ha nem is vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre, de az első lenne, amit a szigeten frissen nyíló boltban meg akarnánk venni (és feltehetőleg úgy rohannánk érte, mintha puskából lőttek volna ki).

És természetesen az sem érdekelne minket, ha ezt a piciny szigetet teleszemetelnénk az adott termék műanyag csomagolásával.

A metafora persze egyrészt túlzás, másrészt nem az, csak a helyszínt kell felszorozni a sokszorosára, mondjuk olyan Földgömb-nagyságúra. Ugyanis pontosan ugyanezt tesszük most a Földdel: élvezeti cikkeket, műanyag csomagolású kaját és piperecikkeket vásárolunk, nem gondolva a következményekre, miközben teleszórjuk a bolygót kólásüveggel, chipses zacskóval, jégkrém-csomagolással, és azzal a rengeteg eldobható betéttel, pelenkával...

Te mitől szabadulnál meg nagyon nehezen? Valamilyen édességtől, ami kis fáradsággal otthon is elkészíthető? Burgonyasziromtól, rágógumitól, a kedvenc koreai arckrémedtől, amiből havonta rendelsz egy újat, miközben harminc év múlva már nem a ráncaid fognak érdekelni, hanem az, hogy kibírd a nyarat? Muszáj megvenned a legújabb edzőcipőt, mert a tavalyi már nem trendi?

BIZTOS, HOGY MUSZÁJ? Lett egy nagy karcolás a mobilodon, de még bőven használható, gyorsan újat kell venned - BIZTOS, HOGY NEM LENNÉL MEG NÉLKÜLE?

Vagy mindezt már rég jól látod, és nem vásárolsz meg olyasmit, ami nem létszükséglet, és csak csomagolás nélküli élelmiszereket veszel? Vajon mennyien vagytok így, akik felelősséget vállaltok a jövőért? És miért csak ti vállaljátok a felelősséget a többiek helyett, a többiek gyerekeiért is?!

Nagyon szeretem a fagyit, konkrétan gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Ráadásul tejérzékeny vagyok, nem ehetek meg bármilyen mezei fagylaltot. Van egy kedvencem, ami vegán, brutális íze van. Bevallom, hogy ma ettem egyet. Gondolhatnám azt, hogy ugyan, ez csak egy fagyi volt, egy darab műanyag. Mit számít az?

És még matekból sem vagyok jó, mégis tudom, hogy számít. A hétvégén megpróbálom legyártani a saját változatomat, vaníliás lesz, csokis, és tutira nem lesz olyan krémes, mint az eredeti változat. De talán megéri. Viszont nem leszek álszent sem: lehet, hogy fogok még jégkrémet venni, és rengeteg műanyag tubus vár még elhasználásra a fürdőszobámban. Így nem vagyok zero waste-szent sem, lehet, hogy soha nem is leszek, de próbálkozom.

Ezek a tagok, akik válaszolgattak a kérdésre a csoportban, felelősen végiggondolják naponta a döntéseiket - és van egy kevés dolog, amit még megtartottak maguknak a számukra luxusnak számító termékek közül.

Ők a legtöbben már rég saját dobozban vásárolják a sajtot, a felvágottat, otthon keverik a tisztítószereiket, megnézik, mivel válthatják ki a műanyagot, folyamatosan áradnak a kreatív ötleteik. Azaz folyamatosan gondolkodnak azon, hogyan éljenek jobban.

A válaszaik azt jelzik, felelősen döntenek, de néha megbotlanak, hiszen emberek. Lehet, hogy nagyon ízlik nekik a kapszulás kávé, de utána kurvára rosszul érzik magukat miatta. Persze, a bűntudattól nem lesz tisztább a Föld, de előbb utóbb a bűntudat tettekben manifesztálódik.

Papír zsebkendő, chips, avokádó, fogkrém, fogkefe, tampon, túró rudi - csak pár termék azok közül, amiről a tudatosan vásárlók, a hulladékmentesen élni próbálók időnként nem tudnak lemondani.

És még: nutella, citromos sör, majonéz, dezodor, smink, gumicukor, klíma, kóla, repülés. Én meg azt gondolom, hogy bárcsak ennyi okunk lenne a bűntudatra és csak ennyi bűnünk lenne, a zsugorfóliás uborkák korában. A legnehezebb ugyanis az jövőnkről lemondani, de pillanatnyilag éppen azt tesszük.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x