hirdetés
72527793_491266491602991_4795422069355446272_n.png

Először szólalt meg Borkai Zsolt a szexbotrányról: megbánta, de nem lép vissza

A győri polgármester azt mondja: részben valódiak, részben manipuláltak a felvételek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 07.


hirdetés

Először szólalt meg Borkai Zsolt, miután szombaton kikerültek róla olyan fényképek és egy videó is, amelyen prostituáltakkal mulat és egy blog szerint kábítószerezik.

A győri polgármester elnézést kér a családjától és mindenkitől, de nem mond le és nem lép vissza. Mint mondta, nem követett el törvénysértést, nem közpénzből finanszírozta az utazást - írja az Index. A politikus szerint részben manipuláltak a felvételek, ám a most megjelent videóban azt is kijelenti: nem büszke arra, amit tett.

Egy azóta törölt blog megvádolta őt és ügyvéd ismerősét korrupcióval, és azzal, hogy a tisztességtelenül szerzett pénzből többek között egy olyan adriai hajókirándulást szerveztek, amelyen kábítószert fogyasztottak és prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.

A politikus így fogalmazott:

"A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam" - mondta nyilatkozatában a győri polgármester, aki azt is hozzátette, hogy az akció célja az, hogy nyomás alatt tartsa őt az ellenzék annak ellenére, hogy a várost jó vezeti.

Itt látható a politikus üzenete:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
brexit-boris-johnson-nagy-trukkje-ket-levelet-irt.jpg

Boris Johnson nagy trükkje: két levelet írt, az egyikben a Brexit halasztását kérte, a másikban az ellenkezőjét

A halasztás kezdeményezését az Európai Tanácsnak egyhangú döntéssel kell elbírálnia.
MTI - szmo.hu
2019. október 20.



Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását.

Egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.

Boris Johnsont törvény kötelezte a jelenleg október 31-én esedékes Brexit halasztásának kezdeményezésére, miután a brit parlament szombatig nem fogadta el a Brexit feltételrendszeréről e héten kötött megállapodást, és nem járult hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez sem.

Johnson az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak címzett első levelet, amely a halasztást kezdeményezi, nem írta alá.

A szombaton éjjel nyilvánosságra hozott első levélben az áll, hogy a brit parlament elfogadott egy törvényt, amelynek előírásai kötelezik Őfelsége kormányát az október 31-i kilépési határidő meghosszabbításának kezdeményezésére.

Johnson levele szerint a brit kormány javasolja, hogy a hosszabbítás lejárati időpontja 2020. január 31-én, brit idő szerint 23 óra - közép-európai időszámítás szerint aznap éjfél - legyen.

A levélben szerepel ugyanakkor az is, hogy ha a felek ennél hamarabb ratifikálni tudják a Brexit-megállapodást, a brit kormány a halasztási időszak korábbi befejezését fogja javasolni.

Ezen a levélen nem szerepel Boris Johnson aláírása, de még neve sem, csak annyi, hogy a levelet "Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának miniszterelnöke" küldte.

Johnson az első levélhez mellékelt egy jóval terjedelmesebb másodikat is, amelyet aláírt, és amelyben közli: személyes meggyőződése és kormányának álláspontja szerint a Brexit további halasztása károsan hatna az Egyesült Királyság és EU-partnerei érdekeire, valamint a kétoldalú viszonyrendszerre.

Ebben a levélben Johnson kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy a többi uniós vezetőnek még több időt és energiát kell áldoznia egy olyan ügyre, amelyről ő azt remélte, hogy a héten - a Brexit feltételeit rögzítő megállapodás megkötésével - megoldódott.

A brit miniszterelnök elismeri, hogy ebben a helyzetben szükség lehet egy újabb EU-csúcs összehívására.

Johnson közli a második levélben, hogy kormánya folytatja erőfeszítéseit a Brexit-megállapodás ratifikálása érdekében, és a jövő hét elején beterjeszti az ehhez szükséges törvénytervezetet.

Boris Johnson hangsúlyozza: bízik abban, hogy október 31-ig a ratifikációs folyamat végére lehet jutni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!