hirdetés
halle_.jpg

Élőben közvetítette a halle-i vérfürdőt a gyilkos – több mint 2000-en látták a felvételt

A Twitch szerint közülük öten valós időben követték az eseményeket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

Amint arról korábban beszámoltunk, szerdán a 27 éves Stephan B. katonai sisakjára szerelt kamerával közvetítette a Németországban található Halle zsinagógája elleni támadását.

A legfőbb zsidó ünnepnap, a jóm-kipúr miatt az imaházban 70-80 ember tartózkodott.

A neonáciként jellemzett férfi azonban nem tudott áthatolni a biztonsági kapun, és az épület melletti temetőbe se jutott be.

A meghiúsult támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal, arra járó nőt, majd autójával egy közeli kebaboshoz hajtott, ahol lelőtt egy férfit és elmenekült.

hirdetés

Végül a rendőrök Hallétól nagyjából 30 kilométerre elfogták, miután nekihajtott egy teherautónak.

A vérengzésről készült felvételt megközelítőleg 2200 ember láthatta a Twitch nevű, videójáték-közvetítéssel foglalkozó weboldalon, amely az Amazon.com tulajdonában áll - számolt be a BBC.

A videó körülbelül 30 percig volt elérhető online az élő közvetítését végétől számítva - élőben öten nézték végig. Az ajánlott tartalmaknál nem jelent meg.

A közösségi oldal azt gyanítja, hogy a lövöldöző összejátszott másokkal, hogy a felvétel minél több hasonló oldalon megjelenjen.

Márciusban az új-zélandi mecset elleni támadást, amelyben 51 ember vesztette életét, élőben közvetítették a Facebookon.

A közösségi oldalt eleinte többen kritizálták azért, hogy nem akadályozta meg a videóról készült másolatok terjedését - végül másfél millió videót töröltek a merénylettel kapcsolatban.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
varga-judit.jpg

Varga: megszűnik a veszélyhelyzet Magyarországon június 20-án

Az igazságügy-miniszter jelentette be, hogy a védekezés második szakaszába lépünk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Ma benyújtják az Országgyűléshez a rendkívüli jogrend megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg veszélyhelyzetet. A törvény elfogadásával, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet megszűnik Magyarországon

- írja Facebook-oldalán Varga Judit.

Az igazságügyminiszter szerint ezzel „megint bebizonyosodott, hogy a hazai és a brüsszeli baloldal alaptalanul, politikai alapon vádolta a magyar kormányt az elmúlt hónapokban.”

Varga bejegyzésében arra is kitér, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után

„a védekezés második szakaszába lépünk, amelyben a hangsúlyt a munkahelyek megtartására, új munkahelyek teremtésére és a gazdaság újraindítására kell fektetnünk”.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-ovodai-bolcsodei-dolgozok-tesztelese-budaors.png

Óvodai és bölcsődei dolgozókat teszteltek Budaörsön, öt koronavírus-fertőzöttet találtak

Az önkormányzat 215 óvodai és bölcsődei dolgozónál végeztette el a tesztet az intézmények újranyitása előtt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Valamennyi óvodai és bölcsődei dolgozónál, azaz 215 főnél végeztették el a koronavírus-tesztet Budaörsön az intézmények május 25-i nyitása előtt - erről az önkormányzat honlapján számoltak be.

"Öt, egyébként tünetmentes, munkatársunknál lett pozitív a teszt. Ők 2 hétig karanténban lesznek, s ezt követően akkor állhatnak munkába, ha a megismételt teszt negatív eredményt mutat"

- írják.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere azt is hozzátette, hogy az intézmények helyiségeit, felszereléseit és a játékokat is alaposan fertőtleníttették.

Azokat a szülőket, akik viszik a gyermekeiket valamelyik intézménybe, arra kérik, hogy fokozottan tartsák be az elsősorban a gyermekek érkezéséhez és elviteléhez kapcsolódó biztonsági intézkedéseket.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsony-gergely-koltsegvetes-2021-fovaros-onkormanyzatok.jpg

Karácsony Gergely: A kormány szándékosan teszi tönkre az önkormányzatokat

A főpolgármester beszélt arról is, hogy a fővárosnak nemcsak a kiadásai nőnek, de ezzel együtt a bevételek is csökkennek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Április elején a kormány bejelentette, hogy a kiskereskedelmi szektorra és a bankokra extra adót vetnek ki a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként. Emellett pedig a gépjárműadó eddig önkormányzatokat megillető részét magához vonja. Akkor arról volt szó, hogy erre csak ebben az évben lesz szükség.

Ugyanakkor a kormány által benyújtott 2021-es költségvetésből kiderült, hogy ez nem így lesz - írja a 24.hu. A települések ugyanis lemondhatnak a gépjárműadóról. A teljes összeg jövőre is az államé lesz. "Ezzel pedig elsősorban a nagyobb városoknak – amelyek egy része ellenzéki vezetésű lett tavaly ősszel – csap oda a kormányzat" - írja a portál.

Karácsony Gergely keddi sajtótájékoztatóján kommentálta a 2021-es költségvetést.

"A járvány nyomán kialakuló társadalmi, gazdasági válságot arra használják föl, hogy a magyar közélet egyetlen hatalmi ellensúlyát, az önkormányzati szektort tönkretegyék"

- fogalmazott a főpolgármester.

hirdetés

Karácsony Gergely szerint "a gépjárműadó elvételén túl egy másik súlyos elvonás is érinti az önkormányzatokat: a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett tételt a négyszeresére növeli a kormány".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
egri-korhaz-tomegesen-varnak-bejutas-szakrendeles.jpg

Tömegesen várakoznak a betegek az egri kórház előtt, hogy bejuthassanak a szakrendelésekre

A rendelésekre érkező betegek két sorban várják, hogy bejuthassanak a kórházba. A panaszok a polgármesterhez is eljutottak, de azt mondja, tehetetlen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

A járóbeteg-ellátás a napokban indult újra Egerben, a kórházba az egész megyéből érkeznek vizsgálatokra. A betegek szerint pedig már második napja tömegek sorakoznak a bejáratnál - számolt be az RTL Híradó.

"Az embernek, ha betegsége van és kezelésre szorul, akkor esetleg nem is a betegségben fog meghalni, hanem a várakozásban"

- mondta az egyik várakozó féri az RTL Híradónak.

A rendelésre érkező betegek nem értették, miért kint kell várakozniuk, akár órákon keresztül.

"Sürgős esetbe küldtek, hogy bejutok-e vagy nem jutok, nem tudom"

hirdetés

- mondta az egyik várakozó asszony a Híradónak.

Két sorban vártak az emberek, az egyik sorban azok, akik sürgős beutalóval érkeztek, a másikban pedig az időpontra érkezők. Ebben a sorban sokkal többen voltak.

A panaszok a polgármesterhez is eljutottak, de azt mondja, tehetetlen.

"Nincs semmilyen ráhatásunk az egri Markhot Ferenc Kórház működési rendjére, beosztására, ügyeleti rendjére vagy bármi másra"

- mondta a polgármestert az RTL híradónak.

A kórház állami fenntartású, egész Heves megyét ellátják. Az operatív törzs az RTL Híradó kérdésére azt mondta, ha mindenki előre megbeszélt időpontra érkezik, akkor nem lesz tömeg. A kórház nem nyilatkozott a helyzetről.

Az RTL Híradó kereste az egri kórházat is, de nem akartak nyilatkozni. Korábban kiadtak egy közleményt arról, hogyan lehet igénybe venni a szakrendeléseket. Ebben az áll, a sürgős beutalóval, vagy előrejegyzett időpontra, saját maszkban érkező betegek a rendelőintézet bejáratánál kialakított betegosztályozó ponton keresztül, kézfertőtlenítés, kikérdezés és dokumentációs kérdőív kitöltése után tudnak bejutni a szakrendelésekre.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!