News here
hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Alvás és ébredés

Összegyűjtöttünk néhány tippet, melyek megkönnyíthetik napunk kezdetét.

Link másolása

hirdetés

Sokunkkal előfordul, hogy reggel elalszunk, vagy csak nehezen ébredünk fel. Beállítjuk az ébresztőt, mégsem tudunk a tervezett időben felkelni. Ebből adódóan kapkodni kell indulás előtt. Már nap elején stresszesek vagyunk, ami nem egy jó kezdet. Mi lehet a megoldás? Számtalan módszerrel hozzájárulhatunk a jó alváshoz, illetve ébredéshez.

1. Fő a rendszeresség

Fontos, hogy megállapítsuk a számunkra megfelelő alvásidőt. Kétségtelen, hogy mindenkinek más az alvásigénye; néhányan több időt töltenek alvással egy éjszaka alatt, mint mások 2-3 éjszaka során összesen. Ezzel nincsen semmi baj, a lényeg, hogy ismerjük saját alvás szükségletünket. Enélkül nem tudunk kiegyensúlyozott életet élni, hiszen, mint tudjuk, ép testben ép lélek. Azonban, ha nem megfelelően alszunk, rengeteg negatív következménnyel kell szembenéznünk.

2. Napi célok & tervek

Az ébredési folyamat fizikai szempontján túl a tudatosság is nagyon lényeges az ébredéssel kapcsolatban. Reggel mielőtt elhagyjuk meleg ágyunkat, célszerű lehet az aznapi terveinket, feladatainkat végig gondolni. Ezzel összeszedettebbnek érezhetjük magunkat, és elkerülhetjük annak veszélyét, hogy valamilyen fontos teendőt elfelejtünk véghez vinni. Akár egyszeri, akár rendszeres tevékenységről legyen is szó, egyikünk sem szereti, ha megfeledkezünk valamiről. Vezethetünk határidőnaplót, amit akár egy Penny akciós újságból is kiszemelhetünk, vagy vannak mobil alkalmazások, amik emlékeztetőként szemünk elé hozzák az eseményt, amikorra beállítjuk az emlékeztetőt.

3. Ébresztőhang választás

Az első hang, amit általában meghallunk, az egyénileg beállított ébresztőnk hangja. Érdemes tudatosan olyan dallamot választani, amit szívesen hallgatunk, és megfelelő hangerőn szólal meg. Nincs is annál rosszabb, amikor felriadunk álmunkból, megbélyegezve ezzel napunk kezdetét.

4. A mozgás fontossága

Ha időnk és kedvünk is van egy reggeli futáshoz, talán ez a leghatékonyabb sportolási opció. Azonban, ha nem szeretünk vagy idő szűkében vagyunk, akkor egy rövid otthoni torna is nagy segítséget nyújthat az ébredés folyamatában. Néhány perc alatt át tudjuk mozgatni testünket, ezután sokkal energikusabbnak érezve magunkat. Ha nincs ötletünk, milyen gyakorlatokat végezzünk, rengeteg ilyen videót találunk az interneten. Tehát nincs kifogás, ez egy remek lehetőség, érdemes élni vele.

hirdetés

5. Reggeli kávé, tea

Sztereotípiának tűnhet, azonban jogos az az állítás, miszerint a legtöbben kávéval kezdjük a napot. Amint felkelünk az ágyból – sokszor akár motiváló erőként is hat a tudat – azonnal keresünk egy bögrét és készítünk egy finom kávét. A kávéfogyasztás alapvetően nem káros, sőt, több kutatást is végeztek már a kávé jótékony hatásáról, azonban fontos a mértékletesség. A KSH éves adatai szerint Magyarországon átlagosan egy főre 2,7 kg kávéfogyasztás jut. A múltban lévő mennyiségekhez viszonyítva nem egy szélsőséges érték, illetve európai viszonylatban is a középmezőnyben helyezkedik el.

6. Egy pohár víz

Szervezetünknek szüksége van a folyamatos hidratáltságra, ezért ajánlott reggel egy pohár vizet inni, ezzel pótolva az alvás alatt kimaradt folyadékbevitelt.

7. A fény szerepe

Könnyebbé tehetjük a felkelést, ha nem sötétben szólal meg az ébresztőnk. Nyáron nagy valószínűséggel nem lesz ezzel probléma, hiszen már bőven fent van a Nap, amikor ébredünk. Télen azonban javasolt egy lámpát időzíteni fél órával ébredésünk előtt.

