hirdetés
britannia1.jpg

Elképesztő élet zajlott a Britannia Szállóban a Teréz körúton - mindenki oda járt, aki számított

Itt indult Móricz Zsigmond kezdeményezésére a Nyugat című lap irodalmi-kulturális szalonja olyan nevekkel, mint Babits, Kosztolányi vagy Karinthy.
Mr. Foster írása a Mr. Foster kalandozásai Budapesten blogon - szmo.hu
2019. október 17.


hirdetés

Mr. Foster igazi úrként járja Budapest utcáit és mindent megmutat, amit érdemesnek talál arra, hogy az olvasóknak felkeltse az érdeklődését: szerelmeket, titkos helyeket, finomságokat és a művészetet.

Ja, és mivel Mr. Foster úriember, természetesen magázódva szól Önökhöz.

A Britannia Szálló (a mai Radisson Blu Béke Hotel) egyik legszebb korszaka az volt, amikor a különtermében működött a Nyugat Baráti Köre, Budapest páratlan irodalmi-közéleti rendezvénysorozata.

Az 1930-as években a budapestiek figyelmét ugyanis a Teréz körúti épületben rendszeressé váló páratlan irodalmi-közéleti rendezvénysorozat keltette fel.

Az 1930-as években Németh Aladár vezette a szállót; kitűnően értett hozzá, hogyan lehet európai városhoz illő hotelt működtetni - Fotó: Egykor

Ebben az időben Magyarország az 1929-ben kirobbant nagy gazdasági világválság következményeitől szenvedett. A hivatalos fizetőeszköz, a pengő kezdett elértéktelenedni, 1931 nyarán francia kölcsön mentette meg az országot az összeomlástól.

hirdetés

A magas és a tömegkultúra számtalan megjelenési formában virágzott. Már a szálloda nyitásakor, 1913-ban 100 mozi működött a fővárosban, 1931 tavaszán az első magyar hangosfilmek felvételei zajlottak, októberben vetítették a budapesti mozik A kék bálványt, novemberben pedig a Hyppolit, a lakájt. Már működött Macskássy Gyula saját rajzfilm-műterme. Rejtő Jenő addigra hazaért külföldi útjáról és újságíróként, illetve kabaréjelenetek szerzőjeként) kereste meg a kenyerét.

Az Operaház társulata a gazdasági nehézségek ellenére is színvonalas előadásokat tartott. A harmincas években tűnt fel Ferencsik János és Sergio Failoni karmester, a közönséget pedig többek között Basilides Mária kápráztatta el énektudásával. A Nemzeti Színház és a Vígszínház estéről estére megtelt, kis színházak és társulatok születtek és szűntek meg aztán anyagi okok miatt.

Otthonom - a szálló - környéke, a Berlini (ma Nyugati) tér ilyen volt 1931-ben. Fortepan/Pesti Brúnó

A Britannia Szálló a harmincas években. Fortepan

Az 1930-as években csaknem 1000 különböző sajtótermék jelent meg Magyarországon.

Ott volt például a Literatura (1926-39) és az irodalmi-kulturális szempontból legmagasabb színvonalú Nyugat, amelyet Osvát Ernő halála után Babits Mihály és Móricz Zsigmond szerkesztett. A lap szerzői közt volt ebben az időben Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán.

Ekkor indult útjára és robbant be a köztudatba a Nyugat Barátok Köre

"A Nyugat 1930. november 16-i számában Apám kiadta a Nyugat Baráti Körének vastag betűs, csalogató, egész oldalas hirdetését. Helyiséget a Britannia Szállóban találtak. Ennek van hátul egy különterme, amit különböző célra bérbe adtak. Elég tágas, hosszú, száz kisasztal elfér benne. Végében a zenekar dobogója megfelel pódiumnak. Megállapodott a tulajdonossal, hogy bért ugyan nem tud fizetni, de minden vendégét kötelezi 1,20 pengő ára uzsonna fogyasztására. A klub hétköznap 3-7-ig van nyitva. Megnyitó előadás után vita következik írók és olvasók között" - írja visszaemlékezésében Móricz Virág.

1930 szilveszter estéjére Móricz Zsigmond rengeteg embert hívott meg vacsorára a Britanniába. A 120 fős társaság a Nyugat munkatársaiból és családtagjaikból állt. Reggel ötig tartott a mulatság. Aki ott volt, azok aztán lelkesen vettek részt a Nyugat Baráti Körének délutánjain, Móricz Virág is úgy emlékezett vissza, hogy csak a nyugatosok és családtagjaik félig megtöltötték a termet.

Otthon Kör a Dohány utca 76. alatt. Móricz Zsigmond és Surányi Miklós tiszteletére a Magyar írók Egyesülete vacsorát rendezett. A képen: ismeretlen nő, József Attila költő, Schöpflin Aladár kritikus, Magyar Elek újságíró, Kárpáti Aurél kritikus, Magyar Elekné, Móricz Zsigmond író, Vidor Marcell író, Móricz Gyöngyi, Móriczné Simonyi Mária, Kállay Miklós író, ismeretlen férfi, Móricz Virág, ismeretlen nő, Surányi Miklós író, ismeretlen nő, Somogyi Gyula író, Somogyi Gyuláné. Fortepan/Magyar Bálint

Tele voltak a lapok a Nyugat hirdetésével, az előfizetők pedig levelet kaptak az eseményről. 1931. január 3-án szombaton Móricz Zsigmond mondta el a nyitóbeszédet. Szavai még mai kontextusban is érvényesek:

"Kik a Nyugat barátai? Bizonyára nemcsak az írók, akik inkább áldozatai, hanem az olvasók, akik most már 24 éve tartják fenn ezt a folyóiratot a szabad, bátor és európai irodalom számára."

A Nyugat így hirdette a címlapján a szalont; az egyik téma a reklám és a művészet kapcsolata volt

Babits Mihály: Győzelmi ének

Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,

mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.

Bucsuzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét;

rózsaszin csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség.

Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszin falainkra

kékes-szürkén, gazdagon, virágosan, ingva-ringva!

Most szép a falunk, örülj neki!

Egy égi festő festette ki.

Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni:

az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi!

A nyugatos költők és írók egy előadáson a Zeneakadémián balról jobbra: Bíró hangversenyrendező, Lengyel Menyhért, Ascher Oszkár, Szép Ernő, Erdélyi József, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Laczkó Géza, Babits Mihály, Tóth Aladár, Török Sophie, Schöpflin Aladár, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes

"A hétfő színházban és minden nyilvános helyen legrosszabb közönségszerző nap. Ezért a pszichológusoknak adta, mert azok hívei külön szekta, mely bármikor, bárhova elmegy az igét hallgatni. Különösen, ha ilyen csábító témákat ígér: A zseni és a vérbaj, A lelki élet problémái, Pszichoanalízis, Az ember és a szó, Szégyen és bűntudat, Irodalom és világnézet"

élcelődött Móricz Virág. Hétfőnként egyébként olyan személyiségek fordultak meg előadóként a Britannia Szálló különtermében, mint Kodolányi János, Kassák Lajos, vagy Pátzay Pálné – az általam nagyra becsült szobrász felesége. Szerdán a prózaírók tartották összejöveteleiket.

A kedd volt a költőké a Britannia Szálló Nyugat-estjein

"Rendes előadónapokon verseikből vagy novelláikból a következő írók olvastak fel (többen 2-3 izben is): Babits Mihály, Erdélyi József, Fekete Lajos, Fenyő László, Füst Milán, Gelléri Andor Endre, Gellért Oszkár, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond (10 alkalommal), Nagy Endre (23 alkalommal), Nagy Lajos, Pap Károly, Sági Márta, Sárközi György, Szabó Lőrinc, Szenes Erzsi és Szép Ernő"

olvashatjuk a Nyugatban.

- Én, az arany szegény testvére, fáradt

lelkemből a múlt halvány fénye árad.

