hirdetés
europai_tanacs_2019.jpg

Európai Tanács: Törökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában

A kétnapos csúcstalálkozó első napján felmerült Észak-Macedónia és Albánia uniós csatlakozásának témája és az új Brexit-megállapodás is.
MTI - szmo.hu
2019. október 18.


hirdetés

Törökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában, amely további szenvedést okoz a civil lakosságnak és jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Európa biztonságára - áll az Európai Tanács nyilatkozatában

A péntek hajnalban elfogadott zárónyilatkozat nagyon óvatosan fogalmaz az offenzíva ötnapos felfüggesztésének török bejelentését illetően.

"Az Európai Tanács tudomásul veszi az Egyesült Államok és Törökország bejelentését a katonai műveletek szüneteltetésére vonatkozóan"

- írták.

A szöveg többi része tükrözte a hétfőn, Luxembourgban tartott külügyi tanács ülésén elfogadott zárónyilatkozatban foglaltakat, amelyek szerint az Európai Tanács "határozottan elítéli Törökország egyoldalú katonai fellépését Szíriában". Továbbá arra emlékeztetett, hogy a tagállamok a Törökországba irányuló fegyverszállítás leállítása mellett döntöttek.

A tagállami vezetők a szövegben kiemelték, az unió folytatja a súlyos humanitárius és menekültügyi válság hatékony kezelése érdekében folytatott erőfeszítéseit, valamint támogatja azon tagállamokat, amelyekre nagy nyomás nehezedik a Földközi-tenger keleti medencéjében jelentkező migráció miatt.

A Ciprus partjai mellett rejlő olaj- és földgázmezők után kutatva folytatott "illegális" török próbafúrásokkal összefüggésben szintén jóváhagyták a külügyminiszterek által hétfőn megfogalmazott zárónyilatkozatot és szolidaritásukat fejezték ki a szigetországgal.

A szakminiszterek az elfogadott szövegben arra emlékeztettek, hogy az Európai Tanács június második felében tartott csúcsértekezletén határozottan elítélte a török lépéseket és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen.

Csütörtökön az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött. Törökország egy ötnapos tűzszünetbe egyezett bele, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról.

A péntek hajnalban megszületett zárónyilatkozat kitért a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett bekövetkezett tragédiájára is. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hangsúlyozták, továbbra is támogatnak minden, az igazság feltárására és a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítést, és arra szólítottak fel minden államot, hogy működjenek együtt a folyamatban lévő nyomozás sikere érdekében az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával összhangban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
baranyi-krisztina-ferencvaros-plakat.jpg

Megtámadták a ferencvárosi választás eredményét 10 perccel Baranyi Krisztina hivatalba lépése előtt

A megválasztott polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy csúszik hivatalos beiktatása. Szintén az utolsó pillanatban támadták meg az ellenzéki győzelmeket az I. és a VIII. kerületben is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 17.



Megtámadták a vasárnapi önkormányzati választás eredményét Ferencvárosban - ezt maga a megválasztott polgármester, Baranyi Krisztina jelentette be Facebook-oldalán.

A tervek szerint délután 4 órakor lépett volna hivatalba, ám 10 perccel a jogerőre emelkedés előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét, így csúszik a beiktatása.

"Nyertek 3 napot. Ez két dolgot jelenthet. Vagy ennyire pitiáner, kisstílű a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek. Rettegnek. Van miért"

- írta Baranyi Krisztina Facebook-oldalán.

Itt a fellebbezésről szóló dokumentumot is megmutatta:

Baranyi Krisztina

Felkértek egy női kézilabda mérkőzés kezdődobására Ez egy igen kü... lönleges összecsapás, mert teljesen egyedülálló dolog, hogy a világ jelenlegi legerősebb bajnokságában két IX. Kerületi csapat is szerepeljen, a Fradi és a Szent István SE Azt hiszem senkit sem bántok meg, ha Hajrá Ferencvárost kiabálok

Ebből az is kiderül, hogy Fléger Tamás, a Munkáspárt jelöltje csalásra hivatkozva támadta meg a polgármester-választás eredményét, ezért Dombóvári Csaba jegyző nem engedte a hivatal átvételét - írja a 444.hu

Baranyi Krisztina a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP támogatásával, független jelöltként indult a vasárnapi választáson, amit 57,53 százalékkal (12 188 szavazattal) nyert meg, ezzel a kerületet 2010 óta irányító fideszes Bácskai Jánost váltotta le.

