ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„A szépség olyan mint a fagyi: sokféle van belőle és ízlés kérdése ki, mit tart a legjobbnak”

Őszintén beszél a szépség kérdéséről Farkas Franciska és Solére.

Link másolása

Gondolkodtál már azon, mikor mondtad ki utoljára őszintén: szeretem az arcom! A legtöbben nem halmozzuk el saját magunkat bókokkal, de a hibákat azonnal kiszúrjuk. Egy új ránc, egy barna folt, egy kiütés vagy kisebb heg - mindenkinek van olyan pontja, amit szívesen eltüntetne, elrejtene, megváltoztatna. Farkas Franciska, színésznő mára védjegyévé vált anyajegyeitől akart megszabadulni egykor, Solére pedig az orrával tudott nehezen kibékülni. Az Ilcsi, a természetesség nagyköveteként #őszinténaszépségért kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy senki sem tökéletes, de önmagunk megismerése és elfogadása az első lépés lehet saját szépségünk megéléséhez.

A hibákat mindig sokkal egyszerűbb kiszúrni. Különösen így van ez, ha saját magunkról és főleg az arcunkról van szó, hiszen a tükörbe nézve egyből erre irányul a figyelmünk. Igaz ez az ismert és sokak által példaképnek tekintett nők esetében is. Farkas Franciska, színész, drámapedagógus, aktivista, aki bármikor letagadhatna 10 évet a korából - már ha akarna. De nem akar és már változtatni sem magán, mert bár hosszú időbe telt, de megtanulta elfogadni az arcát olyannak, amilyen. “Az arcomon lévő anyajegyek ma már a védjegyeim, ezek (is) tesznek különlegessé. De fiatal koromban szerettem volna megszabadulni tőlük. Problémáim voltak az identitásommal, és azt gondoltam, hogy ha legalább csak ezek a pöttyök nem lennének rajtam, egy kicsit kevésbé lennék “tipikus roma”, akkor pedig jobban elfogadnának, megszeretnének. Szerencsére a gimis közegem segítette, és megmutatták, hogy a szépségnek sok fajtája van, sőt lehet magabiztosan viselni azt, amin nem tudunk változtatni. Mára megszerettem ezeket az anyajegyeket és igyekszem minél láthatóbbá is tenni őket” - mondja a színésznő.

Szigeti Zsófi, vagyis Solére, énekesnő, a hazai zenei élet egyik kiemelkedő fiatal tehetsége. A színpadra lépve mindig sugárzik a magabiztosságtól, de a mindennapokban ő is megküzd azzal, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen. “Ha le kellene írnom az arcom egy idegennek, azt mondanám, hogy kis helyen, a dolgok viszonylag nagyok. Például “cápakrumpli” orrom van. Profilból cápa orr amit szeretek, mert karakteres, szemből viszont krumpli, ami nem túl nőies. Azért ezt idő volt elfogadni, de nemrég felismertem, hogy ezt anyukámtól örököltem, aki a legjobb és legszebb ember, akit ismerek, úgyhogy mostmár inkább büszke vagyok rá. De megtanultam elfogadni azt is, hogy a bőröm nem tökéletes, sőt nagyon sokáig küzdöttem azzal, hogy a kicsattanásokat, pirosságot, pattanásokat eltüntessem vagy legalább kezeljem. Ezzel nagyon sokat kísérleteztem, mielőtt egymásra találtunk az Ilcsivel, de ma már a tudatos bőrápolás a mindennapjaim része és ez látszik is az arcomon” - meséli az énekesnő.

De mindegy, hogy hány évesek vagyunk, mivel foglalkozunk, mennyire vagyunk tudatos bőrápolók, elfogadni magunkat és szépnek látni magunkat nem ugyanaz. Utóbbi egy sok összetevős feladat.

“A szépség igazából olyan, mint a fagyi: sokféle van belőle és ízlés kérdése ki mit tart jónak. Persze, ha a saját szépségemről van szó, ez nálam is sokkal bonyolultabb” - kezdi Franciska. “A munkám része, hogy folyamatosan figyeljem magam, észrevegyem a legapróbb változásokat is, magabiztosságot tudjak sugározni, ha arra van szükség. De őszintén, én akkor látom magamat a legszebbnek, ha felszabadult vagyok, ha nem játszom csak elengedem magam. És persze, ha valamikor is sikerül eleget pihenni. Fiatalabb koromban ez olyan egyszerű volt: kerekre aludtam a fejem, vagyis amikor felkeltem kisimult volt az arcom. Ma már ez nincs így, tudatos arcápoló vagyok, az Ilcsi termékek a mindennapjaim részei, mégis vannak ráncok, karikák, amik már nem tűnnek el teljesen. De ez rendben is van így. Néha elhiszem, hogy szép vagyok, még ha a tükörben nem is azt látom. Ez leginkább akkor van, ha a gyerekek mondják, mert ők nem hazudnak ilyenben, vagy ha például egy kolléganőm dicsér meg. Egy nőtől érkező bók valahogy mindig többet jelent, mert számomra ez túlmutat az alap rivalizáláson, ezért igazán őszinte.”

“Ha szeretem magam, akkor az arcomat is szeretem” - vallja Solére. “Ha kimerülök és elvesztem a motivációt, akkor, amikor belenézek a tükörbe csúnyának látom magam, kívül és belül is. De ez is egy folyamat, amiben az évek során fejlődöm. Ahogy egyre inkább tudok nemet mondani plusz dolgokra, amik nem élveznek prioritást az életemben, úgy látom magam egyre szebbnek. A jó dolgokba fektetem az energiám és a figyelmem, például abba is, hogy magammal foglalkozzak. De néha az is segít, ha reggel felébredek és bemegyek a gardróbomban, mert ott jók a fények, vagy ha az anyukám mondja, hogy ma tényleg, igazán szép vagyok. Neki elhiszem.”

Egy kis támogatásra, külső hatásra időnként mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy olyannak lássa magát, amilyen valójában. Az Ilcsi most arra bátorít mindenkit, hogy próbáljon meg túllépni a bőrproblémákon, látható vagy képzeld “szépséghibákon” és lássa meg a saját szépségét. Ehhez segítség lehet a weboldalon található kérdéssor, amellyel egy kicsit jobban megismerhetjük magunkat, az arcunkhoz való viszonyunk. És talán eljuthatunk oda is, hogy őszintén mondjuk: szeretem az arcom!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 váratlan élethelyzet, amikor jól jön a segítség
Nem kell lemondanod a szükséges beruházásokról, sem álmaid utazásáról, csak tudnod kell, honnan kérj segítséget. Íme öt tanulságos történet.

Link másolása

Elromlott mosógép, hirtelen baleset, karrierváltási nehézség. Te is kerültél már olyan váratlan élethelyzetbe, amikor jól jött volna egy kis segítség? Az élet mindig tartogat kellemetlen meglepetéseket, de nem kell lemondanod sem a szükséges beruházásokról, sem álmaid utazásáról vagy munkahelyéről. Csak tudnod kell, honnan kérj segítséget ezek megvalósításhoz. Következzen öt tanulságos történet.

1. Elromlott háztartási gépek

Zsófi egy dolgos kétgyermekes anya, aki minden nap azon dolgozik, hogy családja élete boldog és kényelmes legyen. Napi rutinjához tartozik a mosás is, hiszen két aktív gyerek mellett a koszos ruhák mindig gyűlnek. Egyik délelőtt éppen arra várt, hogy lejárjon a fehér mosás, amikor a mosógép vize váratlanul elöntötte a fürdőszobát. Zsófi azonnal hívott egy szakembert, aki megállapította, hogy a gép már nem lesz működésre bírható, újra van szükség. A családnak nem volt félretett pénze új mosógép vásárlására. Tiszta ruhákra viszont mindenképp szükségük volt, így Zsófinak nem volt ideje arra, hogy összespórolja a pénzt.

2. Meghiúsulni látszó utazás

Balázs rajong a kihívásokért. Régóta tervezte, hogy elutazik az Alpokba, és részt vesz egy több napos hegymászó expedíción. Minden elő volt készítve: a sátor, a hátizsák, a karabínerek. Izgatottan várta a túrát, ám a felkészülés során egy rossz mozdulat következtében eltörte a lábát. A törés kezelése magas szintű orvosi ellátást és rehabilitációt igényelt. Az otthoni gyógyulás időtartama is hosszú volt, Balázsnak időre volt szüksége, hogy újra teljesen felépüljön.

Az ilyen váratlan balesetek azonban nem csak fizikai kihívásokkal járnak, hanem anyagi nehézségekkel is.

Mivel Balázs a lábtörés miatt nem tudta ellátni a munkáját, komoly pénzügyi terhek szakadtak a nyakába. A szintén költséges túra tervei meghiúsulni látszottak.

3. Karrierváltási nehézségek

Péter évek óta egy nagy vállalatnál dolgozott. Elkötelezett volt a munkájában, és hajlamos volt túlvállalni magát, hogy mindig minden tökéletes legyen. Az idő múlásával észrevette, hogy a munkahelyi stressz egyre több egészségügyi problémát okoz nála, és váratlanul kialakult egy gyomorfekély. Orvosa azt tanácsolta, keressen egy kevésbé stresszes munkahelyet, és az ő javaslatára kezdett jógázni is. A jóga olyan pozitív hatással volt Péter életére, hogy úgy döntött, jógaoktató szeretne lenni, és segíteni másoknak is a testi és lelki egészség javításában.

A jógaoktatói képzés költségei viszont magasak voltak, és Péter nem rendelkezett elegendő megtakarítással a tanfolyam elvégzéséhez.

Péternek meg kellett oldania ezt a helyzetet, hiszen a karrierváltás és saját egészsége volt a tét.

4. Lakásfelújítás

Emma és Laci váratlanul örökölt meg egy budapesti lakást. A régi bútorokkal berendezett lelakott ingatlan azonban számos felújításra szorult. A nyílászárók korszerűsítése és a régi bútorok cseréje mind jelentős kiadásokkal jártak. Emma és Laci pedig hamarosan rájöttek, hogy a költségek jóval magasabbak, mint amit megengedhetnek maguknak.

5. Lerobbant autó

Emese és Gergő szerették régi autójukat, ami hű társ volt a mindennapi utazásaik során, pláne, hogy kisgyerekeiket is gyakran szállították. Ám egy reggel amikor épp az óvodába siettek, az autó váratlanul felmondta a szolgálatot. A motorról érkező hibajelzések és zajok azonnal világossá tették, hogy az autó javítása többe kerülne, mint amennyit megér. Emese és Gergő hirtelen új autót vásárolására kényszerültek, mivel a gyerekek miatt is szükségük volt megbízható közlekedésre. Ám az új autó beszerzése nem volt olcsó, és a megtakarításaik nem fedezték a költségeket.

E váratlan élethelyzetekben végül a személyi kölcsön bizonyult az ideális megoldásnak.

Az OTP személyi kölcsöne THM:14,9 - 29,5% lehetővé tette Zsófi számára, hogy azonnal új mosógépet szerezzen be, így a mindennapi rutin és a családi kényelem ismét visszatérhetett a házukba, anélkül, hogy aggódnia kellett volna a pénzügyi nehézségek miatt.

Balázsnak is a személyi kölcsön segített fedezni a gyógyászati segédeszközök árát és az otthoni rehabilitáció kiadásait. Felépülése után pedig a hegymászó expedícióról sem kellett lemondania.

A kölcsönből Péter finanszírozni tudta a jógaoktató tanfolyam költségeit és megszerezte a szükséges oklevelet. Ezt követően jógaoktatóként kezdett dolgozni, az új karrier pedig nemcsak neki, hanem a tanítványainak is nagy örömöt és nyugalmat hozott.

Emma és Laci is a személyi kölcsön segítségével valósította meg az örökölt lakás álomszerű átalakítását, és a régóta vágyott skandináv stílusú bútorokat is megvehették. A lakás immár teljesen az ő ízlésüket tükrözi, és mindketten otthon érzik magukat benne.

Az OTP személyi kölcsöne tette lehetővé Emese és Gergő számára is, hogy azonnal új autót vásárolhassanak. Az új autó vásárlása nem csak nekik adott biztonságot és mobilitást, hanem gyermekeiknek is.

Ezek az élethelyzetek bizonyítják, hogy az OTP személyi kölcsön nem csak váratlan kiadások leküzdésére, hanem értékteremtésre is szolgálhat. Ha te is a fentiekhez hasonló váratlan helyzetben találnád magad, az OTP Bank szakértői segítenek mérlegelni, hogy a személyi kölcsön megfelelő lenne-e a célod eléréséhez.

Amennyiben a személyi kölcsön ideális választásnak bizonyul, az OTP Bank rendelkezésre áll, hogy kényelmes segítséget nyújtson. Ne feledd, váratlan helyzetekben minden perc számít, és az OTP Bank gyors megoldást kínál problémáidra.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a hitelbírálat és a kondíciók módosításának jogát fenntartja, az egyes feltételek a hitelbírálat eredményétől függően változhatnak . A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, értéke a feltételek változtatása esetén módosulhat.

További részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Különleges masszázsok várnak a New York Palotában
Az Anantara Spa napijegy vagy bérlet tökéletes karácsonyi ajándék lehet a wellness szerelmeseinek.

Link másolása

Korábban már kipróbáltuk az Anantara New York Palace Budapest Hotel luxus wellness részlegét, ami nem csak a szállóvendégeknek elérhető, hanem számodra is, ha napi belépőt vagy bérletet váltasz.

Ez alkalommal azt teszteltük, milyen kényeztetésben van része annak, aki bejelentkezik az Anantara Spa egyik masszázsára. Az Anantara Spa hozzáértő csapatából engem a szuperprofi és kedves masszőr, Dalma gondjaira bíztak, aki mellett Kleopátrának éreztem magam a kezelés során.

A Spában összesen 25 féle kezelés érhető el. Ezek között szerepel lávaköves-, karcsúsító- és klasszikus svédmasszázs is.

Érdemes a hotel specialitásai közül választani: a vérkeringést és relaxációt elősegítő Anantara masszázst, a Keleti gyógynövényes masszázst, vagy a Hévízi iszap terápiát.

Ottlétünk alatt én a Hévízi termáltóból származó regeneráló iszapot próbáltam ki.

A 90 perces Hévízi iszap terápia során a termáltóból származó meleg iszap fejti ki gyógyító hatását gazdag ásványianyag tartalmának köszönhetően, amit egy stresszoldó hátmasszázs követ.

A masszázs része egy Thai hagyományokat követő foot rituálé is. Ez tulajdonképpen egy lazító hatású lábmosás, amelynek során a talpat radírozzák, lemossák, és egy kellemes illatú spray-vel felfrissítik. Úgy vélem, ez tökéletes bevezetője a masszázsnak. A lábkezelés alatt ugyanis beszélgettünk a masszőrrel, így oldottabb hangulatban feküdtem a kezei alá.

A kezelés alatt maximálisan tiszteletben tartották az intimszférámat. A masszőr kiment a szobából, arra az időre, amíg levetkőztem. Csak akkor tért vissza, amikor már a szépen előkészített masszázságyon feküdtem betakarva, és érte csengettem.

Az iszapterápia egy sós peelingel, vagyis alapos bőrradírozással kezdődött. A dörzsölés közben szinte láttam a lelki szemeimmel, ahogy a hátam elbúcsúzik az elhalt hámsejtektől, és bizseregve felfrissül. Ezt követően került fel a meleg termál iszap a hátamra, ami nagyon kellemes érzés volt.

A hévízi iszap rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, oldja az izomfeszültséget, és gyógyító hatása is van.

Felvitele után a masszőr betakart fóliával, és tett rám még egy törölközőt. Az iszap ugyanis a melegben fejti ki legjobban a hatását a fájdalmas pontokra.

Amíg az iszap hatott, választhattam egy 30 perces fejre vagy lábra fókuszáló masszázs közül is.

A fólia és az iszap eltávolítása után ismét egyedül maradtam, hogy kényelmesen letusolhassak a masszázs szobához tartozó privát zuhanykabinban.