Olyan vagyok, mint ég késői ősszel,

mint könny a csipkén, a holdfény s az ősz fej.

Emlékezem csupán, de már nem élek.

Ezért zenélek.

Kosztolányi Dezső

Csütörtökön

az örökös házigazda, Nagy Endre egyedül szórakoztatta a közönséget. Pénteken a képzőművészek köré szerveződtek a délutánok: megfordult itt Pátzay Pál, Berény Róbert, (akinek egy elveszett festménye évtizedekkel később a Stuart Little, kisegér díszletei között bukkant fel), Glatz Oszkár, Márffy Ödön (Csinszka második férje), Kernstock Károly.

„A szombat jutott a nőknek.

Kernách Ilona, Kodolányi János, Karinthy Frigyes, Harsányi Gréte, Medgyaszay Vilma – a nők panaszkodtak, a férfiak csúfolódtak, míg apám elunta, és a szombatot is a nemek szerint szét nem választott irodalomnak adta.”

Egy nyugatos est Miskolcon. Felismerik az összes szereplőt a fotón?

Csak a vonzás törvényének

engedelmeskedem

Megértem és lehullok az ágról

mélységiszony nélkül.

Kassák Lajos

A Nyugat 1931 nyarán számolt be egyik számában az országszerte egyedülálló rendezvénysorozatról. A folyóirat kiemeli Nagy Endre rendkívüli munkáját: e néhány hónap alatt 108 előadáson és összejövetelen vezette le a vitákat. Móricz Virág úgy emlékezett később, hogy Nagy Endre nem hatalmas honoráriumért dolgozott, csupán százalékot kapott a vendégek által fogyasztott uzsonnák után.

"Az Irodalmi Szalon, amelyet január 3-án nyitottunk meg és amely április közepéig a Britannia-szálló különtermében, május közepétől pedig a Bellevue-szálló terraszán tartotta összejöveteleit,

108 előadás-napon olyan kultúrmunkát végzett, ami minden Nyugat-barátnak, írónak, művésznek, tudósnak s olvasónak egyaránt szép emléke marad"

- írta a lap.

Szeretettel őrzöm magam is ezeknek az estéknek a múlhatatlan emlékét.

Ha kíváncsi vagy merre kalandozik Mr. Foster, kövesd őt Facebookon vagy a blogon!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
keresztes-vipera-wiki.jpg

Az utolsó magyar, aki kígyómarásba halt bele – a hivatása lett a végzete

Az ország legismertebb kígyószakértőjén, Benke Zoltánon a tizenharmadik halálos támadás fogott ki. Gyermekei mellett negyven mérgeskígyót hagyott maga után.
Tóth Noémi, címkép: Benny Trapp/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

Benke Zoltán (1964-2001) már gyerekkorában is az állatok bűvöletében élt, aztán a kígyókra összpontosította az érdeklődését. Bizonyára nem ő volt a szomszédok kedvence Tatabányán, miután első önálló lakásában elkezdett mérgeskígyókat gyűjteni. Szenvedélye a családalapítás után sem csillapodott, végül majdnem negyven életveszélyes csúszómászóval népesítette be otthonát.

Több évtizedes munkája révén vált Magyarország legelismertebb herpetológusává, azaz kígyószakértőjévé.

Három – gyermekeinek ajánlott, és néha kicsit róluk is szóló – kígyós könyv és rengeteg magyar, illetve külföldi publikáció maradt örökségül utána. Ezen kívül a Kistermelők Lapjának állandó szerzőjeként is tevékenykedett.

Magyarország kígyói című kötetét ezzel a lelkes felütéssel kezdte: „Kedves Olvasóim! Ugye nem találják túlzottan elszomorítónak azt a tényt, hogy hazánkban alig több mint fél tucat kígyófaj 'rémisztgeti' a lakosságot. Én bizony elkeserítőnek tartom ezt a hüllőszegénységet – hiszen százszor ennyit is el tudnék viselni! Hát még milyen sanyarúság az, hogy eme néhány 'polgártársunkat' is legszívesebben száműznék innen, pedig az igazi honfoglalók ők voltak.”

