hirdetés
szog.jpg

Évekig élt szöggel a fejében egy férfi, hallászavar miatt ment végül orvoshoz

Egy építkezésen történt vele a baleset, azóta a teste folyamatos gyulladásban volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.


hirdetés

Elképesztő esetről számolnak be orosz lapok: egy Elbanban élő férfinak szöget műtöttek ki a fejéből. Mint kiderült, az alkatrész egy építkezés során került oda, ahova nagyon nem kellett volna, ugyanakkor a férfit nem igazán hatotta meg a baleset. Mindössze

annyit tett, hogy kenegette a sebet,

de mivel egy idő után hallászavara lett, végül elment orvoshoz.

Miután a kórházban megröntgenezték, megtalálták a szöget az orrgaratban. A műtét életveszélyes lett volna, így a férfi úgy döntött, nem akar operációt és hazament.

Két év után azonban már annyira megromlott az állapota, hogy ismét kórházba ment, ahol nem halogatták tovább a beavatkozást. Jobb is, ugyanis, mint kiderült,

a férfi szervezete a szög bekerülése óta folyamatosan gyulladásban volt.

Egy 65 éves ukrán férfi élete még inkább a szerencsén múlt, ugyanis ő

részegen két szöget is bevert a fejébe: a homlokába és a halántékába.

Valószínűleg öngyilkos akart lenni, de mivel az agya nem sérült meg komolyabban, egy több mint kétórás műtéttel végül sikerült megmenteni, írja a 24.hu.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
yak-597862_1920.jpg

Megszökött a vágóhídról Meteor, az életrevaló jak – étellel sem tudták visszacsalogatni

Úgy döntött, még nem jött el az utolsó napja – azóta már a hegyekben lehet.
Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 16.



Meteort, a jakot azzal a célzattal pakolták fel a virginiai Buckinghamben az utánfutóra, hogy a vágóhídon végezze, ám az állatnak esze ágában sem volt kolbásztöltelékként, esetleg szőnyegként végezni, ezért útban a vágóhíd felé megszökött.

A Huffington Post cikke szerint a tulajdonosai azóta próbálják elkapni, ám az állat sorozatosan túljár az emberek eszén: nem dőlt be azoknak a trükköknek sem, amikor étellel próbálták visszacsalogatni.

A Meteor névre keresztelt jak múlt kedd óta van szökésben, utoljára szerdán látták egy fogadó környékén. Az egyik helyi állatbefogó elmondása szerint sértetlenül vágott át egy igencsak forgalmas autóúton, feltételezéseik szerint az állat a hegyekbe menekül.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
majom.png

Pávián ebédelt a fokvárosi étterem egyik asztalánál, kétpofára tömte a spagettit

Szemmel láthatóan nagyon meg volt elégedve a menüvel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 16.



A dél-afrikai Fokvárosban és vonzáskörzetében rengeteg pávián él vadon, ám mindegyik között a leglazább az a példány lehet, amelyik egy étterembe ment ebédelni néhány napja.

A Times Live oldalán egy videó is megjelent az esetről. Beszámolók szerint

miután egy pár ember elzavart, elegánsan helyet foglalt és enni kezdett. Két bolognait evett és egy kevés fokhagymás kenyeret.

Az ebéd elköltése után felállt, és távozott. Így kell ezt csinálni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
aranywc.jpg

Ellopták a világ leghíresebb, színarany wc-csészéjét – 400 millió forint a kár

Egy angliai kastélyból veszett nyoma.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 16.



Nemcsak nézni, használni is lehetett azt az olasz kortárs művész által megálmodott, 18 karátos aranyból készült wc-csészét, amelyet készítője Amerikának keresztelt el, és 2016-ban adományozott a New York-i Guggenheim múzeumnak.

Amikor a frissen megválasztott Donald Trump néhány Van Gogh-festményt kért kölcsön a Fehér Ház-beli hálószobájának kidekorálására, a múzeum inkább ezt ajánlotta fel neki, az elnöknek azonban nem kellett. Akkoriban a netet elárasztották az ezzel kapcsolatos mémek.

A wc-t nemrég átszállították egy angliai kastélyba, ahol WInston Churchill egykori szobája mellett kötötték be újra. Itt is bárki használhatta maximum 3 perces időkerettel, azonban alig pár nap után nyoma veszett.

Az ügyben már őrizetbe vettek valakit, de a csaknem 400 millió forintot érő wc még nem került elő.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:





hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x