hirdetés
ovoda.png

Egyszerre mondott fel 11 óvónő egy újpesti óvodában

Vezetőváltás miatt döntöttek így.
Címkép: Google Street View - szmo.hu
2019. július 16.


hirdetés

Tizenegy óvodapedagógus mondott fel év végén a káposztásmegyeri Bőrfestő Óvodában, írja az Újpesti Hírmondó. A lap úgy tudja, a távozó óvónők már az alapítás óta ott dolgoztak,

felmondásuk egyik oka egy új vezető kinevezése volt, aki másfél évvel ezelőtt került be az óvodába.

Az egyik távozó szakember azt mondta a lapnak, hogy az új igazgató "még pedagógus 1 minősítéssel rendelkezik, még most ősszel fogja megszerezni a pedagógia 2-es minősítést".

Az elmondások alapján az is problémás lehetett, hogy a vezetőváltás más pedagógiai szemléletmódot hozott az óvodába, ami a régiek számára nem volt elfogadható.

Az intézménynek nagy érvágás, hogy két olyan mesterpedagógus is elment, akik hatalmas szaktudással rendelkeztek.

hirdetés

Egy dajka is kilépett a testületből, ő az azonnali nyugdíjazást választotta.

A többi felmondott óvodapedagógus a XIII. kerületben és Dunakeszin talált munkát, ahol őket tárt karokkal várták, fogalmaz a cikk.

A távozó óvodai dolgozóknak a szülők szerveztek búcsúztatót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
sanghaj_koronavirus_metro.png

Kínában élő magyarok beszéltek a koronavírusról

A Fókusznak azt mondták, nem félnek, és egyelőre káoszt sem tapasztalnak az országban, de az óvintézkedések magas szintjét a mindennapokban is érzik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Kínában élő magyarok beszéltek a koronavírusról a Fókusznak.

A Hszianban élő Petra azt mondta, hogy eddig is sokan viseltek egészségügyi maszkokat a városokban, de most szinte kivétel nélkül mindenkin látni. A hatóságok másik tanácsa, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon, ne sokat utazzanak az emberek. Hozzátette: már nem csak a reptereken, hanem közintézményekben, például iskolákban is mérik az emberek lázát, és fertőtlenítenek.

A Csuhajban élő Balázs arról beszél, hogy hongkongi ismerősei lemondtak vele egy találkozót, mert nem mertek átutazni a szigetről.

Mesélt olyan esetről is, hogy egy Vuhanban élő rokont nem akart fogadni családja a koronavírus miatt.

hirdetés

Az RTL Klub riportjában többen is megszólalnak, akik azért nem találkozhatnak családtagjaikkal, mert a tipikusan utazásos ünnep, a holdújév ellenére sem mertek útnak indulni.

A Magyarországon élő Vang Qi Jang otthoni ismerőseire hivatkozva elmondta:

szerintük ez a vírus, és a kialakult helyzet most komolyabb, mint a 17 évvel ezelőtti SARS-járvány idején volt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
normafa_mervai-onos-eso.jpg

Vasárnapra beterítheti a jég az ország egy részét - több megyére is riasztást adtak ki

A hét utolsó napján már 9 megyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt.
Címkép: Mervai Márk - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

"Szombat késő délutántól - jelentős bizonytalanság mellett -

a Dunántúl délnyugati tájain néhány tized miliméter ónos eső is valószínű.

Vasárnapra virradóra a csapadékzóna északkelet felé helyeződik, így szombat késő estétől már akár a főváros térségében, majd vasárnap már északkeleten is kialakulhat vékony jégréteg" - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az ónos eső veszélye miatt szombatra Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Zala megyére, vasárnapra Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Később pedig

hirdetés

szombatra az ország délnyugati részére már elsőfokú riasztás adtak ki az ónos eső miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz. Helyenként - legkisebb eséllyel a Dunántúl északi felén - fordulhat elő csapadék. Az északi határszélen kisebb havazásra, az Alföldön és a Dél-Dunántúlon esőre, a kettő közötti területen ónos esőre lehet szórványosan számítani, de összességében nem lesz jelentős a csapadék mennyisége. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6, -1 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
szent-margit-korhaz.jpg

Körlevélben búcsúzik a Szent Margit Kórház menesztett igazgatója

Dr. Badacsonyi Szabolcsot indoklás nélkül mentette fel Kásler Miklós.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter pénteken indoklás nélkül felmentette tisztségéből dr. Badacsonyi Szabolcsot, a Szent Margit Kórház főigazgatóját.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben tudatta a hírt, melyben azt is írják, hogy "a biztonságos betegellátás, a zavartalan és törvényes működés érdekében a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára" intézkedett a miniszter.

Az Indexhez most eljutott egy körlevél, amelyben a menesztett orvos búcsúzik munkatársaitól. Dr. Badacsonyi Szabolcs ebben arról ír, hogy szomorúan, de büszkén köszön el minden kollégájától.

"Szomorú vagyok, hiszen ezer szál köt ehhez az intézményhez a főigazgatói munkámon túl is, így azután nehéz szívvel veszem tudomásul ezt a munkáltatói döntést. Büszkeséggel tölt el ugyanakkor, hogy ennyi kiváló emberrel dolgozhattam együtt az elmúlt 12 évben, és azt hiszem, joggal lehetünk büszkék valamennyien a közösen elért fantasztikus eredményekre"

hirdetés

- írja levelében dr. Badacsonyi Szabolcs, aki azt is hozzáteszi, hogy a több mint 7 éves főigazgatói tevékenysége során lelkiismeretesen és a legjobb tudása szerint igyekezett vezetni az intézményt, ugyanakkor biztosan hozott jó és rossz döntéseket is, de mindig a kórház érdekében cselekedett.

"Az elmúlt hetekben számos igaztalan és méltatlan támadás ért engem és vezetőtársaimat, amelyekre nekünk nem volt módunk reagálni. Úgy gondolom, ezek az emberek cselekedeteikkel saját magukat minősítették, és a józan többség helyettünk is elítéli őket azért, amit tettek ellenünk és a kórház ellen"

- idézi a lap a menesztett főigazgató leveléből, melyet dr. Badacsonyi Szabolcsot azzal zár, hogy megköszöni a sok segítséget és támogatást a kórház dolgozóinak és sok sikert kíván az új vezetőnek.

Az ügyben megszólalt a III. kerület polgármestere is. Kiss László szerint a miniszter nem tájékoztatta döntéséről Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát, és szerinte a lépésnek kizárólag politikai, és nem szakmai oka van.

"Pótcselekvés, amivel leplezni akarják az országos egészségügyi ellátás folyamatos ellehetetlenülését. Teljesen figyelmen kívül hagyták a III. kerületiek érdekeit"

- írta közleményében a polgármester.

December közepén mi is megírtuk, hogy hét sebészorvos is távozott a Szent Margit Kórházból, miután nyugdíjazták az osztályvezető főorvost. Imreh Domonkos október 23-án elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért a főigazgató a 2019. december 31-ig szóló vezetői megbízatását visszavonta. Ezt követően mondott fel további hét orvos.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hongkong-pixa-1000x662.jpg

Vészhelyzetet hirdettek Hongkongban a koronavírus terjedése miatt

Az iskolák február közepéig zárva lesznek, valamint a légi és a gyorsvasúti közlekedés is teljesen leáll Hongkong és Vuhan városa között.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Egészségügyi vészhelyzetett hirdetett ki szombaton Hongkongban Carrie Lam kormányzó a koronavírus terjedése miatt - írja az MTI.

A vészhelyzet kihirdetése azt jelenti, hogy Hongkong korlátozza a kapcsolatokat Kínával, ahol szombatra 41-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, és már csaknem 1300-an megfertőződtek.

A kínai holdújévi ünnepek miatt az iskolák egyébként is zárva tartanak hétfőtől, de az egészségügyi vészhelyzet miatt egészen február 17-éig nem is nyitnak ki újra Hongkongban. A légi és a gyorsvasúti közlekedés is teljesen leáll Hongkong és Vuhan városa között.

A holdújévi ünnepek idejére minden hivatalos látogatást felfüggesztenek Hongkong és Kína között, a kormányzó pedig arra kérte a pekingi államtanácsot, hogy biztosítson a városállamnak megfelelő számú egészségügyi maszkot.

Hongkongban öt betegről tudnak, 122 embert tartanak kórházban fertőzés gyanújával.

hirdetés

Eközben Kínában a hatóságok bejelentették, hogy

vasárnaptól határozatlan időre leállítják minden nem létfontosságú gépjármű közlekedését Vuhanban, a már épülő új kórházon túl pedig egy másikat is felhúznak a betegek gyógyítására.

Ahogy mi is megírtuk, a 700-1000 beteg ellátására alkalmas ideiglenes kórházat rohamtempóban építik, a tervek szerint február elsejére kész is lesz. A most bejelentett másik kórház is előre gyártott elemekből áll majd, 1000 ágy lesz benne és két hét múlva készül el.

Szintén friss hír, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen bezárja vuhani konzulátusát, és egy bérelt repülővel elszállítja a városból állampolgárait, köztük diplomatákat és családtagjaikat, mintegy 230 embert. A járat több napi tárgyalás után kapott felszállási engedélyt.

Eddig Thaiföldről öt, Ausztráliából négy, Szingapúrból, Franciaországból, Japánból, Malajziából, Tajvanról három-három, Dél-Koreából, Vietnamból, az Egyesült Államokból kettőt-kettőt, Nepálból, Szaúd-Arábiából egy-egy koronavírus-fertőzést jelentettek.

Címkép: illusztráció (Pixabay)

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!