VIDEÓK
A Rovatból

Az utolsó pillanatban mentette meg gyermekét

A beérkező szerelvény elől mentette ki a babakocsijában a sínek közé gurult gyermekét egy anya a londoni metróban.

Link másolása

Szinte az utolsó pillanatban mentette ki a sínek közül a gyermekét egy anya a londoni metróban. A biztonsági kamerák tanúsága szerint a szülők két babakocsival érkeztek a Goodge utcai megállóhoz. Az egyik kocsit a szülők leállították a lépcső aljára, amíg visszamentek a másikért. Az alagutat átjáró huzat azonban közben mozgásba hozta a lent álló babakocsit, amely peronra gurult és a sínek közé esett.

Mivel épp elment egy szerelvény, a babakocsi akadálytalanul gurult a sínek felé. Ugyan a közelében tartózkodott egy fiatalember, de ő semmit sem vett észre, mert fejhallgató volt a fején. A történteket látva a gyermek anyja azonnal a sínekhez közé rohant, lemászott gyermekéért, kiemelte a kocsit, majd ő is kimászott - alig néhány pillanattal azelőtt, hogy egy szerelvény befutott volna.

VIDEÓ: Hátborzongató felvétel a történtekről

"Ijesztő volt, nemcsak a gyerekre leselkedő veszély miatt, de azért is, mert az anya a saját életét is kockára tette" - mondta a metró biztonsági szolgálatának vezetője. A metró biztonsági kamerái rögzítették az eseményeket, ezek tanúsága szerint a család az eset után gyalog hagyta el az állomást. A rendőrség keresi a szülőket, hogy meggyőződhessenek arról, az eset résztvevői jól vannak.

A július 23-án készült felvételeket azért hozták nyilvánosságra, hogy felhívják a figyelmet a közlekedési eszközök nem megfelelő és figyelmetlen használatának következményeire.baba

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.

Link másolása

Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában

Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.

Link másolása

Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk