hirdetés

ÉLET-STÍLUS

Az Asti Bababolt segítségével nem kevés pénzt spórolhatunk meg

Az astibababolt.hu baba és gyermek termékek nagykereskedése, ahol a pénztárcabarát árak épp ugyanannyira alapnak számítanak, mint a hatalmas választék.

Link másolása

hirdetés

Az astibababolt.hu baba és gyermek termékek nagykereskedése, ahol a pénztárcabarát árak épp ugyanannyira alapnak számítanak, mint a hatalmas választék. S bizony ez határozottan kedvező kombináció, nemcsak anyagilag, bár tény, hogy ebből a szempontból is az. Minél több marad a családi kasszában, annál nagyobb a boldogság. Miközben minden, ami lényeges könnyedén, egyszerűen, pár kattintással beszerezhető.

De mi az, ami elengedhetetlenül fontos?

A kérdés ugyan viszonylag gyakran előfordul, de általános érvényű felelet nem igazán létezik rá. Mert hogy ahány ház annyi szokás. Ráadásul a gyerkőc életkorától is nagymértékben függ, hogy aktuálisan mire van szükség.

A tudatos tervezés mondjuk megtérülő stratégia, hiszen így előre megvehetjük azokat a kellékeket, amikről pontosan tudjuk, hogy nélkülözhetetlenek. A babakocsi épp ebbe a kategóriába tartozik, de az etetőszék, a rugdalózók, vagy éppen a játékok létjogosultsága is megkérdőjelezhetetlen.

Az akciózásokat is érdemes figyelemmel kísérni, mert egyrészt bőven akad belőlük, másrészt további költséghatékony beruházásokkal gazdagíthatjuk az életünket. Természetesen az árak önmagukban semmit sem jelentenek. Az értékeik fényében viszont már annál inkább beszédesek. Az astibababolt.hu termékpalettájában a prémium minőség, mint jellemvonás alapvető. Hiszen csak ilyen feltételekkel borítékolható a hosszú élettartam és a megbízhatóság. Márpedig e kettő talán a leglényegesebb kritérium, főleg ha a beszerzéseinkre úgy tekintünk, mint sokszorosan megtérülő befektetésekre.

hirdetés

A tökéletes babakocsi vagy futóbicikli például arról is felismerhető, hogy hűségesen és megingathatatlanul végigkíséri a kis gazdája életét. Mert míg a ruhaneműk folyamatos újításra szorulnak, már csak a növekedés csodájának köszönhetően is, addig a felszerelések nagy része arra hivatott, hogy hosszútávon jól, megbízhatóan, és hatékonyságának csúcsán teljesítsen.

Néha a drágább az olcsóbb?

Igen. Ezért jó taktika az értékek ismeretében megnézni az árakat, mert az a bizonyos ár/érték arány mérleg jócskán meginghat, s kilenghet egyik-másik irányba. Addig nincs baj, míg az értékek súlya alatt felfelé mozdul az árat tartalmazó kar. Ám ellentétes mozgás esetén kifizetődő stratégia az újragondolás!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk

hirdetés
ÉLET-STÍLUS

5+1 tipp, hogy tökéletes legyen a grillezés otthon

Mindegy, hogy a balkonon, a teraszon vagy a kertben izzítjuk be a grillt, az élmény és a finom ízek garantáltak. Persze, ha tökéletes eredményre törekszünk, érdemes pár dologra figyelni.

Link másolása

hirdetés

Amennyiben sikeresen kiválasztottuk a számunkra megfelelő grillsütőt, kezdetét veheti a grillezés. De mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, és bármennyire ösztönösnek, esetleg magától értetődőnek gondoljuk ezt a tevékenységet, itt is vannak fortélyok, tippek, trükkök és szabályok, melyekkel tökéletesíthetjük fogásainkat és emlékezetesebbé tehetjük azokat. Íme egy kis segítség néhány pontban, a teljesség igénye nélkül.

1. Legyen megfelelő a parázs

Természetesen akik elektromos grillsütőt használnak, azokra ez a fejezet nem vonatkozik. Akár fával, akár faszénnel sütünk, mindenképp érdemes megvárni, amíg kicsit leég, csillapodik a láng, különben az étel belseje nyers marad, a külseje pedig szénné ég. A későbbiekben ugyanebből az okból szükséges szemmel tartani a húsokból csepegő zsiradékot is, mert újra belobbanthatja. (ha nem tartozék, érdemes beszerezni egy csepegtető tálcát-tálkát hozzá, az ízélményt is fokozza). A tüzet, parazsat igyekezzünk minél természetesebb, és erre a célra szánt professzionális anyagokkal éltetni, mindenképp kerüljük a benzint, a színes-fényes papírokat stb. mert mérgező anyagokat bocsátanak ki az égés során.