A kezelés befejező részeként egy stresszoldó hátmasszázs következett. Ehhez három fertőtlenítő hatású olaj közül választhattam: atlaszcédrus, pálmarózsa, vagy orvosi levendula. Nekem nyugtató, csillapító hatása és persze kellemes illata miatt a levendulára esett a választásom. Az ígérethez híven a hátmasszázs közben teljesen kikapcsolódtam.

A kezelés végén Dalma felhívta a figyelmem a folyadékpótlás fontosságára, és átkísért a relaxációs részlegbe, ahol különböző gyógyteákkal és limonádékkal csillapíthattam a szomjam.

A Hévizi iszap terápia után egy teljesen új emberként indultam haza, és nagyon bízom benne, hogy valaki meglep ajándékba egy Anantara Spa & Wellness bérlettel.

Az Anantara Spa napijegy vagy bérlet bármilyen alkalomra tökéletes ajándék lehet a wellness szerelmeseinek.

Karácsonyra is meglephetsz vele egy feltöltődésre vágyó rokont, barátot, vagy akár saját magadat is.

A tagság előnyei

Minden napijegy és bérlet magában foglalja a konditerem és a spa használatát. A Spa látogatói számára az Anantara biztosítja a köntöst, a törölközőket és a frissítőket. Illetve a tagok 50% kedvezménnyel parkolhatnak a hotel garázsában.

Az Anantara Spában a legkorszerűbb edzőtermi felszerelések és gépek várnak. Bármilyen edzettségi szinten is állsz, az itt lévő modern felszereléssel élénkítő élmény lesz számodra az edzés.

A kellemes hangulatú medence, szauna, gőzfürdő, és relaxációs tér pedig nyugodt helyszínt kínál az ellazuláshoz, meditáláshoz, vagy csak egy kis csendes időtöltéséhez.

A Spában ezeken felül vár 5 masszázsszoba, köztük egy páros kezelőszoba saját jakuzzival, és egy thai masszázsszoba is, ahol átadhatod magad a különböző kezeléseknek, amelyeket az igényeidnek megfelelően személyre szabnak.

A napijegy is kellemes kikapcsolódást kínál, megéri azonban bérletet váltani:

Minél nagyobb bérletet választasz, annál nagyobb értékű kedvezményben részesülsz.

A 10 alkalmas bérlet magában foglal egy 30 perces ajándék masszázst. Az 1 hónapos bérlettel viszont egy 60 perces masszázst vehetsz igénybe, és 10% kedvezmény is jár a további kezelésekre. Fontos azonban, hogy a kezelésekre minden esetben szükséges előre bejelentkezni.

A 3 és 6 hónapos bérletek is magukban foglalnak ajándék masszázsokat, illetve további kedvezményeket a kezelésekre és bérlet hosszabbításokra. Ezekkel a bérletekkel egy alkalommal kísérő is díjmentesen eljöhet veled a spába. A 6 hónapos bérlet tulajdonosai ráadásul egy két főre szóló kávé és süti kupont is kapnak az Átriumba.

A legnagyobb kedvezmények az 1 éves bérlet mellé járnak. A fent felsoroltakon kívül a forgalmazott termékeket is kedvezményes áron veheted meg. Ezzel a tagsággal Spa ajándékcsomagban részesülsz, továbbá

te és egy kísérőd ingyen eltölthettek egy éjszakát az Anantara New York Palace Hotel Budapestben.

További információk: [email protected] email címen vagy a +3618861659-es telefonszámon

Cím: Erzsébet körút 9 - 11.

Nyitvatartási idő: (hétfőtől vasárnapig): 9 és 21 óra között (14 év alatti gyermekek 11 és 15 óra között tartózkodhatnak a Spában.)

Szöveg: Orosz Emese, Fotó: Nagy Boglárka

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Miss Universe: a nicaraguai szépség lett a világ a legszebb nője
A nicaraguai Sheynnis Palaciost választották a világ legszebb nőjének a Miss Universe döntőjében, a második helyezett a thaiföldi Anntonia Porsild lett, a harmadik az ausztrál Moraya Wilson.

Link másolása

A CNN tudósított az idei Miss Universe választásról.

A korona idén a nicaraguai Sheynnis Palacios fejére került.

