hirdetés
hospital-5328026_1920.jpg

„Elsírtam magam a rendelésen, mert majdnem 40 év alatt nem éltem át ilyet”

Kimerültek a háziorvosok asszisztensei. Az ország minden részéből panaszkodnak, hogy elvégezhetetlenül sok a feladatuk, folyamatosan változnak a szabályok, egyre türelmetlenebbek a betegek, nem kapnak védőfelszerelést és megbecsülést sem.  
Belicza Bea, Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2020. november 22.


hirdetés

Az ország különböző pontjain dolgozó háziorvosi asszisztensek összefogtak egy zárt Facebook csoportban, hogy egymást segítsék. Az egyik alapító osztotta meg velünk, mit élnek át most a kollégái. Nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küzdenek mindenhol.

Sokkal több feladat

A fő gond mindenütt a túlterheltség. Volt, aki úgy fogalmazott, négy ember munkáját végzi, volt aki azt, hogy ő egy személyben adminisztrátor, nővér és takarítónő.

Bemenni kevesen mehetnek a rendelőbe, de mindenhol legalább 100-an hívják a rendelőt naponta, van ahol 150-en. Előfordul, hogy három telefon csörög egyszerre.

Egyikük szerint háromszor akkora a napi forgalom, mint a járvány előtt. Mellesleg a tavaszihoz képest most nem is az idősebbek, hanem a 30 és 50 év közöttiek jelentkeznek főként COVID-tesztre.

hirdetés

„Sokkal több lett a feladat, megváltozott a munka jellege, miközben minden korábbi teendő is ott maradt. Elláthatatlan mennyiség.” – írta egyikük.

Plusz munka most, hogy időpontot kell adni mindenkinek, teszteket kell kérniük, mentőt hívniuk. De ezeken kívül továbbra is ott vannak az alapvizsgálatok, receptek, beutalók, táppénzre vétel, kötelező oltások, újszülött vizsgálat, a krónikus betegek követése, és a rengeteg jelentés a betegekről, koronafertőzöttekről, halottakról.

Napi 2-4 órával több a munka most, és ezért nem kapnak több pénzt.

Több türelmet kérnek a betegektől

Nem bírják ezt a tempót az asszisztensek. Azt mondják, az sem segít, hogy az emberek azt hiszik, hogy ők csak kávézgatnak, meg félretették a telefont, és sokszor kérdőre is vonják őket ezért.

„Mindenkinek elmondjuk, válaszolunk, de adjanak időt. A telefonok nagy része, hogy azért hívlak, mert még nem válaszoltál. Vagy csak igazolás, recept kellene, de ezt emailre is elküldjük.”

Többen panaszkodtak, hogy sok beteg nem tudja, milyen gyógyszert szed, csak a tabletta színére és formájára hivatkozva mondja, mit szeretne. Krónikus betegek is csak gyógyszert kérnek, de az asszisztensnek tudnia kellene, milyen a vérnyomása, a cukorértéke.

„Ez nem betegellátás, ez csak tűzoltás” – fogalmaz egyikük.

Minden áldott nap foglalkozni kell a munkával, mert emailek, sms-ek jönnek, és az utcán is összefutnak beteggel. Van, aki a szabadságát használja utolérni magát.

„Nem tudunk pihenni. A héten feltorlódott adminisztrációs elmaradást hétvégén csinálom meg, szombaton vagy vasárnap 5 órában.”

„Folyamatosan telefon és számítógép. Ennek már nincs köze a nővéri munkához. Emellett a kérem és a köszönöm olyan ritka mint a fehér holló” – panaszkodik egyikük.

Kolléganője elsírta magát rendelésen.

„Majdnem negyven éve dolgozom, de nem volt még ilyen. Mindennek elmondott a beteg. Ilyet még nem éltem át." – írta egy megalázott asszisztens.

Egy másik asszisztens így fogalmaz:

„Ma már úgy érzem magam, mint a kínai zsonglőr, aki megpróbál egyre több tányért pörgetve egy pálcán a levegőbe tartani, és egyre több esik le, lehetetlen tartani.