2. Sózzunk – de mikor?

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor kerül a só az ételre, sózni csak a grillezés legutolsó perceiben szabad, vagy akkor, amikor az elkészült étel lekerül a grillrácsról. A só ugyanis kivonja az ételből a nedvességet, így ha a pácba só kerül, vagy a grillezés kezdetén szórjuk meg a húst, könnyen kiszáradhat – még a zsírosabb húsfélék is.

3. Pácoljunk!

A pácolás előtt sokakban felmerülhet a kérdés, hogy milyen húsféléket érdemes grillezni? Erre könnyű választ adni: leginkább minél többfélét, változatosan. Csirkéből csontos egész combot, felsőcombrészt, alsócombot, szárnyat, mellet, kacsából, pulykából a combot, mellet érdemes választani. A kicsit erősebb húsok közül szuper lehet a báránycomb vagy borda, a sertéscsülök, comb, tarja, karaj, pofa, szűz, oldalas, marhából a steakrészek, darált hús, és akkor még ott vannak a halak, kagyló, rákok, polip, tintahal... A grillezés mindegyiknek kellemes pluszízt ad majd.

Ha sikeresen kiválasztottuk a húsokat, rátérhetünk a fűszerezésre. A pácolás legelső aranyszabálya, hogy lehetőségeinkhez mérten, minél korábban megtegyük: a legjobb, ha már a sütést megelőző napon, de hogy értelme legyen, minimum pár órával előtte áztassuk be a fűszerfürdőbe, hiszen idő, míg a nyers hús magába tudja szívni azt. A pácolt húst tegyük a hűtőszekrénybe. És ne spóroljunk az olyan ízletes összetevőkkel, mint a fokhagyma, a rozmaring vagy a kakukkfű!

hirdetés
4. Időzítsünk!

Ahogyan a főzésnél, itt is sok múlik az időzítésen! A különféle grillezni valók más-más sütési időt igényelnek, és a faszén begyújtása is némi előkészítéssel jár. A húst a tervezett grillezés előtt 1 órával vegyük ki a hűtőszekrényből. Ha így teszünk, szép egyenletesen fog átsülni.

Tipp: Az Aldi Magyarország hivatalos oldalán segítséget kaphatsz a szárnyasok grillezéséhez, ha pedig receptre lenne szükséged ezen a linken azt is találsz!

5. Zöldségválasztó

Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás részei ezek a rostban, vitaminban és antioxidánsban gazdag élelmiszerek - és nem mellesleg nagyon finomak is, kár lenne csak kenyeret tunkolni a húsok mellé. Szinte bármelyikük alkalmas grillezésre is: répa, cukkini, hagyma, spárga, padlizsán, kukorica és sorolhatnánk. Azt ne feledjük, hogy a zöldségek sokkal hamarabb (akár 3 perc alatt) megsülnek, hát bánjunk velük eszerint: enyhébb parázson, fentebbi rácsokon készítsük, mert a túlsütött zöldségek megfanyarodhatnak. Akkor vannak készen, ha a rácsok csíkjai épphogy beleégtek.

5+1. Fontos a minőség!

A sertéstől a karajszeletig, illetve a csirkétől a csirkemellfiléig sok összetett folyamat zajlik le a hús előállítása során. Éppen ezért nem mindegy, hogy honnan szerezzük be ételünkhöz az alapanyagokat.  Az Aldi Magyarország például pont emiatt nem szorítkozik csupán a beszállított termékek végellenőrzésére hanem a teljes gyártás folyamatos minőségellenőrzését tűzte ki célul – az istállótól az állatszállítón, a vágóhídon és a feldolgozáson keresztül, egészen a tárolásig és az értékesítésig.

Plusz pont, hogy kizárólag magyar szárnyast árulnak. A 100% garantált magyar minőség címkével ellátott termékek garantáltan a legjobb minőségű, hazai húsok, amelyek szigorú ellenőrzésen estek át. Tehát ha származási garanciával ellátott hústerméket veszel, biztos lehetsz benne, hogy a hús kizárólag magyar csirkéből származik, amelyet itthon neveltek és dolgoztak fel. Termékeik között mindenki megtalálja az ízléséhez valót, akkor is ha valaki a hazai ízek szerelmese, vagy pedig új gasztronómiai élményeket keresne. Alább mutatunk is egy szuper receptet, amit könnyedén elkészíthettek egy közös grillezés alkalmával:

