SIKERSZTORIK
A Rovatból

„A szemem láttára darálta le egy tornádó az úton haladó kamion hátulját”

A magyar viharvadász gyakran jár Amerikába tanulmányozni az extrém időjárást. Ám nemcsak az életveszélyes helyzeteket dokumentálja és elemzi, hanem az erdei gombákat is, minderről pedig előadásokat is tart.

Link másolása

Ha létezik furcsa szerzet, akkor Molnár „Storman” Ákos (38) ennek ékes példája: civilben 3D grafikusként keresi kenyerét, ugyanakkor hazánk egyetlen tornádóvadásza, aki gyakran megfordul a médiában, valamint profi gombafotós és hobbivámpír.

Már gyerekként sem tűzoltónak vagy focistának készült, hanem időjárási naplót vezetett, méghozzá lelkiismeretesen minden nap, rajzokkal, megfigyelésekkel és fotókkal tarkítva. Mára kellően megalapozott szakmai tudását eleinte Búvár zsebkönyvekből, később pedig az internetről csipegette össze. Amikor pedig megnézte 14 évesen a Twister című, viharvadászokról szóló filmet, immár nem volt megállás.

Egy barátjával megalapította 2005-ben a szupercella.hu weboldalt, amely viharmegfigyeléssel, speciális előrejelzésekkel és ismeretterjesztő anyagokkal foglalkozik. Öt évre rá pedig létrejött a Viharvadászok Egyesülete – együttműködésben az Országos Meteorológiai Szolgálattal –, ennek lett az alelnöke Ákos.

Sosem tétlenkedik, ha a szenvedélyéről van szó: kamerákkal és fényképezőgépekkel felszerelkezve rendszeresen részt vesz tornádóvadászatokon az Egyesült Államokban, és minden viharszezonban lesben áll a Kárpát-medence számos pontján, ahol várható valami különleges jelenség. Ákos fétise a tornádó, amely nem összekeverendő a nagyobb kiterjedésű és több ideig tartó hurrikánnal.

– Olvastam, hogy a hazai meteorológia történetében először nektek sikerült egy tornádót szervezett viharvadászat keretében elkapni. Ez hogyan történt pontosan, és milyen izgalmakat tartogatott?

– Igen, a legendás gátéri tornádó… 2008. május 20-án reggel az előrejelzési térképeken sokatmondó légköri paraméterek vetítették előre, hogy kőkemény heves viharok, veszettül csavarodó szupercellák jöhetnek létre. Budapestről lerepesztettünk az Alföld közepére, és épp jókor értünk oda, az orrunk előtt robbantak be igazán a zivatarok. Gátér határában kikerülve az esőfüggönyből lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. Éjsötét felhőalap örvénylett felettünk sebesen, a dugóhúzószerűen feltekeredő szupercellából perceken belül lenyúlt a klasszikus tölcsér, amely gigantikus porszívóként később még többször leeresztette ormányát, miközben kisebb örvények táncoltak körülötte. 1-2 kilométerre voltunk tőle, bennünk nem esett kár, és szerencsére a település belsejébe nem tévedt be a tornádó, de néhány épületet azért sajnos így is megrongált.

– Sokat jársz Amerikában, ahol jóval szélsőségesebb időjárási viszontagságokkal találkozol. Melyek voltak a legveszélyesebb helyzetek, amelyekben részt vettél?

– Gyakorlatilag a viharok minden kísérőjelensége riogatott már jó párszor. Egy alkalommal például Oklahomában, miközben 8-10 centiméteres jégdarabok potyogtak körülöttünk, az út mentén húzódó villanyvezeték teljes hosszában egyszerre vadul sercegve szikrázni kezdett, majd pár másodperc múlva istentelen reccsenéssel odapörkölt mellénk egy villám úgy 20 méterre.

De ebben az államban voltam szemtanúja annak is, ahogy egy úton haladó kamion hátulját ledarálja egy tornádó – a sofőrje csodával határos módon a vezetőfülkében kuporogva egy-két karcolással megúszta az extrém élményt. Az Óz, a nagy varázsló meséjéből pedig sokaknak ismerős lehet Kansas, ahol egy olyan pörgettyűt csíptünk el, amelyre még a 40 éve vadászó vérprofi kolléga is azt mondta, hogy élete tornádója. Majdnem 300 km/órás forgási sebesség, másfél órás élettartam: ez még amerikai mércével is ritkaságnak számít.

Ezt a 800 méter széles, kísértetiesen süvöltő-morajló szörnyeteget igencsak kicentizve 200 méterre közelítettük meg. A prérin suhanva eközben elmentünk egy gazdasági épület mellett, amit egy-két perccel később már miszlikbe is aprított a dög, melynek erejét jól mutatja, hogy még egy vasúti sínpárt is meghajlított S-betű alakban. De Kansas nekem azért is emlékezetes, mert egyszer egy villámárvíz vendégmarasztaló dágvánnyá változtatta a pusztaságot, és mi úgy beleragadtunk, hogy egy egész éjszakát el kellett töltenünk ott a semmi közepén. Másnap délután pedig csak nem sokkal azelőtt cuppantott ki minket onnan egy marcona kombájn, hogy a környéken tornádók csaptak le. Kínunkban előtte még poénkodtunk is, hogy ha sehogy nem szabadulunk a sárból, akkor majd legfeljebb egy tornádó fog minket kisegíteni a fogságból.

– És hogyan szavatolod a saját biztonságodat egy ilyen – gyakran kontrollálhatatlan – szituációban?

– Ami a biztonságot illeti, nos, bármennyire is felkészült az ember, bármekkora rutinnal rendelkezik valaki, a Természet mindig tud meglepetéseket okozni. Maga a vadászat már alapjáraton egy veszélyes tevékenység, a zivatar definíciójának szerves része, hogy villámok fordulnak elő benne, az pedig az egyik legkiszámíthatatlanabb összetevő, bár egyben az egyik leglátványosabb is. Igyekszem persze úgy elhelyezkedni, hogy a kisülés a legkisebb eséllyel válasszon engem célpontnak, vagy ha belém is is csapna, jobb eséllyel éljem túl, de garancia… az nincs. A legrosszabb még a legprofibbakkal is megtörténhet, mint például a különböző népszerű dokumentumfilmekből jól ismert Tim Samarasék csapatával, akik 2013-ban a valaha dokumentált legnagyobb átmérőjű, 4.2 kilométeres szélességű tornádóban vesztették életüket. Hiába voltak ők az egyik legóvatosabb, legkörültekintőbb tornádóvadászok, a munkájuk az volt, hogy mérőeszközöket helyeztek ki közvetlenül a tornádók elé, ebben pedig elég volt csak egyszer hibázni.

Mi egyszer attól kaptunk frászt, amikor Nebraskában egy böszme szupercellát üldözve beesteledett, az autónk hirtelen vacakolni kezdett, megszűnt a térerő is, az útba eső településen elment az áram, és egyszer csak olyan 166 km/h-s szél zúdult le ránk, ami masszává kente körülöttünk a felhőszakadást. Egy örökkévalóságnak tűnő néhány percig nem tudtuk, hogy most a sötétben egy tornádóba kerültünk, és életünk utolsó pillanatait éljük, vagy csak úgymond egy „sima” szélvihar rémisztget minket. Szerencsére az utóbbi volt.

Ami persze attól még szintén lehet életveszélyes: hazai viharvadász kollégák jártak már úgy, hogy a mindössze méterekkel előttük haladó autóra döntött rá egy termetes fát a kifutószél. Ekkor is csak a puszta szerencsén múlott, hogy senki sem sérült meg.

Bár itt most jó pár adrenalinfokozó helyzetről szó esett, azért ez részemről messze nem csak az élvhajhászatról szól, legalább ilyen mértékben vezet a tudományos érdeklődés is. Szakmai oldalról az az izgalmas, hogy mennyire tudom kifürkészni a légkör rejtelmes összefüggéseit, mert a heves viharok, és kifejezetten a tornádók előrejelzése még a mai modern technikával is az egyik legnehezebb meteorológiai kihívás.

