hirdetés
magat-krisztina-sulyemelo-mti-foto-1000x673.jpg

Eltűnt a magyar súlyemelő, semmit nem tudnak róla, nem utazott el a csapattal a vb-re

Magát Krisztina szerdán lépne versenydobogóra, de nem szállt repülőre a magyar csapattal. A szövetségi kapitány sem tudja, mi van vele.
MTI - szmo.hu
2019. szeptember 21.


hirdetés

A magyar csapat is megérkezett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság színhelyére, Pattayába, ahová azonban nem tartott társaival Magát Krisztina.

"Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk együtt kellett volna eljönnie Budapestről

- mondta az MTI érdeklődésére a válogatott szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc. - Nekem nem jelezte, hogy mi az oka otthon maradásának."

A 30 éves Magát, aki doppingeltiltását követően újrakezdte a versenyzést, s a 2018-as Európa-bajnokságon ezüstérmes, a világbajnokságon pedig 12. volt, a thaiföldi vébé rajtlistája szerint

szerdán lépne versenydobogóra a 87 kilósok B csoportjának tagjaként.

Hiányában is lesz magyar szereplője a kategóriának: Boros Viktória, a szombathelyi Haladás VSE emelője indul, besorolása alapján a 87 kg C csoportjában, kedden. Aznap lesz jelenése a BKV Előre versenyzőjének, Szuromi Tímeának a 81 kilósok B csoportjában, míg a szegedi Nagy Péter a vb zárónapján, pénteken szerepel a plusz 109 kilogrammosok B csoportjában.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
passport-2733068_1280.jpg

Miamiból szeretett volna hazajönni, amikor szembesítették azzal, hogy már több mint harminc éve halottnak nyilvánították.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. október 16.



Az idős, beteg férfi ügyében az Amerikai Egyesült Államokból, Miamiból fordultak a Pest Megyei Főügyészséghez. A férfi útlevélkérelmet terjesztett elő, amikor azzal szembesült, hogy nem kaphat, mert Magyarországon holtnak van nyilvánítva. A dokumentumok szerint a férfit még 1987-ben a Ceglédi Városi Bíróság nyilvánította holttá. A bíróság akkor azért döntött így, mert akkoriban csak annyit tudtak a férfiról, hogy korábban külföldre távozott, ám azután sem hollétéről, sem életben létéről semmilyen információ nem állt rendelkezésre. Valójában azonban nem halt meg, az Egyesült Államokban, Floridában telepedett le.

A magyar állampolgárságú férfi súlyos beteg lett, és még egyszer haza akar térni Magyarországra,

azonban Amerikában az útlevélkérelmét elutasították, mivel elhunyt személyként van nyilvántartva.

A férfi a konzulátuson keresztül a Pest Megyei Főügyészségtől kért segítséget. Az ügyészség a férfi érdekében rögtön fellépett, és a rendkívüli körülményekre tekintettel soron kívül kezdeményezte a Ceglédi Járásbíróságnál a holtnak nyilvánításról szóló bírói döntés hatálytalanítását.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
lead2_2.jpg

A felvételen látszik, nem ők utaztak rajta egyedül, mégsem tűnt fel senkinek, mi történik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 16.



A II. kerületi rendőrök keresik azt az ismeretlen férfit, aki a 4-6-os villamoson fenyegetett meg, majd rabolt ki egy fiatalt, írja a Police.hu

A férfi október 4-én negyed 7 körül felszállt a villamosra, és leült a fiúval szemben. Miután megszólította,

erőszakosan pénzt kért tőle és megfenyegette, hogy bántani fogja, ha nem ad neki.

A fiú odaadta a pénztárcáját, amiből a férfi pénzt vett ki. Végül a Nyugati pályaudvarnál szállt le a villamosról, ekkor hívta a rendőrséget.

A villamos biztonsági kamerája mindent rögzített, ennek alapján keresik a férfit:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tobiasjozsef.jpg

A politikus gyermeke teljes gyógyulásának érdekében költözött el családjával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 16.



November elsejével lemond mandátumáról Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke - közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerdán a Facebook-oldalán.

Tóth Bertalan azt írta, Tóbiás József korábban jelezte neki, hogy átmenetileg több időt lesz külföldön, mert kisfia légúti betegsége miatt családja külföldre költözött. Korábban mi is megírtuk, hogy Teneriféről ingázott képviselőként.

A pártelnök közölte, azt kérte politikustársától, hogy a parlament őszi ülésszakáig tegye egyértelművé, kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt - írta az MTI.

Tóth Bertalan azt írta,

Tóbiás József szerdán arról tájékoztatta, gyermeke teljes gyógyulásának érdekében további időt kell külföldön tölteniük, és mivel számára kisfia egészsége mindennél fontosabb, így november elsejével lemond a képviselői mandátumáról.

Mint azt korábban megírtuk, a gyereknek légúti problémái vannak, és az orvosai javasolták nekik, hogy menjenek olyan helyre, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyag. Tóbiás korábban azt mondta, hogy feladatait ingázással is el tudja látni, a kérdéseket és interpellációkat kint is meg tudja írni. Amikor pedig kell, akkor hazautazik. A költözésük nem végleges, csak addig maradnak, amíg a gyereke állapota azt igényli.

Tóbiás József 2014 és 2016 között volt az MSZP elnöke és frakcióvezetője. 2018-ban pártja országos listájáról jutott parlamenti mandátumhoz.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
valaszt.jpg

Újraszámoltathatják a szavazatokat, és ha szavazategyezés van, újra meg kell méretnie magát a jelölteknek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 16.



Várhatóan meg kell ismételni a választást több településen is.

12 polgármesteri és 4 önkormányzati képviselői mandátum sorsa még nem dőlt el véglegesen.

Minden eddiginél több helyen végződött holtversennyel a szavazás vasárnap.

Ezeknek a településeknek a nagy részén újraszámoltathatják a szavazatokat a választási Iroda elnöke szerint. 120 napon belül ismét meg kell méretnie magát, aki holtversenyben marad.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Fotó: illusztráció, MTI, Sóki Tamás


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!