Elválni egy wc-ülőke miatt?
Több férj jelentkezett már be úgy hozzám tanácsadásra, hogy a felesége derült égből villámcsapásként bejelentette, hogy válni akar, és ők ezt nem értik, nem tudják, hogy mi történik. Ugyan panaszkodtak már régóta olyan apróságok miatt, mint a felhajtott wc deszka és a nyitva hagyott szekrényajtó, de ezek olyan bagatell dolgoknak tűntek, hogy nem volt értelme energiát fektetni a változásba. Főleg, hogy valójában a feleségük sem hibátlan, csak ők nem hánytorgattak fel mindenféle apróságot nekik.
Fontos, hogy ismerjük a saját és a társunk sémáit, mert sokat segít a helyzetek félreértelmezésének elkerülésében. Ha azt hiszem, hogy mindent én tudok a legjobban és nem engedem, hogy mások segítsenek, akkor a társam hátrébb fog lépni a tennivalóktól, én pedig ki fogok fáradni, és egy idő után neheztelek a társamra, hogy nem könnyíti meg az életemet. Azt gondolom majd, hogy lusta és nem érdeklem. Pedig nem biztos, hogy így van.
Amíg csak egy adott – megtanult és nem önazonos – szereposztásban engednek a rögzült mintáink működni, addig valószínű, hogy az adott szereposztáshoz illeszkedő társat fogjuk választani. Ha a mintáink változnak – és a másik fél is változtat -, akkor a kapcsolat jobbá válik, azonban, ha a másik fél leragad a megszokott mintánál, akkor a kapcsolat kényelmetlenné válik, és előbb-utóbb megszakad.
Amikor a párkapcsolatunkba megérkezünk, visszük a hátizsákunkban a több generációtól megörökölt mintákat, az előző kapcsolatokból levont – akár téves – következtetéseinket és persze minden hiányérzetünket. Azzal a reménnyel, hogy majd a társunk maradéktalanul be fogja azt a hiányt tölteni, és végre egyensúlyba kerülünk. Látni, hallani, szeretni fog. Pont úgy, ahogy mi szeretnénk.
Vagyis inkább abban érezzük „otthonosan” magunkat, még ha nem is tesz jót nekünk. Például, ha általában a párunk igényei teljesülnek, az nem kizárólag az ő hibája. Ahhoz mi is asszisztálunk, főleg, ha automatikusan „alámegyünk” a másiknak, hogy szerethetőnek tartsuk magunkat.
Azt gondolom, hogy csak akkor vagyok szerethető, ha kiszolgálok, ha nem hozakodok elő a vágyaimmal, hanem boldoggá teszem a páromat – a láthatatlanságommal.
Sok időbe telhet, míg magunktól rájövünk a rosszul működésünk részleteire és változunk azért, hogy egészségesebb emberi kapcsolataink legyenek. Ezért érdemes szakember segítségével feltérképezni magunkat, mert időt és energiát spórolunk vele, és kisebb az esély, hogy a párkapcsolatunk visszafordíthatatlan károkat szenved.
A párkapcsolat nem attól működik jól, hogy tökéletesen passzolunk mindenben, hanem azért, mert
- nyitottak vagyunk a fejlődésre, a változásra,
- halljuk és látjuk a társunkat,
- hajlandóak vagyunk levenni a szemellenzőt és megismerni a saját viselkedésünk mozgatórugóját,
- nem sértődönk meg, ha valami nem megfelelően alakul,
- nem csak reagálunk, hanem kitalálunk, megvalósítunk a közös lelki jóllétünk érdekében.
Jó, ha számolunk azzal is, hogy a párunk nem fog feltétel nélkül szeretni, hiába várjuk a gyermeki énünkkel ezt. Másféle szeretetet fog adni, de ha magunkkal nem jövünk rendbe, ha nem fejlesztünk magunkban egy egészséges működési rendszert, akkor tönkremegy a párkapcsolat.
Amilyen szerepet osztunk magunknak, ahhoz passzoló társat fogunk elfogadni.