– Szupercella Roadshow címen fut előadói körutad, melynek keretében oktatási intézményekben, kulturális rendezvényeken, vagy éppen egyesületek, alapítványok, cégek számára mutatod be az extrém időjárást és a veszélyes légköri jelenségeket. Volt rá példa, hogy valakit annyira beszippantott a téma, hogy utána csatlakozott az egyesülethez? Vannak mentoráltjaid?

– Vadászataim során igyekszem a lehető legjobb fotókat, videókat készíteni, és a művészi indíttatáson túl ezeken keresztül előadásokban bemutatni a heves viharok egyszerre nyers vadságát és páratlan szépségét. Az élményszerű prezentációhoz a sztorikkal fűszerezett tudomány mellett ez is hozzátartozik, különösen az úgynevezett timelapse, vagyis gyorsított felvételek, melyek roppant hatásosan adják át a háborgó légkör csodáját. Egy-egy rendezvény alkalmával mindig nagyszerű érzés a számtalan csillogó szemű, lelkesen jelentkező fiatalt látni, akiktől még az előadás után is kérdések záporoznak. Az elmúlt években rendre felbukkantak új arcok, akik mostanra már jócskán belemerültek a témába, én pedig körutamon az országot járva továbbra is folyamatosan oltom be a közönséget a háborgó légkör csodájával. Aki pedig online szeretne követni, a „Storman – a tornádóvadász” nevű Facebook-oldalon talál vegyesen mindenféle régi és friss anyagot egyaránt.

– Nem csupán viharokat fényképezel, hanem gombákat is, amelyre ráadásul jóval több időd van, mert az nem kíván olyan gyors reagálást, mint egy villám. Ez a járulékos szenvedélyed hogy alakult ki? Miért pont a gombák fogtak meg?

– Gyerekként először a gombászat gasztronómiai oldalát ismertem meg, szüleim alföldi tanyája körül gyakran szedtünk igazi finomságokat. Már össze is fut a nyál a számban, ahogy visszagondolok egy-egy régi nyáresti vacsorára odakint a kerti asztalnál. Később aztán felfedeztem a gombák világának kimeríthetetlen formagazdagságát, és magával ragadott változatos szépségük, köztük néhány egészen bizarr fizimiskájú jószággal.

Hogy csak egyet említsek, ott van például a hazánkban is előforduló tintahalgomba, ami pont úgy néz ki, mint az Alien-filmekből jól ismert, tojásából éppen kikelő arctámadó, ahogy megannyi vöröses karja kinyílva átszakítja az őt burkoló nyálkás hártyát. 2004 környékén már hozzájutottam digitális fényképezőgéphez, úgyhogy belevetettem magam a gombafotózásba, és hamar ráéreztem a ritka fajok fellelésének kincskereséshez fogható örömére is.

A fungaria.hu weboldalamon, illetve különösen az ehhez tartozó Facebook-oldalon bárki megmártózhat ebben a különös világban. Az a fajta maximalista makrófotózási stílus, amit én képviselek, nagyon időigényes, szóval nem az a rohanva kattintgatós, teljesítménytúrázós üzemmód. Egy-egy helyszínen akár órákra el tudok merülni a témában, az erdei magányban pedig szinte egyfajta meditációként átszellemülve egészen más tudatállapot áll kontrasztban az urbánus nyüzsgéssel, amiben egyébként élek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit
Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. február 17.


Link másolása

– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?

– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.

– Mitől jó egy csokoládé?

– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?

– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.

A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.

Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.

Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?

– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.

Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?

– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.

Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.

A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?

– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).

De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Szinte csoda: közel 30 év után találták meg a Forma-1-es versenyző ellopott Ferrariját
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.

Link másolása

Londonban találták meg Gerhard Berger volt Forma-1-es autóversenyző csaknem 29 éve ellopott Ferrariját.

Az osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.

A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya 29 évvel az eset után Nagy-Britanniában megtalálta.

