hirdetés
horvath.jpg

Elfogták a rendőrök a Kínából mérgező kábítószert rendelő nőt

A férfit még keresik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. szeptember 22.


hirdetés

Két embert keresett a rendőrség, miután mérgező kábítószert találtak Ferihegyen.

Egyiküket, egy 32 éves nőt elfogták - közölte a police.hu. Az elszámoltatása folyamatban van.

A nő 2018 első félévében ismeretlen helyen postai küldeményként saját nevére Kínából megrendelt bruttó 506,5 gramm fehér port. A küldeményről megállapították, hogy az kábítószergyanús anyagot tartalmazhat.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a küldemény fentanil származékot tartalmaz, amely kábítószernek minősül.

A rendőrség a nő mellett a 24 éves Horváth Józsefet is keresi, mert ő is összefüggésbe hozható az üggyel.

hirdetés

Az RRI kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, írjon az [email protected] e-mail-címre, hívja a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletét a 06-1-290-3121 telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szirena-1.jpg

Brutális gyilkosság: meztelenül sétált az utcán az anya, kezében a gyilkos késsel és a lánya fejével Ukrajnában

Az ukrán Harkovban történtek sokkolták a helyieket. Akik ismerték az asszonyt, azt állították, hogy az anya imádta a gyerekét, nem értik, mi történhetett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Brutális kegyetlenséggel végzett a saját lányával egy nő az ukrajnai Harkovban - írja a Mirror.

A 38 éves Tatjána Pjanovát a bíróság nem ítélte börtönre 13 éves gyermeke meggyilkolásáért. Az asszony áprilisban - fényes nappal - meztelenül sétált az utcán. Az egyik kezében a véres kést, a másikban egy szatyorban lánya levágott fejét vitte. A nyomozók a vizsgálat során több mint húsz késszúrást találtak az áldozaton.

A várost sokkolta az eset. Akik ismerték a családot, úgy vélték, hogy az anya mintaszülő volt, imádta a lányát.

Egy szomszéd szerint a nő még akár a hegyeket is megmozgatta volna a gyerekéért.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
rendorseg-korozes.png

Öten egy ellen: megütöttek és megkéseltek egy férfit Józsefvárosban, a rendőrök keresik a társaság tagjait

Felvétel készült a 4-es 6-os villamoson a feltételezett elkövetőkről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen - írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2020. október 9-én 22 óra 45 perc körül a VIII. kerületben, a Rákóczi téri metró aluljáró közelében szóváltásba keveredett egy öt fős fiatal társasággal, amely során

az egyik fiatal a férfit ököllel többször megütötte, illetve egy késsel a mellkasán és a combján is megsebezte.

Ezután a társaság tagjai elszaladtak a helyszínről és felszálltak a 4-es 6-os villamosra. A sebesült férfi könnyű sérüléseit a kiérkező mentők a helyszínen ellátták.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült:

hirdetés

Öten egy ellen - a józsefvárosi rendőrök keresik a garázda társaság tagjait

A gyanú szerint egy férfit megütöttek és késsel meg is sebezték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
jeep_baleset.jpg

Horrorbaleset: legurult a coloradói hegyoldalon egy terepjáró, miközben egy nő és két kutya ült benne

Hihetetlen, de mindenki túlélte a balesetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Döbbenetes balesetet rögzített véletlenül a San Miguel megyei seriff szolgálati autója, miközben a sziklás hegyoldalon járőrözött, írja a The Sun. A seriff óriási mázlival kerülte csak el, hogy az előtte néhány méterrel óriási sebességgel a mélybe zuhanó terepjáró őt is elsodorja. Ha csak egy kicsit gyorsabban megy, szinte biztosan a szakadék alján kötött volna ki ő is.

A Jeep azután szabadult el, hogy a sofőr az egyik magasabb coloradói útszakaszon félreállt segíteni egy másik autósnak, aki egy szűk kanyarban nem fért el a kocsijával. A 22 éves férfi leállította a motort és behúzta a kéziféket, majd a bajba került autós segítségére sietett.

A piros terepjáróban az anyósülésen az egyik legjobb barátja, egy 23 éves nő ült, és két kutya várta vissza a gazdit.

A kocsi azonban váratlanul gurulni kezdett a lejtőn és a sziklás szakadék felé sodródott. A férfi ahogy észrevette, hogy nagy a baj, visszarohant a kocsihoz, megpróbált beugrani és irányítani az elszabadult autót, de nem járt sikerrel. Ráadásul a sodródás közben kizuhant az egyre gyorsuló autóból.

hirdetés

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
dusnok-2-1.jpg

Részeg sofőr miatt halt meg a motoros házaspár Dusnoknál

Újabb részleteket és fotókat adott közre a rendőrség a tragédiáról.
Fotók: Police.hu - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Mint arról mi is hírt adtunk, halálos baleset történt pénteken reggel Dusnoknál.

Egy 37 éves érsekcsanádi férfi az 51-es főúton haladt, amikor - eddig ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba és összeütközött két motorossal. A motorokon egy vaskúti házaspár – egy 50 éves nő és egy 44 éves férfi – utazott. Az ütközés következtében mindketten meghaltak, az autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett - írja a Police.hu

A rendőrök a helyszínen megszondázták a baleset okozóját, és mivel az pozitív értéket mutatott, elvitték vér-vizelet vizsgálatra is.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt őrizetbe vették a gépkocsivezetőt. A rendőrök előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

hirdetés

Lapozz a többi fotóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!