8. Motiváció

Mindannyian szeretjük, ha van okunk felkelni, és nap végén azt mondani: „ma is megérte felkelni”. Ennek az elégedettségnek eléréséhez nem kell mást tennünk, csak nap elején vagy akár már lefekvés előtt kitalálni valamilyen számunkra „jutalmazó” tevékenységet. Ez bármi lehet, a lényeg, hogy egy kedvünkre legyen.

Nem kérdés tehát a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás fontossága. Figyeljünk oda, hogy eme alapvető szükségletünk tekintetében a tőlünk telhető legtöbbet megtegyük, ezzel biztosítva fizikai jólétünk alapját. Ha hosszú életet szeretnénk élni, priorizáljuk feladatainkat és egyéb teendőinket. A sorrendben pedig az elsők között az alvás legyen!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk

hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés
Az ideális útitárs: segít a bajban, kényeztet, szórakoztat és elfér a zsebedben is
A bankkártyákat a kényelmes fizetés miatt használjuk. Ám a piacon található olyan prémium betéti kártya, amely díjmentes szolgáltatásai révén szinte nélkülözhetetlen útitárs lehet. Ráadásul segítségével csökkenthetők az utazással járó költségek is.

Link másolása

hirdetés

Egy külföldi út előkészítése ma már jóval több előkészületet és figyelmet igényel, mint néhány éve, de ha járványszempontból megfelelő külföldi célpontot választasz, ingyenes átfoglalást biztosító repülőjegyet veszel, és ingyenesen lemondható szállást foglalsz, bátran tervezhetsz. Főként, ha mindezt GRÁNIT Platinum Mastercard bankkártyával a zsebedben teszed, amelynek használata számos előnnyel, díjmentes prémium szolgáltatással jár, amivel rengeteg élményben lehet részed.

50 millió forintig térítő biztosítás az egész világra

A biztosítás baleset vagy betegség esetén 50 millió forintig téríti az orvosi segítségnyújtást, így Platinum kártyások a világ minden pontján, többek között a magas kórházi költségeiről ismert Egyesült Államokban is teljes biztonságban vannak.

További egyedi vonása, hogy több – más utasbiztosításból extrémnek tartott, ezért kizárt – nyári sporttevékenységnél is fedezi az esetleges balesetet, például a népszerű vízisportok, mint vadvízi evezés, vízisí, szörf, wakeboard, siklóernyőzés vagy éppen 40 méteres mélységet nem meghaladó könnyűbúvárkodás esetén is, amennyiben hobbi szinten űzött és nem versenysportról van szó.

Gyorsított ellenőrzés és kényeztető időtöltés reptéri VIP várókban

Mikor végre eljön az utazás napja, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre kiérve a GRÁNIT Platinum kártya felmutatásával egy útitársaddal és 18 év alatti gyermekeiddel díjmentesen használhatod a Budapest Airport Fast Track Lane szolgáltatást, kikerülve az ellenőrzés előtti hosszadalmas sorban állást.

Az így nyert időt a járat indulása előtt nyugodt körülmények között, finom italokat és ételeket élvezve töltheted el a Mastercard Airport Lounge-ban, amelyet a kártya felmutatásával korlátlanul díjmentesen látogathatsz, és ide is beviheted magaddal egy vendéged és 18 év alatti gyermekeidet.

A bécsi reptéren is bármikor beléphetsz a Platinum kártya felmutatásával két prémium váróba: a SKY Lounge-ba, és a Vienna Lounge-ba. Világszerte további, több mint 1300 repülőtéri lounge is vár, amelyeket a GRÁNIT Platinum bankkártyához járó Priority Pass kedvezménykártya felmutatásával 24 euróért tudsz igénybe venni.

hirdetés
További szuper kedvezmények

Platinum kártyásként nem szükséges az utazás előtt bankba vagy pénzváltóhoz szaladgálnod, a GRÁNIT Platinum kártyával havonta kétszer díjmentesen és limit nélkül – pontosabban a bankkártyára beállított készpénzfelvételi limit erejéig – vehetsz fel készpénzt bármely külföldi ATM-ből kedvező árfolyamon. Itthon pedig havonta négy alkalommal élhetsz a díjmentes készpénzfelvétel lehetőségével.