A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály kiderítette azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállítottak, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából – áll a londoni rendőrség hétfői beszámolójában.

A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte: szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).

Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
TikTok-videókban mutatja be Balázs, hogyan varázsoltak át egy romos parasztházat álmaik otthonává
Teljesen laikusként, szinte nulláról kellett felújítaniuk az etyeki házat, a három évig tartó munkát részletesen dokumentálták. A videókban szó esik sitthordásról, flexelésről, de még az építkezési alkoholizmusról is.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. február 18.


Link másolása

Vidékre Házasodtunk címmel október elején indult Tarnóczi Balázs TikTok-csatornája, amelyen elmeséli, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie friss házasként és apukaként egy házfelújítás levezénylése során. Arról beszélgettünk, mennyire tette próbára a projekt a kapcsolatukat a feleségével, előfordult-e, hogy besokalltak, és hogyan érintette őket az építőanyagok óriási áremelkedése.

– Sokan a gondolatától is fáznak annak, hogy felújítandó ingatlant vásároljanak. Számotokra mi szólt mellette?

– Épp nemrég készült egy kétrészes videóm arról, milyen előnyei vannak a romos, vagy legalábbis erősen felújítandó állapotú házaknak. A leglényegesebb szempont az ár, jóval olcsóbban meg lehet venni, mint egy kulcsrakész ingatlant. Emellett egy látszólag felújított ház is rejthet csapdákat: lehet, hogy amikor megveszi az ember, tök jónak tűnik, de pár hónap múlva mondjuk kiderül, hogy azért húztak fel gipszkarton falat, mert mögötte durván penészedik a valódi fal. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint visszabontani az egészet, akkor pedig máris ugyanott tartunk.

Ha a problémák előre láthatóak, az összességében sokkal ideálisabb helyzet, mint amikor ránézésre minden rendben, majd szép lassan kiderül, hogy valójában nagyon nem.

– Ha a fő indokotok az ár volt, akkor valójában kényszerből döntöttetek így, és mondjuk háromszor-négyszer annyi pénz birtokában inkább maradtatok volna Budapest belvárosában?

– Biztos, hogy nem. Én Salgótarjánban nőttem fel, aztán 12 évet éltem Budapesten, egyetemistaként és közvetlenül utána még kiélvezve ennek minden előnyét. Alapítottam stand up comedy társulatot, játszottam kilenc zenekarban, és még sorolhatnám. De ahogy elcsitultak bennem a kozmopolita ingerek, valahogy sokkal inkább a természetközeliség és a nyugalom kezdett vonzani.

Egyértelmű volt, hogy Budapestről el kell jönnünk, viszont a munkáim miatt valamennyire azért közel kellett maradnunk hozzá. Így végül a mindössze félórányira lévő Etyekre esett a választásunk. Egyéb szempontok is szóltak mellette, arról szintén készítettem egy videót, hogy mit érdemes mérlegelni, amikor az ember lakóhelyet választ.

– Mekkora személyes jelenlétet igényel egy ilyen projekt? Tudtatok-e dolgozni mellette?

– Amikor elkezdtük, hétvégente jártunk ki, már csak azért is, mert akkoriban olyan munkahelyem volt, ami állandó városi jelenlétet igényelt. Viszont apósom a távollétünkben is egyengette a dolgokat. Négy és fél hónapunk volt arra, hogy befejezzük az első szobát és a fürdőszobát, mivel addig tartott at albérleti szerződésünk, amit csak nagyon előnytelen feltételekkel tudtunk volna meghosszabbítani. Emiatt az első 4 hónap, 2020 decemberétől 2021 áprilisáig rettentően feszített tempóban zajlott.

Ráadásul ez pont a karantén idejére esett, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem is vágyakoztunk elmenetelre, hiszen lehetőségünk se lett volna rá. Emiatt az összes szabadidőnket ebbe öltük. Az áprilisi beköltözést követően pedig már hétköznapokon is tudtunk haladni.

