hirdetés
ejszakai-ovi-ejszakai-pizsiparty.jpg

„Mélyen együtt érzek azokkal a szülőkkel, akiknek nincsen segítségük, pedig nagy szükségük volna néha kikapcsolódni”

Kovács-Darnót Renáta ottalvós bulikat szervez gyerekeknek, hogy a szülők néha kettesben lehessenek. Az Éjszakai Pizsipartyról beszélgettünk.
Szegedi Éva - szmo.hu
2020. március 09.


hirdetés

Szinte berobbant a köztudatba a szolnoki éjszakai óvoda 2019 nyarán: a Széchenyi Lakótelepi Zengő Óvoda ugyanis havi rendszerességgel biztosított este hat órától másnap reggel kilenc óráig éjszakai ügyeletet gyerekeknek. A céljuk az volt, hogy a szülők minőségi időt tölthessenek egymással úgy, hogy közben gyermekeik szakszerű felügyelet alatt legyenek.

Azt, hogy erre mekkora az igény, mutatta a cikkek alatt a hozzászólások mennyisége is. Kovács-Darnót Renáta ezt látva kezdett el gondolkodni hasonló lehetőségen, Budapesten.

Az utolsó lökést, az Éjszakai Pizsiparty beindításához egy ismerős anyuka adta, akinek a kislánya ovis balettre jár Renátához. Csak annyit kérdezett: „Miért nem csinálod meg?” Renáta ezek után az egyik kerületi csoportban végzett közvélemény-kutatást, hogy lenne-e rá igény, és miután rengeteg visszajelzést kapott arról, hogy szeretnék, ha lenne ilyen szolgáltatás, már szervezni is kezdte. Először a IX. kerületben, a Vertikaland Baba-Mama klubban valósult meg az Éjszakai Pizsiparty, ahol nagy sikerrel, kéthetente zajlik az esemény.

A szolgáltatás azóta új helyszínekkel bővült, az egyik a XIII. kerületben a Csodakapu Alapítvány, a másik a III. kerületben a Budapest School Római Part, valamint kilátásban van a 3. Sasadon.

„A célom az, hogy segítsek minden olyan szülőnek, akinek szüksége van egy-egy estére, hogy ki tudjon kapcsolódni, vagy csupán aludni egy igazán jót” – mondja Kovács-Darnót Renáta.

hirdetés

Azt gondolom, hogy szükség van arra, hogy a szülők kettesben is tudjanak időt tölteni. A párkapcsolat olyan, mint egy virág, gondozni kell. Szerintem kevesebb házasság futna zátonyra, ha olykor újra élhetnék azon pillanatokat, amikor csakis egymásra koncentrálhattak. Elmehetnek egy romantikus sétára, vacsorára, színházba, koncertre, bepótolhatják a rég halogatott baráti találkozóikat, tarthatnak sorozat Maratont, beszélgethetnek, vagy egyszerűen csak kialudhatják magukat. A honlapunkon igyekeztünk kellő mennyiségű információt megadni, hogy a szülők megbizonyosodhassanak arról, hogy a féltett kincsüket jó kezekre bízzák.

„Arra, hogy egy-egy estére „leadhassák” a szülők a gyerekeiket, sokkal nagyobb az igény, mint gondolnánk.”

Renáta szerint ennek egyik oka az, hogy ma már nem ritka, hogy a szülőknek egyszerre két-három munkahelyen kell helyt állniuk a stabil anyagi háttér megteremtéséhez. Keményen dolgoznak, fáradtak, feszültek, egy idő után kiégetté is válhatnak, és ez a családi idillre is hatással lehet. Ha valami felborul, akkor megérzi a gyerek, lecsapódik rajta, és ez sokféle következménnyel járhat.

Erre a fajta gyermekfelügyeletre való igény másik oka, hogy már felbomlottak a klasszikus nagycsaládok, amikor együtt élt több generáció, ha nem is egy házban, de egy környéken, és a szülők szabadabban jöhettek-mehettek, mert akadt mindig olyan családtag, aki vigyázott a gyerekekre.

