hirdetés
spronz-julia-patent-egyesulet-bantalmazas.jpg

„Én vagyok az, aki eldönti, mikor van vége az életednek”

A bántalmazó meggyőződése, hogy kontrollálhatja a partnere, a gyereke életét, annak minden mozzanatát, sőt: akár meg is ölheti azt, akin uralkodik.
Lestyánszky Ádám, Pivarnyik Balázs/Abcúg - szmo.hu
2019. szeptember 16.


hirdetés

Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak miatt.

Augusztusban egy férfi megölte a 4 éves kislányát és a párját, majd magával is végzett. Tatán egy férfi megölte a feleségét. Andornaktályán egy férfi megölte a kislányát és volt feleségét, majd öngyilkos lett.

A gyilkosságok elleni tiltakozó demonstráción elhangzott: minden héten meghal egy nő Magyarországon bántalmazás miatt, és a döntéshozóknak és a rendőröknek meg kellene védeniük a kiszolgáltatottakat.

Az ügyek nagy visszhangot váltottak ki, számos reakció érkezett rájuk. Az Abcúg a gyilkosságokal kapcsolatban beszélgetett Spronz Júliával, a nők elleni erőszak áldozatainak jogi és pszichológiai segítséget nyújtó Patent Egyesület ügyvédjével a bántalmazó kapcsolatokról és a családon belüli erőszakról.

hirdetés

Bárki válhat párkapcsolati erőszak áldozatává, egyetlen feltétel, hogy párkapcsolatot létesítsen egy bántalmazó személlyel

– mondja a szakember.

Szerinte a gyilkosság mozgatórugója pontosan ugyanaz, mint például a pénzügyi kontrollé vagy a szavak szintjén megvalósuló erőszaké: a bántalmazó meggyőződése, hogy kontrollálhatja a partnere, a gyereke életét, annak minden mozzanatát.

Spronz Júlia szerint nemcsak a rendőrség, hanem minden, a családon belüli erőszakkal kapcsolatba kerülő állami intézmény rosszul végzi a dolgát.

Nem véletlen, hogy nagyon sok nő úgy van vele, inkább nem kér segítséget, mert a végén még ő issza meg a levét.

"Már az elején el tudunk oszlatni egy gyakran felmerülő tévhitet: nincsen szociológiailag közös jellemzőjük ezeknek az ügyeknek. A metszet összesen annyi minden ügyben, hogy szerepel

egy olyan bántalmazó, akinek olyan jogosultságtudata van, olyan viselkedésmintát követ, aminek az az alapja, hogy ő uralkodhat a család tagjain; ez jellemzően a partnerre és a gyerekeire korlátozódik.

Neki az a meggyőződése, hogy kontrollálhatja a partner, a volt partner, illetve a gyerekeinek az életét, életük minden mozzanatát" - mondja Spronz Júlia.

"Szokás azt gondolni, hogy bántalmazás a szegényebb néprétegekben, bizonyos rasszoknál fordul elő, vagy éppen az iskolai végzettségtől függ, esetleg a társadalomban betöltött státusztól.

De nem. Éppen annyi bántalmazót találunk a második kerületi Rózsadombon mint bármilyen BAZ megyei kistelepülésen"

- mondja a szakember.

A teljes Videót itt láthatjátok:

hirdetés

KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elrontott-generacio-1000x666.jpg

„Felneveltünk egy életképtelen generációt – hol rontottuk el?”

Az idézet egy cikkből származik, amit egy barátom osztott meg, és eddig majdnem 200 ezer lájkja van, tehát nagyon sokan értenek egyet vele. Nos, én sokat foglalkozom gyerekekkel – elmondom, szerintem hol rontottuk el. 
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Az említett cikk, vagy inkább blogbejegyzés egyértelműen felrobbantotta a netet. Teljes terjedelmében itt olvasható, a lényege az, hogy "hagytunk felnőni egy elrontott generációt", amely "nem terhelhető, képtelen elviselni a tetteinek a következményeit, összeroppan a felelősségtől, lusta, nem örül semminek, nulla munkáért követeli a pénzt, kiveszett belőle a tisztelet, a hit, nem látja a másik embert, csak a kütyüjébe mélyed" stb. stb. stb. És persze többször is felteszi a kérdést (szinte látom, ahogy a szerző kétségbeesett szemekkel az égre néz): hol rontottuk el? 

Napi szinten foglalkozom gyerekekkel. Kora tizenévesekkel, olykor kisebbekkel, olykor nagyobbakkal is. Egy jó nevű intézményben, többnyire kifejezetten jól szituált családok gyerekeivel, klassz cuccokban, világítós sportcipőkben (az, amelyiknek a talpa villog), menő uzsonnás dobozokkal, felnőtt mércével mérve is drága okostelefonokkal, netbookokkal, fülhallgatókkal.

hirdetés

Amikor az időm engedi, egyenként is elbeszélgetek velük. Arra mindig nyitottak, sőt, éheznek a kommunikációra. És mesélnek. Aztán beszélgetek a baráti köröm gyerekeivel is, ha úgy adódik. Itt most a negyven körüli szülők (plusz-mínusz pár év) csemetéire gondolok. Mára elég sok, mellbevágó megfigyelést tettem. Elmondom, én mit gondolok arról, hogy "hol rontjuk el" a gyerekeink generációját. Természetesen minden alábbi állításra érvényes, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára. 

Először is: ott rontjuk el, hogy nem beszélgetünk a gyerekeinkkel. És itt most nem arra gondolok, hogy a suliból hazafelé megkérdezzük, mi volt az ebéd, sok-e a lecke, vagy otthon odabökjük, hogy mit kér vacsorára. Nem.

Meggyőződésem, hogy a mai szülők túlnyomó része napi fél órát egyfolytában szinte soha nem beszélget a gyerekével. Bármiről.

Arról, hogy mi bántja, mi érdekli, kit szeret az osztályból, milyennek tartja a sárguló őszi leveleket az ablak előtt, szeret-e kosarazni, mi jut eszébe a hóesésről (ha egyáltalán látott már olyat), kivel csetel, hogyan illik egy beszélgetésben megszólítani egy lányt/fiút, mi számít bántásnak vagy sértésnek (mert sokszor azzal sincsenek tisztában).

Az a tapasztalatom, hogy ha leülök egy gyerek mellé, és tíz – csak tíz – percet teljes egészében rá koncentrálok, kérdezgetem, és meghallgatom a válaszait, utána tűzbe menne értem. És a leckéjét is azonnal megcsinálja. Nem, nem lesz egy csapásra kisangyal, de érezhetően kialakul benne egyfajta kötődés és tisztelet. Ha viszont ezt nem kapja meg, legfőképpen otthon, napi szinten, egészen nagykoráig, akkor ő miért is adná meg ezt a kötődést és tiszteletet másoknak? Hiszen azt se tudja, hogy kell. 

Másodszor: ott rontjuk el, hogy nem ritkán már hat-hét éves korukban a kezükbe adjuk a kütyüt, és mi magunk is éjjel-nappal kütyüzünk mellettük. Igen, persze, egyszerűbb, és kevésbé fárasztó rászabadítani őket az okostelóra, a netre meg a videójátékokra, akkor tényleg elvannak órákig, le van a gond róluk. Csak éppen beszippantja őket egy pszeudo-világ, ahol szűrés és válogatás nélkül ömlik rájuk egy halom személyiségromboló, totálisan kifordított értékrendű információ.

Ömlik rájuk az, hogy csak akkor vagy ember, ha mindekit halomra lelőve győzöl. Csak akkor vagy ember, ha szétretusálva, pucsítva, kigyúrva, önmagadból agyonfotosoppolt műanyag-babát kreálva vadászol a lájkokra a közösségi oldalakon.

Sőt, ezzel még milliomos is lehetsz, meg őrült Youtuberként is, elég, ha több százezer követőt behülyítesz, és máris dől a lé, minek ide munka.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
cimlap3.png

Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak - egy kínai átnevelőtábort megjárt nő vallomása

Sayragül Sauytbay megerőszakolt asszonyokról, körömtépésről, kötelező bűnbánatról, éjjel-nappal sulykolt propganadáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Sayragül Sauytbay fejére 2017. novemberének egyik éjszakáján csuklyát húztak a kínai rendőrök. Nem mondták meg neki, hová viszik. A 43 éves kazah származású, muszlim óvónő ekkor már több éjszakai kihallgatáson is túl volt, miután egy évvel korábban férje és gyerekei Kazahsztánba menekültek Kínából. Ő nem tudott utánuk menni, mert neki, akárcsak a többi közalkalmazottnak, 2014-ben elvették az útlevelét. A kihallgatáson arra utasították, kérje meg a férjét, hogy jöjjön haza. Ő azonban inkább minden kapcsolatát megszakította a családjával, annyira félt, hogy bajuk esik.

Ezen a novemberi éjszakán nem kihallgatni vitték. Egy órányi autózás után egy úgynevezett átnevelő táborba került. Közölték vele, az lesz a dolga, hogy kínai nyelvet tanítson a táborlakóknak.

“Alá kellett írnom egy papírt, amiben le voltak írva a feladataim és a tábor szabályai. Azt mondták, ha nem engedelmeskedem, halálbüntetést kapok."

A szabályok szerint tilos volt a többi fogollyal beszélnie, nevetnie, sírnia, válaszolnia mások kérdéseire. "Aláírtam, mert nem volt más választásom. Kaptam egy egyenruhát, egy kis szobába vittek, amelyben egy cementágy volt egy vékony műanyag matraccal. Öt kamera figyelt” – idézte fel első napját Sauytbay az izraeli Háárec tudósítójának.

hirdetés

Sauytbay egy olyan táborba került, mint amilyenekbe ujgurok százezreit zárták be az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban. A hivatalos kínai álláspont szerint a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőséges nézetek ellen harcolnak ezeken a helyeken.

Sauytbay becslése szerint az ő táborában 2500-an lehettek, a legidősebb fogoly 83, a legfiatalabb mindössze 13 éves volt.

Azokkal, akiket nem tanárként vittek oda, az asszony elmondása szerint még rosszabbul bántak. Egy 16 négyzetméteres teremben zsúfoltak össze csaknem húsz embert.

Minden ilyen teremben egy darab műanyagvödör szolgált WC-ként, és mindenki napi két percet kapott, hogy használhassa. A vödröt naponta egyszer ürítették. Ha megtelt, a foglyoknak várniuk kellett másnapig.

A foglyok rabruhát kaptak, és a fejüket leborotválták. A kezük és a lábuk egész nap bilincsben volt, amit csak akkor vettek le, ha írniuk kellett. Éjszakára is rajtuk hagyták, és szigorúan előírták, hogy csak a jobb oldalukra fordulva alhatnak. Aki másképp aludt, azt megbüntették.

VIDEÓ: titokban készített felvételek az egyik táborról

Az ujgur és kazah anyanyelvű raboknak Sauytbay egész nap kínai propaganda-dalokat tanított. Reggel hatkor keltek, kaptak valami reggelit, majd óránként változott, melyik propaganda-dalt vagy pártot dicsőítő jelszót kellett magolniuk. Olyanokat, mint a "Szeretem Kínát", "Hálás vagyok a kommunista pártnak", "Kínai vagyok" és "Szeretem Kína elnökét." Délután négytől hatig minden nap meg kellett vallani a bűneiket: vallási tanokat követnek, nem beszélnek kínaiul, erkölcstelen életet folytatnak... Aki nem tudott elég súlyos bűnöket kitalálni magának, azt megbüntették.

Aztán vacsora következett, majd felemelt kézzel a fal felé fordulva folytatódott a bűnbánat. Este 10 és éjfél között le is kellett írniuk, milyen bűnöket követtek el. Éjféltől reggel hatig alhattak.

Naponta háromszor ehettek. Híg rizs – vagy zöldségleves és egy szelet kenyér volt a napi fejadagjuk. Húst csak péntekenként kaptak, de kizárólag a muszlimok számára tiltott disznóhúst, és kényszerítették őket, hogy ezt megegyék.

„Soha nem tudtuk kialudni magunkat, a higiéniai körülmények iszonyatosak voltak. Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak”

– mondta Sauytbay, aki a beszélgetés során nagyrészt megőrizte higgadtságát, de néhány borzalmas részlet felidézésekor már nem tudta visszatartani könnyeit.

hirdetés

Aki nem tartotta be a szabályokat, nem tanult elég gyorsan kínaiul, nem megfelelő átéléssel énekelte a propaganda-dalokat, az könnyen a rettegett "fekete szobában" találhatta magát.

Itt szögeket vertek beléjük, kitépték a körmeiket, elektromos árammal sokkolták őket. Sauytbay szerint egy idős asszonyt azért büntették meg, mert azzal vádolták, hogy külföldre telefonált, és ő ezt nem volt hajlandó bevallani. Azt sem tudta, hogy működik a telefon.

Elvitték, és vérző testtel, felszaggatott bőrrel, körmök nélkül tért vissza.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
leszbi.jpeg

Ja, persze, két anyám van, és? – így nevel gyerekeket egy leszbikus pár egy magyar kisvárosban

Két, harmincas évei végén járó édesanyával beszélgettünk arról, milyen ma nőként közös családban élni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Anna és Eszter (nevüket kérésükre megváltoztattuk) nagyjából 10 éve vannak együtt, 6-7 éve egy családban. Három gyerekük van, egy 18 éves nagyfiuk Anna előző, heteroszexuális kapcsolatából (egy 10 éves házasságból), egy 5 éves kislányuk, akit egy meleg férfival vállaltak együtt társszülőként, és egy pár hónapos pici fiuk, akit egy önkéntes donor segítségével hoztak a világra. Egy Budapest környéki kisvárosban élik a nyugodt, kisgyermekes nagycsaládok életét.