Az emberek nem akarják látni, mekkora változás történt. Pont úgy szeretnének jönni, mint régen meglátogatva a családorvost.”

Nincs teszt, nincs maszk

Elvileg nem mehet koronás beteg a rendelőbe, de ez kivédhetetlen, amikor így terjed a betegség. Szükség lenne védőruhára, de van ahol májusban, van ahol nyáron kaptak utoljára maszkot, fertőtlenítőszert.

Az asszisztenseket nem is tesztelték eddig, hacsak nem volt tünetük. Három kolléganőről tudják, hogy hazavitték a vírust és belehalt egy családtagjuk, egy férj és két anya.

Elvileg 5 perc fertőtlenítés lenne előírva betegek között, de több helyen mondták, hogy erre nincs idő:

„Azt kérjük, hagyjanak kint mindent, kabátot, táskát, minél kisebb felület fertőződhessen.”

A folyamatosan változó eljárásrendet sem könnyű követni. Ezeket többnyire péntek délután küldik, amikor a rendelők nincsenek nyitva. Hétfőn pedig már az új szabályok szerint kellene dolgozniuk, amit aznap látnak először. Ez egy változás például:

„Az egészségügyi dolgozónak sem kell már két negatív teszt, sőt nem kell PCR teszt sem, elég a gyorsteszt és mehet vissza dolgozni. Azért változott, mert a teszt eredményre sokszor 5 napot kellett várni és nem volt már egészségügyi dolgozó.”

Úgy tudják, a karantén-határozatokat már két hónapja nem küldi a hivatal, nincs rá ember.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
127595531_697945517787626_1874953339832292840_n.jpg

„Gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim” – jogfosztott szivárványcsaládok az örökbefogadás útvesztőiben

Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.
Báthory-Beck Nóra, címkép: Horváth Adrianne, fotók: Markovics Kristóf - szmo.hu
2020. november 26.


hirdetés

„Ezzel a törvénymódosítással úgy érezzük, hogy minden jogunktól megfosztottak minket. Mi tényleg csak örökbe fogadni szeretnénk.

Még ha lehetne is vérszerinti gyerekünk, akkor is inkább örökbe fogadnánk, mert nekünk ez nem csak azt jelenti, hogy lesz gyerekünk, hanem azt is, hogy segítünk egy gyereknek kijutni a rendszerből, megteremtjük neki azt a szerető és támogató közeget, amit a vérszerinti családjában nem kapott meg.

Ezért nem is lett volna kikötésünk, nagyobb, roma gyereket is elfogadnánk, olyat is, aki senki másnak nem kell, mert úgy tudjuk, hogy sok ilyen gyerek van”

– fogalmaz Vanyovszki József, aki 9 éve él együtt szerelmével, Lakatos Bencével. Mindketten arccal és névvel vállalták az interjút, és még az otthonukba is beengedtek minket, mert úgy érzik, nincs mit szégyellniük. Ők is, ahogy sok heteroszexuális pár, úgy gondolják, hogy akkor lenne teljes az életük, a családjuk, ha gyereket vállalhatnának.

A kormány a koronavírus miatti rendkívüli felhatalmazással a zsebében november 9-én hirtelen benyújtotta az Alaptörvény kilencedik, valamint egyéb igazságügyi tárgyú törvények, módosítási javaslatát. Ezekben szó esik a kormány által törvényesnek ítélt családmodellről, amelyben az apa férfi, az anya nő, a nemváltoztatás tiltásáról és arról, hogy örökbe fogadni kizárólag házastársaknak van joguk. Egyedülállóknak csak különös méltánylást érdemlő esetekben, amelyekről a miniszter dönt.

hirdetés
„A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, ahol az anya nő, az apa férfi.”

„Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

„Gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe.”

„Kivételesen – különös méltánylást érdemlő esetben – az egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadása is megállapítható.”

„Van egy szivárványcsaládok csoportunk a Facebookon, és ott valaki beírta ezt a törvénymódosítást. Én láttam meg napközben, gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim”

– meséli József, aki hozzáteszi, hogy azért is keseredett el ennyire, mert már évek óta tervezgetik a gyerekvállalást, de mivel az örökbefogadásnál külön szoba kell minden gyereknek, ők pedig jelenleg egy egyszobás lakásban laknak, eddig a lakáscsere útjukat állta.

„Még a CSOK-ot is megpróbáltuk megigényelni, mert elvileg nem kizáró ok, hogy mi meleg pár vagyunk, de 2-3 bankkal leveleztünk, és mindenhol elutasítottak, úgyhogy most már világos, hogy csak sima hitelben gondolkodhatunk. Tavaszra terveztük a lakásvásárlást és az örökbefogadás elindítását.”

Tamás és Péter egy fokkal jobb helyzetben vannak, mert ők már egy éve jelentkeztek a Tegyesznél, és csak a jogerős határozatukra várnak. Ők is azt mondják, hogy nagyon szívesen nevelnének idősebb gyereket, vagy akár testvérpárt is. Nincs származási, vagy egyéb kikötésük. A házvásárláson már túl vannak, és bár ők vidéken élnek, a család és a környezetük is támogatja a családalapítási terveiket.

„Érdekes látni a politikából folyó negatív hangulatot a melegekkel kapcsolatban, miközben a mindennapokban a közvetlen környezetünk elfogadó, nyitott, támogató. A politikusok sokat ártanak nekünk azzal, hogy ilyen negatív színben tüntetnek fel minket, nem csoda, hogy nagyon sokan felköltöznek Pestre, vagy külföldre menekülnek” – mondja Péter.

Rózsa Krisztián és párja, Ádám egészen Norvégiáig mentek, miután örökbe fogadták a kisfiukat. Krisztián azt meséli, hogy a szexuális identitásuk miatt kevésbé bántották őket itthon, mint a gyerekük származása miatt.

„Egyszerűen képtelen volt kezelni a rendszer, hogy roma, hallássérült és hiperaktív és akkor jöttek a megjegyzések, az előítéletek, hogy a vér..., meg hogy láttunk már ilyen gyereket, nem lehet ezt megnevelni... Rengeteg megjegyzést kaptunk buszon, kórházban mindenhol.”

Krisztián jelenleg a többszörös kisebbségi identitásokkal foglalkozik pszichológusként egy norvég civil szervezetnél. Közben magyar szivárványcsaládoknak is segít eligazodni, a gyerekvállalás útvesztőiben.

„Tegnap este is két párral beszélgettem a tervezetről. Ez a javaslat nagyon rosszul érintette a közösséget. Jelenleg is több tucat várakozó van, jogerős határozattal, ezt visszavonni nem lehet, de ezek az emberek most megijedtek, elbizonytalanodtak, hogy kaphatnak-e valaha gyereket. Eddig se éreztük, hogy a rendszer aktívan támogatna, de hallunk olyat, hogy személyesen a gyámhivatali dolgozó mellettük áll, de esetleg nem mernek gyereket adni, mert ez rosszul érintheti a karrierjüket. Hogy lesz-e olyan bátor Tegyesz, vagy gyámhivatal, amely ilyen nyílt politikai kommunikáció mellett is gyereket mer adni melegeknek, meglátjuk” – mondja Krisztián, aki hozzáteszi, hogy mint pszichológus egyáltalán nem látja szakmailag megalapozottnak a törvénymódosítási javaslatot, de azért olyan nagyon nem lepte meg ez a kirekesztő szabályozás.

„Ez a tervezet nem egy egyedülálló dolog, hanem nagyon jól beleillik a kormány eddigi, nem most megkezdett, antigender politikájába. Ez egy könnyen kommunikálható politikai fogás, egy csoportképző technika, aminek az alapja a hagyományos családmodell, ami úgy van beállítva, hogy ez az egyedüli és kizárólagos megoldás arra, hogy a nemzetet fenntartsuk, és megvédjük a külső fenyegetés ellen. Aki foglalkozott már politika-pszichológiával, annak ebben semmi új nincs”

– mondja Rózsa Krisztián. Véleménye szerint azonban ez a fajta törvényalkotás, és családmodell képzés 50-60 évvel veti vissza az ország anti-diszkriminációs politikáját.