„Ráadásul egyre későbbre tolódott a gyermekvállalás” – folytatja Renáta – „így előfordul, hogy egyik-másik nagyszülő már nem él, vagy már olyan állapotúak, hogy nem lehet rájuk bízni a kicsiket. Sok szülő ódzkodik az alkalmi bébiszitteres megoldástól, és amúgy is a legtöbb bébiszitter le van kötve rendszeres időpontokra.

Az Éjszakai Pizsiparty megoldást ad erre is, hiszen rendszeres időközönként nyújt segítséget, így a szülők biztonsággal, kedvükre tudnak tervezni, bármilyen Őket feltöltő kikapcsolódásra vágynak.

Mi történik az Éjszakai Pizsipartyn?

„Érkezéskor bemutatkozunk, és felkínáljuk, hogy válasszanak egy polcot, ahová a holmijukat tehetik. A szüleikkel együtt körbevezetjük őket a helyiségben.

A szülői búcsú után szabad játék következik. Segítünk kiválasztani a legszimpatikusabb játékot, de általában hamar egymásra találnak a gyerekek, és ők maguk találják ki, mit is szeretnének. Közös kreatívkodásra is lehetőségük nyílik.

Vacsora után fogmosás, és pizsibe átöltözés következik, majd diszkófényes zseblámpás pizsi-dizsi, amelyet nagyon szeretnek. A tánc után közösen ágyazunk, közben a gyerekek eldönthetik, ki mellett szeretnének aludni. Saját ágyneműben alszanak, és ez bár előírás nálunk, úgy gondolom, otthonosabb is.

Az este fénypontja a párnacsata szokott lenni, mindenki ezt várja a legjobban. Valljuk be, otthon nem sokan engedjük meg ezt, pedig titkon magunk is felidézzük az érzést gyermekkorunkból.

21.00-kor diavetítés és alvás következik. Vannak, akik ilyenkor jelzik először a szülői hiányt, olyankor odamegyünk vigaszt adva egy kis hátsimire, de leggyakrabban Ők vackolhatnak be közénk. A felnőtt fekhelyek éppen ez okból nagyobb méretűek. Reggel ébredés után közös elpakolás, átöltözés, reggeli, majd akadálypályás fejlesztő torna, és a szülők érkezéséig szabad játék a program.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
family-2610205_1280.jpg

Teljesen online igényelhetsz babaváró hitelt

A babaváró hitel, megjelenésével egyidőben, szinte az egyik legkeresettebb kölcsönné vált a piacon. Most pedig itt az első bank, melynél teljesen biztonságosan, online intézhető az igénylése.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

Ma már egyre több mindent elvégezhetünk otthonról, csupán egy számítógép és internetkapcsolat segítségével. Azonban hiába a modernizáció, sok helyen a hivatalos eljáráshoz még mindig szükséges a személyes jelenlét. Ez pedig általában egyet jelent a sorban állással, ami időigényes.

A banki ügyintézés és azon belül is a hitelfelvétel tipikusan ilyen procedúrának számít. Most azonban itt az első bank, ahol az egész folyamat online elintézhetővé vált.

A Sberbank Magyarország Zrt. az első bank a hazai piacon, ahol teljesen online igényelhető a babaváró hitel.

A babaváró hitel nagyon népszerű a friss házasok körében. Csak a Sberbanknál több mint négyezer igénylést nyújtottak be tavaly július óta. A bank újítása révén, biztonságosan, videóazonosítással lehet végigvinni az online adminisztrációt, megszabadulva a rengeteg papírmunkától és személyes ügyintézéstől. Így a házaspár akár otthonról is felveheti a babavárót, mely nemcsak kényelmesebb, de a jelenlegi járványügyi helyzetet is figyelembe véve nagy terhet vehet le az igénylők válláról.

A hitelfelvétel megkezdése előtt azonban mindenkinek javasoljuk, hogy tanulmányozzák a megfelelőségi kritériumokat és nézzék át a vonatkozó jogszabályi előírásokat és rendelkezéseket. Ezeket és a szükséges dokumentumok listáját itt érheted el. A Sberbank újításának köszönhetően a kapcsolatfelvételtől kezdve, az elektronikus aláírással bezárólag a teljes hitelfelvétel immáron online működhet, ennek érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságos ügyintézés feltételeinek megteremtésére, ezért az ügyfelektől beérkező dokumentumokat is egy külön, biztonságos felületen fogadják. Ha inkább otthonod kényelméből intéznéd a hitelfelvételt, az online babaváró igényléséről itt találhatsz meg minden szükséges információt.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
english-2724442_1280-2.jpg

5+1 tipp otthoni nyelvtanuláshoz

Ha csak felfrissíteni szeretnéd a nyelvtudásodat vagy nem tudsz tanárhoz vagy tanfolyamra járni akkor sem kell lemondanod a nyelvtanulásról. Tippjeink segítségével otthon is rengeteget fejlesztheted!
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Mindig is szerettél volna kínaiul, spanyolul vagy akár angolul megtanulni, de sosem volt rá időd vagy nehéz volt elkezdeni? Vagy csak frissíteni, fejleszteni szeretnéd a már meglévő nyelvtudásodat? Ha most épp nincs lehetőséged profi segítségét igénybe venni, akkor sem kell csüggedni, ugyanis otthon is rengeteget tanulhatsz az alábbi módszerek segítségével. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Tanulós applikációk

Ma már rengeteg nyelvtanulós applikációt tölthetsz le a telefonodra, melyeket akár teljesen kezdő szinttől is használhatsz. Az egyik legnépszerűbb ilyen a Duolingo, melyet ingyenesen tölthetsz le. Bár magyar nyelven egyelőre csak angolul tanulhatsz, az angolul beszélők már egy tucatnyi nyelv közül válogathatnak a spanyoltól kezdve a francián, portugálon, csehen és görögön át egészen az arabig és a vietnámi nyelvig. A leckék felépítése logikus, tulajdonképpen úgy is felfogható az egész, mint egy játék, ahol a helyes válaszokért cserébe különféle jutalmak ütik a markodat.

Nézz filmet, sorozatot az adott nyelven!

Ha alapból is szívesen lazítasz filmekkel, sorozatokkal, miért ne kötnéd össze a kellemest a hasznossal? Már kezdőként is sokat számít, ha felirattal az adott nyelven nézel filmeket, hiszen folyamatosan hallhatod élő beszédben is, miként használják a szavakat, kifejezéseket, így könnyebben fejlődhet a beszédértés és a kiejtés. Ráadásul a helyi sorozatok nézésével kicsit a kultúrába is betekinthetsz.

hirdetés

Írj naplót!

Nem baj, ha még nem tudod helyesen leírni az egész napodat, de a nyelvtanulásnál sokat segít, ha már egészen az elejétől megpróbálod használni a tanultakat. Például azzal, hogy minden nap írsz pár mondatot arról, mi történt veled. Ezáltal gyakorlatban is kipróbálhatod hogyan tudod mondatba formálni a tanult szavakat, illetve új szavakat is megismerhetsz. Nem baj, ha az elején csak jelen időben tudsz fogalmazni és csak arról írsz, milyen volt az idő vagy mit ettél, hétről-hétre érezni fogod, hogy ahogy fejlődsz, egyre jobban ki tudod magad fejezni.

Olvass!

Kezdheted gyerekkönyvekkel, de akár híroldalak bekövetésével is, ahol könnyedén ki tudod keresni az ismeretlen szavakat, de az is hasznos lehet, ha például Instagramon olyan embereket követsz be, akik az adott nyelven posztolnak vagy éppen a kedvenc helyi sztárodat. Így amellett, hogy gyakorolsz, többet megtudhatsz kedvencedről is.

Hallgass zenét!