Gyümölcsös currys pulykamell ananász-ketchuppal

HOZZÁVALÓK 4 fő részére:

A pulykamellhez:

4 szelet HÚSMESTER

pulykamellfilé (kb. 450 g),

2 ek. LE GUSTO curry,

2 ek. PURE FRUITS

100 %-os ananászlé,

½ csokor friss petrezselyemzöld

és egy kevés a díszítéshez

Az ananász-ketchuphoz:

1 darab ananász (10 szelet),

2 fej lilahagyma,

1 kg paradicsom,

½ tk. LE GUSTO chili pehely,

60 ml LOMEE ételecet,

60 g HAPPY HARVEST kristálycukor,

1 tk. LE GUSTO tengeri só,

1 tk. LE GUSTO őrölt fekete bors

CUCINA NOBILE olívaolaj

a sütéshez és grillezéshez

ELKÉSZÍTÉS:

1. 3 ananászszeletet elfelezünk és félreteszünk a díszítéshez. A maradék ananászt nagyobb darabokra vágjuk. A hagymát felaprítjuk, a paradicsomot negyedekre vágjuk.

2. A hagymát a chili pehellyel olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk az ecetet és a cukrot, felforraljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót az ananász-ketchuphoz. Alacsony hőmérsékleten kb. 45 percig főzzük, néha megkeverjük, ezután összeturmixoljuk és a ketchupot egy szűrőn átpasszírozzuk.

3. A ketchupot az edényben kb. 15 percig állandó kevergetéssel sűrűre főzzük, majd azonnal steril befőttesüvegekbe töltjük, lezárjuk, majd hagyjuk szobahőmérsékleten 4 órán át hűlni.

4. A pulykaszeleteket sózzuk és borsozzuk, kevés olajjal bekenjük. Összekeverjük a curryt 2 evőkanál ananászlével és a finomra vágott petrezselyemzölddel. A hússzeleteket bekenjük ezzel a páccal, majd mindkét oldalukon megsütjük.

5. Az elkészült húsokat egy tálra helyezzük, felezett ananászszeletekkel és petrezselyemlevelekkel díszítjük. Mellé kínáljuk az ananász-ketchupot.

További tippeket a grillezésről az Aldi Magyarország oldalán olvashattok, a grillezés 12 aranyszabályát pedig itt találjátok!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

A pornó sötét oldala: miért lesz öngyilkos egyre több pornósztár?

Depresszió, internetes trollok és gyötrő gondolatok állnak legtöbbször a háttérben.

Link másolása

hirdetés

Június utolsó napján Dahlia Sky, a hónap elején pedig Dakota Sky vetett véget önkezével az életének, míg július első napjaiban egy orosz pornószínésznő vetette a mélybe magát egy toronyház 22. emeletéről. A felnőttfilmes iparban dolgozó nőkre egyre nagyobb nyomás nehezedik, amit sokan nem tudnak feldolgozni, ez vezet végül tragédiához, írja a Daily Star.

Az életüknek véget vető pornósok többsége valamilyen mentális egészségügyi problémával küzd halála előtt, másoknak a kábítószerekkel gyűlik meg a baja, de sokan közülük egyszerűen képtelenek megbirkózni az internetes trolloktól feléjük áradó gyűlölettel.

Az amerikai Dahlia Skyt június 30-án találták holtan a saját autójában. A mindössze 31 éves pornós a rendőrök szerint egy fegyverrel vetett véget az életének. Sky a halála előtt állítólag depressziós volt, mert negyedik stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála. A nővel együtt dolgozó producer szerint a betegség súlyosan rányomta a bélyegét a pornószínésznő életének utolsó időszakára.

Hetekkel korábban Dakota Skyra találtak holtan Kaliforniában. A 27 éves amerikai pornószínésznőt azután találták meg az online trollok, hogy félmeztelenül pózolt egy George Floydot ábrázoló falfestmény mellett. A támadások egyre csak szaporodtak és agresszívebbek lettek, ez vezethetett a fiatal nő öngyilkosságához. Egyik barátja szerint az, aki nem az iparágban dolgozik, el sem tudja képzelni, milyen nyomást kell elviselni a lányoknak.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Mit tehetsz, ha az ujjadra folyt a pillanatragasztó?

Itt egy tuti tipp, hogy hogyan orvosold a kialakult helyzetet.

Link másolása

hirdetés
A Go Anyu Go! blog egy anyanapló: anyaságon innen és túl. Baba-, anya-, nő- és családbarát insprációs ötletbörze kezdő és újrakezdő szülőknek (kortól függetlenül).

Amikor bekényszerültünk a négy fal közé, gondoltam itt a nagy alkalom, felderítem a terepet, és megnézem, hogy mi az a lakásban a takarításon és selejtezésen kívül, ami már hónapok óta várat magára. Eszembe jutott, hogy már egy ideje tervezem, hogy megragasztok néhány gyerekjátékot pillanatragasztóval.

Ez elsőre egyszerűnek tűnik, mert ugye lecsavarom a kupakot, kinyomom a ragasztót a kívánt felületre, és már ott is az eredmény. Pipa a teendőlistán, és már haladhat is tovább az élet. Ezt az elképzelést még azt is támogatta, hogy már hetekkel ezelőtt beszereztem ehhez a projekthez a pillanatragasztót. De mégis ódzkodtam ettől a folyamattól, mert tudtam, hogy ez macerásabb is lehet, mint ahogyan első látásra tűnik. Nem tévedtem!

Édesapám gondos mérnöki munkával, már-már idegesítően precízen végezte el a legtöbb barkács munkafolyamatot otthon, így a pillanatragasztóval való munkát is. Mindig nekikészült. Levette a terítőt a konyhaasztalról vagy legalább is felhajtotta, amire széthajtogatott újságpapírt helyezett, valamint a pillanatragasztó kitámasztásához elővett egy befőttesüveg fedőt, illetve egy darab rongyot, amivel letörölheti az esetleges túlcsorduló ragasztó mennyiséget.

Mindez az emléksor villámgyorsan le is pergett a lelki szemem előtt, amikor levettem a pillanatragasztó kupakját és beleszúrtam a perforált nyílásba, ami abban a pillanatban kifröccsent, és ennek következtében nemcsak az abroszra, de mindkét kezem ujjaira is bőven került a masszívan ragacsos folyadékból.

hirdetés

Húh, gondoltam ennek a fele se tréfa, futtatni kezdtem fejben "a szoftvert", gyorsan, gyorsan mit kell ilyenkor csinálni? Nem tudtam pontosan, de a fürdőszobába szaladtam, hogy lemossam (ha még lehetséges ezt a ragacsot), bár halványan derengett, hogy a víz ilyenkor nem segít. Viszont azt tudatosítottam magamban, hogy az ujjakat mindenképpen távol kell tartani egymástól, nehogy még azok is egymáshoz ragadjanak, mert már csak az hiányozna ebben a krízissel teli időszakban, amit mi ráadásul cseh nyelvismeret nélkül töltünk jelenleg Prágában. Szóval,

engedtem rá hideg, aztán langyos vizet, de villámgyorsan rászárad és rákeményedett az ujjaimra a ragasztófolyadék.

Őszintén szólva elég rémisztő volt a dolog, főleg mert nem igazán segített az ujjakkal, illetve törölközővel való dörzsölés sem. Ekkor kerestem rá interneten a megoldásra.

Ami bevált és másfél nap alatt teljesen eltüntette ezt a pikkelyesre száradt ragasztót az ujjaimról:

elővettem a körömreszelőnket és lereszeltem FINOMAN a rászáradt ragasztó nagy részét az ujjaimról. Aztán megmostan, törölközőben megszárítottam a kezeimet és óvatosan még egyszer lereszeltem a felesleges réteget. A maradékot pedig lerendezte a napi mosogatás, illetve a házimunkához szükséges pancsolásos tevékenységek, mint a felmosás.

Ami nem vált be:

megpróbáltam a körömlakk lemosó használatát is, de eredménytelen maradt ez a módszer.

Megoldás, ami biztatónak hangzott, de nem próbáltam ki:

magas dózisú C-Vitaminos vízben áztatni az ujjakat.

Mi a tanulság?

Következő ragasztáskor én is előkészülök, ahogyan ezt apukámtól láttam.

  • Levetszem a terítőt a konyhaasztalról vagy legalább is felhajtom.
  • Erre széthajtogatott újságpapírt helyezek, valamint a pillanatragasztó kitámasztásához előveszek egy befőttesüveg fedőt.
  • A közelbe készítek egy darab rongyot is, amivel letörölhetem az esetlegesen túlcsorduló ragasztó mennyiséget a kezemről, vagy a felületről ahová feleslegesen jutott.
  • Annyival kiegészíeném az apukámtól tanultakat, hogy a ragasztási tevékenységhez a biztonság kedvéért gumikesztyűt húzok.

Mindenkinek eredményes, balesetmentes ragasztást kívánok! Amennyiben te is jártál már hasonlóan, akkor írd meg kommentben, hogy nálad milyen módszer vált be.

Ha tetszett, amit olvastál, hasonló tartalmakat találsz a Go Anyu Go! blogon.