Az "emlékátültetés" lehet az eszköz az Alzheimer-kór enyhítésére
Egyelőre meztelen tengeri csigákon tesztelték a tudósok a műveletet, ami korszakalkotó megoldást jelenthet több betegség kezelésére is.
MTI, címkép: illusztráció (Pixabay)
2018. május 16.

Sikeresen ültetett át egy emléket egyik csigából a másikba az RNS, a genetikai információ egy formájának átvitele révén a Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja.

A meztelen tengeri csigák egyik csoportját először megtanították egy védekező mechanizmusra. Amikor a kutatócsoport ezen csigákból nyert RNS-t (ribonukleinsav) ültetett át olyan csigákba, amelyeknél nem fejlesztettek ki védekező mechanizmust, ők is ugyanúgy viselkedtek, mint az első csoport egyedei.

Az eNeuro tudományos folyóiratban közzétett kutatási eredmények

közelebb vihetnek egyes betegségek - többek az Alzheimer-kór vagy a poszttraumatikus stressz szindróma (PTDS) - hatásainak enyhítéséhez.

A ribonukleinsav egy nagy molekula, a genetikai szabályozó rendszer egyik főszereplője, feladata az örökletes információk szállítása, a fehérjék szintézisének vezérlése. A ribonukleinsavaknak három csoportja van: a hírvivő, vagyis az mRNS, a szállító, a tRNS és a riboszomális, az rRNS.

A kutatók enyhe elektromos sokkot alkalmaztak a kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica) nevű tengeri meztelencsigafaj egyedeinek farokrészénél, és megfigyelték, hogy jóval erősebbé vált a sokkolás nyomán a csiga védekező összehúzódási reflexe, amivel a veszélytől óvták magukat. Amikor a csigákat később megkoppintották, a sokkolt állatok védekező összehúzódása legalább 50 másodpercig tartott, míg azoké, amelyeket nem sokkoltak, csupán egyetlen másodpercig.

A sokkolt csigákat ugyanis érzékennyé tették az ingerre. A kutatók ezeknek a csigáknak az idegrendszeréből RNS-t vontak ki és befecskendezték azt az érzékennyé nem tett csigákba. Utóbbiak ugyanúgy viselkedtek, mint sokkolt társaik, védekező összehúzódásuk mintegy 40 másodpercig tartott.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy hasonló hatásnak voltak tanúi, amikor ugyanilyen kísérletet végeztek érzékelő idegsejtekkel petricsészékben.

David Glanzman professzor, a tanulmány egyik szerzője azt mondta:

"az eredmény olyan, mintha memóriát vinnénk át".

A szakemberek hagyományosan úgy vélik, hogy hosszú távú memóriát az agy szinapszisai, a sejt közötti kapcsolódási helyek tárolják, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át. Minden neuronnak több ezer szinapszisa van.

"Ha az emlékeket a szinapszisok tárolnák, kísérletünk egyáltalán nem sikerült volna"

- mondta a professzor, aki úgy véli, hogy az emlékezetet az idegsejteknek és nyúlványainak sejtmagjai tárolják.

A tengeri csigák sejtjei és molekuláris folyamatai hasonlóak az emberéhez, annak ellenére, hogy a csigák idegrendszerében csak mintegy húszezer neuron található, míg az emberében mintegy százmilliárd.

A kérdésre azonban, hogy ez a folyamat elősegítheti-e az élettapasztalatokon nyugvó memória átültetését, Glanzman professzor kétségeit fejezte ki.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!