A filmnézéshez hasonlóan a zenehallgatás is sokat segít a szövegértésben, itt azonban már nincs meg az a kapaszkodó, hogy a felirat vagy a képernyőn látottak segítenének összerakni mi történik. Azonban minél jobban elmerülsz egy adott nyelvben, idővel annál több sort megérthetsz majd és ebben az is segít, ha rákeresel a kedvenc dalod szövegére.

+ 1 Beszélgess másokkal, ismerkedj

Még ha a környezetedben te is vagy az egyedüli aki az adott nyelven tanul, az interneten nyelvtanulók ezreit találhatod meg, akik szintén azt a nyelvet igyekeznek elsajátítani, amit te is. Facebookon is nagyon sok nyelvtanulós csoport található, ahol hasonló érdeklődési körű emberekkel beszélgethetsz, gyakorolhatjátok együtt a nyelvet vagy kérdezhettek egymástól, de sok direkt erre a célra létrehozott online felületet is találhatsz, ahol akár anyanyelvűekkel is beszélgethetsz vagy vehetsz leckét magyar tanításért cserébe.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tetris_nebih.jpg

Bevásárlólistát állított össze a Nébih: ezeket érdemes felhalmozni járvány idején

Egy játékos kihívást is indítottak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

A tavaszi koronavírus-járvány kezdetén rengetegen rohamozták meg a boltokat, hogy tartós élelmiszert, háztartási, kozmetikai szereket vásároljanak be több hétre előre. Ezért akkor ideiglenes áruhiány is előfordult, miközben hosszú sorok kígyóztak a pénztáraknál.

Ezért most a Nébih egy letölthető kiadványt készített, melyben tanácsokat adnak arra, hogy hogyan érdemes összeállítani az otthoni "raktárkészletet".

A szakemberek szerint a kétheti készlet felhalmozása ideális akkor, ha előreláthatólag akadályoztatva lennénk a rendszeres napi, vagy heti beszerzésben.

Ugyanakkor célszerű például online rendelni, mert ezzel is csökkenthető egy járványos időszakban a fertőzés kockázata.

De a túlzott készletek sem jók, hiszen előfordulhat, hogy a szavatosságuk lejár, és így veszendőbe mennek az élelmiszerek, alapanyagok.

hirdetés

Mindezekhez nyújt segítséget most a Nébih, az Élelmiszer tartalékolási útmutatóval.

Ebben többek között listát közöl arról, miből és mennyi kerüljön a tartalékkészletbe

1 felnőtt tápanyagszükséglete 2 hétre

– 2 kg gabona alapú termék (Például kenyér, kétszersült, egyéb pékáru, száraztészta, rizs, árpagyöngy, bulgur, kuszkusz.)

– 2 kg húsféle (Például fagyasztott tőkehús, felvágott, szalámi, kolbász, húskonzerv, halkonzerv.)

– 7 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék (Például tartós (UHT) tej, kemény sajt, joghurt, kefir.)

– 10 db tojás

– 8-10 kg zöldség- és gyümölcsféle

Jól tárolható friss zöldségek és gyümölcsök, mint például fejes káposzta, zeller, sütőtök, hagyma, burgonya, cékla, alma, valamint száraz hüvelyesek, savanyúságok, konzervek, befőttek.

– 0,5 liter étolaj vagy hasonló mennyiségű egyéb zsiradék

– 1 csomag vaj, esetleg margarin

– 15 dkg olajos mag

Az ivóvízről azt írják, hogy nem szükséges ebből betárolni, mert a hazai ivóvíz jó minőségű, legfeljebb egy vagy két napi ivóvíz készletet célszerű otthon tartani.

Az élelmiszertartalék mellett arra is figyelmeztetnek, hogy gondoljunk a legszükségesebb gyógyszerekre is. Ugyancsak hasznos lehet vitaminból és étrendkiegészítőből is betárazni.

Ha pedig tartunk állatot, gondoskodjunk számára is 2 hétre elegendő élelemről.

