hirdetés
thokoly_ck.jpg

Egy Thököly úti szerelem emlékére

Zsolnay Miklós szerelmére vigyáztak az oroszlánok több mint 100 évvel ezelőtt.
A Múltmentő blog összeállítása - szmo.hu
2014. augusztus 22.


hirdetés

Régen írtam Zsolnay épületkerámiákról, mert mindig beelőzött valami más. Útjaimon és sétáimon továbbra is eddig be nem mutatott Zsolnay kerámiákkal találkozom.

A mai posztom oroszlánjait már régóta le akartam vadászni a Thököly út 70. előtt. Már legalább száz éve ott állnak, hogy őrizzék Zsolnay Miklós egykori szerelmének álmát. Miklós állíttatta ezt a kettő oroszlánt a szép özvegy színésznőnek.

Zsolnay Vilmos fia, Miklós 1910-ben feleségül is vette özvegy Fráterné Bónis Mályvát. A ház előkertjében ülő két oroszlán Zsolnay-pirogránitból készült.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

hirdetés

A képen is látszik, hogy a jelenlegi emeletes épület eredetileg földszintes volt. Messziről jól el is bújnak az oroszlánok.

Miket ment meg a blog a múltunkból?

A Múltmentő blog a szerkesztő örökölt, régi tárgyainak története, felújítása, használata. Bolhapiaci szerzemények, és azok felhasználása.

Kirándulások Magyarországon. Történetek tájakról, emberekről. Műemlék jellegű épültekről, és szakrális emlékekről.

Aztán közelebbről látszik, hogy a földszinti lakás terasza előtt van az oroszlán.

Idézet Jávor Kata Magyar Tudomány folyóirat megjelent cikkéből (Az "örökösök" nemzedéke, Fejezet a Zsolnay-család történetéből):

"1910-ben, sajátja nem lévén, adoptálja nővére gyermekeit. Ugyanebben az évben, 53 évesen feleségül vesz egy elvált, gyermekes színésznőt. Ezzel a feleségválasztással polgári családját egészen kétségbe ejti. Nem idegen tőle a polgárpukkasztás sem: színésznő feleségét úgy mutatja be a családnak, hogy a családi karácsonyon egy lezárt dobozba ültetve, az ajándékok közé helyezi, s mikor a szalagot kibontja, s felesége előlép, a megdöbbent család nőtagjai sírnak, egyetlen szót sem tudnak kiejteni, s mint életük legborzasztóbb karácsonyára emlékeznek vissza erre.

Miklós feleségének, Bónis Mályvának a neve a családban el sem hangzik, semmi írásos nyoma sincs létezésének, csak akkor, mikor halála után első házasságából származó fia havi apanázst kér peres úton a családtól. Feleségétől Miklós később különválik, s mint a későbbi Zsolnay-per egyik tanújának elmondja, "egy Mária nevű nővel folytat viszonyt, akit agyondicsért". A család, s az, ami ezzel együttjáró erkölcsi norma, az ő értékrendjében tehát nem meghatározó elem."

Az "öreg alchimista kinézetű gazdának" - ahogy Rippl-Rónai Zsolnay Vilmos munkászubbonyos, hosszú hajú, szakállas figuráját nevezi - szinte ellentéte Miklós fia frissen borotvált, hibátlan eleganciája, mely munkájának, az üzletkötésnek is fontos tartozéka. A polgárpukkasztó, kozmopolita Zsolnay Miklósnak van díszmagyarja is, amelyen, igaz, briliánsok között és aranykarmocskáktól tartva, de a híres Zsolnay-eozinból vannak a gombok, ékkő helyett. Ebből is látszik, hogy mennyire Zsolnay ő is. Kimagasló ünnepélyek alkalmával, vagy amikor a magyar államot képviseli, például a torinói világkiállítás alkalmával visel díszmagyart.

Életformája a különböző értékrendek és stílusjegyek legnagyobb keveredését mutatja. Otthonosan mozog a polgári világban, Karlsbadba megy pihenni, s pesti tartózkodása idején Operába jár, karácsonykor a Bazilikába megy, igaz, előfordul, hogy spiccesen. De szabadidejét javarészt kaszinókban tölti, ott ebédel és gyakran vacsorázik is. "Este utolsónak jött fel az irodából, megvacsorázott, átöltözött, és sietett a kaszinóba, ahol már várta egy szűk körű társaság." Gyakran hajnalig kártyázik. Azonban ilyenkor is kifogástalan küllemmel, reggel 7 órakor elsőként érkezik a gyárba.

Ez az egy káros szenvedélye, a kártya, ez számára a kikapcsolódás a megfeszített munka után." Azt mesélik róla, hogy kártypartnerét néha szándékosan hagyja nyerni, hogy így jóindulatát megnyerve, megrendelésével majd az ő gyárához forduljon. Ő, apjával ellentétben inkább üzletember, mint gyáros. A gyártással nem foglalkozik, viszont apját, míg él, megszabadítja az üzletvezetés terhétől.

Zsolnay Miklósról röviden: „ (1857. október 30. - 1922. február 25.) Miklós a bécsi Technische Hochschule kereskedelmi tagozatára járt, ahonnan 16 évesen került vissza Pécsre. Ettől kezdve az ő élete is eggyé vált a gyárral. Először apja oldalán dolgozott, majd már fiatalon megállta a helyét a gyár kereskedelmi vezetőjeként. Emellett vidám úri életet folytatott. Egy színésznőt vett feleségül, mely a családot meglehetősen megbotránkoztatta. Miklós irányítása idején a piacok áthelyeződtek a Monarchia határain kívülre. 1897-től kapott önálló cégvezetői jogkört.

De ő már elsősorban vállalkozó, a gyártással már nem foglalkozott. A gyárbeli élete mellett sok közéleti szereplést is vállalt. Közel 100 közéleti cím tulajdonosa volt. 1910-ben adoptálta nővérei gyermekeit, ezzel a család neve tovább él, innen kapták a negyedik generáció tagjai a dupla nevüket, melyet csak hivatalos pecsétjükön használnak. 1922-ben halt meg vérbajban, s az abból következő elmebajban. Az ő életével lezárult a gyár fénykora.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezt az utolsó virágtartó kerámiát a szomszéd épület kertjében fotóztam, valami azt súgta, hogy ez is Zsolnay.

Ha bővebben is érdekel Zsolnay Miklós élete, az idei évben jelent meg egy regény róla. Idézet a regény előszavából: „A regény a száz évvel ezelőtti Pécsett, a dualista Magyarországon, valamint néhány európai városban játszódik. Főhőse Zsolnay Miklós, a nagy Zsolnay Vilmos fia, aki életvitelével és sokrétű személyiségével kortársai véleményét igencsak megosztotta. Elképesztő műveltségét, üzleti zsenialitását, nemzetközi kapcsolatrendszerét – melyeket mind szülővárosára és családi cégére fordított – azonban senki nem vitatta el tőle."

Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Freddie_Dekker-Oversteegen_en_Truus_Menger-Oversteegen-1000x667.jpg

A két kamaszlány, akik az erdőbe csábították, majd agyonlőtték a nácikat

Piros rúzzsal, szemfestékkel és fegyverrel vette fel a harcot a nácik ellen a holland testvérpár.
The Independent, Wikipedia - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Freddie és Truus Oversteegentől a háború elvette a gyerekkorukat, ennek megfelelően már egészen fiatalon elképesztő dolgokat kellett megtapasztalniuk. Az Amszterdamtól nem messze található Haarlemben születtek, az őket egyedül nevelő kommunista anyjuk mellett a második világháborúban hamar megtanulták, hogy ne üljenek ölbe tett kézzel, hanem a lehető legtöbbet tegyék a közösség érdekében. Babákat varrtak a spanyol polgárháború áldozatainak, zsidó családot bújtattak, náciellenes röplapokat osztogattak, majd beszervezték őket az ellenállásba -

ki gyanakodna ugyanis két fiatal lányra?

hirdetés

A testvérpár ezek után egyre komolyabb feladatokat kapott: biciklijük kosarában fegyvert csempésztek az ellenállók számára. Egy hétfős ellenállósejt tagjai lettek, ahol valódi katonai kiképzést is kaptak, megtanultak fegyverrel bánni és embert ölni. Hamarosan azonban sajátos módszert fejlesztettek ki, amelyet csak ők tudtak végrehajtani: náci tiszteket csábítottak el bárokban, majd incselkedően az erdőbe csalták őket, ahová a férfiak rendszerint követték is a lányokat. Ott azonban egy egész kivégzőosztag várta őket, akik a gyilkosság után egyből el is temették az előre megásott sírokba az áldozatokat.

Eleinte ketten voltak erre a feladatra, 1943-ban csatlakozott hozzájuk Hannie Schaft, aki a második világháború egyik ismert mártírjává vált, miután három héttel a háború vége előtt a nácik elfogták, megkínozták és kivégezték.

Sophie Poldermans, a női háborús ügyekre szakosodott ügyvéd idén júliusban adta ki a róluk szóló könyvét, amely a Seducing and Killing Nazis – Hannie, Truus, and Freddie: Dutch Resistance Heroines of WWII. címet kapta.

Hihetetlenül bátor nők voltak

- nyilatkozta a The Independentnek. Az ügyvédnő évtizedeken keresztül kapcsolatban állt a testvérekkel, ám könyve kiadását már egyikük sem élte meg: Truust 2016 májusában, Freddie tavaly szeptemberben hunyt el. A hozzájuk közel álló emberek szerint sosem sikerült teljesen feldolgozniuk a traumát, különösen Freddie-nek. Fia szerint édesanyja fejében egészen a haláláig zajlott a háború.

A könyvből részletesen kiderül az a sokrétű ellenállói munka, amelyet a fiatal lányok végeztek: zsidó gyerekeket csempésztek biztonságos helyre, iratokat loptak, sőt, a vasútvonalak felrobbantásának tervezésében is részt vettek. 1943-ban jöttek rá arra, hogy milyen könnyen az ujjuk köré tudják csavarni a náci katonákat, és egészen a háború végéig folytatták ezt a tevékenységet.

Azt az életük végéig nem voltak hajlandóak elárulni, hány nácit gyilkoltak meg - Freddie szavaival élve, egy katonától nem szabad ilyet kérdezni -,

azt azonban kijelentették, hogy egy nácival sem feküdtek le - nekik csupán a csábítás volt a feladatuk.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
colosseum_ck.jpg

Állatok és emberek százai is meghalhattak a Colosseumban egyetlen, vérgőzösen brutális nap alatt

Délelőtt állatviadalokat, délben – pihenésként – kivégzéseket, délután pedig gladiátorjátékokat rendeztek.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon, Címkép: Colosseum/Pixabay - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Jegyek és napirend

A játékok idejét és menetrendjét falragaszokon hirdették. Ezekből kiderült, hogy ki rendezi az eseményt, hány gladiátor és vadállat szerepel majd. A pontos jegyárakat nem ismerjük, de az biztos, hogy

a római plebs nagy része ezt nem tudta volna megfizetni, így a jótevő szerepében tetszelgő császárok rendszeresen ingyenjegyeket osztottak ki a körükben.

A Colosseumban rendezett játékok különösen népszerűek voltak, mert lényegesen ritkábban tartottak gladiátorjátékokat mint kocsiversenyeket.

A colosseumbeli játékok napi programja a következőképpen nézett ki:

reggel állatviadalokat tartottak, majd állathajszák következtek. Délben bűnözőket, szökött rabszolgákat, keresztényeket végeztek ki, délután pedig jött a nap fénypontja: a gladiátorviadal.

Állathajszák és viadalok

A délelőtti műsor az állatviadalokkal kezdődött. Hogy milyen állatok küzdenek majd meg egymással, és milyen párosításban, az rendszerint meglepetés volt.

Gyakori volt a medve-bika párosítás, de a források említenek bika-elefánt, oroszlán-leopárd, orrszarvú-bölény küzdelmet is.

A harcból győztesen kikerült állat sem számíthatott kegyelemre, vele a vadászok végeztek.

Az állatviadal után idomított állatokat küldtek az arénába: elefántok táncoltak, idomított leopárdok, tigrisek, medvék, vaddisznók mutattak be különféle mutatványokat. Előfordult az is, hogy

nyulakat engedtek az arénába az idomított vadállatok közé, akik elkapták az áldozatukat, és úgy adták át őket gondozóiknak, hogy a nyulaknak nem esett semmi bajuk.

Carole Raddato from FRANKFURT, Germany

A délelőtti műsor utolsó része a vadászat volt. A vadászok egy szál dárdával "harcoltak" eleinte, később pajzzsal, mellvérttel védték magukat, és karddal mészárolták az állatokat. A műsorszám eleje tényleg valódi mészárlás volt, mert ártalmatlan állatokat engedtek az arénába: struccokat, antilopokat, gazellákat, szarvasokat, szamarakat. A vadászok pedig sorra lemészárolták őket. Amikor ezzel végeztek, és a szolgák megtisztították az arénát, jöhetett a műsor izgalmasabb része: ekkor már igazi vadállatokra vadásztak. Medvék, tigrisek, leopárdok, oroszlánok, elefántok érkeztek a porondra, és

a vadászat addig tartott, amíg valamennyien el nem pusztultak. Ebben a küzdelemben már előfordult, hogy a vadász húzta a rövidebbet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
posteleki-kastely-hellogyula-romok-urbex-elhagyott-szellemvaros-szellemkastely.jpg

Megrázó látvány fogad a gyönyörű őszi erdőben sétálva - egy elhagyott kastély romjai

A pósteleki kastély maradványai elszomorítóak, különösen, ha ismerjük a történetét.
SzÉ - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

Még ma is emlékszem, amikor gyermekkoromban, egy osztálykiránduláson először pillantottam meg a pósteleki kastély romjait. Egyszerre volt lenyűgöző és hátborzongató a látvány.

Megragadta a fantáziámat, és megpróbáltam elképzelni, milyen élet zajlott a falai között, és hogyan nézhetett ki teljes pompájában. Az osztálytársaimmal a tiltás ellenére bemásztunk a romok közé és bejártuk.

Azóta sem tudok szabadulni a látványtól, különösen azért, mert azóta megismertem a történetét és elszomorít, milyen sorsra jutott az épület - ami egyébként egy gyönyörű erdő közepén fekszik.

hirdetés

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Póstelek Gyula és Békéscsaba között fekszik, a XIX. században a Wenckheim család gerlai birtokának része volt.

1895-ben, amikor Wenckheim Krisztina grófnő feleségül ment gróf Széchényi Antalhoz, hozományul megkapta a szülői birtokokhoz közel található, erdős, körülbelül 3000 hold nagyságú pósteleki birtokrészt.

A neobarokk stílusú kastélyt Széchenyi Antalné Wenckheim Krisztina építtette az 1900-as évek elején, a körülötte elterülő kert kialakítása pedig az 1920-as évekig zajlott. A szabadkígyósi és a nagymágocsi Wenckheim-kastélyokból is hoztak ide növényeket, egzotikus ritkaságokat. Egykor csónakázó és kilátó is volt a kastélypark területén, és a korabeli források szerint negyvenezer rózsatő pompázott a parkban.

Az épület sorsát az pecsételte meg, amikor tulajdonosai a front elől menekülve kiköltöztek. "1944 őszén, amikor a grófi család elhagyta a kastélyt termeit a környékbeli lakosok kifosztották, fel is gyújtották, s három helyiség jórészt kiégett. 1945 augusztusától indult folyamatos széthordása. 1947-ben a gyulai Gyógypedagógiai Leánynevelő intézet külső telephelyként a kastélyba történő elhelyezéséről intézkednek, de a tervek nem valósultak meg, a kastély továbbra is a lakosság szabad prédájaként pusztult" - írja a Wenckheim.hu. Már az 1970-es évekre borzasztó állapotba került - a helyzetet tovább rontotta, hogy 1983-ben a munkásőrség gyakorlatozása során egyszerűen felrobbantották a nagy részét...

Mindenképpen megér egy kirándulást, mivel még romjaiban is csodálatos a kastély, másrészt a romokat körülölelő erdő is fennséges, és az őszi színek és fények csak kiemelik a szépségét.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Édeni sziget volt, amelyet saját ásványkincse tett tönkre

Nauru a múlt században a világ egyik leggazdagabb országa volt. Mára kopár hellyé vált, ahová menekülteket toloncolnak.
SzÉ, VFotó: Wikipédia - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Akkor hallottam először Naururól, amikor a világsajtót bejárta, hogy

ez a világ legkövérebb embereinek szigete.

Ez nem szenzációhajhász megnevezés, annak idején a Forbes is írt arról, hogy a WHO adatai szerint

hirdetés

itt a legmagasabb a felnőtt populációban az elhízottak aránya: a 15 évnél idősebbek között több mint 90 százalék.

És ez a sziget vezeti a világ diabétesz listáját is: a felnőtt lakosság több mint egyharmada cukorbeteg.

Ennek az egyik oka az, hogy ez egy kis sziget a Csendes-óceánban. Óceánia szigetvilága mára erősen urbanizálódott, és a helyi lakosság gyakran már nem friss halakkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, gyökerekkel táplálkozik, mint régen, hanem nagy zsírtartalmú importált húskészítményeket fogyasztanak.

Nauru esetében pedig tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a múlt században felfedezett ásványkincsének, majd az intenzív bányászatnak "köszönhetően" a foszfátbányászatból származó, tengerbe ömlő iszap súlyosan károsította a környező tengerek élővilágát is, megritkultak a környéken a halak. Nauru élelmiszerekből importra szorul. Mára az is szinte hihetetlen, hogy egykor a világ egyik leggazdagabb helye volt.

Hogyan vált az édeni sziget pokoli hellyé?

Nauru szigetállam, területe mindössze 21 négyzetkilométer. Az Egyenlítőtől 0,5 fokra délre található Mikronéziában, a Csendes-óceán nyugati medencéjében. A hozzá legközelebbi szárazföld a Kiribatihoz tartozó Banaba sziget 300 km-re keletre.

Az akkor még esőerdőkkel borított paradicsomi helyet 1798-ban angol hajósok fedezték fel, majd 1888-ban a németek foglalták el és gyarmatosították. Ebben az időben fedezték fel a szigeten a foszfát-lelőhelyet. A termelést 1906-ban kezdték. Az első világháború alatt az ausztrál hadsereg foglalta el Naurut, és a következő évtizedekben Nagy-Britanniával és Új-Zélanddal közösen felügyelte. A második világháborúban japánok szállták meg, és a lakosság kétharmadát kényszermunkára hurcolták. A háború után az ENSZ Ausztrália felügyeletére bízta a szigetet, végül 1968-ban Nauru függetlenné vált.

A foszfát bányászata óriási üzlet volt, hatalmas jövedelmet biztosított, először természetesen a sziget aktuális "gazdáinak". Ám miután függetlenné vált Nauru, a bevétel teljes egészében a szigetet gazdagította. A magánszemélyek számára eltörölték az adókat. Bankot bárki alapíthatott, aki letette a 25 ezer dolláros díjat.

Az 1970-es, 80-as években, amikor már önálló köztársaság volt, az egy főre eső jövedelem átlaga alapján Nauru volt a világ egyik leggazdagabb országa, "milliomosok szigetének" is emlegették. A bányák jutalékából ugyanis osztalékot fizettek a szigetlakóknak.

A sziget lakói bármit megvásárolhattak (állítólag hatalmas rongyrázás folyt a szigeten), és sokan a munkát is abbahagyták. A kormány a foszfátból származó régi vagyont egyrészt ausztráliai ingatlanokba fektette, melyek később elértéktelenedtek (illetve korrupt vagy üzlethez nem értő emberekre bízták). Másrészt nemzeti légitársaságot alapított Nauru, saját Boeing-gépeik voltak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!