Mióta létezik a herpetológia?

A 18. században vált ki a zoológiából a kígyókkal foglalkozó külön tudományág. Első szaktekintélye Méhely Lajos volt, aki rendkívül megosztó személyiségével vívta ki sokak tiszteletét és ellenszenvét egyaránt. Ugyanis amellett, hogy a darwinizmus élharcosaként számos törzsfejlődéstani elméletet dolgozott ki, és megírta 1896-ra a Magyarország hüllőiről szóló grandiózus kötetét, a Herpetologia Hungaricát (amelyet saját akvarelljeivel tett halhatatlanná, és máig a Magyar Természettudományi Múzeum egyik fő relikviája), nyíltan hirdette a fajvédelem eszméjét.

hirdetés

Benke élete első mérgeskígyó-marását egy monoklis kobrától kapta, de további 13 alkalommal szenvedett el hasonlót, ebből az utolsó kettő bizonyult végzetesnek. Az egyébként profi kígyóbűvölő éppen fényképeket készített barátaival a lónyai erdőben egy készülő könyvéhez, amikor egy keresztes vipera pechjére az ujjába és a karjába kapott. Ellenszérum-allergiája miatt a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni Benke Zoltánon, aki a szerencsétlenségben életét vesztette.

Az utána fennmaradt különleges és veszélyes állatseregletet az elhunyt barátja, Belső László fogadta be abban az abonyi iskolaépületben, ahol családjával lakott. Egy természetvédelmi alapítvány elnökeként bocsátották rendelkezésére az ingatlant, cserébe pedig izgalmas kutatásokat végzett világszerte. Például a Bolgár Tudományos Akadémia megbízásából tanulmányozta Dél-Bulgária állatvilágát, de járt Vietnamban, Laoszon, Malajziában, Szingapúrban, Peruban és Thaiföldön is hasonló céllal.

László remekül értett a kígyógondozáshoz, csakhogy pénz nem járt az egzotikus jószágok mellé, amelyeknek folyamatos meleg és fény kellett. Úgyhogy

amikor a Belső-család közüzemi tartozása elérte a félmilliót és kikapcsolták a villanyt, az állatbarát családapa kénytelen volt elaltatni Benke Zoltán örökségét, miután egyik állatkert sem tartott rájuk igényt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
hires-magyar-kurtizanok.jpg

A leghíresebb magyar kurtizánok – tudod, kit hívott VII. Edward király „Pest rózsájának”?

Változatos örömlány-karrierek a 19-20. század környékén: eladakozott milliók, nyakláncokért gyilkoló cselédlány, Ferenc Ferdinánd megnevettetése és pisztoly-párbaj a vadnyugaton.
Tóth Noémi, címképen szereplő fotók: Wikimedia Commons és Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. szeptember 29.


hirdetés

A legősibb szakma képviselői a pesti mulatók és művészi-politikusi körök forgatagában mindig megtalálták a számításaikat, ahogyan a gazdagok is az örömforrásukat. Lássuk, kik voltak a legfelkapottabb kéjhölgyek egy bő évszázaddal ezelőtt.

Az adakozó sztárdíva

Carola Cecília a pesti Orfeum mulató sztárjaként volt ismert a XIX. század végén, vörös haján és dús keblein túl tánctudásával is lenyűgözte a nézőket. Egyik nagysikerű mutatványa az volt, amikor betyárruhában belovagolt, és lőni kezdett a neki dobált vadkacsákra. Énekelni is remekül tudott, egy másik darabban például – kétszáz csinos hölggyel a háta mögött – operett áriát adott elő. Mivel még egyéb területen is jeleskedett, nem csoda, hogy

vagyonokat költöttek rá a hódolói. Állítólag a bácskai nábob, Lazarovits Zdenko egy év alatt eltapsolta Cecíliára az egymilliós örökségét, pedig magát az Orfeumot 800 ezer pengőből húzták fel.

A tulajdonos Somossy is örült volna egy ilyen nagylelkű felajánlásnak, mivel alig öt évvel a nyitás után, 1899-ben kénytelen volt eladni a legendás helyet a csillagászati költségei miatt.

hirdetés
Hiába volt egy hírhedt bűnbarlang az Orfeum, a maga nemében páratlannak számított. Már akkor 116 égőből álló villamos csillár ragyogta be a táncteret, amikor az utcán még gázlámpák pislákoltak, és pár hónappal a világ első filmvetítése után itt már mozgóképet lehetett nézni.

A kapott pénzt a díva azonban nem csupán magára költötte, hanem a szegények és árvák számára is jutott belőle bőven, különösen a nehéz sorsú gyermekeket karolta fel.

Emiatt köszönőlevelet is írtak Cecíliának a Parlamentből, ahol az országot vezető főurak feltételezhetően más erényeiről is ismerték már azelőtt a jólelkű örömlányt.

Az intellektuális luxusprostituált

Pilisy Róza kalandos karrierje úgy indult, hogy az árva virágbolti eladólányt felkarolta a véletlenül betérő gróf, Apponyi Albert. A dúsgazdag ifjú lakást vett neki és kitaníttatta, majd hamar ráunt, azonban Róza utána is remekül kamatoztatta megszerzett tudását.

Egymásnak adták a kilincset értelmiségi kuncsaftjai, akikkel az előjáték némi szellemi viaskodásban merült ki.

Batthyány Lajos miniszterelnök fia, Batthyány Elemér, valamint Podmaniczky Frigyes és Zichy Jenő is odavolt az irodalmi és politikai témákban jártas hölgyért, akinek novelláit komoly lapok jelentették meg. Egyik imádójától kapott egy házat, amely irodalmi szalonként és erotikus szentélyként is funkcionált,

visszatérő vendég volt többek között az idős Vajda János és a fiatal Heltai Jenő is, nem beszélve Albert walesi hercegről, a későbbi VII. Edward királyról, aki „Pest rózsájának” nevezte őt. Milán király, Szerbia uralkodója is gyakran melegen tartotta azokat a híres lepedőket.

Valamit tényleg tudhatott ez a szőke, kék szemű Pilisy Róza, mert még Ferenc Ferdinánd is hozzá járt Bécsből. Egy bájos anekdota őrzi ezt a viszonyt: amikor a herceg megkérdezte szeretőjét, hogy szeretik-e őt a magyarok, a nő így felelt: „noch nicht”, azaz még nem. A felkacagó Ferenc Ferdinánd ezután csak Madame Nochnichtnek szólította Rózát.

De hiába volt minden valamirevaló úr odáig érte, ő mégis egy jelentéktelen fiatal íróba, Pekár Gyulába volt reménytelenül szerelmes, aki később államtitkár lett. Róza miatta kísérelt meg öngyilkosságot,

bár a rossznyelvek szerint nem magát lőtte keresztül, hanem Pekár kezéből sült el a fegyver. Az ünnepelt örömlány csodával határos módon felépült, és évtizedekkel később, 74 évesen hunyt el, pár nappal túlélve Krúdy Gyulát. A magyar próza egyik legfontosabb ikonja róla mintázta az Etel király kincse című regényét, amelyet halála után folytatásokban közölt a Pesti Napló, valamint A vörös postakocsit egyaránt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
sufnituning_ck.jpg

Top 8 sufni-tuning a Kádár-korból

A Kádár-kori DIY gyöngyszemei a rádióra gumizott ős-powerbanktól a Lada hangszimulátoron át a kávéfőző-tuningig.
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Az előző rendszer kapcsán gyakran hangzik el a hiánygazdaság kifejezés, és ez nem csupán egy szakzsargonból átvett szófutam, hanem akkoriban a mindennapok meghatározó tapasztalata volt. Különösen akkor igaz ez a kifejezés, ha nem csak a különböző áruféleségek, hanem azok esetleges alkatrészeivel kapcsolatban is használjuk.

Aki élt az előző rendszerben, az biztosan emlékszik a végtelen alkatrészkeresgélésre, a naphosszat tartó boltkörutakra és a folyamatos, semmitmondó ígérgetésekre a közeledő, de soha meg nem érkező szállítmányokról.

Ebben a légkörben pedig komoly virágzásnak indult az otthoni kendácsolás műfaja, melyet virágnyelven Kádár-kori DIY (Do It Yourself vagy magyarul csináld magad) névvel is illethetünk. Mint minden lista, ez is szubjektív, de lássuk hát a műfaj - szerintünk - top 8 gyöngyszemét!

8.

Bár egy nyolcas listán már minden versenyző nehézsúlyúnak számít, az általunk felállított rangsorban szőrösszívűen az utolsó helyre tettük az autó biztonsági zár korai, magyar ősét, a Koppány Zárat.

hirdetés

Ezt a szerkezetet egy Koppány Zsolt nevű lakatosmester találta fel 1984-ben és egy igencsak kínzó problémára, a Lada gépkocsik egyetlen öngyújtóval történő kinyitására adott megoldást.

Az említett poszt-olasz, szovjet típusoknak ugyanis gyenge pontja volt az oldalablak előtti, külön nyitható háromszög, a „pillangó ablak” vagy „elefántfül”. Ennek zárja ugyanis egyszerűen belülről az üvegre volt ragasztva. Ha a ragasztást az üvegen keresztül hevítették (mondjuk az említett öngyújtóval), az egyszerűen leesett, nyithatóvá téve az elefántfület és vele együtt az autót is (ekkoriban még nem lehetett itthon riasztót szereltetni az autóba, így az szabad prédává vált). A Koppány zárat megvásárolva bárki otthon is felszerelhette azt, persze ha nem volt az is éppen hiánycikk...

7.

Ha már az autóknál tartottunk, akkor szóljunk a csodás kipufogó-sípról, melyet már valóban többnyire otthon készítettek el.

A helyettesítésre váró alkatrész ebben az eseteben egy, a gyorsításnál sípoló hangot adó turbófeltöltő volt, melyet bizony a KGST piacon annak feloszlásáig nem építettek be egyetlen személyautóba sem.

A magyar azonban szilaj nemzet, és ha ő turbósivítást akar az autójába, akkor megoldja okosban. Elég volt egy - éppen a kipufogócsőbe passzoló - párcentis fémlemez, melyre lyukakat fúrtak, és már jöhetett is a sípolás...

6.

Szintén a kreatív megoldások fajtájába sorolható az igen elterjedt Autopress-tunning megoldás, a házikészítésű szárnyas anya. A

kotyogós kávéfőző mellett a hetvenes-nyolcvanas évek legelterjedtebb (és legrobbanékonyabb) eszköze, az Autopress volt, amely gyárilag egy csinos, fekete, bakelit tekerővel került a polcokra, mellyel a tetőt leszorító kengyel csavarját lehetett meghúzni.

A magyar ipar magas gyártási minősége folytán azonban ez a tekerő hamarabb tört el, mint hogy az első lefőzött kávé kihűlt volna. Ekkor az önjelölt kávéfőző tunerek egy mezei anyacsavarral helyettesítették a beszerezhetetlen alkatrészt. Az indusztriál stílus hívői ezt villáskulccsal nyitották zárták, míg a steampunk rajongók a képen látható módon „szárnyasanyát” gyártottak hozzá.

5.

Ötödik helyre futott be a szovjet-magyar gyártmánykoprodukció ékköve, a Perion zsebtelep-Sokol rádió kombó. Mivel a hatvanas évek végétől gyakorlatilag a rendszerváltásig hiánycikk maradt a rádiókészülékek működtetéséhez szükséges 9 voltos „négyszögelem”, így lépni kellett.

A két darab 4,5 voltos laposelem összekötése orvosolta ugyan a kínzó delejhiányt, ám azok – érthető módon – nem fértek el a rádiók elemtartójában. A megoldás így a befőttesgumival a rádióra erősített ős-powerbank lett.

4.

Tüzes élményt nyújtott egy, a lakótelepeken elterjedt házi kendács, a fűthető fregoli.

A felhúzható ruhaszárító fölé szerelt szobai hősugárzó ugyan orvosolta a panelfürdőszobák szellőzéshiánya miatti lassú ruhaszáradást, ám folyamatosan ellátta munkával a tűzoltókat is.

Nem véletlenül írták a hősugárzókra nagybetűkkel, hogy éghető anyagtól távoltartandó...

3.

Mit tesz egy gyakorlott alkoholista, ha a boltban drágán és rossz minőségben lehet csak italt kapni, miközben ő ügyesen mozog a konyhában, és sikerült a gyógyszertárból tisztaszeszt szereznie? Belép az anonim tojáslikőrfőzők klubjába. A nyolcvanas években ez volt az ország talán legnagyobb képzeletbeli klubja, annyira sokan főzték otthon ezt a likőrt. Bár néhányan megvakultak ugyan az rosszul sikerült tisztaszesz adagolástól, a mondás szerint a piát nem nézni kell, hanem nyelni...

2.

Egy fokkal szerencsésebbek voltak azok a függők, akik valamilyen trükkel elegendő gyümölcshöz jutottak (már ez is kihívás volt néha), mert ők előkapták a kuktát, és készítettek egy, a képen láthatóhoz hasonló kukta-pálinkafőző installációt.

Arról persze nem szólt a fáma, hogy a szomszédok mennyire voltak lelkesek a terjengő szagok miatt.

Láthatjuk, hogy az emberi kreativitás határtalan, így igen nehéz volt győztest hirdetni. Az első helyezett azonban mindent megtestesít, ami jellemzi a Kádár-kori DIY szellemét.

1.

A zuhanysapka-gumibugyit ugyanis a pelenkázó nadrág (leánykori nevén gumibugyi) csapnivaló minősége és folyamatos hiánya hívta életre, ráadásul a helyettesítő termék kiválasztása igen ésszerű és rendkívül kreatív. Aki nem látott ilyet, az is könnyen rájöhet az elkészítésre:

csak két lyukat kellett vágni a kisded lábainak, és valahogy meg kellett kötözni a derekán a sapkát.

Ha esetleg valaki eleve gumis zuhanysapkát használt, annak nyert ügye volt. Rendkívül ügyes! Sajnos azonban az akadozó gumibugyi kínálat többnyire a zuhany- és gumis úszósapkákat is hamar eltűntette a boltokból...

Éredemes elolvasni a kommenteket az eredeti blogbejegyzés alatt, mert további számos berhelést találtok, ami megkönnyítette az életet a 70-es, 80-as években.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
isaura_ck.jpg

Isaura mindent vitt, pedig a szeme sem állt jól

Egy brazil szolgálólány meséje nyitotta meg a magyarok szívét és pénztárcáját a Kádár-kor alkonyán.
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2020. szeptember 29.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Talán maga Horváth János, a Magyar Televízió (MTV) filmfőszerkesztőségének vezetője sem sejtette, amikor aláírta a 900 dolláros filmóradíjról szóló szerződést a Rabszolgasors című brazil sorozatra a Globo filmes céggel, hogy minden idők legnagyobb tv-s mániáját indítja el Magyarországon.

1986. szeptember 2-án, kedd este ugyanis bemutatták a magyar tv nézőinek Isaurát, aki örökre megváltoztatta a hazai tv-történelmet.

Kis hazánkban három hónapon keresztül követhettük a fehérbőrű brazil rabszolgalány sorsát a képernyőn, amely állítólag mintegy 6,5 millió embert ültetett le rendszeresen a tv elé. Isauráról, Tobiasról és Leoncióról volt szó az iskolákban, a piacokon és a munkahelyeken egyaránt.

Novemberre pedig olyannyira belegabalyodtunk a történetbe, hogy megjelentek az első kabarék és negatív kritikák is az egyébként 10 évvel korábban készült produkcióval kapcsolatban.

Ráadásul a pletykák szerint néhányan annyira magukénak érezték a rabszolgalány sorsát, hogy még pénzgyűjtést is szerveztek, hogy felszabadítsák.

hirdetés

A jószívű nézőket az egyszerű tények, miszerint ez egy fiktív sorozat volt egy XIX. századi regényből, nem érdekelték. Bár a tv-s bennfentesek szerint a pénzgyűjtés sztorija csak egy városi legenda volt, és a valóságban senki nem volt olyan hülye, hogy forintokért kalapozzon.

Videó: Gálvölgyi János paródiája a sorozatról

A kérdés azóta is az, hogy mi lehetett, ami ennyire megfogta az embereket a Rabszolgasorsban? A filmsorozat eredetileg Bernardo Guimaraes könyvéből készült, amely a XIX. században íródott, amikor a rabszolgaság még ténylegesen létező probléma volt Brazíliában. Egyébként a tv-s siker nyomán több újság is folytatásokban közölte a magyarra fordított regényt, amely 1987-ben már a könyvesboltokban is kaphatóvá vált. Tehát a mese eléggé messze állt a 80-as évek magyar valóságától, és a korabeli filmkritikusok szerint a színészek játéka sem volt igazán lenyűgöző.

Az azonban biztos, hogy ez volt az első dél-amerikai szappanopera, ami eljutott hozzánk is, és hát azóta kiderült, hogy műfajban őket lekörözni nem igen lehet. Brazíliában 100 részben, 15 perces etapokban adták le a történetet, amelyet a Magyar Televízió 15 részes, egyórás sorozattá formált. S bármennyire is fanyalogtak a műértők, az országban kitört az Isaura láz.

Ezt meglovagolva az Ifjúsági Rendező Iroda eldöntötte, hogy elhozza Magyarországra a főszereplőt megformáló színésznőt. Lucelia Santos, a Skála Coop pénzén, a sorozat vetítését követően pár héttel, 1987. január 11-én szállt le Ferihegyen, hogy bezsebelje a magyarok hódolatát. Kedvesen válaszolgatott a tömérdek újságírói kérdésre, még a katolikus „Új ember” is meginterjúvolta.

A néhány itt töltött nap alatt ellátogatott Kiskunhalasra, a csipkegyárba, Szentendrére és Zalaegerszegre, illetve egy koncertet is adott a Budapest Sportcsarnokban. Arról nem szóltak a sajtócikkek, hogy vajon odaadták-e neki az Isaura felszabadítására összegyűjtött összeget, de az biztos, hogy több festményt is magával vihetett a magyar fővárosból. Hiszen B. Hajdú László festőművész egy róla festett akvarellel, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületéből dr. Szeleczky József nyugalmazott sebész főorvos pedig egy karikatúra-sorozattal ajándékozta meg.

Magyar Hírlap, 1984. január 14.

A Rabszolgasors volt tehát az első dél-amerikai szappanopera, amely megelőlegezte a kereskedelmi tv-k későbbi sikereit. Nem hiába Isauráról nevezte el később a tv2 csoport 2016-ban sorozat-kábelcsatornáját. S hiába ért véget a sorozat 1986. decemberében, a nézők visszakövetelték azt: híresztelések terjedtek, miszerint az MTV direkt nem vásárolta meg a folytatást, de ez nem volt igaz, ugyanis annak az 1976-os produkciónak tényleg nem létezett folytatása.

Amikor évekkel később Isaura történetét új színészekkel újraforgatták Brazíliában, azt már a magyar tv-sek sem hagyták parlagon heverni, és természetesen bejelentkeztek érte. Ez azonban már soha nem érte el a korábbi sorozat sikerét, hiszen a magyarok számára örökre a kicsit kancsal Izaura maradt az igazi.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!