hirdetés
Egynyári kaland - indul a 4. évad
Április 27-től indul a sorozat utolsó szériája a Duna Televízió műsorán.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. április 25.


hirdetés

A negyedik évad története egy év elteltével folytatódik, és a fő helyszíne ezúttal váltakozva a Balaton, valamint a főváros lesz. Az epizódokban arra is választ kapnak a nézők, hogy a korábbi évadokból ismert párok – Zsófi és Bence, Luca és Ákos, Enikő és Levi, valamint Gábor és Boglárka – együtt tudnak-e maradni.

Az új évad nyolc epizódja a fiatalok közti kapcsolatokra, a szerelemre, és a barátságra helyezi a hangsúlyt. A záróévadban ismét fontos szerepet kap a Balaton, de a korábbi északi parti helyszínekkel szemben most a déli parton, Balatonföldváron forgatott a stáb. Az új részekben sokkal árnyaltabbak lesznek a karakterek. Arra törekedtek, hogy minden szereplőnek legyen szerelmi szála és egy munkával vagy a magánélet más területeivel foglalkozó története.

Röviden az új évadról:

A negyedik évadban Zsófi (Schmidt Sára), áthallgatással egy budapesti egyetemen tanul, valamint összeköltözik pszichológus barátjával, Kornéllal (Fehér Dániel). Az egyetem nem kis megpróbáltatás számára, nem könnyű helyt állnia egy alapvetően férfias szakterületen. Valamint barátjával sem felhőtlen a kapcsolatuk, főként, miután a 2. évadban megismert Misi (Ember Márk) újra képbe kerül Zsófi életében.

Bence (Rubóczki Márkó) is kihívások elé néz: hajópincér szeretne lenni, amíg azonban vár a nagy lehetősége, üzletvezetői állást kap Szabó Győző éttermében, ahol megváltozott munkaképességű kollégák teszik őt próbára.

Enikő (Piti Emőke) állást kap egy feltörekvő művészeti galériában, minden idejét a munkával tölti, végre megtalálta álmai állását. A rengeteg elfoglaltság azonban Levivel való kapcsolatának a rovására megy, főként azután, hogy megismeri a bohém művészt, Donátot (Szőcs Artur).

Levi (Király Dániel) próbál lazának mutatkozni és elfogadni az Enikő sikerei okozta figyelemhiányt. Gábor (Héricz Patrik) és Boglárka (Bajor Lili) már házastársként tér haza Amerikából, a közös nyaraláson feltett szándékukká válik, hogy Levinek egy hozzá illő párt találjanak, az előző évadban megismert Kökény (Waskovics Andrea) személyében.

Luca (Walters Lili) nagy reményekkel vág neki a nyári szünetnek, hiszen Ákossal (Fehér Balázs Benő) közös zenei karriert terveztek. Ákosnak azonban már van egy zenekara Budapesten, így halogatja a balatoni látogatást. Luca elkezdi a maga útját járni, a fotózásban találja meg önmagát, amihez segítséget nyújt neki az Enikőn keresztül megismert művész, Donát. Ákos próbál visszaférkőzni Luca bizalmába, azonban ezt nehezíti a körülmény, hogy felbukkan édesanyja, Szilvia (Nyári Szilvia), aki nem kevés bonyodalmat okoz Ákos életében.

Ha kiváncsi vagy a szereplők sorsára, nézd április 27-től heti rendszerességgel, szombat esténként 19.30-tól a Duna Televízión.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Sírva búcsúztak az Agymenőktől a színészek, véget ért a sorozat
A 12. évad után nem készítenek több részt. Mutatjuk a sztárok fotóit!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 26.



A 12. évaddal véget ér a televíziózás egyik legsikeresebb sorozata, az Agymenők.

Az utolsó részt 2019. május 16-án vetítik majd az Egyesült Államokban.

Az Agymenők, vagyis a The Big Bang Theory című amerikai sorozat 2007-ben indult, és hasonlóan sikeres lett, mint a szintén egy baráti kör mindennapjait és szerencsétlenkedéseit bemutató Jóbarátok.

A történet a kaliforniai Pasadenában játszódik, ahol egy bérelt lakásban él a két főszereplő Caltech-tudós, a kísérleti fizikus Leonard Hofstadter és az elméleti fizikus Sheldon Cooper. Két legjobb barátjuk is állandó szereplője a sorozatnak: Howard, a mérnök és Rajesh az asztrofizikus. Életüket mindjárt az első részben kissé felforgatja az, hogy egy csinos lány költözik Leonard és Sheldon szomszédságába. Penny pincérként dolgozik, de színésznő szeretne lenni.

Mint az az Instagramon megjelent posztokból is kiderül,

a sorozat színészei túl vannak az utolsó rész olvasópróbáján, és elérzékenyülve búcsúznak a tévéműsortól.

A Pennyt alakító Kaley Cuoco például Instagramon először olyan fotót tett közzé, amelyen sír, majd egy olyat, amelyen a szövegkönyv látható, elhasznált papírzsebkendőkkel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kaley Cuoco (@kaleycuoco) által megosztott bejegyzés,

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Írd be a Google-ba, hogy Thanos, és megelevenedik a Végjáték szuperhőse
Kipróbáltuk, működik!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 26.



Zseniális ötlettel tiszteleg a Google a Bosszúállók: Végjáték című szuperhősfilm előtt. Ha megnyitod a Google kezdőlapját, és beírod a keresőbe, hogy "Thanos", egy ékköves kesztyűt látsz a képernyő jobb oldalán. Ha idáig eljutottál, csak kattints az ikonra, és ámulj - nem szeretnénk lelőni a poént, inkább csináld végig te is a játékot!

A karaktert Mike Friedrich és Jim Starlin alkotta meg, legelőször 1973-ban tűnik fel az Iron Man #55 képregényben, onnantól pedig visszatérő főellenség. A Marvel-moziuniverzum filmjei közül a 2018-as Bosszúállók: Végtelen háborúban és annak folytatásában, a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban kap kiemelt szerepet. A filmekben Josh Brolin alakítja, motion capture technológia segítségével.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Mága Jennifer száma lett az idei Budapest Dala, Tóth Gabi és Majka közönségdíjat nyert
Mutatjuk a győztes dalokat!
MTI - szmo.hu
2019. április 27.



Mága Jennifer feat Burai "Bennünk a győztes" című szerzeménye lett Budapest dala 2019-ben. A közönségdíjat Tóth Gabi & Majka "Mi éltünk" című dala nyerte, a Budapest a Fiatal Tehetségekért elnevezésű elismerést OliverFromEarth "A világ az enyém" című dala érdemelte ki.

A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal meghirdetett pályázatára mintegy 100 pályamű érkezett, közülük a szakmai zsűri nyolcat javasolt a nagyközönség szavazására. Emellett a főváros hat ismert előadót kért fel a részvételre. Mivel idén Budapest Európa sportfővárosa, a szervezők elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.

A fődíjas és a közönségdíjas az elismerés mellett egymillió forint pénzjutalmat kap a fővárostól. Emellett mind a 13 döntős egy közös albumon kap lehetőséget arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse szerzeményét.

A győztes dal: Mága Jennifer feat Burai "Bennünk a győztes"

A közönségdíjas dal: Tóth Gabi & Majka "Mi éltünk"


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Minden eddigi bevételi rekordot megdöntött a Bosszúállók: Végjáték
A csaknem háromórás film ragyogó kritikákat is kapott, és 97 százalékos a pozitív tetszési indexe.
MTI - szmo.hu
2019. április 28.



Minden korábbi rekordot megdöntött 1,2 milliárd dolláros globális bevétellel első hétvégéjén a Bosszúállók: Végjáték című szuperhősfilm - jelentette be a forgalmazó Walt Disney Co.

A produkcióra, amely 22 Marvel-szuperhősfilm végére tesz pontot, hazai piacán, az Egyesült Államokban és Kanadában 350 millió dollár értékben váltottak jegyet, messze felülmúlva a legvakmerőbb várakozásokat is. A korábbi észak-amerikai nyitó hétvégi bevételi rekordot a tavaly bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború tartotta 257,7 millió dollárral, a Végjáték induló bevételét 260-300 millió dollár közöttire becsülték.

A külföldi, 640,5 millió dolláros bevétel is jóval magasabb minden eddiginél.

A Bosszúállók: Végjáték 330,5 millió dollárral nyitó hétvégi rekordot döntött a világ második legnagyobb mozis piacán, Kínában is.

A nagy érdeklődésre tekintettel a fantasy-sci-fit minden korábbinál több, összesen 4662 teremben kezdték forgalmazni Észak-Amerikában, a jegyeladások már elővételben rekordot döntöttek. Egyes amerikai mozik nonstop vetítették a filmet a hétvégén.

A Bosszúállók: Végjátékban a közönség olyan közkedvelt szuperhősökkel találkozhat, mint Vasember, Thor és Fekete özvegy. A film a tavaly bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború történetét folytatja, amelynek végén számos Marvel-hős vált porrá. A Végjátékban a túlélők a szupergonosz Thanos életére törnek. Főszereplői között vannak Robert Downey Jr., Chris Hemsworth és Scarlett Johansson.

A csaknem háromórás film ragyogó kritikákat is kapott, a véleményeket összegző Rotten Tomatoes honlapon 97 százalékos a pozitív tetszési indexe.

A nagy amerikai stúdiók egyetlen más komolyabb produkciót sem dobtak piacra a Végjáték uralta hétvégén és a hétvégi kasszasikerlista második helyén is egy szuperhősfilm, az immár nyolcadik hete játszott Marvel Kapitány végzett 8,1 millió dolláros jegyeladással. Dobogós lett még A gyászoló asszony átka című természetfeletti horrorthriller, amelyre 7,5 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban.

Mint azt megírtuk, a rajongók már nagyon várták, hogy kiderüljön, mi is lesz a történet vége. Anthony és Joe Russo rendezők már az előzetesek készítésénél is trükköztek - többféle befejezés készült, és az előzetesekbe is olyan képkockák voltak láthatók, melyek vagy egyáltalán nem kerültek a filmben, vagy más formában láthatók a moziban.

És hogy milyen a film? Olvasd el 'Ha itt hagynák abba a filmgyártást, tökéletes lezárás lenne' – Bosszúállók: Végjáték kritika írásunkat, és abból sok minden kiderül.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x