hirdetés
EM-címkép.jpg

Elszorult szívvel és életörömmel – gondolatok az Élet Menetéről

A béke, az elfogadás, az egymás iránti szeretet és kölcsönös tisztelet volt az idei rendezvény vezérgondolata. Mi is ott voltunk.
Szöveg és fotó: Göbölyös N. László - szmo.hu
2018. május 13.


hirdetés

A csodálatos nyári napsütésben az életöröm, a megmaradás ünnepe szinte állandóan váltakozott a megrázó pillanatokkal. A Március 15 téren felállított színpadon a Parno Graszt indította be a gyülekezőket tüzes cigányzenéjével, miközben többen is némán emlékeztek a haláltáborok mementójánál.

Róna Tamás főrabbi talmudi történetében arról a vándorról mesélt, aki egy sivatagban étlen-szomjan rátalált egy nagy terebélyes fára, megpihent árnyékában, letört belőle egy ágat, amely enyhet adott neki, majd áldást mondott erre az ágra, hogy ugyanolyan hatalmas fa nőjön belőle és adjon menedéket követőinek. Majd őt követte Leibovitz Imre tiszaújvárosi túlélő, akit 15 évesen hurcoltak el a főrabbi nagyapjával együtt, előbb munkaszolgálatba, majd Auschwitz-ba.

Közben egy kiskamasz csapat valóságos fesztivált rendezett, amellyel Izrael államot köszöntötték 70. születésnapján, az egyik standnál pedig játékos módon tanították a gyerekeket a békére. "Cseréld vízipisztolyodat süteményre!" jelszóval és az áhított édességet egy-egy rajz fejében meg is kapták.

A sófár hagyományos hangjára elindult menet ezúttal az Erzsébet-hídon vonult át, amelyen többször is megszólítottak bennünket "élő szobrok" Radnóti Miklós Hetedik eklogájának egy-egy sorával. Ahogyan a sokaság, négy-öt nemzedék képviselői, levonultak a hídról, egy kis színpad várta őket, ahol egy gerbera-csokor körül kislányok ültek: "Szeress, ne háborúzz!".

A sokunknak a hippi-korszakot idéző jelmondat, a virágok a puskák, tankok csövébe sajnos képtelen elveszíteni aktualitását. Mint a szervezők emlékeztettek rá, a héten volt május 9, az Európai Béke Napja. Így érkeztünk meg a svájci embermentőről, a "Világ Igazáról" elnevezett Friedrich Born rakpartra.

A meghatottság, az elborzadás és az életszeretet összetett érzése egy pillanatig sem hagyott el minket. Miközben egész családok jöttek el, mint egy majálisra, ahol a gyerekek perecet, sokszínű zászlókat és lufikat kaptak, feltűnt egy megtört arcú öregember egy táblával, és örült neki, hogy többen le akarták fényképezni őt.

Ettől az élménytől még a Sabbathsong együttes lendületes klezmerje sem tudott megszabadítani. De legalább ennyire döbbenetes volt a Sziklakórházban üldözötteket rejtegető Friedrich Born naplója, amelyből Székhelyi József olvasott fel részleteket, köztük a nyilasok által a náciknak "kölcsönadott" 50 ezer zsidó halálmenetéről, és gettólakók iszonyatos körülményeiről. És egészen különleges értelmet kapott Rost Andrea és Jávori "Fegya" előadásában a híres jiddis dal, a Donna Donna után az Elindultam szép hazámból. Annál örömtelibb és felemelőbb volt Zsurafszky Edit és Pikler Gyula története: mindketten 11 évesek voltak, amikor találkoztak: Edit édesapja mentette meg Gyulát és öccsét, a kisfiú és a kislány pedig azóta is hűek egymáshoz.

E sorok írója az Élet Menetétől még tovább gyalogolt a tömegközlekedés leállítása miatt egészen a Batthyányi térig. HÉV-re szállt, fáradt volt, szomjas - és nagyon szégyellte magát.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-1.jpg

Vekerdy Tamás talán utolsó interjúja: „Ver minket az Isten, mert választott népe vagyunk”

A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
Várnai Pál cikke a Szombat című folyóiratban - szmo.hu
2019. október 10.



Az alábbi beszélgetés Vekerdy Tamással néhány hete készült, és három nappal ezelőtt – az akkor már nagyon legyengült interjúalany helyett – a felesége küldte vissza a javított változatot. Könnyen lehet, hogy a szerdán elhunyt író, pszichológus életében ez volt az utolsó interjú.

Nemrég egy étkezdében egy asszonnyal beszélgettem, és kamasz unokáját látva megemlítettem, hogy épp a napokban láttam Vekerdy Tamást a tévében. „Imádom Vekerdyt” – mondta az asszony, “annyira ért a gyerekekhez.” Honnan ért Ön annyira a gyerekekhez?

Első válaszom az, persze, hogy fogalmam sincs. A második pedig az, hogy van nálunk egy ilyen családi örökség. Nagyon sok óvónő, tanár, gyógypedagógus, gyámügyi jogász volt a családomban. Van egy olyan emlékem is, hogy Steiner Béla, zseniális gyermekorvosunk egyszer megérkezett hozzám, amikor 40 fokos lázzal, kanyaróban feküdtem.

Leült mellém, roppant elegánsan és frissen mosott kezével megfogta a pulzusom. Tüstént jobban lettem. Ebből látszott nekem, hogy ő egy varázsló. Akkor határoztam el, 4-5 éves koromban, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni.

A mostani oktatásról sokszor elmondta, megírta a véleményét. Gyakran hangsúlyozza, hogy az oktatásnak védeni kell a gyerekek túlterhelésétől, a lexikális megközelítéstől, mert a tények hamar elfelejtődnek. Nagy súlyt helyez az érzelmi intelligenciára való nevelésre, a kreativitásra. Voltaképpen milyen iskolát szeretne?

A világ érdekes, az ember érdekes. Nem igaz, hogy halálosan unalmas és szorongató kell, legyen a világgal való találkozásunk. Amikor a gyerek találkozik a felnőttel, a tanítóval vagy a szülővel, annak boldog egymásra ismerésnek kéne lennie, ahol rácsodálkozunk együtt a világ nyilvánvaló titkaira, ahogyan Goethe szokta volt mondani.

Hogy hol tűnik el a világ érdekessége, ezt nagyon nehéz megragadni. Mindjárt maga a szó, kötelező, jelzi, hogy itt eltűnőben van, ami érdekes. Mert, ami kötelező olvasmány, az nem tetszhet. Érzelmi részvétel nélkül nincs hatékony tanulás, mondja ki 1996-ban az agykutatás, és hiába hívják fel erre a figyelmet kutatók, mint például Freund Tamás és mások, ezt mindmáig nem hisszük el nekik. Érdeklődés, öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Sajnos csak a kényszerben hiszünk.

Visszatekintve az iskoláimra, egynek azért nagyon örülök, hogy rengeteg verset kellett kívülről fújnunk. „Nyelvében él a nemzet”.

Igen, a nyelv tesz bennünket valakivé, azon a helyen, ahol élünk. Ha tetszik, a nyelv tesz bennünket magyarrá, a nyelv tesz zsidóvá. A nyelvnek van egy sajátos hordozó géniusza, amely beavat minket a világnak olyan titkaiba, amelyekhez különben nem jutnánk hozzá. És ilyen értelemben a verseket inkább zenének tekinteném. Mert a vers érzelmileg megragadó, magával sodró, művészi élmény. És minden művészi élmény mélyen hat ránk.

Ön nem hisz az osztályozásban. Hogyan lehet másképpen felmérni egy tanuló felkészültségét?

Hogy miért rossz az osztályzás? Mert akkor nem az a fontos, hogy milyen az a kristály, milyen illata van a növénynek, milyen simogató az állat prémje, hanem, hogy hányasra felelsz belőle holnap. Nincs a világról, a vele való összefüggésünkről érzelemmel átjárt élményünk. Az osztályzás elterel a világtól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Felfoghatatlan Vekerdy Tamás halála, és az, amit veszítettünk vele

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
magyar-hazaszeretet-kulfoldon-elni-1000x654.png

„Magyarországon már csak a hülyék maradtak” és „A távolból küldött észosztást nem kérjük!” – pártoskodó magyarok itthon és külföldön

Megint egymásnak esik a magyar. Újabban az itthon élők és az innen már kivándoroltak. Úgy tűnik, mindenki jobban tudja, hogy ki az igazi hazafi (ő), vagy épp hazaáruló (a másik). Beszélgessünk erről egy kicsit.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. október 20.



Van egy régi kollégám. Évek óta Spanyolországban él, családot is ott alapított. A magyar ügyek viszont nagyon érdeklik, és élesebb helyzetekben (például a mostani választások idején) bőszen posztolgat az itthoni “sötéteknek”, hogy mit is kéne ebben az országban csinálni. Aztán egy itt élő haverjától megkapta, hogy “Minek pörögsz te ezen Spanyolban?”, egy másiktól meg azt: “A távolból küldött észosztást nem kérjük.” Megszeppent, pedig szerintem még csak nem is nagy arccal okoskodott. Azt válaszolta, senkit sem akart bántani, de tényleg érdekli, mi van itthon, “nem felejtette el, honnan jött.”

Úgy veszem észre, az utóbbi években ez elég gyakori jelenség. A “kinti” meg a “hazai” magyarok tépázzák egymást – vagy inkább egymás idegrendszerét – arról, hogy most akkor ki is döntött jobban.

Az, aki itt hagyta ezt a “menthetetlen rakás szart” (szó szerinti idézet), és most négyszeres fizetésből aranyélete van valahol Nyugat-Európában, vagy az, aki itthon “küzd egy jobb világért” (szintén szó szerint idéztem), és nem hagyja hátra az idősödő szeretteit, a gyerekeit (mondjuk egy elvált apa), a barátait, vagy egyszerűen csak nem akar elmenni, mert a negyedannyi fizetése ellenére is itt van otthon, és kész.

Az önmagában még nem lenne baj, hogy a honi történésekről egészséges vita alakul ki. Külföldről valóban könnyebb a rálátás bizonyos dolgokra, van összehasonlítási alap, más dolgokat meg épp itthonról lehet egzaktabban górcső alá venni. De hogy magyar emberek (ráadásul egykori jó barátok) lehazaárulózzák meg lehülyézzék egymást, csak mert a saját életükkel kapcsolatban másként döntöttek, ez nagyon elszomorító. És jól mutatja, hogy a pártoskodás, jobbantudomozás, az ellenvélemények teljes ledózerolása bizony nem áll meg Hegyeshalomnál. Ez a magyar mentalitás része (tisztelet a kivételnek), amit viszünk magukkal a szélrózsa minden irányába.

Nekem elég sok barátom él külföldön. Többségük nem olyan rég ment ki. Látogatom is őket, videócsetelünk, egy kicsit belelátok a mindennapjaikba. Hívnak is ki, mivel van nyelvtudásom, elég gyakran hallom a kérdést: “Mit keresel te még ott?”

A válaszom többnyire az: “Hát elég keveset, az igaz, de itt vannak azok az emberek, akik nélkül meghalna a lelkem.”

Érzelgősség? Teszetoszaság? A rátermettség hiánya? Nem hinném. Ez egy emberi döntés (egyelőre, lehet, hogy egyszer majd másként döntök), amit a saját életem, érzelmeim, határaim, idegrendszerem ismeretében teljes jogom van meghozni. Egyszer régen, még huszonéves koromban éltem egy fél évet külföldön. Ösztöndíjjal, szabadon, egy elképesztően gazdag országban. Mégis emlékszem a szívszaggató rohanásra minden este az egyetem kompjúter-termébe (akkor még nem voltak laptopok), hogy legalább egy e-mail váltás erejéig együtt lehessek az itthon maradt szerelmemmel. És emlékszem egy influenzára is, amit pechemre épp a tavaszi szünetben kaptam el.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foto-1000x668.jpg

„És ti mikor szaporodtok?” - Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe

Ha nő vagy, és elmúltál harminc, számíthatsz rá, hogy kedélyes baráti csevegéseken, munkahelyi megbeszéléseken vagy nagy családi összejöveteleken a legintimebb dologra terelődik a szó: mégis mikor tervezel szülni? Vélemény.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 16.



"És ti mikor szaporodtok?" – jött a kérdés az egyik rokontól egy nagy családi összejövetelen. Köpni-nyelni nem tudtam, lefagytam, miközben húszan meredtek rám kérdő és megvető tekintettel.

"Semmi közötök hozzá" – lett volna a megfelelő válasz. Ehelyett én évekkel ezelőtt annyit bírtam kinyögni, majd ha mi úgy érezzük, hogy eljött az ideje. Pedig már a kérdés is felháborító, és nem kellene magyarázkodni.

A gyermekvállalás aztán tényleg magánügy. A nőre tartozik, aki akár a partnerével, akár spermadonortól szeretne gyereket vállalni.

"Te sem leszel már fiatalabb, és nézd meg, az Ildikével is mi lett. Olyan sokáig vártak, hogy kifutottak az időből, szegénynek a héten mondta meg az orvos, hogy nem lehet gyereke" – esett nekem anyám pár hónapja egy szokásos anya-lánya este alkalmával, miközben egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Nem mintha érveket kellene sorolnom a döntésem mellett, miszerint várni szeretnék még ezzel, de megteszem, majd a válasz arcul csap:

"Azt hiszed, nekünk könnyű volt? A gyerekvállalás nem könnyű. Rengeteg lemondással jár. A ti korosztályotok már túl kényelmes. Amikor én ilyen idős voltam, már két gyerekem volt. Mi nem utazgattunk ám apáddal, nem vettünk flancos cuccokat magunknak, de így is alig maradt pénzünk a hó végére, úgy kellett sakkozni a számlákkal. Nem tudjátok már ti, mi a fontos."

A téma pedig korántsem csak családi körben jön elő: felmerül a munkahelyen, baráti beszélgetéseken, kormányplakátokon. Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe.

Közügy lett, ami korábban magánügy volt.

A KSH adatai szerint ugyanis Magyarországon a ’80-as évek óta folyamatosan fogy a magyar népesség. Egyre kevesebb gyerek születik, és a 2000-es évektől kezdve az elvándorlás is hatással van a népességszámra. A magyar kormány próbál mindent bevetni, hogy ezt a tendenciát visszafordítsa: lakástámogatások, babaváró kölcsön, adókedvezmény, autóvásárlási kedvezmény – csak hogy néhányat említsünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!