Az idei Miss Universe-en 84 ország nemzeti versenyének győztesei versenyeztek, a zsűriben pedig Halima Aden modell, a „Queer Eye” sztárja, Carson Kressley, TikTok influenszer, Avani Gregg és két korábbi Miss Universe-győztes, Janelle Commissiong Trinidad és Tobago-ból (Miss Universe 1977) és Iris Mittenaere Franciaországból (Miss Universe 2016).

Magyarországot Blága Tünde képviselte a döntőn, a magyar modell az Instagramon foglalta össze, hogy milyen volt a világversenyen szerepelni.

„A mai nap egy különleges fejezet zárása az életemben. Már kislányként sejtettem, hogy a vágyaim és álmaim a színpadon találják meg a valódi kifejeződésüket. Most erdélyi magyar lányként itt állok álmaim színpadán. Ez a verseny nem csupán egy esemény számomra, hanem egy hosszú, küzdelmes utazás csúcspontja. Az öröm, a kitartás és a szeretet, amit mindannyiatoktól kaptam, nem csak ma, de az egész úton át erőt adott nekem.” – írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Utánajártunk, hogyan készül a szaloncukor és hogy mik az idei kedvenc ízek
Ellátogattunk a Szamos üzemébe, ahol a Tesco Finest szaloncukrok is készülnek. Nézd meg videónkat, hogy megtudd, hogy készül a népszerű édesség!

Link másolása

Gondolkoztál valaha is azon, hogyan készül a szaloncukor? Igaz, karácsonyig még több hét van, azonban a szaloncukorgyártás már ősszel elkezdődik, hogy időben rendelkezésre álljanak a készletek. Hogy felfedjük a szaloncukorkészítés rejtelmeit, ellátogattunk a Szamos üzemébe, és megnéztük, hogyan készülnek a Tescóban kapható Tesco Finest szaloncukrok.

Megmutatjuk, milyen lépésekből áll a szaloncukorkészítés, és kiderül az is, mik a legnépszerűbb ízek. Vajon a te kedvenced köztük van?

A pilisvörösvári Szamos üzemben 1996 óta gyártják a szaloncukrot, és évek óta itt készülnek a Tesco Finest szaloncukrai és bejglijei is hamisítatlan Szamos minőségben. Egy szezonban 200 tonna szaloncukrot gyártanak, amiből nagyjából 5 tonna kerül a Tesco polcaira. A Tesco és a Szamos között nagyon jó partneri kapcsolat van, magas minőségű termékeivel a Szamos megbízható beszállítója az áruházláncnak.

Az üzemben Kelényi-Kovács Dóra, a Szamos fejlesztési vezetője, illetve Dragon Károly üzemvezető, beszerzési vezető kalauzolt bennünket, és érdekes kulisszatitkokat árultak el a szaloncukorgyártás folyamatáról.

Nézd meg a Szamos üzemében készült videónkat, amiben felfedjük a Tesco Finest szaloncukrok készítésének rejtelmeit, és kiderül az is, mik idén a legnépszerűbb ízek.

A Szamos Csokoládégyárat Szamos Mátyás alapította 1935-ben, majdnem 100 évvel ezelőtt, és a mai napig családi cégként működik. Mielőtt kikerülne egy adott termék a polcra a család megkóstolja, és

csak a család által jóváhagyott ízek kerülhetnek forgalomba.

Látogatásunk során megtudtuk, hogy az üzemben jelenleg több mint 200 féle terméket gyártanak. Egy műszakban általában egy-, de előfordul, hogy ötféle termék is lejön a gyártósorokról egy nap.

Itt készülnek a Szamos szívdesszertek, marcipánfigurák, islerek és bejglik, ám az őszi időszakban főleg a szaloncukoré a főszerep. Ilyenkor a gép maximális kapacitását kihasználva körülbelül

2 és fél tonna szaloncukrot gyártanak le egy műszakban.

Látogatásunk napján éppen meggyes szaloncukrok gördültek le a gyártósorokról.

Mik vajon a legnépszerűbb ízek?

Kelényi-Kovács Dóra elárulta nekünk, hogy több mint 20 féle szaloncukrot gyártanak, és a választék évről évre bővül. Az idei év egyik újdonsága a mézeskalács ízű szaloncukor, ami Dóra személyes kedvence is egyben.

