hirdetés
elfoogtak-a-pilisszentivani-darabolos-gyilkossag-elkovetoit.jpg

Elfogták a Pilisszentivánon kegyetlen módon kivégzett házaspár feltételezett gyilkosait

Az áldozatok feldarabolt és zacskókban elásott maradványaira még 2018-ban bukkantak rá. A szlovák-magyar nyomozócsoport közösen dolgozott azon, hogy a darabolós gyilkosokat elfogják.
Forrás és videók: police.hu - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Feldarabolta, mésszel bekente, zacskóba rakta és így ásta el a pilisszentiváni erdőben áldozatai holttestét az elkövető - a hírről 2018-ban mi is beszámoltunk.

Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a környéken lakók szerint a két áldozat egy helyi pár, a rendőrség akkor még nem adott ki információkat.

Az igazságügyi orvosszakértő 2018-ban elmondta, hogy az elkövető vagy elkövetők a mésszel valójában konzerválták a holttesteket, ezzel pedig megkönnyítették az azonosításukat. A gyilkosság idejének meghatározását nehezítették meg.

Fordulat az ügyben ezen a héten történt, amikor kiderült, hogy megvan a gyilkosság két gyanúsítottja.

hirdetés

A police.hu azt írja:

H. Zsolt 41 éves magyar és K. Norbert 42 éves szlovák állampolgár ellen folytatnak eljárást.

VIDEÓ: A helyszín:

A nyomozást 2018 januárjában kezdték meg a rendőrök, miután bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy budapesti lakásában – vagyonának megszerzésérét – megöltek egy szlovák állampolgárt, illetve a vele élő barátnőjét, majd a holtesteket feldarabolták és elásták.

A XIII. kerületi lakópark egyik földszinti lakásában rendkívül alapos helyszíni szemle alkalmával emberi eredetű vérszennyeződéseket találtak.

Az ebből felállított genetikai profil útján sikerült azonosítani egy 43 éves szlovák állampolgárt. A férfi – aki hamis okmányokkal bérelte korábban a lakást – Szlovákiában elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott 8 éves letöltendő szabadságvesztése elől bujkált 2014 óta hazánkban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pap-unsplash.jpg

Máig gyerekekkel foglalkozik a kalocsai pap, akinek korábban molesztálási ügye volt

A tíz éve történt esetnek nem lett komolyabb következménye.
Illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

A kalocsai gyermekotthon lakóinak lelkigondozását egy olyan pap végzi, aki korábban annak akarata ellenére szexuálisan közeledett egy fiatal szeminaristához – derül ki a 24.hu cikkéből.

Ugyanarról az atyáról van szó, akiről a 444 nemrég tényfeltáró riportsorozatot közölt. Ebből kiderül, hogy az atya még 2010-ben zaklatott szexuálisan egy akkor 18 éves papnövendéket, Kőhegyi Dánielt.

Szerelmes levelet is írt neki, amiben elismerte, hogy a fiatal fiúkhoz vonzódik. „Tudod Dani, nekem ez az Achilles-sarkam” – mondta egy alkalommal.

A 444 cikke szerint a kalocsai érseki hivatal tudott a fentiekről, nem vitatták sem a levél, sem a történet hitelességét. Sőt, vizsgálat is zajlott az ügyben, aminek végén a papot lemondatták a katolikus egyházban igen magas rangnak számító általános helynöki tisztségéből.

További lépéseket azonban nem tettek, inkább azt javasolták Kőhegyinek, „kerüljék el egymást az atyával.”

hirdetés

A 24.hu munkatársa idén nyáron szembesült azzal, hogy a 10 és 18 év közötti fiúgyermekek lelkigondozását a mai napig ugyanez az atya végzi.

Nevük elhallgatását kérő források több megrázó történetet is meséltek róla:

„Hol ezért, hol azért kell átmenniük az atyához. Most takarítani. Most bútort tologatni. Többnyire négyszemközt van velük. Nemrég jött vissza az egyik gyerek, kérdezem, mi történt, mert furán viselkedett, csak vigyorgott maga elé. Azt felelte, a vállát vonogatva: még mindig jobb, mint ha magamnak csinálnám. Mit mondjon erre az ember? Nem kísérgethetjük át őket” – árulta el egyikük.

Lapozz egy másik történetért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
volanbusz-lopas.png

Elkötött egy távolsági buszt Érden, Budapesten találták meg

Videokamerák rögzítették, ahogy egy férfi megpróbál feltörni több távolsági buszt, majd elhajt az egyikkel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

Az Érdi Rendőrkapitányság "jármű önkényes elvétele" miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen - írja a police.hu.

Az eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint a felvételen látható férfi 2020. október 18-án 1 óra 40 perckor az érdi buszállomásról elvitt egy sárga színű távolsági autóbuszt.

A járművet néhány órával később a Budapest XVIII., Gilice téren megtalálták.

Elbuszozott - felismeri?

Elkötött egy távolsági buszt a gyanú szerint a felvételen látható férfi. Segítsen azonosítani!

hirdetés

Az Érdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
farkasok.jpg

Farkasfalka ölhetett meg egy kutyát Eger mellett

Szakemberek vizsgálják a nyomokat, a közelben él egy farkasfalka.
Fotó: Baptiste Lheurette/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Az Egerhez közeli Vécsey völgyben ért támadást egy helyi kutyát. Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni.

Fülöp Géza tulajdonos a Blikknek nyilatkozva valószínűsítette, hogy farkasok végezhettek kutyájával:

„Nem tudom biztosan, farkasok voltak-e, vagy azokhoz hasonlító, elszökött kutyák. Egy ismerősöm, aki épp a telepen volt abban az időben, hallva a marakodást, megnézte, mi történik, ő készítette a felvételt a támadókról. Őz már járt itt, rókát is láttunk korábban. A szőlőben találtak nyomokat, méretes állatok lehettek”

- mondta el a lapnak.

Az üzemi terület kerítésén számos lyuk tátong, mindezt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának szakembere is ellenőrizte. Megerősítették, hogy a helyszínen több, nagytestű kutyafélétől származó nyom volt. A beszámolók szerint a puli, amely szabadon hagyva őrizte a területet, vélhetően az ugatásával vonta magára az állatok figyelmét.

hirdetés

„A helyszínen talált nyomok és a látott képek alapján egyelőre csak feltételezzük, hogy farkasok voltak a támadó állatok, bár a rájuk jellemző sötét farokvég nem azonosítható a fotókon. Az bizonyos, hogy a Bükk és Mátra közötti területen él egy farkasfalka. Ezek nyomaival, a vadkamerák róluk készült felvételeivel rendszeresen találkozunk, a territóriumuk nagyjából száz négyzetkilométer. Ezen belül bármikor és bárhol feltűnhetnek”

– mondta a Blikknek Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferense.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
brutalis-baleset-tarjan.jpg

Brutális baleset Tarjánnál: kettészakadt az autó az ütközéskor

Egy helyi férfi szerint a vétkes sofőrnek alig egy hete lehetett meg a jogosítványa és nagyon gyorsan hajthatott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

A helyiek szerint egy hete kapta meg jogosítványát az a huszonéves fiatal, aki kedd délután halálos balesetet okozott a Komárom-Esztergom megyei Tarjánnál - számolt be az RTL Híradó.

A sofőr - a rendőrség szerint - nagyon gyorsan ment, az útpadkára hajtott, majd keresztbe fordult és a szembejövő autónak csapódott. Az ütközés miatt a kocsi kettészakadt.

A hátul utazó 32 éves férfi azonnal meghalt, a többiek megsérültek.

"Azt hallottam, hogy csikorgás, megmagyarázhatatlan hangok és egy nagy csattanás, aztán csend. És egy rövid idő múlva hallom a szirénákat, a mentőhelikopter is kiérkezett"

- mesélte az RTL Híradónak egy közelben lakó férfi, aki azonnal a helyszínre sietett.

hirdetés

"Nagyon durva volt, mert mikor ideérkeztem, akkor látszott, hogy itt óriási tempóban jöhetett az az autó, amelyik szétszakadt. Tehát valami eszméletlen sebességgel, ehhez az itteni útviszonyhoz nem illő, legalább 150 fölött mentek"

- magyarázta a férfi.

A kettészakadt autóban hátul ülő 32 éves férfi azonnal meghalt, a két másik huszonéves fiatal súlyos sérüléseket szenvedett. A vétlen autó sofőrje törésekkel megúszta.

A Híradónak nyilatkozó helyi férfi úgy tudja, a fiatalok ittasak voltak, a sofőr pedig nemrég kapta meg a jogosítványát.

"Fiatal volt mindegyik. Hát a pletykák szerint, a gyerek, aki vezetett talán még csak egyhetes jogosítvánnyal rendelkezett"

- fogalmazott a férfi.

Az RTL Híradó beszélt az egyik súlyos sérült édesapjával, aki nyilatkozni nem akart. Könnyeivel küszködve csak annyit mondott, hogy fia jelenleg a tatabányai kórház intenzív osztályán van, lélegeztetőgépen.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!