hirdetés
fecskendo.jpg

Elérhető lehet a mellrák elleni védőoltás egy évtizeden belül

Egy floridai klinika már javában készül a tesztekre. Az új szer nemcsak a mellrák kiújulását, de a kialakulását is megakadályozza.
képünk illusztráció, Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. október 12.


hirdetés

Egy évtizeden belül forgalomba kerülhet egy védőoltás, mely nemcsak megakadályozza az emlő- és petefészekrák kiújulását, de a betegségek kialakulását is meggátolhatja, írja a Forbes. A floridai Jacksonville-ben működő Mayo Clinic kutatói nagyon optimisták az oltást illetően:

"Nem túlzás kijelenteni, hogy nyolc éven belül mindenki számára elérhető lehet a vakcina az orvosán vagy a gyógyszertárakon keresztül" - nyilatkozta Keith L. Knutson, az intézmény immunológusa.

Knutson hozzátette: a kutatás még korai szakaszában van, és legalább három évbe telik, mielőtt az oltás a harmadik, vagyis a forgalomba hozatal előtti fázisba ér. Ekkor már sok beteg számára lesz elérhető. Számításai szerint az első fázisú klinikai tesztek akár 2020-ban elkezdődhetnek.

Az immunológus kifejtette, hogy az oltás hasonló logika mentén működik, mint az influenza elleni védőoltás.

"Amikor megfázunk, a szervezetünkben immunválasz alakul ki. Ez valójában nem akadályozza meg a betegséget, de annak elburjánzását sem engedi, egyben segít a megtisztításában. Vagyis ha az immunrendszert kiképezzük a rákos vagy rákkeltő sejtek felismerésére, akkor a szervezet kiküszöbölheti őket, még mielőtt kifejlődnének" - magyarázta el Knutson.

Az immunológus kitért arra is, hogy az eddigi tesztek során semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak. A következő lépés pedig az, hogy szigorú és alapos klinikai tesztekkel meggyőzzék a vakcina hatásosságáról az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalt (FDA).

A Mayo Clinic kutatói egyelőre a tripla negatív mellrák és a HER2 emlőrák elleni vakcinával rendelkeznek, de már dolgoznak a DCIS-t (alacsony kockázatú, nem invazív emlőrák) megakadályozó oltáson is.

A cég számításai szerint a tesztek összesen több tízmillió dollárba kerülnek majd.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kosalajos.jpg

Kósa Lajos az ellenzékről: Ha nem nyernek, se hatalom, se pénz, ezek nélkül pedig nem tudják, mit csináljanak

A Fidesz kampányfőnöke szerint az önkormányzati választáson is az a tét, hogy Magyarországot meg lehet-e védeni a migránsoktól.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke szerint "a 'moslékkoalíció' tagjai ki nem állhatják egymást, és ha nyernének valahol, igen hamar azt vehetnénk észre, hogy összevesznek a koncon, ellenkező esetben pedig a kudarc miatt fognak azonnal egymásnak ugrani" - írta a Magyar Hírlap.

A politikus az interjúban azt mondta, hogy "a kormánypártoknak négyszer annyi jelöltje van, mint a teljes ellenzéknek". A 3177 önkormányzat közül 2000 kifejezetten kisméretű település, a függetlenek világa - mondta. Ez szerinte azt jelenti, hogy "bizonyos településtípusokból és országrészekből az ellenzék egyszerűen eltűnik, és hosszabb távon néhány ellenzéki párt teljesen elveszítheti helyi beágyazottságát".

Kósa úgy véli, hogy

"ha egy párt, ha komolyan veszi a választóit, és nem csak a zsákmány érdekli, akkor azért, mert esetleg nem győz a választásokon, még nem kell, hogy megsemmisüljön. Ha vannak elveik, vannak választóik, akkor van feladata is, ezek képviselete. Csak azok gondolkodhatnak úgy, hogy „ez a harc lesz a végső”, akiket csak a hatalom és a pénz érdekel. Ha nem nyernek, akkor se hatalom, se pénz, ezek nélkül pedig nem tudják, hogy mit csináljanak"

– mondta a Fidesz kampányfőnöke.

A kampány idején kiszivárgó felvételekről az volt a véleménye, hogy szerinte a Karácsony Gergely-féle beszélgetés és a kispesti felvételen hallható dolgok is elfogadhatatlanok. Szerinte a korrupció minden fajtája elfogadhatatlan. És ezek a felvételek az ellenzék alkalmatlanságát bizonyítják - nyilatkozta.

A vasárnapi választás részvételi arányáról és az eredményről azt mondta, hogy szerinte hasonló lesz, mint az európai parlamenti választásnál. Úgy véli, hogy most is az a tét, hogy Magyarországot meg lehet-e védeni a migránsoktól.

"Az olasz baloldal Salvini alatt úgy próbálta meg feltörni az olasz határzárat, hogy behívta a baloldali polgármesterek által irányított városokba a migránsokat. Ez Magyarországon is előfordulhat,

hiszen maga Martin Schulz, a korábbi baloldali EP-elnök mondta Szegedről, hogy úgy tudja, a Botka vezette város kész befogadni migránsokat. Botka László szegedi polgármester ezt nem cáfolta. Jobb az óvatosság, a farkas a kertek alatt jár, ne nyissunk neki kaput" - mondta.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
kevin-ku-w7ZyuGYNpRQ-unsplash.jpg

Lebuktatták a Kubatov-listát Kaposváron, az ívek a helyiekről készültek

Fotót készített péntek délután a kaposvári ellenzéki összefogás a Fidesz által nyilvántartott lista egy oldaláról. A polgármesterjelölt kijelentette, hogy azonnal feljelentést tesznek az ügyben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



A kpsvr.hu számolt be róla, hogy a helyi ellenzéki összefogás tagjai lefotózták a fideszes ívet. A vonalkóddal ellátott papírlapon helyi lakosok neve, lakcíme, telefonszáma van feltüntetve, ez a fotón jól látható.

Horváth Ákos Ervin, helyi független polgármesterjelölt elmondta a lapnak, hogy fideszes aktivisták házaltak, bekopogtattak az ajtókon, ami szembetöltött a lakóknak is. Az aktivistát kérdőre vonták, majd bizonyítékot készítettek a listáról. A polgármesterjelölt kijelentette, hogy azonnali hatállyal feljelentést tesznek az ügyben.

Az ún. Kubatov-lista egy adatbázis a párt potenciális szavazóinak adataival. Ennek a listának a segítségével pártaktivisták kopogtatják végig a lakásokat a szavazás napján, így felkeresve minden potenciális Fidesz szavazót. A listán ellenzéki szavazók nevei is szerepelhetnek, de mindenki csak beleegyezéssel kerülhet az adatbázisba a Fidesz szerint. A néven és a lakcímen túl a polgárokról szóló információk között sokszor a pártszimpátia is szerepel.  A lista ugyan legális a kormánypárt állítása alapján, jogszerűsége azonban sokak szerint vitatott, és talán nem csak azok adatait tartalmazza, akik ezt jóváhagyták.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tájfun.jpg

Tokiónál söpör át a szupertájfun szeme, egy ember már meghalt a viharban

A vihar egyetlen nap alatt 300-400 millimétert meghaladó csapadékot hozhat, ami Magyarország éves csapadékmennyiségének a háromnegyede.
MTI, SZM - szmo.hu
2019. október 12.



Várhatóan a japán főváros, Tokió közelében halad el a legmagasabb kategóriába sorolt Hagibisz szupertájfun - mondta Tóth Tamás meteorológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A meteorológus kiemelte: a trópusi ciklon eddig lakott területet nem érintett, azonban szombat délutánra elérheti Japán Honsú szigetét, az ázsiai ország legsűrűbben lakott területeit, köztük a fővárost.

Hozzátette, mire a tájfun eléri a hidegebb tengervizet és a szárazföldet, valószínűleg csökken az ereje.

A vihar egyetlen nap alatt 300-400 millimétert meghaladó csapadékot hozhat, ami Magyarország éves csapadékmennyiségének a háromnegyede. Ez pusztító árvizekkel járhat. A Hagibisz 140-160 kilométer per órás széllökésekkel éri el a szigetországot

- tette hozzá.

Egyébként még el sem érte a nagy vihar a szigetországot, egy ember már meghalt: Csibában akkora széllökések voltak, hogy felborították az autóját.

A japánok nagy erőkkel készülnek a Hagibisz támadására, és a tájfun miatt törölték a rögbi-vb két mérkőzését, valamint a Forma-1-es japán nagydíj kvalifikációs futamát is egy nappal elhalasztották. Bezártak boltokat, gyárakat és vasúthálózatokat is.

A japán meteorológiai intézet a Hagibiszt az Ida tájfunhoz hasonlította, amelyben 1200 ember halt meg 1958-ban.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
sziria_egoauto_haboru_tuzolto.png

Kiszabadulhatnak az Iszlám Állam terroristái a török offenzíva miatt

A török bombázások miatt öt terrorista pénteken kiszabadult a kurdok által ellenőrzött börtönökből. A török offenzíva alatt álló területen nagyjából 1500 ISIS-katonát tartanak fogva.
Fotó: YouTube/DW News - szmo.hu
2019. október 12.



Kevesebb figyelem összpontosul az Iszlám Állam elleni harcra, amióta Recep Tayyip Erdoğan török elnök október 9-én meghirdette a Béke Forrását. A hadművelet során a török-szír határ 450 kilométer hosszú és 30 kilométer mély szakaszából a török hadsereg kiszorítja az SDF-et. A kurd felkelők helyére pedig Erdoğan szír menekültek milliót akarja visszatelepíteni.

Az invázió kezdetével egyidőben Amerika bejelentette csapatainak kivonását a területről, ezzel a kurdok szerint Trump elárulta őket, pedig napokkal korábban is még együtt harcoltak az ISIS terroristái ellen.

A beszámolók szerint 17 civilt öltek meg a támadás első három napja során, míg az ENSZ becslése szerint mintegy 100 ezer ember hagyta el lakóhelyét.

A kialakult helyzetről részletesebben itt írtunk:

Még pénteken figyelmeztetett arra Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy a török offenzíva miatt könnyen kiszabadulhatnak a kurdok által ellenőrzött északkelet-szírai területekről az Iszlám Állam terroristái. Néhány órával később több lap is beszámolt arról, hogy öt ISIS-katona szabadult ki a török bombázások közben Kamisli város börtönéből. Ezzel párhuzamosan az Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője elismerte, hogy leállították a terroristacsoport elleni műveleteket, és minden erejükkel a török offenzívára összpontosítanak.

Közben a Washington Post arról ír, hogy a nagyjából 10 ezer fogva tartott Iszlám Állam-harcos közül csupán 1500 van a kurdok által felügyelt területen. A cikkben idézik az SDF szóvivőjét, aki mindenkit megnyugtat, hogy a kialakult helyzet ellenére továbbra is őrzik a börtönöket és táborokat, ahol a terroristákat fogva tartják.

A lap kitér arra, hogy az ISIS katonái közül több ezer továbbra is szökésben van. Sokan közülük a sivatagban rejtőztek el, mások pedig egyszerűen beépültek azokba a közösségekbe, amelyeken korábban uralkodtak. A török ​​behatolást megelőző héten az SDF erõi a koalíciós partnerekkel együtt három IÁ-terroristát fogtak fel, akiket robbantásokhoz és fegyveres sejtekhez kapcsolódtak.

Az Iszlám Államnak több ideje volt újraszerveződni a vereségek után, és gyorsan halad a hálózat reaktiválása is. Azok a fegyveresek, akik elmenekültek a szervezetre nagy csapást mérő szíriai Baghuz-csata után, Irakban köthettek ki, hogy megerősítsék a helyi sejteket.

A Pentagon tisztviselői azt mondják, nem fedezték fel, hogy a Bagdadot és Irak déli részét elárasztó tiltakozások befolyásolták volna az Iszlám Állam elleni műveleteket. Ezzel szemben a kurd hírszerzők szerint egyértelmű, hogy a harcok elvonták a figyelmet a terroristacsoport elleni műveletek összehangolására irányuló erőfeszítésekről.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!