A prémium kártyához emellett többféle – belföldön (is) igénybe vehető – kedvezmény tartozik. Az igényes szórakozás eszköze lehet a korlátlanul és díjmentesen használható Pressreader applikáció, amellyel 7000 nemzetközi és magyar online magazin és újság olvasgatható.

Nők számára további előnyt jelent, hogy 15 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe a nemzetközi hírű Maternity Szülészeti- és Nőgyógyászati Magánklinika számos szűrővizsgálati csomagja.

Fotók: Gránit Bank, Mastercard

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés
Rosszul sült el a fenékplasztika: elfertőződött a heg, kórházba került az OnlyFans-modell

Link másolása

hirdetés

Mary Magdalene ismerős lehet az OnlyFans-felhasználóknak és az Instagramozóknak, ugyanis igen jellegzetes a külseje – ezt pedig annak köszönheti, hogy eddig körülbelül 150,000 dollárt költött plasztikai beavatkozásokra. A nő valódi plasztikafüggő: a mellei mellett a száját és a teste többi részét is megcsináltatta, de a botokolástól sem riad vissza.

Most pedig tovább dolgozott a fenekén is, ám nem az edzőteremben izzadt többet, inkább feltöltette azt.

A kezelés viszont nem éppen úgy sült el, ahogyan várta: a műtét után a heg elfertőződött, ő pedig teljesen kétségbe esett. Olyannyira nem tudta, hogy mit csináljon, hogy a követőitől kért segítséget – akik érthető módon elsősorban azt tanácsolták, hogy forduljon orvoshoz.

A 24.hu szemléje szerint egy videóban is beszámolt a betegségéről, elmondta, hogy épp Los Angelesben van, és mivel kanadai állampolgár, rengeteg pénzbe kerülne egy kórházi kezelés. Végül mégis úgy döntött, hogy befekszik a kórházba, természetesen erről is beszámolva a közösségi oldalain.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés
7+1 tipp, amivel biztonságban tudhatod lakásodat a nyaralás alatt
Egyszerű és praktikus ötleteket mutatunk, hogy nyugodtabban pihenhess.

Link másolása

hirdetés

Napokra, hetekre magára hagyott otthonod könnyen válhat betörők célpontjává. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hogy a pihenés tényleg a gondtalanság jegyében telhessen. Persze, semmi nem garantálja a tökéletes biztonságot, de sokkal nyugodtabb leszel, ha tudod, hogy mindent megtettél az otthonod védelme érdekében.

1. Kérj meg valakit, hogy néha nézzen rá a lakásra!

Egy családi ház és egy lakás esetében is az a legfontosabb, hogy ne látszódjon, hogy üresen áll. Végig kell gondolni, mi minden jelezheti az idegeneknek, hogy nem vagy otthon, és el kell tüntetni ezeket a jeleket. Meg kell kérni egy megbízható szomszédot vagy egy barátot, hogy időnként pl. ürítse ki a postaládát vagy a családi házban húzza ki az üres kukákat, amikor viszik a szemetet. Időnként járja körbe a lakást, és ha éppen nem várható vihar akkor mozgassa a redőnyt.

2. Ne keltsen olyan benyomást a kert, mintha senki sem használná!

A kertet/erkélyt tedd rendbe, mert a hetekig ugyanott hagyott gyerekjáték vagy slag is azt mutatja, hogy már egy jó ideje nem jártak arra. De ez nem csak a betörés miatt fontos, hanem vihar esetén se túl szerencsés, ha a tárgyak szanaszét repülnek a kertben, vagy netán a szomszédnál kötnek ki.

Ha tudsz, szerezz be egy időzítőt, ami fel-le kapcsolja a villanyt a lakásban a mozgás látszatát keltve, akár éjszaka is. A mozgásérzékelő felszerelése is elbátortalaníthatja a betörőket, mert nemcsak azt mutatja, hogy a lakók figyelnek a biztonságra, de a szomszédok figyelmét is felkeltheti.

3. Mindig zárd be az ajtókat, ablakokat!

Zárd be az összes ablakot, erkély- illetve teraszajtót, de rendesen! Ha az ajtókhoz van kulcs, ne légy rest használni. A barátot, családtagot, aki a nyaralásotok alatt jár hozzátok szellőztetni, szintén kérd meg rá, hogy figyeljen oda ezekre! Ha biztosra akarsz menni, nyaralásod ideje alatt akár plusz zárakkal, lakatokkal is felszerelheted ezeket.

hirdetés
4. Ne jelentkezz be azonnal, ha éppen nem vagy otthon!

