hirdetés
hodi-pamela-berki-krisztian-mazsi.jpg

„Engem hetente felidegel a gyerekem apja” – Hódi Pamela Berkivel való kapcsolatáról beszélt

'Hol privátban akarja tönkretenni az életem, hol a médiában, és három év után is ez a kitűzött cél számára' – mondta volt párjáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Hódi Pamela egy nehéz időszakon megy keresztül, hiszen nemrég elárulta, szakítottak vőlegényével, Tóth Bencével. Igaz, sokan azt gondolják, hogy a kapcsolatuk még nincs lezárva, és a jövőben akár ismét egy párt alkothatnak. Sőt, a szomszédaik még azt is látni vélték, hogy Pamela és Bence továbbra is találkozgatnak egymással.

Az influenszert azóta is sokan kérdezgetik arról, hogy van most, milyen az élete, mit érez. Ezért Pamela úgy döntött, hogy kiírja magából az érzéseit és megosztja a követőivel. Először arra gondolt, hogy poszt formájában fogja kiönteni a lelkét, aztán úgy döntött, hogy inkább elmegy egy stúdióba és felolvassa az írását, hogy ezzel is másoknak segítsen.

"Hogy jelenleg milyen az életem? Nehéz. Nagyon nehéz"

- idézi Pamela első sorait a Bors.

hirdetés

Az influenszer ezután a közösségi médiáról mondja el a gondolatait, majd szóba hozza az exét, gyermeke apját, Berki Krisztiánt és feleségét, Mazsit is.

"Őszinte leszek, engem hetente felidegel a gyerekem apja. Hol privátban akarja tönkretenni az életem, hol a médiában, és három év után is ez a kitűzött cél számára. Engem havi egyszer felidegel a felesége, hol privátban, hol a médiában, azzal, hogy több akar lenni, mint egy barátnő a lányom életében. Engem félévente ér egy egészségügyi probléma, hol a magamban tartott, ki nem mondott feszültség terhe, hol a hátamon cipelt teher okoz fájdalmat. Ráhúzódott a nyakamra a stressz, nem bírtam mozdulni, korpásodni kezdett a hajam, pattanásaim lettek, és még sorolhatnám..."

- fogalmaz Pamela, aki azt is hozzáteszi, hogy pszichológushoz fordult és szerinte ezt ma már nem ciki kimondani. Azt egyelőre nem tudja, hogy ez mennyit segít majd neki, de ad egy esélyt ennek az útnak.

Az influenszer azt is elmondta, évek óta betartja a vonzás törvényét és tudja, hogy boldog lesz majd.

"Ne azt mondd, mi az, amit nem szeretnél! Mondd azt, amire vágysz, és ahogyan azt elképzeled! Tudom, hogy boldog leszek. Tudom, hogy győzni fogok. A rosszban megélem a fájdalmat, de a tanulságot látom. A párkapcsolatomat nem viszem a médiába. Bízom benne, nem is lesz rá igény, de elég sok magyarázkodástól megóvom magam a jövőben ezáltal. Ez az apró könnycsepp, ami a szemem sarkában rejtőzik, a múlt. Ez az apró mosoly pedig, amit az arcomon láttok, az új irány"

- zárta gondolatait Pamela.

Az influenszer a stúdióban egy videót is felvett, amin a szöveget olvassa. Ezt a felvételt pedig az Instagarmjára is feltöltötte. Ezt ITT tudod megnézni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lilu-kaleta-gabor-ugy.jpg

Lilu: Amikor mindenki ész nélkül posztolja a gyerekét, vajon gondolnak arra, hány Kaleta Gábor látja a képeket?

A műsorvezető is felszólalt a gyermekpornográfia miatt felfüggesztett börtönre ítélt volt perui nagykövet ügyében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy év felfüggesztett börtönre és 540 ezer forintos pénzbírságra ítélte a Budai Kerületi Bíróság szerdán Kaleta Gábor volt perui nagykövetet gyermekpornográfia miatt. A volt perui nagykövet több ezer, gyermekekről készült pornográf tartalmat tárolt a laptopján.

Az ügyben még a közéleti témákban ritkán megszólaló Lilu is kifejtette a véleményét az Instagram-oldalán. A műsorvezető több 24 óráig tartó sztoriban reagált az ügyre.

Az első sztoriban egy Kaletát ábrázoló fotó van, a képhez pedig azt írta:

"...szerintem jegyezzük meg Kaleta Gábor arcát. Hiszen köztünk él. Ettől a gondolattól sajnos nem lehet szabadulni."

hirdetés

"Még az jár a fejemben, hogy amikor mindenki ész nélkül posztolja a gyerekét (reklámhoz, like-ért, vagy csak azért, mert ez népszerű tartalom), vajon gondol-e arra, hogy hány Kaleta Gábor nézegetheti ezeket a képeket..."

- folytatja a műsorvezető.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kobol-anita.jpg

A terhessége elején hagyta el a párja Köböl Anitát

A TV2 egykori műsorvezetője már nagyon várja, hogy a karjában tarthassa kislányát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Köböl Anita, a TV2 egykori műsorvezetője áprilisban, egy babapocakos fotóval jelentette be, hogy várandós. Már az akkori posztjából is arra lehetett következtetni, hogy egyedül csinálja végig a terhességét és hozza világra gyermekét.

A műsorvezető a HOT! magazinnak beszélt először arról, miért döntött úgy, hogy egyedülálló anyaként neveli fel születendő kislányát.

Köböl Anita januárban tudta meg, hogy babát vár, de párja nem osztozott a boldogságában. A 36 éves kismama viszont biztos volt benne, hogy 40 éves kora előtt szeretne anya lenni, így számára nem volt kérdés, hogy megtartja a babát.

"A családalapítást én sem így képzeltem el soha! De az egyik oldalon született egy döntés, amire már csak a saját döntésemmel tudtam reagálni, mégpedig, hogy soha nem vetetném el a kisbabánkat! Sokáig nagyon fájt, de mára megbékéltem a helyzettel. (...) Most boldog vagyok, és nagyon várom, hogy a karomban tartsam a kislányomat. Biztos vagyok benne, hogy életem legjobb döntését hoztam meg, és sosem fogom megbánni! A volt párommal százszázalékos a szétválás, a magam részére semmiféle követelés nincs felé, nem tartjuk a kapcsolatot. Ő nem kérdez, én pedig nem mondok semmit. Ennek tudatában vállalom az anyaságot, és hiszek benne, hogy mi ketten bármit le tudunk majd győzni!"

- idézi a Femina az interjúból.

hirdetés

A lap azt is hozzáteszi, hogy a hetedik hónapban járó kismamát a családja egyébként mindenben támogatja, szülei pedig már nagyon várják az unoka érkezését.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
radics-gigi-nem-akar-rozsaszinu-gyerekszobat.png

Radics Gigi nem szeretne rózsaszínű babaszobát születendő kislányuknak

Nem szereti ezt a színt. Az énekesnő családjától 10 percre találták meg új otthonukat, most azt csinosítják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Mi is megírtuk az örömhírt, hogy gyermeket vár Mikus Áron szobrászművész és Radics Gigi.

"Leírhatatlan érzés töltött el, amikor láttam, hogy pozitív lett. Egy étteremben, vacsora közben mondtam el Áronnak, hogy kisbabánk lesz" - mondta akkor a Storynak.

"Teljes mámorba kerültünk, kavarogtak bennünk az érzelmek. Aztán egymásra néztünk, mondván, ez egy nagy, közös utazás kezdete, és megöleltük egymást. Nagyon izgatottak voltunk már akkor is, és ez a lelkesedésünk csak fokozódik, ahogy növekszik a baba."

Nemrég kiderült, hogy gyermekük kislány, aki a Bella Szofia nevet kapja majd.

 

hirdetés
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gigi Radics (@gigiradics) által megosztott bejegyzés,

Az énekesnő most a Blikknek mesélt arról, hogy megtalálták a párjával az otthonukat - 10 percre Radics Gigi családjától.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
toth-gabi.jpg

Tündéri fotót posztolt Tóth Gabi éppen ma 7 hónapos babájukról

Hannaróza cuki félmosolyára özönlenek a lájkok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Tóth Gabi és párja, Krausz Gábor kislánya, Hannaróza büszkén hirdeti egy kis táblácskán, hogy épp ma 7 hónapos.

A már nem is olyan kicsi baba meglehetősen kameraérzékeny, a pénteken posztolt Instagram-fotón még a szeme is huncutul mosolyog.

Nem csoda, hogy fél nap alatt több mint 34 ezer lájkot kapott a kép.

?❤️?⚡️✨

null

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!