hirdetés
buda-cash.jpg

Enyhítettek a Buda-Cash vezetőinek ítéletén

Másodfokon van, akinek 3 és fél évvel kevesebb börtönbüntetést szabtak ki.
Fotó: MTI - szmo.hu
2020. január 23.


hirdetés

Ítélet született másodfokon, jogerősen enyhítette a Buda-Cash egyes volt vezetőinek ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla.

T. Péter vádlott 6 év börtönt kap csak, céget 8 évig nem vezethet. Gy. János ítéletét 5 év börtönre enyhítették, céget 6 évig nem vezethet, P. Gyula pedig végül 4 évet kapott és öt évig nem fog céget vezetni

- írja az Index.

Első fokon mindenki 7 év 6 hónapot kapott, az első és másodrendű vádlottak büntetése ennyi is maradt.

Korábban vagyonelkobzásra is ítélték őket, ezt is inkább mellőzte a másodfok, de a polgári peres igények ettől még nem szűnnek meg. Az enyhítéseknél arra hivatkoztak, hogy a korábbi ítélet egyes elemei náluk mégse bizonyíthatóak, P. Gyula például csak tisztában volt azzal, hogy mit csinál a cége, de ő maga tevőlegesen nem vett részt minden stikliben.

hirdetés

A Buda-Cash botrány 2015 februárjában pattant ki, amikor kiderült, hogy a brókercégnél nem megfelelően kezelték az ügyfelek pénzét. A cég tulajdonában álló DRB takarékszövetkezet összesen több mint 115 milliárd forint kárt okozott.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lombardia_korhaz.jpg

Koronavírus: már Olaszországban is helyben terjed emberről emberre a betegség

Lombardia tartományban regisztrálták az újabb eseteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Újabb három olasz állampolgárnál állapítottak meg koronavírus-fertőzést, velük együtt így hatra emelkedett a betegek száma Olaszországban. A három új esetet a Lombardia tartományban fekvő Codugno településen regisztrálták - szúrta ki a helyi Local című lap írását a 24.hu.

Ezek az első olyan esetek a mediterrán országban, amelynek során a vírus helyben terjedt emberről emberre.

Az első beteg egy 38 éves férfi volt, aki egy Kínából nemrég visszatért ismerősétől kapta el a vírust. A férfi most karanténban van és a hatóságok szerint állapota „nagyon súlyos”. Ezt követően a féri várandós felesége és egy másik ismerőse is megfertőződött.

Nagyjából száz embert vizsgálnak most az orvosok Codugnóban, akikről azt gyanítják, hogy valamilyen módon kapcsolatba kerülhettek a 38 éves férfival. A Kínából visszatért ismerősét egy milánói kórházban kezelik.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-3.jpg

Koronavírus: A WHO szerint egyre kevesebb idő van a világjárvány megakadályozására

A főigazgató szerint gyorsan cselekedni kell, mielőtt kifutunk az időből.
MTI - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Egyre kevesebb az idő az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell - mondta pénteken Genfben újságíróknak az Egészségügyi Világszövetség (WHO) főigazgatója.

Arra kérdésre válaszolva, hogy a COVID-19 vírus okozta iráni és libanoni halálesetekkel fordulópontjához érkezett-e a járvány, Tedrosz Adanom Gebrejeszusz kijelentette:

még mindig hisz abban, hogy a járvány megállítható, de hozzátette: gyorsan cselekedni kell, mielőtt kifutunk az időből.

"Annak ellenére, hogy Kínán kívül továbbra is viszonylag alacsony a megbetegedések száma, aggaszt bennünket az egyértelmű járványügyi háttér, azaz korábbi utazások vagy fertőzött személlyel való érintkezés nélküli esetek száma" - hangsúlyozta a főigazgató, aki hangsúlyozta az "arányos" intézkedések meghozatalának fontosságát.

Az országok eddig nem adtak megfelelő választ a WHO-nak arra a felhívására, hogy segítsék 61,5 millió dollárral a szakosított ENSZ-szervezetnek a COVID-19-cel szembeni világméretű fellépését - mondta Tedrosz.

hirdetés

A WHO főigazgatója ugyanakkor nem kívánta pontosan megnevezni, milyen intézkedéseket kell hozniuk az országoknak, mondván, hogy minden helyzetet részleteiben kell megvizsgálni.

A kínai helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy a WHO vezette nemzetközi szakértőcsoport járt Pekingben, Szecsuánban és Kuangtongban, szombaton pedig Vuhanba utazik.

Azzal kapcsolatban, hogy Irán elmúlt két napban 18 megbetegedést és 4 halálesetet jelentett be, Tedrosz aggodalmát fejezte ki, és elmondta, hogy a WHO vírusteszteket küld Teheránnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
ic.jpg

Negyedére csökkenhetett a gyorsított InterCityken utazók száma

Budapest és Szeged között a többi vonat zsúfoltsága viszont nőtt - állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Negyedére csökkenhetett az utasok száma a Budapest és Szeged között közlekedő gyorsított InterCity-ken. A vonatozókat a Közlekedő Tömeg Egyesület számolta meg az elmúlt hetekben.

A szervezet azt állítja, hogy

a gyorsított InterCityk decemberi bevezetése, és a menetrend módosítása miatt a vonal többi járatán viszont nagyobb lett a zsúfoltság.

A menetrend módosítása miatt az utasok korábban tüntettek is, szerintük naponta legalább ezer utazó életét nehezítették meg az intézkedéssel, amely miatt néhány nagyobb köztes városban nem áll meg az IC. Ráadásul a nem gyorsított vonatoknak el kell engedniük az IC-ket, így a menetidejük jelentősen megnőtt. Ezért az érintett utasok kényszerűségből más járatokkal utaznak, ez okoz zsúfoltságot.

A MÁV szerint nem így van, és a Szegedre utazóknak ez a megoldás biztos, hogy jó. Ugyanakkor gondot jelent, hogy csak egy sínpályán tudnak a vonatok Szeged felé haladni, ez okoz problémákat. Azt megerősítették, hogy nyár elejéig felülvizsgálják a bevezetett változtatásokat és ha szükséges, módosítanak.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kislorincz-david-foti-gyermekotthon.jpg

Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút

Kislőrincz Dávid a napokban osztott meg a YouTube-on egy kritikus rapvideót a fóti gyermekotthon bezárása ellen. A fiú mellett kiállt Szél Bernadett és NoÁr is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Kislőrincz Dávid a fóti gyermekotthon 17 éves lakója. Pár nappal ezelőtt feltöltötte a YouTube-ra saját rapvideóját, amiben az intézmény bezárása ellen szólal fel, elég kritikus hangnemben.

A Népszava most arról ír, hogy a videó miatt belső vizsgálatot indítottak, a fiút pedig megbüntette az intézményvezetés: megtiltották neki, hogy dolgozni menjen a munkahelyére.

A lap az üggyel kapcsolatban megkereste a gyermekközpont fenntartóját, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, ahonnan azt a választ kapták, hogy a fiú munkájának szüneteltetésére nem büntetésből, hanem a tanulmányi eredményeinek javítása és a sikeres továbbtanulás, valamint az ezt segítő eredményes utógondozása érdekében került sor. A döntésről pedig a gyermekvédelmi gyámmal is egyeztettek.

"Az intézmény a gyermekek jogait, ideértve a vélemény-nyilvánítás jogát, jelen és más esetekben sem korlátozta, korlátozza. Az intézmény által folytatott belső vizsgálat tárgya nem a gyermek véleménynyilvánítása volt, így felelősségre vonása sem történt meg"

- közölte a gyermekközpont fenntartója a Népszavával.

hirdetés

A rapvideót egyébként Szél Bernadett független országgyűlési képviselő is megosztotta a Facebook-oldalán csütörtök este. A kommenteknél a fiú egyik ismerőse írta le neki, hogy mi történt Dáviddal.

Miután Szél Bernadett tudomást szerzett a történtekről, felhívta az intézményt, ahol megerősítették neki, hogy az ügyben vizsgálat indult.

"Ombudsmanhoz fordulok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!