„Azzal együtt, hogy egy ilyen törvénnyel azt üzenik az LMBTQ közösségnek, hogy mi nem vagyunk egyenrangú állampolgárok. Tőlünk a gyerekeket félteni kell, az állam azt mondja, hogy nem illetnek meg minket bizonyos jogok az identitásunk miatt, ami nagyon veszélyes.

Hiszen most mi vagyunk terítéken, de látható, hogy a kormány eddig is sok társadalmi csoportot beáldozott már a politikai céljai érdekében, így senki sem tudhatja, hogy mikor következik ő”

- fogalmaz a szakember.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
fertozottek-szama-tesztek-koronavirus.jpeg

Melyik koronavírus-teszt mire jó? A szakértő válaszol

Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója rendbe teszi a különböző tesztek körül felmerülő kérdéseket.
A címkép illusztráció: Unsplash/Mufid Majnun - szmo.hu
2020. november 26.


hirdetés

Az antigén- és ellenanyaggyorsteszt kombinációjával tesztelhető a leggyorsabban a COVID-19, és ezek együttesen nyújtják a legtöbb információt is. A becslések szerint a fertőzöttek 20%-a nem mutat semmilyen tünetet, éppen ezért fontos, hogy az egészséges emberek is rendszeresen teszteltessék magukat, illetve mindenki szigorúan betartsa a maszkviselési szabályokat.

Jelenleg három különböző típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos teszt érhető el Magyarországon, pont emiatt az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy számukra melyik a megfelelő és az adott teszt pontosan mire jó. Az alábbiakban Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója mutatja be a tesztek működését és azt, hogy melyik kinek ajánlott.

PCR-teszt, amellyel kiváltható a karantén

Ma Magyarországon a legismertebb teszt a PCR teszt, amellyel már a fertőződést követő 2-5. naptól kimutatható lehet SARS-CoV-2-vírus örökítőanyaga (RNS) az orr- és/vagy garatváladékból. A vizsgálat során kinyert mintát egy hosszú és bonyolult eljárással, laborkörülmények között elemzik. Ez az oka annak, hogy a legtöbb esetben 48 óra múlva érhető el az eredmény.

A PCR az új típusú koronavírus kimutatásának gold standardja, melyet jelenleg az állami ellátásban a COVID-19 vírus jelenlétének igazolására használnak, illetve ezt kérik egészséges embereknél a különböző egészségügyi beavatkozások, műtétek előtt is. Ezt a tesztet fogadják el hivatalosan az utazási vagy kontaktuskutatás nyomán létrejött karantén kiváltására is.

hirdetés

Antigén-teszt, amely olcsó és gyors

A PCR-tesztnél jóval gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújtanak az antigén-tesztek, amelyek a vírus fehérjéjét képesek kimutatni a fertőzést követő 2-5-ik naptól.

Ebben az esetben az orr és garatváladékot nem laborkörülmények között, hanem egy műanyag egyszerhasználatos tesztkazetta segítségével elemzik, így az eredmény már 15 perc múlva rendelkezésre áll.

A legújabb, modern antigén tesztek érzékenysége megfelelő, így több magán egészségügyi szolgáltató, például az Affidea is elfogadja azok eredményét a különböző egészségügyi beavatkozások előtt. A negatív antigén eredményeket már számos európai ország (például Szlovákia) is elfogadja hivatalosan az utazóktól, Magyarországon azonban jelenleg kizárólag a PCR-teszt használható a karantén kiváltására. Antigén pozitivitás esetén a betegnek a háziorvost kell értesíteni, illetve itt is kötelezően tíz nap karanténba kerül a beteg, ilyenkor a családnak és a munkahelyi közösségnek is érdemes leteszteltetni magát.

Fontos tanács mindazoknak, akik tesztre készülnek

Az antigén és PCR tesztek előtt 8 órával nem szabad enni, folyadékot fogyasztani, dohányozni, fogat mosni, vagy szájöblítést végezni, mert ezek a tevékenységek rontják a garat vagy orr mintákat. Ugyanez az ellenanyag-tesztre nem vonatkozik, mivel az ujjbegyből nyert vércseppből történik.

Ellenanyag-teszt múltbeli betegség beazonosítására

A fertőzést követően a szervezetben védekezőmolekulák, antitestek jelennek meg, amelyek kimutathatóak lehetnek a vérből: a vírusfertőzés után 5-9 nappal a korai ellenanyag, az IgM, 12-14 nappal pedig a késői ellenanyag, az IgG. Ezen alapul a harmadik módszer.

Mivel az ellenanyagok a gyógyulást követően is kimutathatóak lehetnek, így ez a módszer azoknak ajánlott, akik az elmúlt hetekben, hónapokban átestek egy felsőlégúti betegségen, ugyanakkor nem tesztelték őket.

Lapozz a kombinációért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
romanemroma.jpg

Miért nehezebb a roma gyerekek élete? – magyar animációs film készült a rasszizmusról

Két kisfiú életén keresztül mutatja be, miért egészen mások már a születésük pillanatában egy roma és egy nem roma gyerek kilátásai.
Szegedi Éva - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Sokan gondolják azt, hogy a rasszizmus nincsen jelen Magyarországon, az az Egyesült Államokban tapasztalható az afroamerikaiakkal szemben. Sokan gondolják azt, hogy a rasszizmus az egy másik földrész, egy másik kultúra problémája, és bennünket ez nem érint. Egy nemrég készült új, magyar animációs rövidfilm azt mutatja meg, hogy ez tévedés.

A film egy roma (Jani) és egy nem roma (Tomi) életén, illetve a családjuk, felmenőik életén keresztül láttatja azt, hogy miért egészen mások már a születésük pillanatában egy roma és egy nem roma gyerek életpálya kilátásai. Azt, hogy miért nincsen az egyiküknek szinte semmi esélye arra, hogy a születéséből származó társadalmi hátrányait élete során csökkentse, és azt, hogy miként válnak ezek a hátrányok örökletessé generációról generációra.

A romák elleni előítéletesség ugyanis mindenhova beszivárog: az intézmények működésétől az emberek romákról alkotott gyakran hamis elképzeléseibe. A film ebbe a komplex jelenségbe nyújt betekintést.

Az animációhoz az ötletet egy amerikai videó adta, ami idén nyáron, a Black Lives Matters mozgalom alatt terjedt el annak köszönhetően, hogy hírességek és influencerek is megosztották a közösségi oldalakon.

„A videóval nem az volt a célunk, hogy a jelenre vetítsük ki, mennyire rossz a romáknak, hanem az, hogy láthatóvá váljon: a történelem során a mindenkori társadalmi berendezkedés, a mindenkori politika hogyan bánik a kisebbséggel – mondja Kende Ágnes, a film szövegének írója, a Rosa Parks Alapítvány oktatáskutatója.

hirdetés

„Mindegyik társadalmi berendezkedés a történelem során megpróbálta a maga módján eltüntetni vagy kirekeszteni a romákat.

Sajnos a magyar társadalomban az a jelenség is erősen jelen van, hogy sokan akkor tudják pozitívan értelmezni saját magukat és az életüket, ha magukat jobbnak érzik másoknál, ha lenézhetnek bizonyos társadalmi csoportokat.”

A magyarországi romákról szóló animációs film – az amerikaihoz hasonlóan – történelmi kontextusba helyezve teszi érthetővé a romák társadalmi kirekesztésének mozgatórugóit.