A munkám addigra jórészt otthonról végezhetővé vált, szóval két feladat között „pihenésként” nem megittam egy teát, hanem mondjuk elhordtam pár vödör sittet, kiástam egy négyzetmétert a terasz előkészítéséhez, esetleg leszedtem pár kiló mészkövet a disznóólról, hogy szét tudjuk bontani.

Amiatt is sietnünk kellett, mert augusztusban összeházasodtunk, és az esküvőnk után már itt nálunk szerettünk volna egy összejövetelt tartani, tehát addigra vendégfogadásra alkalmas állapotba kellett hozni a helyet. Nem egyszer fordult elő, hogy felkeltünk egy órával hamarabb hajnalban, hogy felvihessünk még egy réteg meszet valamelyik szobára, mert akkor az napközben tud száradni, és este mehet rá egy újabb réteg.

– Volt olyan, hogy besokalltatok?

– Inkább a feleségemnek volt olyan érzése néha, hogy jó volna szünetet tartani, elmenni kirándulni, vagy bárhogyan kikapcsolódni. De annyira hajtott bennünket a határidő és az előre lefektetett ütemterv, hogy nem éreztem szükségét a pihenésnek. Ez konfliktusokhoz is vezetett köztünk, úgyhogy meg kellett tanulnom kikapcsolni. Ahhoz képest, hogy ez a fajta munkavégzés addig totálisan távol állt tőlem, egy egészen új dimenzióját ismertem meg a flow érzésnek.

– Hárman csináltátok az egészet az apósoddal, senki mást nem vontatok be?

– Kezdetben még próbálkoztunk barátok elhívásával, hogy egyfajta közösségi élményt nyújtva őket is részesévé tegyük a történetnek, de ez nem mindig sült el jól. Ment rá emberi kapcsolatunk arra, hogy aki segíteni jött, nem tudta felvenni azt a tempót, amihez mi hozzáedződtünk a hónapok során.

Ilyenkor egy idő után óhatatlanul fellép egy olyan rossz érzés, hogy „mégse voltam jó segítség”, és ha sikerélmény helyett ezzel tér haza az adott barát, az sajnos súrlódáshoz vezethet. Egyébként készült arról a témáról is egy videóm, hogyan lehet elkerülni az ilyesmit.

Volt egy egyszemélyes kőműves segítségünk is egy idős mester bácsi személyében, aki például a vakolást és az ablakok cseréjét végezte, közben pedig folyamatosan tanított bennünket. Rengeteget köszönhetünk neki, de mivel korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeink, csak időnként bíztuk meg őt. És persze ott voltak szüleim is, akik amikor tudtak, bekapcsolódtak az aktuális folyamatokba, de Salgótarjánból nekik ez bonyolultabb volt azért, úgyhogy távmunkában végezhető feladatokat vittek, mint például a 100 éves tálaló szekrényünk kipofozása.

– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára a projekt?

– Próbára tette, de kiállta a próbát. Amikor tavaly nyáron, a terhessége hetedik hónapjában nekiláttam a pince felújításának, és egy héten keresztül napi 12 órát ott töltöttem a pincében, amit ő akkor megközelíteni se tudott, érthető módon nem volt boldog. De fantasztikus megbocsátó- és megértőkészsége van, szóval ezen és a hasonló helyzetekben szerencsére túl tudtunk lendülni.

– Az építőanyagok ára óriásit nőtt az elmúlt pár évben. Ezt ti mennyire éreztétek meg?

– Abszolút mértékig. Épp most tervezek egy videót arról, mikor érdemes anyagot venni az építkezéshez, a válasz erre nagyon röviden annyi, hogy amint pénze van az embernek. Attól jobb ajánlatot ugyanis, amit ma kap, később biztos nem fog kapni, valószínűleg már másnap se. Rosszabbat viszont annál inkább kaphat. Az építkezés három éve alatt a faanyagtól a cementen át a sóderig mindennek az ára hatalmasat drágult.