Ha homoszexuális emberekről beszélünk, mindenki azonnal meleg férfiakra gondol. Könnyebb leszbikus nőként gyereket vállalni és családot alapítani, kevésbé vagytok célkeresztben?

Eszter: A férfiakat veszik elő mindig. Két férfi szerelmére mindig undorítóként hivatkoznak. Nőként könnyebb megoldani, hogy az embernek gyereke legyen. A fiúknak csak az örökbefogadás marad, vagy esetleg a társszülőség.

hirdetés

Anna: Ha férfiként hordasz egy gyereket bölcsibe, sokkal hamarabb felmerül a kérdés, hogy hol az anyja? Ki az anyja? Ha nőként hordod, hát mindig az anyja hozza, kész. Nem is keresik, hol az apja.

Hogy döntöttétek el, ki fog szülni?

Anna: Én megszültem a nagyfiam 18 évvel ezelőtt, és akkor azt gondoltam, hogy én ezt ezennel befejeztem. Bárkivel nagyon szívesen szülök, középiskolás barátnőmmel, veled is, bárkivel, de hogy én még egyszer, azt már nem!”

Kislányotokat társszülőként, „felesben” nevelitek egy férfivel. Ez hogy működik?

Eszter: Az, hogy kéthetente hétvégén találkoznak, az nem apaszerep. Az egy kis haverkodás, és ennyi. Úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, ha sokkal több időt töltene az édesapjával, ezért egy hetet nála van, egyet pedig nálunk. Csak abba nem gondoltunk bele, hogy ez azért fáj.

Ő tudja, hogy a ti családotok más, mint a többi? Hogy viszonyul ehhez?

Anna: Neki az természetes, hogy mi puszilkodunk.

Eszter: Erről nem lehet nem beszélni, főleg az óvodában. A gyerekek látják, és mindenre rákérdeznek. Mi nem akarjuk, hogy azt érezze, ez szégyellni való. Mert ha ő szégyelli, és ezt a többiek megérzik, akkor csúfolni fogják miatta. De ha azt mondja, hogy ja, persze, két anyám van, és?! Akkor kész, nem csúfolják, és téma lezárva.

Anna: Elmondtuk neki, hogy általában a gyerekeknek egy anyukája és egy apukája van. De milyen szerencsés, hogy neki két anyuka jutott, mert van olyan, akinek sajnos egy sincs.

Mi a helyzet a nagyfiatokkal?

Anna: A mai tinédzserek ezen elég hamar túllépnek. Az osztályában is van olyan, aki melegnek vallja magát. Mi többet izgulunk ezen, mint ő. Sokszor jönnek ide bandázni, senkit nem zavar a dolog.

Nemrég olvastam azt az érvet az azonos neműek örökbefogadása ellen, hogy a homoszexuális emberek gyakrabban váltogatják a partnereiket, ezért egy ilyen családban a gyermek folyamatos bizonytalanságnak lesz kitéve.

hirdetés

Anna: A gyerekvállalás sokkal nagyobb kihívás, mint egy heteroszexuális embernek. Nincs olyan, hogy ’hupsz, becsúszik’. Akik így vállalnak gyereket, végtelen sok belső őrlődésen mennek keresztül, hogy megtehetik-e egyáltalán. És ha ezen túljut egy pár, akkor meg ott van, hogy milyen módon legyen gyerekük.

Eszter: Maga a procedúra évekig tart, mire megkapják a gyereket. Örökbefogadásnál kell mindenféle teszt, tanfolyam, pszichológusi vizsgálat és környezettanulmányt is csinálnak náluk. Elméletileg az a természetes, hogy egy férfinak és egy nőnek lehet gyereke, biológiailag ők alkalmasak rá. De az természetesebb, hogy egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedik egy gyerek, mint szeretetben?

A kicsiket Eszter szülte. Jogilag van Anna és köztük bármilyen kapcsolat?

Anna: Az idősebbel semmilyen, neki van apukája. A nevelőszülőjének számítok, de ha Eszterrel valami történne, menne az apjához. A legkisebbnél más a helyzet, neki nincs fiktív apja sem, végrendeletben rendelkezett róla Eszter, de ugyanúgy örökbefogadási eljáráson kéne keresztülmennem. Jogilag kábé nincs semmi kapocs, és ez nagyon rossz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
abcug-ovoda-cim.jpg

Mélyszegénységben élő óvodásoknak már egy tubus fogkrém is hatalmas segítség

Tíz hónap alatt országos mozgalommá nőtte ki magát az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, amely során már 219 hátrányos helyzetű óvoda talált örökbefogadóra.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalomban az örökbefogadók az írószerek és tisztítószerek mellett a gyermekük kiselejtezett, de még jó minőségű ruháit, játékait, könyveit juttatják el azokba az óvodákba, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak.