Ezen keresztül érthetővé válik, hogy miért szenvednek hátrányt a romák a mai napig az oktatásban, vagy a lakhatáson át a foglalkoztatásban, vagy épp az egészségügyi ellátásban, és miért élnek sokkal nagyobb arányban mélyszegénységben, mint a nem romák.

A videó önkéntes munkával valósult meg; a filmet a józsefvárosi Láthatatlan Tanodát működtető, az együttneveléshez szükséges oktatási fejlesztéseket kidolgozó és oktatási jogsértésekkel foglalkozó Rosa Parks Alapítvány jegyzi. Az animációt Kiss Melinda, a Metropolitan Egyetem Animáció és Média Design Tanszék docense készítette, a narrátor Ónodi Eszter, a szöveg pedig Kende Ágnesnek, a Rosa Parks Alapítvány oktatáskutatójának a munkája.

„Az intézményi rasszizmus mindenhol jelen van akár az egészségügyben, akár az oktatásban, és úgy nyilvánul meg, hogy azt gondoljuk, hogy ha valaki nem a többségi társadalom középosztályhoz igazodó normái szerint él, akkor azzal valami baj van és ehhez mérten fogunk bánni velük” – magyarázza Kende Ágnes. „De azt már nem nézzük meg, miért van az illető abban a helyzetben, és hogy a mindenkori hatalom, illetve a többségi társadalom lehetőséget nyújtott-e számára ahhoz, hogy abból a helyzetből kitörhessen. Ha például megnézzük a roma egyetemisták életútját, láthatjuk, hogy szegregált iskolából még soha nem jutott el roma fiatal egyetemre. Akik továbbtanultak, azok mindegyike integrált iskolából jött. Szegregált iskolából nem vezet út az egyetemre. Márpedig a szegregált iskolák ellen igenis tehetünk.

A film célja az, hogy szembesüljünk a romákról alkotott előítéletek hamisságával. Nem csak a sztereotípiákat szerettük volna megmutatni, hanem azt is, hogy amióta a romák velünk élnek, azóta különböztetjük meg őket, és ezzel mi magunk, a többségi társadalom tagjai akadályozzuk meg azt, hogy a középosztály tagjaivá válhassanak.”

Bár első pillantásra úgy tűnik, a Black Lives Matters mozgalom ihlette az animáció magyar változatát, Kende Ágnes elmondja, hogy valójában semmilyen aktuális eseményhez nem köthető. A rasszizmus problémája folyamatosan jelen van. Egyszerűen megragadta a figyelmét az amerikai rövidfilm, és szerette volna, ha elkészülhet a hazai viszonyokat bemutató verziója is. Hogy miért?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hajlektalanok-este8-kijarasi-tilalom-budapest-9-1000x688.jpg

„Mit csinálhatnak velünk a rendőrök? Hazaküldenek?” – hajléktalanság a kijárási tilalom alatt

A kijárási tilalom miatt elvileg nem lehetnének az utcán. Budapesti riportunk.
Szegedi Éva, Fotó: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

„Van egy cigid?” kérdezi egy rongyos ruhában toporgó férfi a Körúton, amikor a közelébe érek. „Nem dohányzom” – felelem. „Akkor egy kis aprót adnál?” „Sajnos nincs nálam”. Megértően bólogat.

„Kijárási tilalom van” – mondom neki. „Mit keresel az utcán este 8 után?” – folytatom, azután felteszem neki azt a sztenderd kérdést, ami szinte minden, fedél nélkül élőkkel foglalkozó cikk alá beírnak a kommentelők „Miért nem mégy egy hajléktalanszállóra?” „Oda nem” - csóválja a fejét. A körülményeket ecseteli néhány mondattal. Hasonló dolgokat mesél, mint egy hete a Nagykörúton egy másik fedél nélkül élő férfi.

Azt hallgatom, hogy a szállón sok a bogár, összeszedhet az ember tetveket, rühatkát, bolhát, az ágyban poloskák lehetnek. Hogy figyeljem csak meg, mennyi hajléktalan vakarózik, nem véletlenül. És hogy könnyen elfertőződhetnek a végtagjaik, amiket aztán amputálni kell. Amikor arról beszélünk, hova mehet, szóba kerülnek a kapualjak, romos házak, pincék.

A Város Mindenkié csoport már évekkel ezelőtt összegyűjtötte a válaszokat a laikus olvasók olyan kérdéseire, hogy „miért nem mennek szállókra a hajléktalan emberek, amikor ott ingyen kapnak a szállás mellett enni-inni, és még mosnak is rájuk”.

„Szinte semmi sincs ingyen, sokféle hajléktalanszálló létezik és ezek közül nagyon sok helyen fizetni is kell a szállásért – főleg a jobb minőségű helyeken.

hirdetés

Az átmeneti hajléktalanszállón a szállás díja 9 és 22 ezer forint között mozog, plusz havonta előtakarékosságot is kell gyűjteni, ami kb. 10 ezer forint. A többi intézményben változó a helyzet, néhol ingyenes a szállás, de ott nagyon rossz a lakhatási körülmény” - írta a honlapján A Város Mindenkié.

Azt is elmagyarázták, hogy a mosást a fedél nélkül élőknek maguknak kell intézniük, időpontot kapnak, mikor mehetnek, és akad, ahol a mosásért is fizetni kell.

„Plusz sok az ágyi poloska, konyhai csótány és az egyéb élősködő. Sok intézmény nagyon leromlott műszaki állapotban van”

– olvasható a tájékoztatóban.

Mindenhol más a házirend, és nem mindenhol életszerű minden egyes pontja. Nincsen privát szféra. A párok gyakran nem lehetnek együtt, még egy szállóra se mehetnek be. A jobb minőségű szállókon ráadásul egy ember csak meghatározott ideig tartózkodhat. És az is tévhit, hogy mindig mindenkinek van elegendő hely, a téli napokon például a plusz férőhelyek kialakítása ellenére is akár 2-3000 ember rekedhet az utcán.

A Menhely Alapítvány téli felhívása

Azt kérik, figyeljünk oda ismét jobban a környezetünkben a hajlék nélkül, a nehéz körülmények között élő, vagy a magányos emberekre, mert ők vannak a legjobban kiszolgáltatva a zord időjárásnak.

Budapesten a Fővárosi Önkormányzat támogatásából működő téli krízisprogramoknak köszönhetően 24 órás Diszpécser Szolgálat működik, Krízisautó, és speciális utcai szolgálatok is segít. A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről, a +36 1 338 4186-os telefonszámon

A Diszpécser Szolgálat Krízisautót, utcai, vagy speciális utcai szolgálatokat küld a rászorultakhoz. A segítők elsődleges célja, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb elhelyezéshez jusson.

További információkat erre a linkre kattintva olvashatsz.

Azt, hogy mennyien lehetnek valójában az utcákon, közterületeken, saccolni sem lehet. Látjuk, hogy sokkal kevesebben vannak, mint hetekkel ezelőtt, de ez nem a november 11-től életbe lépett kijárási tilalomnak köszönhető, hanem a november második felében érkezett hidegnek és az első fagyoknak. Ezt erősítette meg az a büfés is, a Boráros téri aluljáróban november 22-én este 8 után, amikor odaértük. Szerinte a hideg miatt sokan húzódtak be menedékhelyekre, átmeneti szállásokra, hajléktalanszállókra.

A Deák tértől a Vámház körúton és a Nehru Parkon át a Boráros térig gyalogoltunk a kollégámmal, Kristóffal, de csak futárokat, taxisokat, kutyásokat és pár hazasiető gyalogost láttunk, fedél nélkül élőket nem. Az aluljáróban is csak a szatyrokban összegyűjtött, szépen egymás mellé rakott holmijukat találjuk.

A Ferenc körút környékén már más a helyzet, az Üllői út és a Körút sarkán az árkádok alatt ketten is alszanak teljesen beburkolózva. A nyolcadik kerületben, a Horváth Mihály téri templom oldalában is fekszik valaki, ki sem látszik a takaró alól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!