Együtt lett öngyilkos az ikerpár, akik egész életükben elválaszthatatlanok voltak
Egy angliai parkban találtak rájuk felakasztva, közel gyerekkoruk helyszínéhez.
Szeretlek Magyarország
2018. augusztus 10.


Felakasztott ikerpárra bukkantak egy parkban az angliai Urmstonban, számol be a Mirror. A két 52 éves férfi, Neil és Paul Micklewright holttestét kutyasétáltatás közben fedezték fel a helyiek július végén, közel ahhoz a helyhez, ahol felnőtte. Ismerőseik szerint egész életükben elválaszthatatlanok voltak.

A hatóságok nem találták nyomát idegenkezűségnek, a halottkém is megállapította, hogy önszántukból vetettek véget életüknek. Azt egyelőre nem tudni, miért döntöttek úgy, hogy felakasztják magukat. Szüleiket már korábban elvesztették: édesanyjuk 2015-ben, édesapjuk pedig 2008-ban halt meg. Az anya halála után költöztek el abból a házból, ahol gyermekkorukat is töltötték.

A két férfi sosem házasodott meg, szomszédaik szerint csendesek és rendesek voltak. Gyakran öltöztek egyforma ruhákba és többnyire együtt mutatkoztak.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
Az ország tortáit és kenyereit is megkóstolhatjátok az ünnepi Magyar Ízek Utcájában
x