@videkrehazasodtunk Első meglepetések a felújítában Pt.1 #vidékreházasodtunk #költözzvidékre #vidékiélet #vidék #etyek #csináldmagad #diy #diyproject #felújítás #házfelújítás #házasélet #házépítés #házilag #hajópadló #homok #építkezünk #építkezés #parketta #vizesedés #falak #fal #tippek #tippeknektek #tippekneked #fyp #tippektrükkök #mész #mészkő #festék ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– Milyen váratlan akadályok merültek még fel?

– Rögtön az építkezés elején volt egy olyan bakim, hogy meg kellett néznem, milyen mélyen van a ház alapja. Soha nem csináltam előtte ilyet, szóval bementem a szoba közepére és ott kezdtem el ásni. Már egy egész nagy kupacot kiástam, amikor bejött a feleségem, majd nevetve közölte, hogy az alapot a fal mellett kell megnézni, nem a szoba közepén. Hasonló, a szaktudás hiányából fakadó felesleges feladatvégzések több alkalommal adódtak, de a ház állapota is okozott meglepetéseket.

– Hogy jött a TikTok-csatorna ötlete, ki a célközönség?

– Magával a csatornával többféle célom is volt. A fő szempont mindenképpen az oktatás, hiszen én pusztán gyakorlat útján el tudtam jutni a teljesen laikus szintről egy olyan fokra, amikor már magabiztosnak mondhatom magam az építkezéssel összefüggő kérdésekben. Szerettem volna a megszerzett tudást minél többeknek átadni, hiszen ha a munka elején is rendelkeztem volna vele, biztosan rengeteget tudtunk volna spórolni. Egyben azt a nézetet is népszerűsítem, hogy nyugodtan vágjunk bele olyan dolgokba, amelyekhez látszólag egyáltalán nem értünk, mert minden tanulható.

A harmadik szempont pedig, hogy teljesen beleszerettem a vidéki életbe, ami egykori városiként komoly tanulási folyamat volt. Ennek része például, hogy igen, itt előfordul, hogy hétvégén is kaszálnak az emberek a telkükön, de valamikor le kell vágniuk a füvet, és mivel hétköznap dolgoznak, máskor nem tudják. Empatikusnak kell lenni mások felé. Az is teljesen természetes dolog, hogy az út közepén sétálnak az emberek, mert itt nincs járda, városiként viszont ez is nagyon furcsa lehet.

Rengeteg olyan vidékre települő van, aki pontosan azt a városi kultúrát hozza magával, amit hátra akart hagyni. Szerintem ha szórakoztató formában mutatjuk be az itteni tipikus élethelyzeteket, az nekik is segít az átállásban. Most már 53 videó közül lehet válogatni, emellett a YouTube-csatornán elindítottam egy podcast-sorozatot is, amelyben a miénkhez hasonló történeteket mutatok be olyan emberekkel beszélgetve, akik városból költöztek vidékre.

@videkrehazasodtunk Miket kell elfogadj vidéken? 3: Ne flexelj! #vidékreházasodtunk #vidék #vidékiélet #vidékiéletszépségei #vidékvagyváros #vidéki #közösség #tanács #tanácsadás #tanácsok #gondoldújra #tipp #tippek #tippeknektek #tippekneked #tippektrükkök #flex #flexelés #társadalom #társadalomkritika #fy #fyp #foryou #foryourpage #ingyen #jótékonyság #felajánlás #szerénység #bmw #porsche #maserati #balenciaga ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– A ház már teljesen készen van, vagy akad még feladat?

– Egy ház soha nem lesz kész… (nevet) Egyelőre ami látható feladat, az a falak külső lemeszelése, ugyanakkor a gyerekünknek a cseresznyefára elképzelt lombháztól kezdve az udvarban kialakítandó járófelületig folyamatosan jutnak eszünkbe olyan dolgokat, amiket meg lehetne valósítani, és ami persze tartalmat is biztosítana a csatornára. Egyelőre még visszamenőleg dolgozom fel az elmúlt 3 év eseményeit, de miután azzal végeztem, jöhetnek az újabb témák.


Link másolása
KÖVESS MINKET: