hirdetés
mti-fullajtar.jpg

„Erőszakos hatalomátvétel történik” a Színművészetin Fullajtár Andrea szerint

A színésznő azt mondta, hogy csak azért tanít még az egyetemen, hogy a diákok ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Egy éven belül a káosz fogja szétszedni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – mondta Fullajtár Andrea a Pesti Hírlapnak adott interjúban. (A címképen Fullajtár Andrea Anna Politkovszkaja szerepében Stefano Massini Az átnevelhetetlen című monodrámájában.)

A Katona József Színház színésze elmondta, hogy az újságokból tudta meg az egyetem, hogy van új kuratórium. Vidnyánszky Attila érkezésére válaszul távozott Zsámbéki Gábor, aki 40 éve tanított az intézményben. Fullajtár szerint lesznek még további távozók, ő csak azért marad, hogy

„azok a diákok, akiket mi vettünk fel, ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül. Nekem személy szerint ez az egyetlen indokom, hogy én még bemegyek az egyetem épületébe”.

Fullajtár szerint Vidnyánszky nem egyeztetett senkivel az egyetemről, ez pedig „a vitakultúra teljes hiányát mutatja, vagyis a kuratórium elnökét egyáltalán nem érdekli, hogy tárgyalni kellene ilyen helyzetben. Erőpolitika van. Idáig a modellváltást emlegették, és hogy reformról van szó, de most már egészen világos: ez nem reform, ennek semmi köze nincs a jobbító szándékhoz.”

hirdetés

"Arcpirítónak és szégyenteljesnek” nevezte, hogy a kuratórium tagjai közé senki nem került be, akit az egyetem szenátusa javasolt.

Fullajtár szerint szó sincs semmiféle reformról, ha lenne, akkor felállítanának egy szakmai bizottságot, amely együtt dolgozna a szenátussal.

„De erőszakos hatalomátvétel történik, semmi más” – mondja.

Kijelentette, hogy azóta sem kaptak semmilyen jelzést a kuratóriumtól.

„Hogy tekintsem legitimnek azt a kuratóriumot, amely minden egyeztetés nélkül, valahol, zárt ajtók mögött megszületik, tagjai nem mutatkoznak be, nem ülnek le az egyetem polgárságával, csak véletlenül kiderül, hogy vannak?! - kérdi a színésznő. - Még egy kisbolt átalakításánál is tudják az ott dolgozók, hogy tulajdonoscsere történik, leülnek velük előtte egyeztetni.”

Azt mondta, csak akkor jöhet érdemi változás, ha "komolyan veszik a reform szót, ha leülnek az egyetemi polgársággal, ha garantálják az egyetemi autonómiát és a szenátus jogköreit".


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orban_foci.jpg

Mégis ott lehet Orbán a Szuperkupa döntőjén, elhalasztják az EU-csúcsot

A halasztásnak természetesen nincs köze a meccshez, de a miniszterelnök jól járt vele.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Korábban úgy tűnt, Orbán Viktornak ki kell hagynia a csütörtöki budapesti Bayern München-Sevilla Szuperkupa-döntőt, mert annak időpontja egybeesik az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletével.

Most úgy tűnik, a koronavírus járvány elintézte, hogy a magyar kormányfő élőben szurkolhasson a Puskás Stadionban:

az Európai Tanács elnöke, Charles Michell ugyanis fertőzöttel érintkezett, és karanténba került. Emiatt a csúcstalálkozót egy héttel, október elsejére halasztják.

444 via Politico

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
pcr.jpg

Minden tizedik levett minta pozitív koronavírusra

Igaz, keddre visszaesett a tesztelések száma is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Meghalt 8 koronavírusos beteg az elmúlt egy napban, a regisztrált fertőzöttek száma 633-mal nőtt. Ez kevesebb, mint az elmúlt napokban, viszont jóval kevesebb tesztet is végeztek, miközben már minden tizedik levett minta pozitív - számol be az RTL Klub Híradója.

Jelenleg 14 ezer aktív fertőzött van az országban. Azonban

míg az elmúlt napokban tízezernél is több tesztet csináltak, keddre mindössze 6010-et. Ezek közül minden tizedik pozitív.

A Híradó beszámol arról is, amit korábban mi is megírtunk: több szolgáltató jelzi, hogy nem végzi el a teszteket, mert a 19 500 forintos hatósági áron egyszerűen nem éri meg nekik.

hirdetés

Az RTL Klub teljes riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
3-as-metro_sinek.jpg

Hamarosan utazhatunk a hármas metró déli szakaszán, elkezdődött a műszaki átadás

A teljes folyamat október végére lezárulhat.
Fotó: Horváth Bence, BKV Zrt./Facebook - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Elkezdődtek a műszaki átadás-átvételi eljárások a 3-as metróvonal rekonstrukció alatt álló déli szakaszán - tájékoztatta a BKV Zrt. kedden az MTI-t.

Emlékeztetnek: a Kőbánya-Kispest és Népliget állomások között az állomásfelújítást a Strabag Építőipari Zrt., a vágányépítést, az alagúti biztosítóberendezésekre vonatkozó munkákat, illetve a vasúti távközlési és központi diszpécserrendszerek korszerűsítését a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végzi. Továbbá, a PRO-M Zrt. végzi az úgynevezett EDR országos hálózatbővítési, rádióslefedettség-kiépítési munkálatokat.

A tájékoztatás szerint a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárása után, a BKV által lefolytatott próbafutások eredményeinek ismeretében adhatják át az utasoknak a megújult déli vonalszakaszt.

Az átadás-átvételt a jogszabályok szerint 30 napon belül be kell fejezni, így várhatóan 2020. október 22-én zárulhat a folyamat - tartalmazza a BKV közleménye.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szegedi-borton_fertotlenites.jpg

38 fogvatartott kapta el a koronavírust a szegedi börtönben

Egy munkaterületen kaphatták el a betegséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Újabb 19 fertőzöttel együtt a szegedi börtönben összesen már 38 fogvatartott kapta el a koronavírust az intézmény nagyfai épületében. Az RTL Klub Híradójának inromációi szerint a fertőzést egy kinti munkaterületről hurcolhatták be a rabok.

A nagyfai részleget júliusban bővítették, jelenleg 640 rab befogadására alkalmas.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága hétfőn erősítette meg az RTL információját, miszerint a börtönben 19 új, koronavírusos beteget azonosítottak. Őket a BV központi kórházába szállították, jelenleg karanténban vannak.

A mostani esetek után a teljes épületet és minden eszközt fertőtleníteni kellett. Az RTL úgy tudja, a fogvatartottak a börtönhöz tartozó egyik munkaterületen fertőződtek meg, jelenleg panasz- és tünetmentesek.

A RTL Klub Híradójának teljes riportja az esetről:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!