A projekt olyannyira jó ötletnek bizonyult, hogy tíz hónap alatt ezer ember 219 hátrányos helyzetű óvodát fogadott örökbe. A projekt az óvónőkre épít, hiszen ők egy olyan szociális figyelőrendszert alkotnak, ami még az úgynevezett három hás, vagyis halmozottan hátrányos helyzetű családok életébe is belelát.

Óvoda egy gyönyörű, de eléggé hátrányos helyzetű volt bányásztelepülésen

hirdetés

A legtöbb család anyagilag rettenetes helyzetben van, mindegyik szülő arra törekszik, hogy a gyereküknek meglegyen a legfontosabb. Azonban amikor látom, hogy kicsi a gyerekre a cipő, akkor az adományokat tároló szekrényből adok egyet a kispajtásnak, ha akad megfelelő méretű, vagy egy kicsivel nagyobb

– mondja Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője.

Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője az egyik adománycsomaggal | Fotó: Magócsi Márton

Rudolftelep egykori bányásztelepülés Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Kazincbarcikától néhány kilométerre. A festői völgyben elhelyezkedő faluban a szebb napokat látott régi kolóniaházak emlékeztetnek arra, hogy a falu virágkorában több ezer bányász számára biztosított megélhetést.

A lakók az ország különböző területeiről érkeztek, azonban az állami bányabezárásokat Rudolftelep sem úszta meg, a magánkézbe került bánya pedig 2000 márciusában végleg bezárt. Mindez munkanélküliséget hozott magával, a lakosság száma pedig évről-évre csökken. Manapság a zsáktelepülésről a miskolci és kazincbarcikai üzemekbe járnak a lakosok dolgozni, vagy pedig közfoglalkoztatottak, esetleg munkanélküliek.

A hétszáz fős falu központjában találjuk a Rudolftelepi Huncutkák Óvodáját, ahová 24, többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek jár. Az intézmény vezetője Ráki Sándorné öt évvel ezelőtt költözött a településre, azóta az élete szorosan összekapcsolódik a telep életével.

Az intézményvezető körbevezet minket az udvaron, ahol saját maguk festették le a padokat, ahol a mókuskerékből hiányzik a kerék, és ahol a kerítés igencsak felújításra szorul. Ráki Sándorné (a gyerekeknek csak Kati néni) elmeséli, hogy mekkora álma egy mászóvár a “kispajtásoknak”, és hogy mekkora fájdalma, hogy a szülők anyagi helyzete miatt, nagyon nehéz bármilyen kirándulást vagy fizetős bábszínházi programot, esetleg gyermekkoncertet megszervezni a gyerekeknek.

Nem lehet leírni a gyerekek örömét, amikor kibontjuk a csomagot

Az egycsoportos óvodába többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, roma és nem roma származású gyerek jár, ezért az intézményvezető minél több helyről igyekszik támogatásokat szerezni. Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalommal egy európai uniós pályázaton keresztül került kapcsolatba, az óvoda az elsők között került be a programba idén tavasszal.

“Amikor meghallottam, hogy kiválasztottak, nagyon boldog lettem, eddig kétszer érkezett adomány az örökbefogadótól, olyan fontos dolgokat kapunk, amiket igazán tudunk használni. A kismotornak nagyon örültek a kisebbek. Gyerekruhára is nagy szükség van, lábbeliből, felsőruházatból, kabátból, dzsekiből is mindent szét tudunk osztani.”

Eddig Kelemen Zsófia volt az egyedüli örökbefogadója az óvodának, de nemrég egy budapesti magánóvoda is bejelentkezett. Miközben a gyerekek alszanak, az intézményvezető az irodában kipakolja az asztalra a legutóbbi csomagot.

hirdetés

"Zsófi az internetre feltöltött “nincs listáról” tett be dolgokat, és telefonon is felhívott, hogy mire van szükségünk, mindig kitesz magáért, most is szép mennyiséget küldött. Dekorgumikat és dekorfilceket kértünk, a varrható anyagból ujjbábokat készítünk, és a téli játszóház alkalmával különféle dekorációkat a gyerekszobákba, ablakokba. Ezeket majd hazavihetik a gyerekek, hogy a testvérükkel is játszhassanak, és hangulatosabb legyen a gyerekszoba, örömtelibb az ünnep.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!