hirdetés
'El tudod képzelni, hogy ez a cigány lány a mi gyerekünk is lehetne?'
Mizsur András írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. április 01.


hirdetés

Nem a rasszimus miatt nem fogadnak örökbe cigány gyereket

A Judithoz és Gyöngyihez hasonló örökbefogadók jelentik a kisebbséget; egy 2015-ös tanulmány szerint a vizsgált kérelmezők 66 százaléka zárta ki, hogy roma gyereket fogadjon örökbe. Mivel a felmérésben elsősorban budapestiek vettek részt, országos szinten ennél magasabb lehet ez az arány. Judit úgy látja, hogy az örökbefogadók többsége nem rasszizmusból zárkózik el a roma gyereket örökbefogadásától: hanem mert nincs előttük példa, keveset tudnak a romákról, félnek, hogy mit szól majd a környezetük, a család és a barátok, hogyan fogják majd megvédeni gyereküket az előítéletektől. Lelkészként Gyöngyiben is felmerült, hogy mennyire lesz vállalható a gyülekezetében egy roma gyereket örökbefogadása. Mégis leginkább az előítéletek és a bántások miatt aggódtak férjével; előfordul, hogy az utcán furcsán néznek rájuk, amikor észreveszik, hogy a gyerekek bőre sötétebb az övéknél.

Egyáltalán nem ritka, hogy a rokonok vagy a szomszédok megszólják az örökbefogadókat: az SOS Gyermekfalvak 2018-as kutatásában több mint 500 szülőt kérdeztek meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatban. Ebből az derült ki, hogy minden második szülő kapott már valamilyen rosszalló megjegyzést, az esetek többségében a gyerek származása miatt.

Az örökbefogadási eljárás során a leendő szülők megjelölhetik a jelentkezési lapon, hogy milyen nemű, életkorú gyereket szeretnének, fogadnának-e beteg vagy fogyatékos gyereket. Bár hivatalosan nem tehető származási kikötés, (a Szakszolgálat nem is gyűjthet adatokat a gyerekek etnikai hovatartozásáról) az “egyéb” kategóriánál jelezhetik a jelentkezők, ha nem szeretnének cigány gyereket.

“A származási megkötés a valóságban értelmezhetetlen. – mondta Judit arra utalva, hogy egy ponton túl lehetetlen megállapítani a gyerek pontos származását, főleg, hogy az örökbefogadottaknál a vér szerinti apa szinte minden esetben ismeretlen. Véleménye szerint egyedül nyílt örökbefogadás esetén, ha mindkét vér szerinti szülő ismert, lehet pontos képet kapni a származásról, hiszen akkor rá tudnak kérdezni az örökbefogadók. “Az a nehezebb helyzet, ha azt mondja egy várakozó szülő, hogy lehet roma a gyerek, csak ne látszódjon rajta,. Mi történik ha később erősödnek meg a gyerek rasszjegyei?” Ebben az esetben a szülőknek kell megvizsgálniuk saját félelmeiket mielőtt még örökbe fogadnának egy gyereket, tette hozzá.

Komoly előrelépésnek tartja, hogy a 40 órásra emelt felkészítő tanfolyam tananyagában már hangsúlyosabb szerepet kapott a származási kérdés, sőt, a Romadoptra is hivatkozik a tananyag. “Nem a Romadopt fogja eltüntetni a cigányokkal szembeni előítéleteket, de sokat puhíthatnunk rajtuk, ha saját környezetünkben nyíltan beszélünk a témáról.”

Gärtner Mózes Gyöngyi férjével egy lányt és egy fiút fogadott örökbe. / Fotó: Végh László

Gyöngyi semmit sem tud arról, honnan származnak gyerekei. Egyszer nekiállt felkutatni a vér szerinti szülőket, de aztán feladta, mert nem tudta, hogy készen áll-e arra, ha megjelennének az életükben. Szerinte a gyerekeinek kell majd eldönteniük, hogy akarják-e tudni, kik voltak a vér szerinti hozzátartozóik, ezért sosem erőltette, hogy erről beszéljenek. Ha úgy döntenek, felkeresik őket, akkor mindenben támogatni fogja őket, mondta.

