Homlokhőmérő, maszk, kézfertőtlenítés a suliban – eddig simán ment
Nem így képzeltük a gyerek első heteit az iskolában. Úgy általában a beiskolázást sem. Mert tavaly szeptemberben még szó sem volt koronavírus-járványról.
Nem így képzeltük el, hogy nem mehetünk el mindenhova nyílt napra, mert egy nap alatt bezár az összes iskola, hogy sulikezdés előtt maszkban ülünk az udvaron az első szülői értekezleten egymástól tisztes távolságban, a szintén tisztes távolságot tartó tanítóknak pedig harsogniuk kell ahhoz, hogy minden szülő hallja, amit mondani szeretnének.
És persze nem úgy képzeltük el, hogy az új közegbe bekerülve, az óvoda után új szabályokkal ismerkedve rögtön plusz szabályokkal és nehézségekkel szembesüljön a gyerekünk, és ne jöhessen hozzánk bármikor bárki a fertőzésveszély miatt. Ennek ellenére – ne kiabáljam el – viszonylag zökkenőmentesen megy az iskolába járás és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos biztonsági szabályok betartása.
7 éves a gyerek, idén kezdte az iskolát egy budai intézményben. Nekünk, szülőknek augusztus végén tartottak egy értekezletet a leendő tanítókkal, és ott már elég sok rendelkezésről beszámoltak. Ezek közé tartozik, hogy meghatározott időpontban vihetjük be reggel a gyereket, meghatározott időpontban mehetünk érte.
Maszkot, kézfertőtlenítőt és törlőkendőt minden nap be kell pakolni az iskolatáskába.
Textil törölközőt nem vihetnek be, a fertőzésveszély miatt fogmosás sincsen bent (korábban az osztályban tárolták a gyerekek fogmosóeszközeit). Csúsztatva szervezik meg az iskolában az ebédet, és általában az étkezéseket, hogy egyszerre csak kevesen legyenek az ebédlőben.
Ami nehézséget okoz, az, hogy a könyveiket – az összeset – hétvégére haza kell hozniuk, de mi meg nem mehetünk be segíteni nekik, így a szerencsétlen elsős-másodikosok teljes menetfelszerelésben, több kilós hátizsákkal próbálnak hétfőn reggel felmászni a lépcsőn, pénteken délután pedig lebotorkálni.
Mi, a szülők kizárólag maszkban vihetjük be őket, és maszkot kell tennünk, amikor értük megyünk. Az iskolába nem mehetünk be, nem kísérhetjük őket az osztályteremig, még a folyosóig sem, a kicsik is egyedül közlekednek bent. Azért a szívem szakad meg minden reggel, amikor elnyeli az én kis tündéremet az a nagy kapu.
A legmeglepőbb, milyen hamar alkalmazkodott a szabályokhoz a gyerek annak ellenére, hogy morgott az elején, hogy „már megint ezzel a vírussal jöttök”, „már megint kézfertőtlenítő”, „tudom, tudom, mondta a koronabácsi a reklámban”.
A sulijában már az elején, szeptemberben bevezették a reggeli homlokhőmérőzést. A gyerek bemegy maszkban, már rutinosan hajtja fel a frufruját, majd lép oda a fertőtlenítő adagolóhoz, és tartja alá a kis kezét.
Bent is használnak kézmosáskor fertőtlenítőszert, és még egyszer sem panaszkodott miatta. Csak otthon szabotálja a hazaérés utáni azonnali kézmosást, veszekedni kell vele, és azon kapjuk magunkat, hogy az edző szerepébe kényszerített már megint: „Gyerünk, gyerünk, gyerünk!” „Csináld, csináld, csináld!” (És azért is szólnunk kell, hogy hazafelé ne taperoljon végig mindent a lépcsőházban, és azzal a kézzel ne dörgölje a szemét.)
Ha jön egy új rendelkezés az iskolában, akkor arról itthon beszámol, így ha nem nyitnánk ki az üzenőfüzetet, akkor is tudnánk róla. De kifejezetten tetszik, hogy a tanítók beléjük sulykolják, járvány idején ugyanis ez egészen egyszerűen másképp nem megy.
Úgy látom, a gyerekek többsége egy hónap alatt alkalmazkodott. Ez a korosztály ugyanis baromi gyorsan tanul és elképesztően fogékony. Ha azt látják, hogy a szüleik és a tanáraik is betartják a szabályokat, ha azt érzékelik, hogy ők is alkalmazkodnak, nem pedig ellenállnak minden erejükkel, akkor ez lesz a minta számukra.
Nyilván akadnak a szülők közt, akik úgy tesznek, mintha az elmúlt fél évben mi sem történt volna, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy az elővigyázatosság és a másokra figyelés életet menthet: 1-2 szülő csak azért is maszk nélkül jön a gyerekkel, megy a gyerekért. A többség azonban tudomásul vette, hogy most ez van, egy darabig így élünk, fegyelmezettebben, mint eddig.
Azt, hogy mindebből mit tanulnak meg a gyerekek (meg a tanárok és a szülők), még tippelni sem tudom. Ez évek múlva derül ki.