hirdetés
kokainpartit-tartottak-drogdilerek-polic-hu.jpg

Épp kokainpartit tartottak egy budapesti lakásban, amikor megérkezett a TEK

Komoly mennyiségű drogot foglalt le a rendőrség egy összehangolt akcióban, Miskolcon és Budapesten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Egy időben, több helyszínen csaptak le a rendőrök négy dílerre május 28-án. Négy férfit fogtak el, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást - számolt be a police.hu.

A 32 éves V. Lajos mezőcsáti lakost és két társát, a 29 éves M. Attila és a 32 éves K. László miskolci lakosokat Miskolcon fogták el a KR NNI nyomozói a Támogató Alosztály segítségével. A gyanúsítottaktól összesen több mint 1300 gramm amfetamint, több mint 1100 gramm marihuánát, és közel 200 darab extasy tablettát foglaltak le.

A 42 éves jászberényi M. Tamást budapesti tartózkodási helyén a TEK műveleti egységének munkatársai fogták el, ahol az akció idején a férfi és ismerősei éppen "kokainpartit" tartottak, és még az elfogás előtti másodpercekben is kábítószert fogyasztottak.

A lakásban található kokaint és marihuánát lefoglalták a rendőrök.

A férfiaknál tartott kutatások során továbbá 15 millió forint készpénzt, közel 1400 eurót, és a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket: mérlegeket, és több ezer nejlontasakot foglaltak le a rendőrök.

hirdetés

A nyomozók a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig 2020. május 31-én mindannyiuk vonatkozásában elrendelte letartóztatásukat.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
107287901_1580740935418118_5354837768272549025_n.jpg

Fél óra alatt csípték össze teljesen a szúnyogok a vecsési férfit

Olvasónk szerint semmit nem ért az idei szúnyogirtás.
Fotó: Csizmadia Zoltán - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

Szúnyoginvázió van Vecsésen annak ellenére, hogy már megvolt az idei szúnyogirtás. Mindezt egy helyi lakos, Csizmadia Zoltán osztotta meg rendkívül szemléletes ábrákkal: a leírás szerint fél óra kellett a szúnyogoknak, hogy a férfi felsőtestét teljesen beborítsák a csípésekkel.

A férfi szerint az is közrejátszhat a szúnyoginvázióban, hogy a nagyobb esőzésekkor Vecsés szennyvize az árokban köt ki.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
IMG_1373_0-1000x667.jpg

Közel kétszáz rendőr razziázott a siófoki Petőfi sétányon

Összesen 646 főt igazoltattak szombat éjjel.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

A megnövekedett látogatói létszám miatt több mint kétszáz rendőr felügyelte a szombatról vasárnapra virradó éjszakát a siófoki Petőfi sétányon. A police.hu közlése szerint a rend őrei nyáron megerősített létszámban vannak jelen a városban, mivel rengetegen érkeznek ide kikapcsolódni, és az éjszakai élet is felpezsdül. A rendőrség az önkormányzattal, társszervekkel és a polgárőrséggel szorosan együttműködve tartják fent a rendet, és biztosítják jelenlétükkel a látogatók számára a szubjektív biztonságérzetet.

A razzia során 646 főt igazoltattak, és öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetése, illetve annak gyanúja miatt - elsősorban lopás és garázdaság volt a vétség.

Két embert bírságoltak meg, és hat esetben tettek feljelentést. A rendőrök az autós forgalomra is fokozottan figyeltek, két ittas vezetőt is kiszúrtak.

A police.hu-n közzétett videón az is jól látható, hogy a lovas rendőrök is szolgálatba álltak Siófokon:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rtl-veresegyhaz.jpg

Kikapcsolhatják az áramot a veresegyházi lakóparkban, amely bár lakják, papíron nem is létezik

Az ügyben csalás miatt nyomoz a rendőrség, a beruházó cég ellen pedig felszámolás indult.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Villany nélkül maradhat csaknem száz család a veresegyházi lakóparkban. A beruházó levélben értesítette őket, hogy jövő héten kikapcsolják az áramot. Ez az a lakópark, amely bár már évek óta lakják, papíron nem is létezik. Az ügyben csalás miatt nyomoz a rendőrség, a beruházó cég ellen pedig felszámolás indult - hangzott el az RTL híradójában. A héten a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű cégnek nyilvánította a beruházót. Ez azt jelenti, hogy felgyorsulhat a felszámolási eljárás.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
51-fokos-kocsiban-hagytak-kutya-scaled.jpg

Az 51 fokos kocsiban hagyta a kutyát egy férfi, amíg dolgozott

A kutyát egy kötéllel kikötötték a kisteherautó rakterében. Vizet sem raktak ki neki, a tápot pedig nem érte el. Az állatot az újpesti rendőrök szabadították ki.
Fotók: police.hu - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Az Újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat július 3-án 9 óra körül értesítette a rendőröket, hogy Budapest IV. kerületében, egy parkolóban hagyott autóban van egy kutya - számolt be a police.hu.

A járőrök a helyszínen azt látták, hogy

az ebet egy kisteherautó rakterében egy kötéllel kikötötték, amire az állat fel is csavarodott. A kutyának az autóba nem raktak vizet, a tápot pedig nem érte el. Az állatmentők a náluk lévő hőkamerával ellenőrizték az autóban a levegő hőmérsékletét, ami 51 fok volt,

ezért a rendőrök azonnal kivették a kutyát, megitatták, és az állatmentő liga munkatársának segítségével leolvasták az állat chipjét. Ekkor derült ki, hogy a kutya gazdája nem azonos a teherautó tulajdonosával.

Az autó tulajdonosa a kiértesítését követően a helyszínre érkezett és elmondta, hogy barátjától kapta az állatot. Nincs, aki vigyázzon rá, így a kocsi rakterében szokta hagyni, amíg dolgozik.

hirdetés

A 67 éves B. Ferenc Vilmost a rendőrök előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezik. A kutyát az állatmentő liga menhelyre vitte.​


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!