Cigányként is meg kellett küzdenie saját előítéleteivel

A cigány származású Váczi Pétert másfél éves korában fogadták örökbe. Szülei sosem csináltak titkot ebből, arról viszont sosem beszéltek, hogy ez mit jelent számukra, szinte tabu volt. Pedig fontos lett volna, mert hasonlóan más örökbefogadotthoz, mire a szüleihez került, már átélt egy mély szakadást. Szülei börtönbe kerültek, anyja azután vonult be, hogy megszülte; már a várandósság alatt rettegett, hogyan éli túl, amikor elveszik tőle a gyerekét, ezért nem is akarta kézbe venni a csecsemőt. Később Pétert testvérétől is elszakították, amikor csecsemőotthonba került. Fontos az örökbefogadó szülők szeretete és gondoskodása, ugyanakkor a kiskorban megélt lelki sérülésekkel és az abból fakadó dühvel, önértékelési problémákkal a gyerekeknek is meg kell küzdeniük. “Újra kell építenie a világba vetett bizalmat, amit már élete legelején elvesztett az elszakítottság által” – mondta Péter saját példájára is utalva.

Péternek kamaszkorában mondták el a szülei, hogy honnan származik. / Fotó: Végh László

Már kamasz volt, amikor elmondták a szülei, hogy honnan származik és kik voltak a vérszerinti szülei. Először nem tudott mit kezdeni az információval, dolgoznia kellett a saját előítéletein. Fogalma sem volt, mit is jelent számára az, hogy cigány, a szó pejoratív értelmén kívül. “Szét kellett választanom a cigányságot és a börtönviseltséget. Nem akartam ítélkezni, de nem tudtam, hogyan ne.” Péternek az is segített megbékélnie cigány származásával, hogy találkozott vér szerinti családjával. Akkor járt először cigánysoron, látta, mennyire más körülmények között élnek, de ez az élmény kellett ahhoz, hogy meg tudja határozni saját cigányságát. “Egyszer megkérdeztem egyik haveromtól, aki nagyon rossz véleménnyel volt a cigányságról, hogy én is félig az vagyok, erre mit mondasz. Az volt a válasz, hogy én más vagyok. Ez a mondat az, amivel fel lehet nyitni az emberek szemet az előítéletekkel szemben.” Vannak szülők, akik már egészen korán elkezdik megismertetni gyerekeiket a cigány és az örökbefogadott szavakkal, cigány rajzfilmet néznek velük, cigány meséket olvasnak nekik, beszélnek a cigányság kultúrájáról.

Nem lehet cigány identitást adni a gyereknek

A romadoptos szülők abban is próbálnak egymásnak segíteni, hogy helyén tudják kezelni a származási kérdés jelentőségét. Gyöngyiék saját bevallásuk szerint ezt “túltolták”; nagyon figyeltek arra, hogy otthon pozitív értelemben használják a roma vagy a cigány szavakat, és azt gondolták, hogy ez majd megvédi a gyerekeket a külvilágtól. Kiderült, hogy egyiküket komolyan megviselte, amikor először szembesült azzal, hogy másnak a cigány valami negatívat is jelenthet.

Szintén sokszor felmerülő kérdés, hogy feladatuk-e a szülőknek hogy roma identitást adjanak örökbefogadott gyerekeiknek. Judit és Gyöngyi szerint nem, mivel nem is létezik egy egységes roma indentitás, a cigányságon belül is rengeteg csoportot különböztetnek meg. Példaként szokták mondani, hogy nem minden cigány tehetséges zenész. Lehet terelgetni a gyerekeket, megismertetni őket a cigány kultúrával, de ők fogják eldönteni, hogy mit akarnak ezzel kezdeni, magyarázták. Gyöngyiék sem erőltették, hogy fiúk játsszon valamilyen hangszeren, magától kezdett el zenélni.

Pétertől gyakran megkérdezik – elsősorban örökbefogadás előtt álló szülők – , hogy mi a meghatározóbb egy örökbefogadott roma gyerek személyiségfejlődésében: a neveltetés vagy a genetika. Szerinte a kettő együtt teszi azzá a gyereket, aki. Ezért is tartják fontosnak a Romadoptban, hogy a szülők ki legyenek békülve a gyerekük családi hátterével, mert különben saját félelmeiket fogják továbbadni neki. Péter ezt élte át, úgy érezte, szülei féltek attól, hogy vér szerinti szüleinek sorsa milyen hatással lehet az ő életére, és talán ezért is mondták el neki annyira későn, hogy cigány származású. Hívőként Gyöngyinek

”abban a mély nyugalomban vágtunk bele az örökbefogadásba, hogy tudtuk, Isten ebben is elkísér minket. Számomra ez sokkal meghatározóbb, mint akár a genetika, akár a neveltetés. Olyan, mint egy élethosszig tartó garancia.”


KÖVESS MINKET:




hirdetés
„Szeretetből döntöttem úgy, hogy meghaljon, mégsem bocsátom meg magamnak soha”
'Az orvos elém rakta a terminált, én lehúztam a bankkártyámat, és beütöttem a PIN-kódot. 24 ezer forintba került a kutyám halála.'
Szöveg és fotó: Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 08.