Tudjuk, erről már biztosan hallottál, de hidd el, bármennyire is egyértelmű ez az íratlan szabály, sokan fittyet hánynak rá. Ha lehet a nyaralás alatt, ne használd a közösségi oldalt naplóként, melyben minden nap, akár többször is, képekkel dokumentálod az eseményeket. Aki erre szakosodott, egyből kiszúrja, hogy lakásod szabad préda. Sőt, a helymegjelölést is érdemes kikapcsolnod, hogy szemfüleseknek még véletlenül se legyen gyanús, hol is vagy most. Oszd meg az élményeket később, otthonról, vagy ha tudod, hogy a ház nincs őrizetlenül! A közösségi média ugyanis kiváló információforrás a bűnözőknek.

5. Ne hagyj szem előtt semmit!

Különösen csábítók lehetnek a besurranó tolvajoknak az udvaron, erkélyen vagy ablakban hagyott tárgyak. Ezek megszerzéséhez még különösebb praktikára sincs szükségük, elég kivárni a megfelelő pillanatot. Még könnyebb dolguk van, ha esetleg még sűrű sövény is takarja az udvar utcafront felőli részét, hiszen ekkor amiatt sem kell izgulni, hogy a járókelőknek feltűnik, hogy idegen jár a portán.

Azokat a szerszámokat különös gonddal zárd el, amelyek segítségével könnyebben bejuthatnak a házba! Ilyen lehet a létra, de akár egy elől hagyott fúró vagy kalapács is.

6. Hívd segítségül a technikát!

Manapság már rengeteg okosotthon eszköz érhető el, amivel növelheted lakásod biztonságát. Az egyszerűen üzembe helyezhető okos kamerákkal a telefonod segítségével távolról is megnézheted, mi történik éppen otthon. Sőt, bizonyos alkalmazásokkal a távoli felügyelet is könnyen megoldható, mint például az otthoni lámpák felkapcsolása akár a világ másik feléről.

A kevésbé elterjedt, ám annál trükkösebb eszközök közé tartozik a különféle színes fényekben pompázó tv-szimulátor, ami azt az illúziót kelti, mintha valaki épp tv-t nézne az otthonodban. De létezik kutyaugatást utánzó eszköz is, amelyet a bejárati ajtó mögé rejthetsz. Ekkor ugyanis a betörő nem lehet biztos benne, hogy valóban egy harapós kutya várja-e az ajtód mögött.

7. Áramtalanítsd a készülékeidet!

Ne csak kapcsold ki, hanem áramtalanítsd is a lakásban használt készülékeidet! Pusztán a kikapcsoló gombot megnyomni ugyanis gyakran nem elegendő. A televízió vagy a számítógép gyakran készenléti módban simán tovább működik, míg a kábel csatlakoztatva van. Ugyanez érvényes a külön hálózati tápegységgel rendelkező hordozható számítógépre, rádiós ébresztőre, állólámpára vagy akkumulátor töltőre is. Mielőtt elutazol, érdemes körbejárni a lakásban, és a kábeleket kihúzni, vagy az elosztót kikapcsolni. A wifi router is örömmel veszi a pihenőt, kivéve, ha a lakás okos otthon részegységeit a szabadság alatt távolról is vezérelni szeretnéd.

+1. Köss lakásbiztosítást!

A lakásbiztosítás több tucat kár esetén nyújt anyagi segítséget, a szélsőséges időjárás okozta károktól kezdve az idegen tárgyak vagy járművek okozta sérülésekig. Az épület és a háztartási ingóságokon túl a szabadban tárolt eszközök, kerti bútorok és gyerekjátékok is biztosíthatók.

Ha már megtörtént a baj, a lakásbiztosítás anyagi biztonságot nyújt, de a legjobb, ha teszünk a megelőzésért is, hogy a lehető legkisebb kár keletkezzen, ha valami vagy valaki veszélyeztetné az otthonunkat. A fenti tippjeink ebben nyújtanak segítséget!

Köss Allianz lakásbiztosítást online, és az élmények közben sem kell az otthonod miatt aggódnod!