Beszélt arról is, milyen különleges Szamos szaloncukrokkal találkozhatunk, és mik a mindenkori kedvencek: vannak süteményes ízek, úgy mint isler, Eszterházy és dobostorta, illetve különböző csokis típusok.

A legkedveltebb szaloncukor azonban a klasszikus mandula-marcipános, mely a Tesco üzleteiben is elérhető évek óta. A zselés szaloncukor is ott van a kedvencek között örök klasszikusként.

Ha ételérzékenységed van, vagy csak odafigyelsz a helyes táplálkozásra, akkor sem kell lemondanod a szaloncukorról. Ilyen esetben a Szamos hozzáadott cukor nélküli mandulás szaloncukor lehet jó választás, laktózérzékenyek pedig az étcsokoládéba mártott verziókat fogyaszthatják.

Melegből hidegbe, avagy a szaloncukorgyártás fázisai

Az üzemben megismertük a szaloncukorgyártás lépéseit is. Emberi kéz csak a folyamat elején és végén fogja meg a termékeket. A marcipánok 12 kilós tömbökben érkeznek az üzembe. Ezeket kézzel töltik a gépbe, ezt követően azonban teljesen automatizáltan készülnek a szaloncukrok.

A gyártás első fázisában a gép megformázza a marcipánt, majd teljesen automatikusan adagolva töltelékkel tölti meg. Ezt követően szintén automatikusan adagolva kerül a termékre a csokoládébevonat. Minden szaloncukrot magas kakaótartalmú belga csokoládéba mártanak.

A Szamosnál nagyon jó minőségű belga csokoládét használnak a tej-, ét- és fehércsokoládé-bevonat esetében is.

Az, hogy milyen bevonat kerül a szaloncukorra, természetesen összhangban van a töltelékkel. Ahol megjelenik egy fanyar gyümölcsös íz, oda az étcsokoládét szokták választani. Az olajos magvaknál, például a mogyorókrémnél vagy az édes-sós mandulanugátnál viszont általában a tejcsokibevonatot részesítik előnyben.

A szaloncukorgyártás sajátossága, hogy a folyamat elején meleg van, a végén pedig hideg. Az első részlegben nyári hőséget éreztünk, a csokoládé ugyanis 30°C körül olvad, ilyen hőmérsékleten kell mártani a szaloncukrot. Ezek után viszont egy jóval hidegebb részlegbe sétáltunk át, ahol a gép 12°C-ra hűti le a szaloncukrokat.

A csomagolás már egy másik helyiségben történik. Először a gép csomagolja egyesével papírba a szaloncukrokat, de a dobozba rendezéshez már emberi kéz kell. A gyártósor nem képes olyan precízen és szépen csomagolni, mint az emberi munkaerő, így a munkafolyamat ezen része kézzel történik.

Minőségi alapanyagok a csokitól a szaloncukor dobozáig

Az üzemben nagy hangsúlyt fektetnek a minőségellenőrzésre és a fenntarthatóságra is.

A Tesco Finest szaloncukorhoz hasonlóan csak olyan termékre kerülhet rá a Szamos logó, ami megfelel a magas minőségi követelményeknek.

A bevonathoz használt csokoládé RFA-tanúsítvánnyal rendelkezik, így a belőle készült szaloncukrok is.

Külön ember foglalkozik az üzemben a teljes technológiai folyamat ellenőrzésével. Ő az, aki a különböző gyártási fázisokban ellenőrzi a termékek formáját, súlyát, és kiszűri azokat, amik esetleg nem megfelelőek.

A csomagolásra használt dobozok minden esetben FSC-tanúsítvánnyal rendelkeznek. Éppen ezért a Tesco Finest szaloncukrokat is fenntartható csomagolás jellemzi, aminek dizájnján általában 2-3 évente változtatnak.

Látogatásunk során azt is megtudtuk, hogy a szaloncukrokat már hónapokkal az ünnepek előtt leszállítják a boltok raktáraiba. Így hamarosan te is találkozhatsz az itt gyártott Tesco Finest szaloncukrokkal a Tesco polcain.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET: