hirdetés
csbcsm.jpg

Magyar bringa-siker: két srác, aki tudta, mi kell a nőknek

Talán meglepő, de a Csajbringát két srác találta ki - a nők mégis odavannak az ízléses, harmonikus, minőségi bicajokért.
Berei Dániel - szmo.hu
2016. november 08.


hirdetés

A Filatorigát falfirkái mögött, egy hatalmas belmagasságú bogdáni úti téglaépületben találkozom Kádár Viktorral, a Csajbringa egyik ötletgazdájával. Később befut a másikuk, Zsozsó (Erdő Zsolt) is, és jól olvasod, két srácról van szó. A Csajbringa mögött ugyanis nem a női egyenjogúságért küzdő lányok, hanem két kreatív, bringaőrült férfi áll, akik tudják, mi kell a nőnek.

img_0385

Például egy olyan bicikli, amit évtizedek óta nem gyártanak már: elegáns, minimalista, egymással harmonizáló színekkel, kerülve a feketét és a taszító kínai műanyagot. A ’90-es évek technikai fejlődése és a mountain bike térnyerése Viktor szerint (a hölgyek szemszögéből) rossz irányba vitte a biciklik fejlődését: egyre futurisztikusabbak lettek. Ehhez hozzá jön, hogy míg a férfiak nem szimplán bicikliznek, hanem országútiznak, BMX-eznek, mountain bike-oznak (azaz egy stílus mellett is lerakják a voksukat), addig a nők többsége semmi másra nem vágyik, minthogy szép, elegáns, nőies biciklin üljön. De ki adja meg nekik?

hirdetés

Amikor az egyikük a barátnőjének nem talált egyetlen szép bicajt sem a születésnapjára, megszületett az ötlet: csináljanak csajbringákat. Ekkor még kisbetűvel. Az külön szerencse volt, hogy ez a felismerés a budapesti bringareneszánsz kezdetére esett.

Rohantunk a pénzünkkel a devecseri piacra

"Csináljunk már néhány szép biciklit csajoknak! - meséli Viktor az őszinte, ám nem túl kidolgozott tervet, amivel belevágtak. Vállalkozásról szó sem volt még, csak tudták, hogy mindketten megőrülnek a bringákért (Zsozsó már évek óta Hajtás Pajtás futár volt és a 3-4 biciklijét állandóan bütykölte) és hogy ilyet más még nem csinált.

Az isteni szikra hatására lerohantak a devecseri használtcikk-piacra és vettek 4 darab ősrégi biciklit. Ezt a négy bringát az utolsó csavarig szétszedték, elvitték homokszóróhoz, lefényeztették, összeszerelték, az elképzeléseikhez illő kiegészítőket vettek hozzá.

A koncepció az volt, hogy letisztult, minimalista dizájnnal, de minőségi alkatrészekből, kerülve a csúnya, fekete kínai műanyagot, egymással harmonizáló színekben újítanak bringákat. Aztán feltették őket a Facebookra.

har_5469har_5699img_0214img_0191

“Régen a sárvédők és a láncvédők krómok voltak, de miért ne lehetnének a markolattal és a nyereggel harmonizáló színűek? A bovden miért nem lehet fekete helyett króm? - kérdezi Viktor, közben egy vajszínű vázú, krémbarna alkatrészekből összeszerelt bringát mutat nekem - Ezek ugyan apróságok, de ebből áll össze az egész”

Azért tették fel a Facebookra, mert nem tudták mit kezdjenek a kész biciklikkel, igazából csak megcsinálni akarták, járni meg csak nem járhattak vele (pedig tetszett nekik). A liciten aztán 33 ezerért adták el az első cangát, jóval a bekerülési érték alatt. Ez azonban nem szegte a kedvüket, jöttek a pozitív visszajelzések, lapok írtak róluk, érezték, hogy folytatniuk kell. Sűrűsödtek az utak Devecserre, egy albérleti szobában, később egy kelenföldi sorház folyosóján újították a bringákat.

Az sem volt gond, hogy fiúk vagyunk

hirdetés

Viktornak határozott víziója volt, hogy milyen egy szép női bicikli, a visszajelzések pedig igazolták azt, így nem kellett bevonni lányokat. Azt különben sem mondják meg, hogy milyen a szép bringa. Inkább azt mondják, hogy tervezd meg magad a meghatározott alkatrészekre külön-külön választható 30 színből a Csajbringa tervezőjében.

Más volt a gond: a vevők elkezdtek visszajönni, hogy nem fog a fék, hogy a váltó jobb is lehetne. Rájöttek, hogy emellett még az is a felújított bringák átka, hogy a különböző gyártók különböző modelljei, illetve a több tucat eltérő szabvány miatt rengeteg idő megy el alkatrészkeresgéléssel. “Beláttuk, hogy nem jó, hogy szétmelózzuk magunkat, közben a bringák meg nem az igaziak, úgyhogy belefogtunk az új bringák készítésébe” - mondja Viktor.

har_6134har_6006har_6436har_6427

A nehézséget az új vázak beszerzése jelentette. Szerencséjükre ráleltek egy bácsira, akinek Csepelen egy nagykerben volt még 100 darab raktáron, de előbb egyesével, majd tucatjával szépen elhordták mindet. Később találtak egy kínai gyártót, ami már 100 darab rendelésekor is szóba állt velük és ők rajzolhatták meg a vázakat. Mázli, de még így is nehéz kigazdálkodni a 100 darabot.

Jöttek az Excel-tábláikkal és rendbeszedték a céget

“Az egész olyan volt, mintha megmozdítottunk volna egy követ, ami magától lavinává vált volna. Nem a tudatos stratégiai döntéseink miatt jutotttunk ide, hanem mert ez a dolog létre akart jönni” - meséli Viktor és hozzáteszi, hogy az eladást és a marketinget is paraszti ésszel csinálták, a dolog beindult magától, a vásárlók hozták az újabb vevőket.

har_5418har_5360

2012-ben volt egy szerencsés együttműködésük, egy édességcég nyereményjátékán ők adták a főnyereményt: 1 db bicikliért cserébe készen kaptak egy biciklitervező applikációt. Sosem lett volna rá pénzük, így nagyon örültek neki.

A Csajbringánál egymást segítette a szerencse és a szorgalom, és haladtak előre.

2014-ben Szilvásy László egy egyedi női biciklit keresett és leszólított az utcán egy csajbringást. Miután megtudta honnan van, felkereste a srácokat, de nem csak vásárlóként. Mivel fantáziát látott a brandben, pénzt és ötleteket hozott a céghez. És mivel ő és a társa, Lendvay Balázs tapasztalt üzletemberek, épp azt hozták a fiúknak, amire szükségük volt.

“Ekkorra már mi is úgy éreztük, hogy méltatlanok azok a körülmények, amelyek között dolgoznunk kellett. Például a folyosót mint műhelyt lecseréltük erre a budai helyiségre” - meséli Viktor. A négy fickó közös céget alapított, átláthatóbbá, profibbá tették a vállalkozást, attól fogva az üzleti tervben ott van a legkisebb rezsitétel is. Zsozsó pedig azóta főállásban a Csajbringánál dolgozik.

har_5590img_0314img_0374

A stratégiába, amit az új agyak hoztak a cégbe, a magasabbra pozícionálás is bele tartozott, aminek áremelés is lett az eredménye. Több lépcsőben, 108-ról 198 ezerre emelték a bringák árát és kiszámolták: évente 100-at kell eladniuk, hogy ne legyenek mínuszban. “Mi mindig csak bringákat csináltunk, eladtuk és rohantunk a pénzzel a nagykerbe újabb alkatrészért. Ők pedig hozták az okos Excel-tábláikat és rendbeszedték a vállalkozást.”

Csajbringa néven férfibringát eladni, na az művészet

A bringagyártás tömegtermelésre van beállítva, de a Csajbringa egy magasabbra pozícionált, kisebb szériaszámú dolog, ebből pedig számos nehézségük adódik. Bár magasabbak az áraik, kevesebb a bevételük, azaz nehezebb így megélniük is. Ráadásul kisebb nagyságrendben a beszerzés is drágább. A bringázás szezonális a dolog, télen és ősszel alig adnak el bringát, a drasztikus áremelés miatt pedig sokan kiestek a célközönségből.

csbcimkep2img_0095andi_01_fb

Viktor szerint pont azóta megy nehezebben a bolt, mióta komolyabban csinálják, de ez nem szegi kedvüket. Továbbra is megvan az isteni szikra, ami az elején is, a lelkesedésükkel pedig nincsen gond.

"
Rá kell jönnünk, hogy találjuk el a célcsoportunkat. Fel kell nőnünk ehhez a feladathoz"

- mondja Viktor.

Hogy leküzdjék az iparági sajátosságok által eléjük görgetett akadályokat, külsős marketing-segítséget is hívtak, több-kevesebb sikerrel. Bíznak a következő nagy tervükben: igyekeznek Magyarországra hozni a vázgyártást a jobb minőség és a költséghatékonyság miatt. 2017-re remélik, hogy ez sikerül is.

A következő években lehet, hogy külföldön is megpróbálják eladni a Csajbringákat, mert ott nagyobb a potenciális vásárlótábor. A skandináv országokban például sokkal több a bringás, és az emberek fizetése is jobban megengedi, hogy tőlük vásároljanak. Mivel a Csajbringa szót külföldön senki sem értené, Viktorék már az indulás óta tudatosan a CSB névre pozicionálják át a brandet.

Ha neked is tetszenek a Csajbringa kerékpárjai, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:






Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
harkany-medence.jpg

Ez a 10 fürdő lett idén Magyarország legjobbja

Nektek melyik a kedvencetek? Mutatjuk a listát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 08.


hirdetés

A termalfurdo.hu összeállította a 10 legjobb magyar fürdő listáját. Azt írták: az Év Fürdője szavazáson olyan különleges fürdők diadalmaskodtak, mint Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője, a legsokoldalúbb gyógyvízzel rendelkező fürdő, sokoldalú élmény-, gyógyfürdők és aquaparkok.

Az első helyen a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő áll. 18 medence, 7 csúszda, 3 szauna található benne. Strandmedencék, feszített víztükrű uszoda, gyermekmedence és csúszda várja a vendégeket - csúszdaparkja családi, 10 méterről induló kamikaze- és anakonda csúszdát is magában foglal. A gyermekvilágban vízesés, kalózhajó és kincsesbarlang található. A szolgáltatások között megtaláljuk a frissítő és gyógyító kezelések mellett a holisztikus gyógymódokat is. Gyógyvize a mozgásszervi panaszok mellett bizonyítottan jótékony hatással van nőgyógyászati és bőrbetegségekre is, írják róla.

hirdetés
A teljes lista így alakult:

1. Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

2. Hungarospa Hajdúszoboszló

3. Zalakarosi Fürdő

4. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

5. Gyulai Várfürdő

6. Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

7. Demjéni Termál Völgy

8. Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

9. Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő

10. Miskolctapolca Barlangfürdő


KÖVESS MINKET:





hirdetés
gulyas-andras-legfiatalabb-polgarmester-1000x648.jpg

22 éves a legfiatalabb polgármester Magyarországon

Gulyás András Döbröce vezetője lett az októberi önkormányzati választások után.
Fotók: Mikola Gergely/Facebook - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Csak 22 éves Magyarország legfiatalabb polgármestere. Bár az Index nemrég készített egy videót a 26 éves Plachi Attiláról, akit Kóspallagon választottak meg polgármesternek, kiderült, hogy vannak nála fiatalabbak is.

Encsen a 24 éves Mikola Gergely nyert az októberi önkormányzati választáson.

hirdetés

A fiatal politikus tavaly még a Jobbik színeiben indult országgyűlési képviselőnek, idén viszont már ellenzéki támogatottsággal, de függetlenként indult Encsen, és el is nyerte a választópolgárok többségének bizalmát.

Azonban még van egy nála is fiatalabb polgármester, aki mindössze 22 éves.

Gulyás András maga hívta fel a figyelmünket erre a tényre. A fiatalember a Zala megyei Döbröcén indult a választáson függetlenként, és 35 szavazatot kapott, így csupán 4 szavazattal megelőzve eredményesebb riválisát (a harmadik jelölt egyetlen szavazatot sem kapott) sikerült győznie.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
daroczi_csaba.png

Magyar lett az év legjobb természetfotósa

Daróczi Csaba képe győzedelmeskedett a Nature Photagrapher of the Year versenyén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Több mint 14 ezer pályázat közül választották ki a Nature Photagrapher of the Year fotópályázat győztesét.

A Nature Talks elnevezésű szervezet immár negyedszerre rendezte meg az év legjobb természetfotóit felkutató versenyét.

A megmérettetésre 73 országból több mint 14 ezer pályamű érkezett.

Az Év Természetfotósa pedig egy magyar forográfus, Daróczi Csaba lett.

hirdetés

A versenyen több kategóriában is osztanak díjakat, úgymint madarak, emlősök, növények és gombák, tájak. Közülük kerül ki az Év Természetfotósa cím győztese is, aki a dicsőség mellett háromezer euróval gazdagodik.

Daróczi Csabával, aki már 25 éve a termszetfotózás szerelmese, interjúztunk is, mikor első helyezett lett a Varázslatos Magyarország fotókiállítás pályázatán.

"Az adja egy kép sava-borsát, hogy egy olyan pillanatot örökíthetsz meg, ami senki másnak nem adatik meg rajtad kívül"

- mesélte akkor.

Ha kíváncsi vagy a díjnyertes fotóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
500-fos-rockzenekar-kecskemet-1000x644.jpg

500 rockzenész játszott egyszerre Kecskeméten - több mint 24 millióan látták már a videóikat

Magyarország legnagyobb rockzenekarában a legfiatalabb tag 6, a legidősebb pedig 69 éves volt a nem mindennapi kecskeméti koncerten. Elképesztően látványos klipek készültek a közös zenélésükről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

Nem kevesebb, mint 500 zenész játszott egyszerre Kecskeméten a Cityrocks Hungary által szervezett Kecskemétrocks esemény keretén belül.

A nem mindennapi koncerten 12 dalt játszott el Magyarország legnagyobb rockzenekara, amelyben a legfiatalabb zenéz 6, a legidősebb pedig 69 éves volt.

A dalok közül négyről (Depeche Mode – Personal Jesus, Metallica – Enter Sandman, Bikini – Végleg elmegyek, Queen -Joan Jett-LGT medley) videóklip is készült, amelyek október elején kerültek fel a YouTube-ra.

Alig egy hónap alatt egyenként már több százezren látták mindegyik videót, összesen pedig már több mint 24 millióan nézték meg a klipeket

hirdetés

- olvasható a Cityrocks oldalán.

A közösségi oldalakra felkerült videókat később aztán több, világszerte tartalommegosztó is átvette, így még nagyobb nézettségük lett mindenféle felületen.

„Természetesen nagyon örülünk a videók sikerének, nézettségének. De sokkal inkább büszkék vagyunk arra az ötszáz zenészre, akik végigcsinálták a válogatás procedúráját, megtanulták a számokat, majd pedig a kétórás esőszünet után is teljes odaadással játszották el a dalokat a több ezer nézőnek. Óriási élmény volt számunkra azt a hatalmas „boldogságrezgést” átélni velük a helyszínen, amit a filmjeinkben nem is tudtuk visszaadni, mert az lehetetlen”

– mondta Révész Zsolt, a Cityrocks Hungary kommunikációs vezetője.

"Szeretnénk, ha kezdeményezésünk – amely az élőzene fontosságáról, a kezdő zenészek segítéséről és persze a közönség szórakoztatásáról szól – minél több magyar nagyvárosba eljusson, hisz akkor a már 500 fős nagyzenekarunkhoz az ott élők is csatlakozhatnak majd. Számunkra az élő koncert varázsa a legfontosabb, és azt szeretnénk, ha azt az energiabombát, amit a több száz zenész tud adni, minél többen testközelből is átélhetnék” – mondta Gajda Ferenc a Cityrocks Hungary főszervezője.

A szervezők már dolgoznak Magyarország legnagyobb rockzenekarának 2020-as koncertjének megszervezésén is, amelynek helyszínét és időpontját decemberben teszik majd nyilvánossá.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!