A Mérce arról ír, hogy hasonlóan, szintén az utolsó pillanatban támadták meg az ellenzéki győzelmeket az I. és a VIII. kerületben is.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
D_KOS20191013006-1000x667.jpg

Az I. és a VIII. kerületben is megtámadták a választás eredményét

Pikó András és V. Naszályi Márta sem léphet hivatalba egyelőre. Azt ők sem tudják még, hogy mi volt a kifogás.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2019. október 17.



Több budapesti kerületben is megtámadták a választás eredményét csütörtökön, amikor a megválasztott polgármesterek hivatalba léptek volna.

Ahogy megírtuk, Ferencvárosban Baranyi Krisztina 10 perccel a hivatalba lépése előtt értesült arról, hogy fellebbezést nyújtottak be a választás eredménye kapcsán.

A Mérce most arról ír, hogy hasonló a helyzet az I. és a VIII. kerületben is.

Az I. kerületben V. Naszályi Márta 121 szavazattal győzte le a volt fideszes polgármestert, Nagy Gábor Tamást.

V. Naszályi Márta a lapnak azt mondta, éppen elődje volt az, aki személyesen mondta el neki, hogy déluták megtámadták a választás eredményét.

Erről azonban az új polgármester még semmilyen értesítést nem kapott, így azt sem tudja, hogy mi volt a kifogás.

Pikó András Józsefvárosban győzött vasárnap, 269 szavazattal előzte meg a fideszes Sára Botondot, miközben 332 érvénytelen szavat született a voksoláson.

Az új polgármester kampányfőnöke a Mércének megerősítette, hogy megtámadták a választás eredményét a kerületben, több információt azonban ők sem tudnak.

A lap információ szerint

a VIII. kerület összes olyan egyéni körzetének eredményét is megtámadták, ahol az ellenzéki képviselők nyertek.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
erdogan-pence-tuzszunet-1000x592.jpg

Törökország beszünteti a kurdok elleni hadműveleteket

A török elnök kedden még azt mondta, amit elkezdenek, azt végig is viszik. Most viszont belement a tűzszünetbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 17.



Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött az Egyesült Államok és Törökország – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában, miután Recep Tayyip Erdogan török államfővel egyeztetett.

Pence szerint

Törökország beleegyezett egy ötnapos tűzszünetbe, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról

- írja az MTI.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben üdvözölte a bejelentést. Azt írta, nagyszerű hírek érkeztek Törökországból.

"Köszönöm, Erdogan! Életek millióit sikerült megmenteni!"

– fűzte hozzá az amerikai elnök, aki korábban levélben kérte a török elnököt, hogy szüntesse be a kurdok elleni hadműveletet.

Erdogan a nap folyamán a Pence vezette amerikai küldöttséggel tárgyalt. Trump abban a reményben küldte Ankarába az amerikai alelnököt, hogy sikerül tűzszünetet kieszközölnie a török és kurd erők között Északkelet-Szíriában.

A török elnök kedden még úgy nyilatkozott, Törökország eltökélt abban, hogy végigcsinálja az offenzívát.

"Amit elkezdtünk, azt végig is visszük" - mondta, hozzátéve, hogy Ankara nem áll el a katonai beavatkozástól, "bárki bármit is mond".


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
5g-vodafone-magyarorszag-1000x667.jpg

Magyarországon is elindult az első 5G mobilnet-hálózat

A szolgáltatás egyelőre csak Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén elérhető a Vodafone-nál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 17.



Csütörtökön elindította 5G hálózatát a Vodafone, ezzel már Magyarországon is elérhetővé vált a létező leggyorsabb mobilinternet.

Egyelőre csak megfelelő mobileszközzel és tarifával lehet használni, elsőként csak Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén.

A Vodafone készülékei közül jelenleg az LG V50 és a Huawei Mate 20 X telefonok képesek az 5G-t használni.

Lakossági tarifa szinten a Red Live, Red Live+ és Red Infinity Pro előfizetésekkel érhető el a szolgáltatás, míg a vállalati tarifák esetében ezek a Business Red 5GB, Business Red 20GB, Business Red Superior, Business Red World csomagok. Ezekkel az előfizetésekkel további költségek nélkül használható az 5G hálózat.

Az első magyarországi 5G hálózat elméleti maximális letöltési sebessége meghaladhatja az 1,4 gigabit per szekundumot, a késleltetés pedig 10 milliszekundum alá is csökkenhet.

Amanda Nelson, a Vodafone hazai vezérigazgatója elmondta, mivel a cég több mint 600 millió embert, vállalatot és szervezetet kapcsol össze világszerte, felelős azért, hogy a technológiát a társadalom és az emberek hasznára fordítsák.

Forrás: 24.hu, fotó: MTI/Máthé Zoltán


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!