Régi közhely, hogy amíg nem éltél át valamit, ne ítélkezz róla. Sőt, ha át is élted, ne te dönts arról, hogy másnak mit “kell” éreznie abban a helyzetben. Mert nem tudhatod. Amit most elmesélek, az az én történetem. Egy a millióból.

Másfél hete altattuk el a nagyobbik kutyánkat. Megtermett, 45 kilós szetter-keverék volt. Tizenhárom évet élt le a családunkkal, hatalmas párost alkottak a tacsinkkal, az egész kerület ismerte őket. Egy nagy-fekete kutya, meg egy kis-fekete kutya. Jamie-nek hívták, büszke volt, önálló, szabad lélek. Nem szerette, ha ölelgettük, “gugyu-bugyuztuk”. Ránk morgott, ha a fülét morzsoltuk. Azt hiszem, falkavezérnek tekintette magát, mert a családunk minden tagjáért tűzbe ment volna. Egyszer a szomszéd néni ült nálunk, és ahogy nagypapámmal viccelődött, a kezében lévő, összetekert női magazinnal a papa felé suhintott. Jamie úgy ráugatott, hogy alig bírtuk lefogni.

De általában csendes kutya volt. Szeretett a lakásban ténferegni, a sötét előszobába lépve szinte biztos, hogy belebotlottál, ahogy körbeszimatolt, és ellenőrizte, hogy “rendben vagy-e”, hazajöttél, bejöhetsz. A parkot is szerette, imádott eldobott fenyőtobozok után loholni, akár százszor is egymás után, de soha nem hozta vissza őket, csak a szájába vette, szétharapta, és győzedelmesen vigyorgott.

Családtag volt. Tudtuk, minden kutyatulajdonos tudja, hogy az ideje véges, és jóval rövidebb, mint a miénk, de meg se fordult a fejünkben, hogy milyen lehet nélküle.

Aztán másfél éve megvastagodott a jobb hátsó combja. Gyanús vastagodás volt, először vizenyőnek hittük, kivittük az állatklinikára. Megröntgenezték, és egy szenvtelen hangú orvos közölte: szarkóma, a legagresszívabb ráktípus. Soha nem felejtem el a szavait: “Ez maximum két hónap, meg öreg is már, ha az enyém lenne, elaltatnám.” Nekünk ez eszünkbe se jutott. Műtétekkel, gyógyszerekkel, állandó orvosi kontrollal, immunerősítőkkel még adtunk neki bő másfél évet. Minőségi évet, mert jól elvolt, kicsit bicegősen, de elszimatolgatott a parkban, jó étvággyal evett, vidáman csaholt a környék ismerős kutyáira, hatalmas, barna szemei tele voltak élettel.

A halál úgy jött el érte, mint egy besurranó tolvaj. Alattomosan, szinte észrevétlenül, és döbbenetes gyorsasággal.

Két hete, szerdán anyám felhívott a munkában, hogy szerinte baj van, a kutya lába hirtelen iszonyatosan feldagadt, alig bír menni. Felpörögtek az események: szombat reggelre már csak ide-oda feküdt, nem találta a helyét, minden mozdulatra nyögött. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használt. Felhívtam az állatorvosunkat, és hétfőre megbeszéltük az altatást.

De a rák beindult, és óráról órára, a szemünk előtt taszította a kutyát egyre siralmasabb állapotba. Aznap estére már vér jött a fenekéből, hányt, és a mindig fegyelmezett, alig nyikkanó állat minden lélegzetnél nyögött. Ahogy mostuk fel a padlót, anyámmal összenéztünk. Egyetlen pillantással hoztuk meg a döntést. Felhívtam az éjjel-nappali állatklinikát, ahol többször is műtötték, kezelték, és az öcsémmel beraktuk Jamie-t a kocsiba. Szegényt alig tudtuk kicsalogatni a kedvenc helyéről, az étkezősarokból, talán azt hitte, büntetni akarjuk, hogy bepiszkított – soha nem tettük – vagy csak tudta, mire készülünk. A kocsi előtt, a füvön még nagy nehezen pisilt egy utolsót.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
És ha Jacko esetleg pedofil, Alain Delon meg egy seggfej, akkor mi van?
Mikor fogadjuk már el, hogy a tehetség nem a jófiúságért kapott jutalomfalat, hanem születési “rendellenesség”? És nem kell hozzá jó embernek lenni. Vélemény Alain Delon életműdíj-botrányáról.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 14.



Tele van vele a világsajtó, mi is megírtuk, hogy kitört a botrány Alain Delon Cannes-i életműdíja körül. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet eddig 16 ezer aláírást gyűjtött össze egy petíción azért, hogy "a rasszista, homofób és nőgyűlölő" Delon ne kapja meg munkásságáért a tiszteletbeli Arany Pálmát a kedden kezdődő filmes seregszemlén.

Bevallom őszintén, nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a legújabb trenddel, miszerint nagy és elismert művészek kizárólag gáncs nélküli lovagok lehetnek, hótiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, és rózsafüzérrel átfont, imára kulcsolt kezekkel. A most 84. életévében lévő Alain Delont még csak nem is tartom kiemelkedően zseniális színésznek (a Rocco és fivéreiben tetszett talán a legjobban), csak jónak, de azt be kell látni, hogy elképesztő mennyiségű filmmel és hat évtizednyi szex-szimbólum kultusszal a háta mögött ez a pali tényleg tud valamit.

Egész életében szerelmes volt belé a kamera, és rajta keresztül több tízmillió nő. Igen, ha a fiatal Delon rám néz a vászonról, én is egy kicsit szerelmes leszek, mert úgy érzem, hogy Isten megteremtette a Férfit, angyali szemeiből egyszerre sugárzik rám a nagy kékség meg a nagy szépség, nyegle, gyönyörű és elérhetetlen, imádom, elhiszek neki mindent, és a világ végéig is vele mennék. De legalábbis a végefőcímig.

EZT akarja most Cannes-ban egy életműdíjjal megköszönni neki a filmvilág, és teljes joggal. Mi köze van ennek ahhoz, hogy elég sok róla terjengő pletyka, sőt a saját nyilatkozatai alapján is a vásznon kívül jó eséllyel egy seggfej? Aki szerint az asszony verve jó, a homoszexualitás gáz (mellesleg anno állítólag ő maga is felfedezője, a meleg rendezőzseni, Luchino Visconti szeretője volt), és élete során háromszor nyomoztak utána gyilkosságért (!), mert három testőre is rejtélyes körülmények között “tevődött el láb alól”, az egyikük a gyanú szerint épp azért, mert elszerette Delon akkori feleségét?

Amikor kijött a Michael Jackson állítólagos pedofíliájáról szóló Leaving Neverland című dokumentumfilm – én is írtam róla – valami elképesztő világfelháborodás tört ki amiatt, hogy Jackót, a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszát holtában bemocskolják. Az emberek döbbenetesen nagy része egyszerűen képtelen volt elfogadni még a halvány teóriát is, hogy Jackson esetleg tényleg gyerekeket molesztált, ÉS KÖZBEN zseniális művész is volt. A kettő ugyanis bőven megy együtt, bármilyen sajnálatos is ez a tény.

Természetesen nem azt mondom, hogy köztörvényes bűnözőket, pedofilokat, gyilkosokat istenítsünk és mentsünk fel csak azért, mert sztárok. Én csak azt mondom, hogy a 21. században ideje lenne végre felhagyni ezzel az ájult, szektás bálványimádattal, amellyel kétségbeesetten kapaszkodunk vadidegen idolokba, zenészekbe, színészekbe, fotómodellekbe, és el akarjuk hinni róluk, hogy egyszersmind tökéletes emberek, mert annak KELL lenniük.

Mert ha nem azok, akkor a mi összezavarodott, sérült kis lelkünk még tovább zavarodik, úgy érezzük, elvették életünk értelmét, imádatunk tárgyát, az emberi, művészi és erkölcsi tökély egyszemélyes megtestesítőjét.

Tökély egy fenét. Nőjünk már fel, és józan, paraszti ésszel gondolkodva válasszuk szépen szét a kettőt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Pont attól üt ekkorát a Csernobil című sorozat, hogy tudod: az atomkatasztrófa megtörtént
Miért következett be? Hogyan fordulhatott elő? És mi minden történt? Erről volt szó a sorozatot berendelő HBO sajtórendezvényén.
Szegedi Éva, Fotó: HBO/Czabán Máté - szmo.hu
2019. május 16.



A radioaktív sugárzásban az a legsunyibb, hogy semmilyen módon nem érzékeled. Nem hallod, nem látod, nincsen szaga. Alattomos és veszélyes gyilkos. Nem olyan látványos, mint az erdőtűz, az árvíz vagy a jégtáblák olvadása. Vagy az, amikor kiömlik néhány tonna kőolaj. Éppen ezért a radioaktív sugárzást vagy ennek veszélyét könnyebb elbagatellizálni.

Az atomkatasztrófákról pedig, mint általában azokról a hírekről, amelyek valamikor nagy port vertek fel, egy idő után hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az ember így működik. A valaha volt legsúlyosabb atomszerencsétlenség, a csernobili katasztrófa több mint 30 éve történt, a sztorit a fiatal generációk tagjai közül sokan már csak elbeszélésekből, az évfordulókon megjelenő cikkekből, meg a Pripjatyban készített, Instagramon megosztott fotókból ismerik.

Éppen emiatt jó, hogy pont most jelent meg az HBO Csernobil című minisorozata. Most, amikor David Attenborough is kongatja a vészharangot, amikor milliószámra pusztulnak és tűnnek el a méhek, amikor lassan belefulladunk a műanyag hulladékba, és amikor kiderül, hogy legalább egymillió fecske hiányzik Magyarországról.

A Csernobil című sorozat magasra tartott mutatóujj, ami arra figyelmeztet: emberek, itt van még ez is, a katasztrófa, amelynek a következményei máig hatnak.

Mi történt pontosan az atomerőműben? Hogyan lehetséges, hogy ez a borzalmas eseménysorozat megtörténhetett? Hogy egyáltalán ilyesmi a huszadik század végén előfordulhatott? És miért kell még ma is számolnunk a hatásaival? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az HBO sajtóbeszélgetése szakértők segítségével.

A szakértők: Perger András/Greenpeace; Bedő Iván, a Magyar Rádió munkatársa, aki az első Csernobilról szóló hírt annak idején beolvasta; Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa; Szabó M. István, a Napi.hu újságírója, a beszélgetés moderátora

Az egyik legfontosabb, hogy az atomenergia a nyolcvanas években a haladás és a modern élet jelképe volt. Az erőltetett szovjet iparosításnak ráadásul hatalmas volt az energiaigénye. Békés, barátságos forrásnak ismerték az atomenergiát, amely az emberekért dolgozik. Nem alakult ki félelem az emberekben az atomenergiával kapcsolatban, és a későbbi csernobili katasztrófához hasonló precedens sem volt még, amelyről tudtak volna – mondta Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense.

A nyugat-európai országokkal ellentétben nem szerveztek gyakorlatokat arra az esetre, ha mégis történne bármilyen incidens, nem próbálták le, nem volt forgatókönyv sem a különféle esetekre, és a lakosságot sem gyakoroltatták be ilyen incidensekre készülve.

Maga a szerencsétlenség nem egyetlen dolgon múlott. Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelős munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy

a balesetek mindig többfaktoros történetek.

Egyrészt a rendszerbe bele van kódolva az, hogy előfordulhatnak különféle incidensek. Ha műszaki problémák is adódnak, az súlyosbítja a helyzetet. Balesetek és katasztrófák pedig jellemzően akkor történnek, ha valamire nem vagyunk felkészülve, nem figyelünk oda, olyan helyzet áll elő, amellyel még nem találkoztunk.

Perger András szerint a csernobili eleve rossz típusú reaktor volt. Olyan rendszer, amelyik fel tud robbanni; az amerikaiak nem is engedélyezték ennek a típusnak a használatát.

Ráadásul tudatlanságból, sorozatos hibák elkövetése miatt sikerült fel is robbantani a csernobili reaktort. A történteket és az ezt követő fejetlenséget elég élethűen sikerült bemutatni a sorozat első két részében. Mielőtt megnéztem volna, azon gondolkodtam, szabad-e ilyen katasztrófát tévésorozatban feldolgozni, színészekkel, díszletek közt megjeleníteni. Nem számít-e szentségtörésnek? Nem bagatellizáljuk-e ezzel az események súlyát és következményeit. Arra jöttem rá, nem hogy nem baj, de egyenesen kellenek az ehhez hasonló témák, amelyek szinte arcul csapják és gyomron ütik a nézőket. Egyszerűen nem lehet elégszer beszélni Csernobilról és az ökológiai katasztrófákról.

A balesetet egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos, súlyos megszegésével végrehajtott kísérlet okozta. Ennek során lecsökkentették volna a reaktor teljesítményét, majd leállították volna. A kísérletet viszont késleltette a teherelosztó kérése, ami miatt a reaktor fél napig alacsony teljesítményen üzemelt. Ez instabil állapotba juttatta a reaktort.

Az operátorok ezután számos biztonsági berendezést kiiktatva próbálták előkészíteni a blokkot a tervezett kísérletre, ami az instabil reaktorban megszaladáshoz, vagyis a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulásához vezetett. Emiatt hatalmas energiamennyiség szabadult fel a reaktorban gőzrobbanást okozva, tönkretéve az üzemanyagot és a hűtőcsatornákat, hatalmas mennyiségű vízgőzt, hidrogént és metánt termelve.

A robbanékony gázok berobbanása után a moderátorként alkalmazott grafit meggyulladt, ez pedig a magasabb légkörbe juttatta az atomerőműből kiszabaduló radioaktív anyagokat.

A katasztrófa után is sorozatban hibákat követtek el a döntéshozók, a mentés szervezői.

Ennek oka pedig a Szovjetunió nehézkes, lomha, bürokratikus tervgazdálkodási rendszere volt, illetve az, hogy a pártapparátus megpróbálta a végsőkig titkolni, mi történt és mekkora is valójában a baj. 1985-86-ban Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára egyáltalán nem volt reformer, még arról beszélt, hogy a szocialista rendszer alapjában véve jó, csak hatékonyabban kellene működtetni – mondta Dr. Rácz András.

A Szovjetunió, az akkor még velünk szomszédos pártállam óriási adminisztratív munkaerőt mozgatott. Az ország lakói közül csak 2 millióan a pártapparátusban dolgoztak. Dr. Rácz András azt is elmondta, hogy a katasztrófával szembesülő funkcionáriusok csoportja 1986-ban még nem reformerekből, hanem ortodox kommunistákból állt, és a helyzetet külön szerencsétlenné tette, hogy Ukrajnában a párt élén az a Vlagyimir Scserbinszkij állt, aki kezdettől fogva ellenzett bármiféle pánikkeltést, és kisebbíteni próbálta a katasztrófa jelentőségét.

A baleset után nem azonnal ürítették ki a néhány kilométerre fekvő Pripjaty városát, és a legdurvábban érintett területet, csak április 27-én. A sajtó nem számolhatott be tényszerűen a történtekről, csupán akkor jelentek meg az első hírek, amikor a légkörbe kerülő radioaktív szennyeződés eljutott nyugat-Európába és ottani szervezetek, médiumok egymás után kezdtek beszámolni a veszélyről.

Az HBO Csernobil című sorozata ezt is plasztikusan szemlélteti. A vitákat, a kritikus hangok elhallgattatását, a hitetlenkedést. A hitetlenkedést a párt és a döntéshozók részéről, azt, hogy először maguk is képtelenek elhinni, hogy ez tényleg megtörténhetett, és hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt gondolták.

Végezetül néhány tény – nyilván leegyszerűsítve és érthetőbbé téve – amit érdemes ma is észben tartani. Nem csak a csernobili atomerőmű 30 kilométeres körzetében veszélyes tartózkodni. Egy ennél nagyobb sugarú körben még mindig az egészségügyi határértéknél jóval magasabb a háttérsugárzás.

A reaktort borító betonszarkofág – a 2017-ben felhelyezett új is – csak ideig-óráig, úgy 100-120 évre nyújt valamiféle megoldást. A szarkofág akkora, hogy beférne alá a Notre-Dame. Csak 1994-ben Belorussziában 200 ezer (!) terhességmegszakítást rendeltek el a csernobili baleset következményei miatt. Ma is léteznek olyan területek Európában, amelyeket nem lehet művelés alá vonni a radioaktív szennyeződés miatt. Az érintettség mértékével és a katasztrófa összes következményével máig nem vagyunk teljesen tisztában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rettegve várják a törökszentmiklósi romák a szélsőjobbosokat
Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Végh László - szmo.hu
2019. május 19.



Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára. A telepen pattanásig feszültek az idegek és rémhírek terjednek, pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt. A jobbikos polgármester szerint Toroczkai csak arra várt, hogy újra kijátszhassa a cigánykártyát.

Jöjjenek, ha nem zavarja magukat a lótrágya!

Vékás Róberték portáját semmi sem választja el a poros földúttól, csak közvetlenül a ház mellett húztak fel egy sort színes falécekből. A tövében apró virágoskert, mellette nagy hajtásban nő a szamóca. Valaha végigért a kerítés, aztán ellopták, de Róbert csak a vállát vonogatja: békés természetűnek mondja magát. Ha jó az idő, és éppen otthon van, szívesen dohányzik régi, szakadt bőrfoteljében ülve, pár lépésnyire sógora lovaitól. Nyugodt, de határozott és beszédes embernek tűnik. Megvan a véleménye arról is, hogy a Jobbikból kiszakadt, Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom rendfenntartó vonulást tartana a törökszentmiklósi romatelepen, így az ő háza mellett is.

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. Amikor egy trafikban erőszakoskodott, Toroczkaiék azonnal cigányterrort kiáltottak, és elégtételt követeltek. A pártelnök azt írta “ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”, és ha kormányon lennének, a hasonló bűnelkövetőket Szibériába küldenék. Nem sokkal később bejelentették, hogy Nemzeti Légió néven új, egyenruhás szervezetet hoztak létre, felidézve a Jobbik régi, mára feloszlatott félkatonai szervezetét, a Magyar Gárdát.

Úgy tűnik azoban, hogy a törökszentmiklósi vonulás mégsem fog összejönni, legalábbis törvényesen biztosan nem, mivel a rendőrség kétszer is megtiltotta, hogy a romák lakta házak közt meneteljenek. Harmadik próbálkozásra már csak állódemonstrációt jelentettek be a városközpontba jövő keddre, amit a rendőrség is tudomásul vett. Árgyelán János, a tüntetés mihazánkos szervezője kérdésünkre azt írta, vonulni csak akkor fognak, ha a bíróság mégis engedélyt ad rá.

Ha ártó szándékkal jönnek, a válasz is agresszív lesz

A Mi Hazánk felhívása nagy port kavart a húszezer fős város romatelepén, ahol a rendőrségi tiltás híre sem csillapította a kedélyeket. Pénteken néhányan azt mondták, már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig aznap terveznek bezárkózni a házba.

“Miért akarnak rendet rakni itt? Kik ők?”

“Tegyenek rendet saját maguknál!”

János és felesége szinte egymásra licitáltak Toroczkaiék szidalmazásakor, még ha “abban igaza is van, hogy vannak romák, akik lopnak vagy koszban élnek. Én is azt mondom, legyen tisztaság mindenkinél, mert a szomszédok miatt, ha akarnám se tudnám eladni a házam. De aki a szemétben él, azt Toroczkai László se fogja tudni megváltoztatni. Ha olyan rangom lenne mint neki, inkább segítenék a romáknak, nem elnyomnám őket. Ő viszont nem úgy tekint ránk, ahogy a magyarokra”.

Szerintük megfélemlítés helyett inkább a kábítószerfüggőket kellene “megsegíteni, felkarolni”, hogy négy gyerekük és öt unokájuk ne úgy nőjön fel, hogy a környezetükben szinte mindenki drogozik. “De nem félünk, nincs félnivalónk. Mi rendes család vagyunk, rendezett az udvarunk”.

Róbert szerint a trafikos balhé csak ürügy volt Toroczkainak, hogy megmutathassa magát, pedig nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát. “A cigányok 99 százaléka itt dolgozni jár mezőgazdaságba, gyárakba, már ahová felvesznek minket”. Azzal nem is lenne baja, hogy néhányan odamennek a telepre, akár Toroczkai Lászlót is szívesen látná. “Ha idejönne tíz emberrel, megvendégelnénk egy kis szegényes birkapörkölttel vagy valamivel”.

“Ha békés szándékkal jönnek, bárkit behívok egy kávéra. De ha ártó szándékkal jönnek, és a rendőrség sem tud megvédeni minket, a válasz is agresszív lesz”. Hozzá hasonlóan minden más roma ember azt mondta, szeretnék megőrizni a békét, és nem is akarnak bemenni a belvárosi tüntetésre, de “a gyerekeket senki sem bánthatja”.

Beindult a pánik

Péntekre annyira pattanásig feszültek az idegek a telepen, hogy már meg sem lehet állapítani, melyik rémhírnek van valóságalapja, és melyik puszta riogatás. Szinte mindenki megerősítette például, hogy csütörtök éjszaka idegen autók, a romák szerint “gárdista” felderítők járták az utcákat, hogy felmérjék a házakat, udvarokat. Többen azt mondták, egész éjszaka nem aludtak, hajnali háromkor-négykor feküdtek csak le, mire sikerült megnyugodniuk.

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek. Mások egyenesen úgy értesültek, hogy több száz “betyársereges” érkezett a városba, akik helyben készülnek a keddi megmozdulásra.

Jól leírja a hangulatot, hogy az aHang nevű, nyílt levéllel tiltakozó kampányplatform csütörtöki közleménye szerint “szerdán az iskolából hazatérő gyerekek útját állták el helyi kopaszok, és a városban több helyen ‘párban és kisebb csoportokban járőröznek’ a Mi Hazánk és a Betyársereg szimpatizánsai”.

Nem tudni támadásról

Ilyen járőrözésnek pénteken nyomát sem láttuk, a belvárosban csak gyerekeiket tologató anyukákkal és olvasgató idősekkel találkoztunk, jó néhányan közülük nem is hallottak a jövő keddi eseményről, és kopaszokkal sem találkoztak. Egy középkorú nő szerint a romák valódi katonákat láthattak péntek reggel, őket keverhették össze a szélsőségesekkel. “Én is láttam őket munkába menet, leszálltak egy buszról, elsőre ijesztőnek tűnhettek, de szerintem csak a pékséget keresték. Utána továbbmentek”.

Markót Imre polgármester szerint szó sincs róla, hogy százával érkeztek volna ismeretlen emberek a városba, hiszen arról biztosan értesült volna. “Éppen húsz perce beszéltem a rendőrkapitány helyettesével. A rendőrségen sem tudnak róla, hogy csütörtök este támadás érte volna a romákat. Éjszaka több bejelentés is érkezett hozzájuk, mindent ellenőriztek, és semmit sem találtak” – mondta, amikor pénteken délután találkoztunk a polgármesteri hivatal impozáns, szecessziós épületében.

Szerinte azért terjednek ilyen hírek, mert sokan a romák közül is gerjesztik a hangulatot azzal, hogy “fogjunk össze, féljünk együtt, védjük meg magunkat”. Ezt teljesen feleslegesnek tartja, de hiába próbálta múlt szombaton egy roma fórumon megnyugtatni a helyieket, sikertelen volt. “Elmondtam, hogy a rendőrség jelen lesz, és a gyülekezési törvény szigorú előírásai miatt biztosan nem fogják engedélyezni a vonulást”.

“A romáknak szerintem le kellene nyugodniuk, meg kellene várniuk a keddet, és nem szabadna odamenniük a belvárosi demonstrációra. Otthon kellene maradniuk, a közbiztonság védelmét pedig a rendőrségre kell bízni”.

Cigánykártya

“Most mondjam azt, hogy megint előhúzták a cigánykártyát?” – kérdezte Markót, aki 2014-ben pártonkívüliként, de jobbikos jelöltként lett polgármester. Éppen ezért személyesen is ismeri Toroczkai Lászlót, akit mobilon próbált elérni, hogy lebeszélje a vonulásról, de hiába, nem vette fel neki, és nem is hívta vissza. “Ezt a kártyát a Jobbik használta a kétezres évek közepétől a néppártosodásig. Szerintem tavaly a pártból kiszakadt radikálisok csak az alkalomra vártak, hogy újra megjelenhessenek. Lehetett volna ez Dunaújvárosban, Ózdon, vagy bármelyik másik magyar településen is. Az, hogy épp nálunk történt, lehetőséget ad számukra a Jobbik bírálatára is“.

Éppen ezért úgy látja, “ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni. Valamint azokról az országos roma vezetőkről is, akik éveken át nem kérdezték meg a telepen élőktől, hogy miben segíthetnének nekik, de most hirtelen megjelentek Törökszentmiklóson” – utalt arra a szerdai roma fórumra, amelyen több ismert roma vezető és aktivista is megjelent, és ahol a RomNet beszámolója szerint félelemmel teli volt a légkör.

Szerinte ha nem jelenik meg a felvétel a trafikos támadásról, néhány nap elteltével mindenki elfelejtette volna az esetet. “A látottak brutalitása viszont sokkolta a közvéleményt, és Toroczkaiék erre a jogos felháborodásra tudtak ráugrani. Törökszentmiklóson, éppúgy, mint máshol, előfordul, hogy romák követnek el bűncselekményt, és előfordul, hogy magyarok. Eddig semmilyen roma-magyar ellentét nem volt, kérdés, hogy 21-e után lesz-e. Ezt az aznapi események is befolyásolhatják, de bízom a törökszentmiklósiak bölcsességében és önmérsékletében”.

Bezárkózom, és kész

“Harminc éve itt vettünk házat a férjemmel, azóta ők a szomszédaink. Jóban vagyunk, sőt, ők segítenek rajtam” – mondta egy telepen élő, nem roma nő. Nincs ezzel egyedül, a környéken többen emlegették, milyen gyakoriak a vegyes házasságok. Két fiatal roma nővel is találkoztunk, akik nem roma férjet választottak, és vannak más nem romák is, akik beköltöztek a telepre. Szerintük ezek az esetek mind azt bizonyítják, hogy mostanáig mindenki jól megfért egymás mellett.

Az előbb idézett nő származása ellenére is annyira fél a jövő keddi tüntetéstől, hogy még a keresztnevét sem engedte leírni. “A gyerekeim félcigányok, és ott vannak az unokáim is. Féltem őket”.

“Nekem itt van a két kutyám, ők megvédenek” – nevetett, és hozzátette, hogy esténként nincs egyedül, hiszen olyankor jön haza a férje és az egyik lánya is. “Aznap délutánra van időpontom az orvoshoz, de lehet, hogy lemondom, inkább nem járkálok. Amit lehet, bevásárolok előre, aztán bezárkózom, és kész”.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x