A Rovatból

Hogyan lehet felépülni a kiégésből – egyáltalán mi is ez?

A legjobb elkerülni, de ha már úgy érezzük, lehet, hogy benne vagyunk, nem árt, ha fel is tudjuk ismerni. Utána kezdődhet a kikecmergés. Nem egyszerű.

Link másolása

Minden embernek más és más tapasztalatai vannak a kiégéssel kapcsolatban, így egyénenként változó a gyógyulás felé vezető út is.

A kiégés három fő jele a krónikus kimerültség, a cinizmus és a hatékonyság hiánya. Nagyobb valószínűséggel történik, ha túl magas a munkaigény, de túl kevés a munkaerőforrás. Ahhoz, újra értelmesnek érezzük munkánkat, fontos, hogy kapcsolódjunk vagy újra kapcsolódjunk azokhoz az értékekhez, melyek munkánk fontosságát jelentik.

Néhány évvel ezelőtt, egy előadásom után egy fiatalember odajött hozzám, és anélkül, hogy bemutatkozott volna, azt mondta: „Ha valami nem változik számomra a következő hat hónapban a munkahelyen, szívrohamom lesz. Tud nekem segíteni?"

– írja a Psychology Today című lapban Paula Davis pszichológus.

A kiégést legjobb, ha inkább megelőzzük, ez a legjobb kezelés, ezért is olyan sok a könyv és cikk, amely erre a témára összpontosít. Mégis, a „Hogyan épüljek fel a kiégésből?" az egyik leggyakoribb kérdés, amelyet feltesznek, és Davis úgy találja, hogy erre a legnehezebb válaszolni. Miért? Mert minden ember tapasztalata a kiégéssel egyedi, és a felépülésük is az lesz.

Mérd fel a helyzeted

Ez egy fontos kiindulási pont, mert a kiégés egy spektrumon létezik, sok fokozata és típusa van, és az emberek különbözőképpen tapasztalják. A kiégés három nagy jele a krónikus kimerültség, a cinizmus (mindenki bosszant és zavar téged) és a hatékonyság hiánya (a munkától való elszakadás és a "kit érdekel" mentalitás). A kiégés nem egyenlő a mindennapi stresszel, és nem kizárólag kimerültség vagy túlterhelés. Mind a három fenti összetevő kell hozzá. Ahhoz, hogy elkezdje felismerni, gondolkodjon el az elmúlt hónapról, és tegye fel magának a következő kérdéseket (egytől ötig terjedő skálán; ahol az egyes a legalacsonyabb és az ötös a legmagasabb pontszám):

  • Mennyire éreztem magam túlterheltnek/kimerültnek?
  • Mennyire éreztem magam kritikusnak/cinikusnak?
  • Mennyire éreztem magam produktívnak?
  • Mennyire szórakoztam?

Az utolsó kérdés az, hogy mennyire elkötelezettnek érezted a munkát, tapasztaltál-e pozitív érzelmeket a munkádhoz kapcsolódóan.

Ismerd meg a kiégés forrását!

A kiégés nagyobb valószínűséggel fordul elő, ha valakinek túl sok munkaigénye és túl kevés munkahely-erőforrása van. A munkaigény a munkájának olyan aspektusa, amely következetes erőfeszítést és energiát igényel, mint például az e-mailek megválaszolása minden órában, az üléseken való részvétel és az ügyfelek igényei.

Készíts listát az összes munkaköri igényedről és erőforrásaidról. Vannak-e olyan feladatok, melyekkel másokat megbízhatsz, vagy más módon tehermentesíteni tudod magadat? A legtöbb időd a munkahelyeden töltöd olyan feladatokkal és tevékenységekkel, amelyek túlzottan időigényesek? Milyen erőforrások hiányoznak, vagy milyen erőforrásokra lenne még szükséged?

Íme néhány más módja annak, hogy gondolkodjunk az erőforrásokról:

  • Vannak-e olyan aspektusai a munkádnak, amelyek következetesen ismétlődőek, amelyeket egy írásos folyamatba, utasításkészletbe, sablonba vagy folyamatdiagramba lehet kódolni?
  • Kik azok az emberek, akikhez támogatásért fordulhatsz?
  • Mik az erősségeid, és hogyan tudod kihasználni őket?
  • Mi ad reményt?
Ráismersz magadra az alábbi mondatokban?
  • Ha nem tudok valamit tökéletesen csinálni, akkor egyáltalán nem kéne megtennem.
  • Mindig nekem kell irányítani, különben a dolgok rosszul sülnek el.
  • A segítségkérés a gyengeség jele (ezt egyedül is kitalálhatom).
  • Nem tudok nemet mondani, különben (...)
  • Nagyon magas elvárásaim vannak a sikerrel kapcsolatban, állandóan összehasonlítom magam más emberekkel, akik megfelelnek ennek.
  • Elfoglaltnak kell maradnom, mert ez azt jelenti, hogy méltó vagyok vagy fontos vagyok; Az elfoglaltság azt jelenti, becsülettel teszem a dolgom.
Beszélj róla!

Ez lehet a legnehezebb, de legfontosabb lépés. „Túl sokáig vártam, hogy beszéljek a főnökömmel a saját kiégésemről. Nem mondtam semmit, amíg pánikrohamaim és más egészségügyi problémáim nem voltak, és még akkor sem nyíltam meg.”

A legfontosabb dolog, amit itt tehetsz, hogy felkészülsz a beszélgetésre, és a lehető legtárgyilagosabb és legnyíltabb leszel. Ez megkönnyíti majd, hogy segítsenek neked. Csak állandó kapcsolatban kell lenni a főnököddel, kommunikálni arról, hogyan érzed magad. Hosszabb időre van esetleg szükséged? Van-e a cégednél ilyen lehetőség? Azt szeretnéd, hogy áthelyezzenek egy másik csapathoz vagy részleghez a vállalaton belül? Szükséged van a munkavállalói támogatási program erőforrásaira?

A kiégés legjobb gyógymódja a megelőzés, és nagyrészt a vezetőkön és a szervezeteken múlik, hogy tudatosan megfelelő típusú munkahelyi környezetet hozzanak létre, ami kevésbé idézi elő a kiégéses szituációkat.

„A fiatalember, akivel beszéltem, rájött, kizárt, hogy a jelenlegi csapatában tovább tudjon dolgozni, így végül kérte az áthelyezését. Mindig fontos lesz azonban, hogy az emberek felismerjék a kiégéssel kapcsolatos tényezőket, szembenézzenek a saját egyedi problémáikkal, megértsék annak okait. A fenti tényezők némelyikének átgondolásával sikeresek lehetünk ebben” – állítja Paula Davis.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre vitt egy csomagot. Ahogy kell, 4-5 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor a kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET: