hirdetés
csuti-kuclsar-edina-ferje.jpg

Erőszakkal vádolja Kulcsár Edina férjét egy nő, Csuti szerint természetesen semmi sem igaz a vádakból

Egy ismeretlen nő a sztárpár régi lakásánál ordítozott. A szomszédok szerint a zavarodott nő azt állította, hogy Csuti megverte és megerőszakolta őt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Kulcsár Edina férje, Szabó András Csuti még pénteken a közösségi oldalán osztotta meg, hogy félelmetes helyzetbe került. Csutiról ugyanis egy ismeretlen nő azt állítja, hogy megverte és megerőszakolta őt. Az üzletember megdöbbenve áll a helyzet előtt, hiszen nem érti, ki és miért állít róla hazugságot.

Csuti a Blikknek mesélt a történtekről.

"A régi szomszédom keresett meg, hogy a múlt héten egyik délután egy nő a lépcsőházban ordítozott. Olyan volt az arca, mintha véres, kék-zöld foltos lett volna, de nem tudta megállapítani, azok valódiak-e. Azt állította, hogy én megvertem, bántottam és megerőszakoltam őt. Az elmondások alapján zavarodott volt, nem is beszélt összefüggően, de mindenáron engem akart megtalálni, tudni akarta, melyik lakásban lakunk"

- fogalmazott Kulcsár Edina férje.

A család egyébként néhány hete költözött el a régi lakásukból.

hirdetés

Csuti állítása szerint nem sokkal később pedig egy másik szomszéd is megkereste. A nő ott viszont már egy másik történettel állt elő.

"A nő ott már egy másik történetet adott elő, miszerint őt a barátai verték meg, akik azt állították, Edina és én megcsaljuk egymást, ő pedig próbált megvédeni minket, hogy ez nem igaz"

- mesélte a lapnak Csuti, aki ezután rengeteg üzenetet nézett végig a közösségi oldalain, de a nő őt nem kereste meg.

Kulcsár Edina férje a Blikknek azt is elmondta, hogy természetesen semmi sem igaz abból, amit a nő állít.

"Természetesen semmi sem igaz a történetből. Nem csalom meg Edinát, és sosem bántanék senkit. Azt gondolom, hogy a mai világban, amikor ennyi nő esik családon belüli vagy más erőszak áldozatává, nagyon gusztustalan, ha valaki ezzel „viccel” vagy ilyet terjeszt. Arról nem is beszélve, hogy a házban rengeteg kisgyerekes család lakik, a kicsiket pedig halálra rémisztette az őrjöngésével. Arra jutottunk, ha lehet tenni valamilyen jogi lépést az ügyben, azt megtesszük, mert tartunk attól, hogy megtudja hol lakunk most, idejön balhézni, ahol a gyermekeimmel élünk, ennek szeretnénk elébe menni"

- fogalmazott Csuti.

Természetesen Edina is kiáll a férje mellett, a Blikknek azt nyilatkozta, meg sem fordulna a fejében az, hogy Csuti valaha ilyet tenne.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
liptai-claudia2.jpg

Liptai Claudia a koronavírusról: Rengeteget sírok attól, hogy ez miért velem történik

A műsorvezető részletesen beszélt a tüneteiről, és arról, hogyan éli meg a betegséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

A héten derült ki, hogy Liptai Claudia is elkapta a koronavírust - ezt ő maga jelentette be.

A színész-műsorvezető azt mondta, nagyon meglepte az eredmény, ugyanis neki és a családjának sincsenek tünetei.

Claudia pénteken este egy, a Facebookon és az Instagramon is közvetített élő videóban mesélt részletesebben arról, hogy éli meg ezt az időszakot.

Azzal indította a mesélést, hogy eloszlatott egy téves feltételezést, amivel rajta kívül már több, pozitív tesztet produkáló magyar hírességet (például Gáspár Lacit, Vajna Tímeát és Hódi Pamelát) is meggyanúsítottak a kommentelők.

hirdetés

Kijelentette, hogy nem fizetett neki senki azért, hogy bejelentse, hogy koronavírusos.

"Volt, aki felvetette, hogy nekem fizettek azért - az állam, vagy nem tudom ki, - hogy én azt mondjam, hogy pozitív vagyok. (...) Ez a gondolat hogy merül fel?!" - tette fel a kérdést a műsorvezető, aki szerint érthetlen, hogy az emberek miért gondolnak ilyesmit.

Szerinte ugyanis az, hogy valaki koronavírusos, most inkább egy bélyeg, mint egy olyasmi dolog, amivel az ember büszkélkedik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
armando.jpg

Armando a 2020-as Konyhafőnök győztese – már azt is tudja, mihez kezd a 10 milliós nyereménnyel

A venezuelai férfi nemrég vesztette el munkáját, a párja hónapok óta a távolból tartotta benne a lelket, édesanyja pedig a verseny előtt költözött Magyarországra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Hatalmas volt a versengés az RTL Klub Konyhafőnök gasztroversenyének utolsó részeiben.

A döntő előtt Visváder Tamás távozott a műsorból, ám a kiesését követően a rajongói ellepték őt támogató üzenetekkel, ugyanis szerintünk nem Tamásnak kellett volna távoznia.

A hetedik évad végső megmérettetésén a finalisták - a hagyományokhoz híven - a már kiesett versenytársaikkal együtt készíthették el a háromfogásos menüjüket. A zsűrihez pedig a Konyhafőnök VIP régebbi szereplői csatlakoztak. A háromórás, izgalmas versenyben végül

Armando Mundarain lett az első, így ő lett a 2020-as Konyhafőnök nyertes.

hirdetés

VIDEÓ: A Konyhafőnök eredményhirdetése

A venezuelai Armando nemrég elvesztette állását, ám most az öröm és dicsőség mellé 10 millió forint nyereményt is kapott.

A Blikknek elmondta, hogy szinte fel sem tudta fogni, hogy ő lett a győztes. Bár voltak gondjai a verseny közben, de mikor a neve elhangzott, érezte, hogy megérte minden nehézség. Nagyon hálás mindazoknak, akik segítették a küzdelemben.

Elárulta, hogy párja, Jade Angliában van fél éve, és csak kétszer tudtak ezalatt találkozni, de folyamatosan tartotta benne a lelket. Randizni nem tudtak, de közösen néztek filmeket és beszélgettek a távolból is. Szerencsére édesanyja a műsor előtt költözött Magyarországra. Az asszony nem érezte magát biztonságban hazájában, de most már mindketten nyugodtabbak.

"Nagyon jó vele élni, sok közös programot csinálunk, és mivel nem beszél magyarul, mindenhova megyek vele, hogy tudjam segíteni" – mesélte Armando.

A nyereményről elmondta, hogy nagyon jól jött neki, mert mikor hazánkba érkezett, eleinte sokat kellett nélkülöznie. Az összeget nem akarja elkölteni.

"A járvány előtt a vendéglátásban dolgoztam, de munkanélküli lettem, ezért próbálok nem költeni a 10 millióból. Ezért nem is veszünk ki anyunak saját albérletet, hogy tudjunk spórolni. Van egy tervem, egy gasztrovlog, később ebbe szeretném majd fektetni a nyereményt" – árulta el a lapnak.

A győztes menü:

Előétel: pirított fürjmell ázsiai hínáros gombadashival, fürjtartárral

Főétel: szuvidált szarvasgerinc sós csokoládémártással, répatextúrákkal, korpás-zabpelyhes szarvasagancs-ropogóssal

Desszert: pannacotta mákkrémmel és csokoládémousse-szal, ananászos-maracujás mártással, málnás ropogóssal


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
michael-schumacher-baleset-allapota.jpg

Idegsebész: Michael Schumachernek esélye sincs rá, hogy valaha felépüljön

A szakember szerint a Forma-1-es legenda, aki 7 éve szenvedett súlyos síbalesetet, vegetatív állapotban lehet.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni.