A Nébih egy játékkal is szeretné ösztönözni a felelős bevásárlást. Ezért egy új játékos kihívást indított el a Facebookon:

"Mindenkit kihívunk egy közös játékra! Ti is imádtátok a Tetris kihívást? Ha igen, akkor vegyél részt Tartalék-Tetris-Kihívásunkban! A tudatos tartalékolásban igyekszik segíteni a Nébih az Élelmiszertartalékolási útmutatóval. Állítsd össze saját élelmiszertartalékodat útmutatónk segítségével és mutasd meg nekünk! Olvassátok el a szakemberek ajánlásait és vegyetek részt játékunkban!" - írják.

A részleteket a posztjukban olvashatjátok:

Maradék nélkül

Szeptember 26-án családi napra várunk benneteketJátsszatok velünk... Ökosan A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Mezőgazdasági Múzeum/ Museum of Hungarian Agriculture, Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Országos Meteorológiai Szolgálat közös családi napján, egy pecsétgyűjtő játék állomásait végigjárva és a feladatokat megoldva megtudhatod, hogy te és a családod mit tehettek azért, hogy egy „ökos" világban éljetek.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tel_karacsony_hideg_unsplash.jpg

Hogyan vészeljük át a telet a koronavírus-járvány idején? Mire figyeljünk, hogy elkerüljük a fertőzést?

Jön a tél és vele együtt a beltéri programok időszaka. Hogyan lehet megúszni, hogy elkapjuk vagy továbbadjuk a koronavírust?
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/freestocks - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

Amikor márciusban kitört a világjárvány, a tudósok egy része abban bízott, hogy a nyári hónapok beköszöntével visszavonul a vírus. De nem ez történt. Az esetszámok világszerte még inkább emelkedni kezdtek. Az elmúlt időszakban a jó idő miatt legalább arra volt esélye az embereknek, hogy a szabadban kapcsolódjanak ki, találkozzanak a családtagokkal, barátokkal a biztonsági előírások betartása mellett. Ez az előttünk álló télen biztosan sokkal nehezebb lesz, írja a Popular Science.

A szabadban ugyanis sokkal ritkábban történik fertőzés, mint zárt terekben. Márpedig a hideg tél elől mindenki inkább a négy fal közé menekül. A kérdés csak az, hogy ez mennyire biztonságos a pandémia második hulláma idején. Az biztos, hogy a vírus nem fog egyik pillanatról a másikra eltűnni, ráadásul a koronavírushoz hasonló kórokozók alapvetően jobban kedvelik a hűvös időjárást.

Szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy

a száraz, hideg időnek köszönhetően kiszáradnak a nyálkahártyáink, így még jobban ki leszünk téve a fertőzésveszélynek.

hirdetés

Bár az influenza és a Covid-19 bizonyos szempontból hasonlítanak egymásra, semmiképpen sem szabad összekeverni a két vírust.

Az egyik legfontosabb különbség, hogy míg az influenza szezonális, a koronavírus az előzetes várakozásokkal ellentétben egyelőre nem tűnik annak.

További nehézséget okozhat, hogy még semmilyen tapasztalata nincs a virológusoknak azzal kapcsolatban, milyen hatással lehet egymásra a koronavírus, a már említett influenza és a többi légzőszervi betegség. A korábban vizsgált koronavírusok esetében szerencsére nem volt jellemző, hogy felerősítették volna az influenza tüneteit vagy fordítva, azonban most egy eddig ismeretlen vírussal állunk szemben.

Az azonban szinte borítékolható, hogy az egyszerre kitörő influenza-járvány és a mellette terjedő koronavírus várhatóan komoly megterhelést jelent majd a legtöbb egészségügyi rendszernek. Még az olyan fejlett és felkészült országok egészségügyi rendszere is kis híján összeroppant már a tavaszi terhelés alatt, mint az Egyesült Államok, pedig akkor még sehol sem volt az évi szokásos influenza. Szakértők szerint ez is egy újabb indok arra, hogy az idei szezonban minél többen éljenek az influenza elleni védőoltás lehetőségével.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!