A Forma-1-es legendát évekig ápolták az otthonában, idén pedig egy műtétre készítették elő, amely azóta is késik. Állapotáról azonban szinte alig tudni valamit, ugyanis a családja már a baleset óta nem oszt meg információkat a sajtóval.

Viszont hamarosan bemutatnak egy dokumentumfilmet a pilóta tragédiájáról "Michael Schumacher: Az igazság nyomában" címmel. A film kapcsán szólalt meg Erich Riederer svájci idegsebész is, aki letaglózó híreket osztott meg a Forma-1-es legendáról - írja a GPhírek.hu.

"Szerintem vegetatív állapotban van, azaz magánál lehet, de nem tud reagálni"

- mondta az idegsebész, aki, bár soha nem volt tagja a hétszeres világbajnok orvosi csapatának, így a kezelésében sem vett részt, a sérülés súlyosságáról rendelkezésre álló információk alapján úgy gondolja, hogy Schumacher soha nem fog teljesen felépülni.

hirdetés

"Lélegzik, a szíve ver, valószínűleg ülni is tud és segítséggel apró lépéseket megtenni, de semmi többet. Szerintem számára ez a legtöbb. Hogy van-e esély arra, hogy valaha ugyanúgy lássuk őt, mint a balesete előtt? Őszintén nem hiszem"

- fogalmazott Erich Riederer.

Az idegsebész arról is beszélt, hogy szerinte az orvosok túl sokat vártak a baleset után azzal, hogy csökkentsék a nyomást a Forma-1-es pilóta koponyájában. Michael Schumachert ugyanis előbb helikopterrel Môutiers-be, majd a grenoble-i egyetemi kórházba szállították, a műtétre pedig két órával a baleset után került sor.

"Az idegsebészek mindig azt mondják, hogy az idő a legfontosabb, ezért azonnal kell cselekedni. Véleményem szerint túl sokat vártak azzal, hogy csökkentsék a nyomást a koponyában. Ahogy telik az idő, úgy roncsolódik egyre jobban az agy"

- fogalmazott az idegsebész, aki azt is hozzátette: elképzelhető, hogy, mivel Schumacher híres ember, az orvosok nem akartak kockáztatni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
epres-panni1.jpg

Epres Panni kiborult: „az ország özvegyeként” került címlapra úgy, hogy nem is tudott róla

„Ezzel baromira túllőttek a célon!” – üzente Benedek Tibor özvegye a Best magazinnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Felháborodott Epres Panni azon, hogy a Best magazin címlapján szerepel úgy, hogy nem is tudott erről a lap megjelenése előtt.

A modell a magazin címoldalán látható, fotója mellé egy, elhunyt férjével, Benedek Tiborral közös képet is raktak, és ezt a szöveget írták hozzá: "A síron túl is életben tartja szerelmét" és "Hogyan lehet feldolgozni az igazi elvesztését?"

Benedek Tibor özvegye egy Instagram-sztoriban írt arról, hogy nem tudott erről a cikkről és nem is járult hozzá. Szerinte az lett volna a minimum, hogy a cikk megjelenése előtt megkérdezik őt róla.

"Ezzel az 'ország özvegyével' baromira túllőttek a célon!"

- írta a modell.

hirdetés

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal kiállt Epres Panni mellett és elítélte a magazin "vérlázító gyakorlatát", amivel szerintük "tökéletesen felesleges szenvedésnek tették ki" Benedek Tibor feleségét és gyerekeit.

"A gyászból kiforgatni egy családot nemcsak kegyeletsértő, hanem a legsúlyosabb bántalmazás, ráadásul a széles nyilvánosság előtt elkövetett fajtából"

- írták bejegyzésükben.

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!